Vad Fruttik + DS

Múlt héten, hosszas tépelődés után úgy döntöttünk Katával, hogy nem megyünk haza, csak szombat délelőtt, mert túl csábítónak bizonyult a péntek esti Vad Fruttik koncert és Digital Sushi kombó. Péntekenként Katának nincs órája, így ő egész nap hiraganákat tanult a koleszban, igencsak szorgosan, aminek az lehetett az oka, az ő szavaival élve, hogy szerdán kétszer másfél órát rettegett végig japánon, hogy nehogy felszólítsa a tanárnő. xD Nekem is csak egy órám volt aznap, így elég hamar hazaértem. Igaz, hívtak a kommos fiúk kocsmázni, de fáradt is voltam, úgyhogy végül úgy voltam vele, hogy elég lesz az este. Aztán a koleszban, mivel túl lusta voltam ahhoz, hogy én is tanuljak, a délutánt netezéssel és faldekorálással töltöttem. Kellett már az is. ^^

Töredék az első hétről

Hát, megvolt az első hét. Nem is tudom hirtelen, hol kezdjem a mesélést. Annyi minden történt... Többnyire csak aludni jártunk haza a koleszba, így azon kívül, hogy megnéztem a Plurköm és a leveleimet, nem sok mindenre volt időm a neten. Remélem, valahogy ki fog azért alakulni, hogy tudjak írni ott is, mert meg fogok őrülni, ha nem. A magyar fakt tavaly kiölte belőlem, hogy sokat olvassak, az újságírónak tanulás ki fogja, hogy írjak? Vicces. Hiányzott blogolás is, egyfajta függőség ez már, tudom. De egyszerűen szörnyű a tudat, hogy nem írhatok most sem mindenről olyan részletesen, ahogy szívem szerint tenném. Nem mondom, hogy tehát csak röviden, mert abban azért biztos vagyok, hogy így sem lesz rövid…

Ganxsta Zolee és a Mytery Gang

Keserédes pillanatok

Megint el vagyok maradva a blogolásban, de most szépen pótolok. Igaz ugyan, hogy épp nagyban ismételnem kellene a hiraganákat és bevágni a katakanákat, mert mondták, hogy lehetőleg már úgy menjünk oda az első japán órára, hogy ezeket már tudjuk. Viszont, ahogy most állunk, lehet, hogy nem lesz majd netem a koleszban csak ha lemegyek a gépterembe vagy kiülök az ajtó mellé, mert a wifi nem működik rendesen az emeletünkön, szóval lesz jóóó sok időm majd ott tanulni. Úgyhogy, blog, ennyi.

Először is visszanyúlok még egy kicsit a gólyatábor előttre, mert volt akkor két esemény, amiről még nem írtam, de szeretnék. Az utolsó nyári találkozók, mielőtt még elkezdődött volna az iskola. Mondjuk, nekem még csak jövő héten kezdődik, de az újdonsült szegedi egyetemista és a gimis barátaimnak már van. Kicsit olyan is most, mintha most egy párhuzamos univerzumban élnék. Egyedül. Kissé rosszul is érint, de most nem akarok erről írni. Inkább a már említett szép pillanatokról, amik eddig innen kimaradtak.

Gackt koncert

Délelőtt elindultunk Pestre, ahol végigjártuk Katával a leendő egyetemünket, a közelében lévő olcsó éttermet és a koleszt - de erről bővebben talán majd egy másik bejegyzésben. Eredetileg úgy terveztük, hogy ezután kimegyünk a Symához sorbaállni, összefutni pár ismerőssel, de mivel esett az eső, úgy döntöttünk, hogy ráérünk még, így hát bementünk a Westendbe. Nézelődtünk és egyszer csak azt vettük észre, hogy már fél öt van! Fogalmam sincs, hogy tudott ilyen gyorsan elmenni az idő. Ezután még gyorsan elszáguldottunk az aluljáróból a KFC-be, hogy vegyünk akármit elvitelre, csak hogy adjanak zacskót. Ezután leültünk, ettünk, illetve a fekete körömlakkommal átfestettük a logó K-betűjét Y-ra, mert YFC ~ Yellow Fried ChikenZ. Ezután fejenként két zacskódarabot magunkra tűzve járkáltunk. xD A járókelők talán hülyének néztek, de a koncert előtt többen is megdicsérték az alkotásainkat. ^^

Gackt és Jon

VOLT Fesztivál - 3. nap

Dátum: 2011. július 1., péntek
Koncertek: Lifejune, The Moog, Fish!, Vad Fruttik, Quimby, Pendulum, Moby
Egyéb: Edit véradása, telefontöltés, találkozás Nikki Sixxel

Likó Marcell (Vad Fruttik) © Somay Márk

VOLT Fesztivál - 2. nap

Dátum: 2011. június 30., csütörtök
Koncertek: Giant Horizon, Esti Kornél, The Hated Tomorrow, Turbo, Primus, SUM41, R-GO
Egyéb: látogatás a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönben, eljárkálós koncertezés, valamint ízelítő, hogy mi ketten Krisztával mennyire nem vagyunk százasak xD

Kriszta, Edit és Niki

VOLT Fesztivál - My Chemical Romance

Számomra ez volt a fesztivált leginkább várt koncertje. A My Chemical Romance az egyik legnagyobb kedvenc nyugati együttesem, alig hittem a szememnek, mikor anno megláttam, hogy jönnek hozzánk. A koncert maga fantasztikus volt! Gerard hangja gyönyörűen szólt élőben és a többiek is hiba nélkül játszottak. Nagyon aranyosak voltak, mosolyogtak, Gee igyekezett valamennyit kommunikálni is velünk, de ebből el tudtam volna viselni még többbet is. Az egyik szám alatt pedig csak azt vettem észre, hogy hirtelen eltűnt. Gyorsan a kivetítőre pillantottam és azt láttam, hogy a földön fekszik és vonaglik. xD Hihetetlen jó hangulatú bulit csináltak, mondhatjuk, hogy tökéletes koncert volt.

Gerard Way © VOLT

VOLT Fesztivál - 1. nap

Dátum: 2011. június 29., szerda
Koncertek: Bohemian Betyárs, Intim Torna Illegál, Kiscsillag, My Chemical Romance (utóbbi külön bejegyzésben)
Egyéb: Niki érkezése, Civilek a VOLT-on, koncertes megpróbáltatások

Nagy-szín-pad!

Volt ♥

Hazaértünk. Fantasztikus volt. Az egész. Annyira nagyon-nagyon. Majd lesz több részes, hihetetlenül hosszú beszámoló, most csak címszavakban.

Édes Mars. Drága Jared. ♥

My Chemical Romance. ♥

Budapest Bár. Bohemian Betyárs. Intim Torna Illegál. Kiscsillag. Giant Horizon. Esti Kornél. The Hated Tomorrow. Turbo. Primus. SUM 41. R-GO. Lifejun. The Moog. Fish!. Vad Fruttik. Quimby. Pendulum. Moby. The Kolin. Insane. Magahegyi Underground. Road. 30Y. The Ting Tings.

Edit. Kriszta. Niki. Valen.

Nagy nehezen Kéményseprők

Szerdán elmentünk Nominnal és Claudiával Kéményseprők koncertre a Tekába. A program 18:00-tól volt kiírva, ami elképesztően korainak tűnt, de úgy voltunk vele, hogy mi odamegyünk időre, aztán majd elleszünk, amíg nem lesz kezdés. Ez konkrétan úgy nézett ki, hogy mi voltunk az elsők, akik vettek jegyet. Kaptunk karszalagot, rám sikerült a csajszinak úgy feladnia, hogy simán le tudtam húzni, így később rajzoltak még egy vámpírszmájlit is a csuklómra, hogy bebiztosítsák a megkülönböztető jelzésemet. Mivel ekkor még nem volt sehol senki, átsétáltunk a szemben lévő parkba és leültünk beszélgetni. Egy háromnegyed óra múlva már láttunk embereket bemenni, s mivel fáztunk, úgy döntöttünk, követjük a példájukat. Bent kb. még olyan öt ember volt rajtunk kívül. xD Befoglaltuk az egyik leülős sarkot és folytattuk a beszélgetést. Claudiával tervezgettük, hogyan kellene megkeresnünk Jint Pesten, merthogy ő most itt, nálunk forgatja a 47 Ronin c. filmet, Keanu Reevesel. Istenem, mit meg nem adnék érte, ha sikerülne megtalálnunk. *-*

Végül aztán olyan még egy óra elteltével elkezdett játszani az első zenekar, az Audiofeel. Eddigre összegyűlt már vagy tizenöt ember. Vettünk a pultnál vodkanarancsot, aztán ott ácsorogtunk a pult közelében, mikor odajött egy fotós, hogy álljunk már a színpad elé és csápoljunk, mert fotózni akar. Készségesen odaálltunk, neki pedig olyan húszezredik próbálkozásra sikerült is lefotóznia minket. Hát, nem mondom, hogy nem fagyott már addigra az arcunkra a mosoly. xD Ekkor azonban még nem tudtuk, hogy a teljes első két koncert abból fog állni, hogy a kb. a közönségével megegyező létszámú fotóshad azonnal megvadult kattogtatásba fog kezdeni, ha csak megmoccanunk. Ennél már csak az volt a jobb, mikor még a videokamerát is az arcunkba nyomták. Hármunkon kívül még egy csapat volt, akik néha-néha odamerészkedtek, de egyébként leginkább továbbra is mi képviseltük a nézőközönséget. xD

A második zenekar a Close to you volt, aminek az énekese Szabi a Barátok köztből, aki amúgy kecskeméti. Claudia találkozott egy barátnőjével, aki felvilágosított minket róla, hogy is hívják, azóta már sikeresen elfelejtettem, de mindjárt rákeresek... Tehát, Bozsek Márk zenekarát láttuk. Elég jók voltak, tetszett a zenéjük is és "Szabinak" kimondottan jó hangja van. Sajnos, ekkor még mindig elég kevesen voltunk, így nem kaptak akkora tombolást, mint megérdemelték volna, főként csak a feldolgozásokra mentek oda az emberek táncolni. Pedig, szerintem, kifejezetten jók voltak. Mire a Baby on the Woods elkezdett játszani, már szép kis tömeg gyűlt össze. Nagy tombolás volt, jó hangulat, de mi folyamatosan az óránkat bámultuk és minden szám után azért könyörögtünk, hogy az utolsó legyen. Ugyanis, a rendesen elcsúszott kezdés miatt vészesen közeledtek az utolsó buszaink indulási időpontjai, és már mindenkit láttunk-hallottunk, csak azt a zenekart nem, ami miatt jöttünk. Végül pont úgy sikerült befejeznie a Baby on the Woodsnak, hogy indulnunk kellett.

Mivel az összes utolsó busz kb. egy időpontban megy, így az egész közönség morgolódva oszlani kezdett. Mi, az utolsó pillanatban, elkezdtünk szervezkedni az előtérben, úgy, hogy már a kezünkben volt a kabátunk és készültünk rohanáshoz, ha nem jött volna össze. Végül sikerült elintéznünk, hogy engem és Nomint hazavigyen anyukám, valamint, hogy Claudiáért is bejöjjön a sajátja. Aztán még Claudia megszervezte, hogy vigyék haza útközben a barátnőjét is, akivel ott futottunk össze. Így tehát, nagy nehezen megoldottuk, hogy ott tudjunk maradni a Kéményseprők koncerten, ha már eleve arra jöttünk. Beállás után az énekesnek volt egy próbálkozása, hogy ne tartsanak kis szünetet a kezdés előtt, de aztán bizonyára úgy voltak vele, hogy akik itt maradtak, azoknak már mindegy, úgysincs több busz. Aztán végre valahára elkezdődött a várva-várt koncert, ami nagyon jó volt, de leginkább csak oldalt táncoltunk, mivel veszélyesnek ítéltük meg a középen a fullrészegen dülöngélő-pogózó, leginkább egy állatkert és egy cirkusz keresztezésére emlékeztető emberek megközelítését. xD A gitáros srác többször is próbálta fegyelmezni a népet és fenyegetőzött, hogy abbahagyják, ha nem lesz rend. Idővel a lámpákat is felkapcsolták, hogy legalább látni lehessen, mit csinálnak az emberek. Hát, érdekes látvány volt, azt meg kell hagyni. ^^

Amíg vártuk a felmentő sereget a koncert után, leültünk még az előtérben, csináltunk partifotót és örvendeztünk, hogy végül csak láttuk kéményseprő barátainkat. A legutóbb, mikor Kéményseprők koncertre mentem, azért maradt el, mert nem volt ott a dobosuk, s a Baby on the Woods volt helyettük, szóval, nem  mondanám, hogy éppenséggel egyszerű kifogni őket. xD Nomin, Claudia, nagyon jól éreztem magam veletek, majd menjünk máskor is! ^^

Szavazz ránk!

Elkészült a filmesztétika szakkörünk kisfilmje a városunkról, Kecskemétről a Cities for Children pályázatra, amiről bővebb információ ITT található.

A 2011. április 18., hétfő, 12 óráig leadott szavazatok és kommentek, illetve az egyes filmek megtekintési számának figyelembe vételével fogja meghozni a döntését a szakmai zsűri.

Szóval, nézzétek, szavazzatok, kommenteljetek és terjesszétek!
Köszönjük. ♥

Én nagyon büszke vagyok magunkra, szerintem jól sikerült kis filmecske lett, ahhoz képest pedig főleg, hogy ez volt az első, amit csináltunk. A zene alatt az egyik legjobb kecskeméti zenekar, a Szabó Balázs Band Vége c. száma.

.................................................................

Egyébként, tegnap angol felsőfokú nyelvvizsga után pont Szabó Balázs Band koncerten voltam! Délelőtt írásbeliztem, 16:50-től pedig mentem a szóbelire. Sajnos csúszás volt, így pont a koncerttel egyidőben, 17:30-kor lettem behívva. Azonban, utána villámgyorsan és szó szerint elrohantam a főtérre, így kb. a felén ott voltam. Nagyon-nagyon jó volt. Énekeltem, táncoltam, utóbbiba próbáltam bevonni Krisztát is, több-kevesebb sikerrel. Hatalmas kő esett le a szívemről, hogy túl vagyok a vizsgán, így alig bírtam magammal. A koncert után még jó sokáig, Szabó Balázstól kb. húsz méterre ugrándozva énekelgettem a számaikat. xD Utána átsétáltunk Krisztával a főtérre, ahol ugyanezt folytattam úgy, hogy bekapcsoltam a telefonomról mindenféle vidám számot és fel alá rohangáltam, mint egy hiperaktív kisgyerek.

Utána bementünk a Malomba, leültünk a mozinál és személyiség-analízist végeztünk egymáson és saját magunkon. xD Úgy szeretlek Kriszta, amiért olyan vagy, amilyen és amiért olyannak szeretsz, amilyen vagyok. ♥

Amúgy, nem tudom, hogy sikerült a vizsgám, de most, komolyan, nem is akarok foglalkozni vele. Nehéz volt, de azért remélem meglesz... Attól voltam ilyen boldog, hogy végre fellélegezhettem a nyomás alól, ami napok óta rám nehezedett miatta. De úgyse élvezhetem túl sokáig ezt az állapotot, mert mindjárt érettségi. ^^'

Miyavi koncert

Katával a 17 órás vonattal indultunk el, így eleinte tartottam is tőle, hogy nagyon későn fogunk odaérni és nem fogunk tudni normális helyet szerezni. Zuglóban szálltunk le és onnan sétáltunk el a Pecsáig, ahol meglepően kevesen voltak. Így hát, megnyugodva leültünk a bejárattal szemben. Amin még csodálkoztam, hogy kicsit más összetételűnek tűnt a közönség, mint az eddigi koncerteken és bulikon. Eleinte ismerőst se nagyon láttunk, de a végére egész sokkal összetalálkoztam. Aztán, eljött a beengedés. A biztonsági pasi élből kidobta a teli üveg vizem, ezen meg sem lepődtem, de utána leszedette a kitűzőimet! Mondtam neki, hogy már nem azért, de mindenkin van, már a társa is kérdezgette, hogy most akkor majd mindenkiről le akarja majd szedetni, de ő nem engedett. Szóval, levetettem, pedig egyértelmű, hogy feltett szándékom volt halálra szurkálni velük Miyavit... De nem baj, amíg koncert után sorban álltunk a ruhatárnál, Katával kiötlöttük, hogy nagyjából mindennel lehet ölni. xD

Bent először a mörcspulthoz mentünk, ahol én vettem egy nagyon szép plakátot, illetve adakoztunk Japán megsegítésére. Nem voltunk túl sokan, de koncert alatt azért, igaz szellősen, de egészen sikerült feltölteni a termet. Mi Katával először bal oldalt álltunk, de ott kezdéskor rögtön felemeltek pár szív alakú táblát, amiktől nem láttunk semmit, így gyorsan átmentünk a jobb oldalra. Onnan a rálátásunk nagyon jó volt, összesen annyi problémánk akadt, hogy egy idő után kinyitották az ajtókat, jött be a hideg, mi pedig eléggé fáztunk.

Fantasztikus volt. Ha egy szóval kellene jellemeznem, az a letisztultság lenne. A színpadi berendezés végtelenül egyszerű volt, Miyavi tökéletesen levetkőzött már minden visual kei jegyet, nem volt fanservice sem. Csak ő volt és a zene, nyersen, tisztán, egyszerűen és csodálatosan. Nagy kisegítő zenekar sem volt, csupán BOBO a sokat emlegetett dobos. Rám hihetetlenül nagy hatást gyakorolt az egész atmoszféra, amit megteremtett. Ő maga is csak egy egyszerű fekete felsőt viselt és, muszáj megjegyeznem, én ilyen gyönyörűnek még soha életemben nem láttam. Ahogy ott állt a gitárjával a színpadon, ahogy körbevonta az a narancssárgás fény, ahogy fújta a haját a ventillátor; egyszerűen lélegzetelállító volt. Miyavit sosem a külseje miatt szerettem, de most eszméletlenül megfogott ez a fajta elemi tisztaság, amit árasztott magából. Ezenkívül,  hihetetlenül kedves és aranyos volt, mindannyiszor amikor szólt hozzánk, ráadásul, hálisten, "lemotherfuckersöznie" sem sokszor sikerült a közönséget, aminek örültem, mert ezt a fajta hergelést nagyon nem szeretem. Valamint, az egyik legfontosabb dolog, hogy megtapasztalhattam végre élőben is, hogy Misama tényleg egy igazi gitáristen. Úgy tudja teljes uralma alá hajtani azt a hangszert, hogy közben teljes alázattal viseltetik iránta. Utánozhatatlan, amit művel.

Setlist:
01. What's My Name?
02. Universe
03. Survive
04. Hell No (új dal)
05. Chase (új dal)
06. Ossan ossan ore nanbo
07. Chillin' Chillin' Money Blue$
08. Boom-hah boom-hah-hah
09. I Love You, I Love You, I Love You, and I Hate You
10. Gravity
11. Justice (új dal)
12. Music Free (új dal)
13. (cím nélküli új dal)
14. Shelter
(akusztikus jammelés)
15. Moon
16. We Love You
17. What's My Name? (lassú verzió)
18. Torture
19. Are You Ready to Rock?
20. Futuristic Love
-ENCORE-
20. Futuristic Love folytatása
21. Subarashiki kana, kono sekai -What a Wonderful World-
22. Survive

Szokás szerint a What's My Name?-el kezdtünk, ami alatt első körön mindenkinek csak sikítani sikerült a kérdés elhangzása után, de aztán, mikor később lassú verzióban is eljátszotta, mindenkinek volt ideje szépen bekiabálni mindig, hogy "MIYAVI"! Látszott rajta, hogy örült neki, biztos vagyok benne, hogy ő ezt a számot így képzelte el, ezért soha nem értettem, miért mindig csak sikítozik a közönség. Aztán következett a Universe és a Survive, amiket imádok. Utána pedig két új szám, amiktől először nagyon megijedten, mert az első dolog, ami eszembe jutott, az volt, hogy "Jesszus, mit tud ez játszani, amit én még csak nem is hallottam eddig?!". Utána, szerencsére, megvilágosodtam. Nézegettem más országok set listjét, szerintem még sehol sem játszott el ennyi új dalt, mint nálunk. Egyébként, nagyon tetszettek, jó kis lemez lesz a következő is.

Volt egy kis technikai gebasz is. Miyavi épp betanított nekünk egy tapsolós-csápolós (ijesztgetős?) koreográfiát a Boom-hah boom-hah-hah-hoz, amikor elszállt a hangosítás. Ő egy ideig próbálkozott folytatni az éneklést, majd feladta, nemes egyszerűséggel letette a gitárját és előre jött jól begyakorolni velünk az előbb tanultakat. Miután már minden oldalnak jól ment, levonult a színpadról. Ott álltunk a sötétben, sikítoztunk, kiabáltuk a nevét és spontán nagyban elkezdtünk "Boom-hah boom-hah-hah"-zni. Aztán feljött egy pasi és mondta, hogy kis technikai szünet. Mikor Miyavi visszatért, mintha mi sem történt volna, ott folytatta velünk a "Boom-hah boom-hah-hah"-t, ahol abbahagytuk. xD

A koncert közepén egyszer csak elhallgatott a zene, s Miyavi beszélni kezdett. Mondta, hogy nehéz volt a döntés, hogy a Japánban történtek dacára belevágjon ebbe a turnéba, hogy félti az otthoniakat... Utána megkért mindenkit, hogy hunyjuk le a szemünk egy percre és imádkozzunk együtt Japánért. Tökéletes csend lett, senki sem beszélt, senki sem mozdult. A perc vége felé közeledve Miyavi hangosan mondott fohászt. Aztán kinyitottuk a szemünket, ő pedig a Japánnak ajánlva belekezdett a Gravitybe. Az a szám alapból egy csoda, de ilyen előzmények után teljesen transzba estem tőle. Folyamatosan rázott a hideg és közel álltam a síráshoz. Leírhatatlanul gyönyörű volt. Kicsit nehéz volt mindezek után visszazökkenni újra vidám koncertező hangulatba, de egy-két szám elteltével azért, hálisten, sikerült. Felkerültek a netre nagyon jó minőségű videók a koncertről, szóval, íme a Gravity:

Pár szám után Miyavi leült egy székre és akusztikus gitáron folytatta a koncertet. Ezzel csak annyi baj volt, hogy innentől egy darabig folyamatosan lábujjhegyen kellett állnunk, hogy lássuk őt rendesen. Következett a Moon, ami az aktuális kedvenc számom tőle, majd pedig rögtön utána a mindenkori kedvencem, a We Love You. Annyira örültem neki, mikor megtudtam, hogy játssza ezt a számot ezen a turnén. Mondta, hogy szeretné, ha énekelnénk a szöveget, Japánnak. Elővett egy fényképezőgépet is és lekamerázta, ahogy szívecskéket mutogatva hangosan énekeltünk. Aztán mondta, hogy most pedig tanít nekünk pár japán kifejezést. "Nippon (Japán)" - hát, mondom - "Gambaro! (Erőt! / Hajrá! / Mindent bele! ~ ilyesmi)" - sok újságot tanulunk. xD Persze, igazából, ez a We Love You üzenetünk kiegészítése volt, amit szintén videóra vett.

Az Are You Ready to Rock? alatt kijött mindkét oldalon a színpad szélére és énekeltetett minket. Mindenki hangosan ordította a szöveget, nagyon jó volt. Utáni következett a Futuristic Love, aminek a technós részét sikerült végtelenül hosszúra nyújtani, Miyavi letette a gitárját és nekiállt táncolni. Közben pedig olyan felszabadult boldogsággal mosolygott, hogy ilyennek még azokon a képeken sem láttam, amiken a gyerekeivel van. xD Aztán megtörtént a levonulást, mi pedig, természetesen, követeltük a ráadást. Hamarosan vissza is jött és folytatódott a Futuristic Love. Ha Miyavinak, ne adj isten, valamikor befuccsolna az énekes-gitáros karrier, javaslom neki a DJ hivatást, mert láthatóan boldoggá teszi. xD Aztán következett a Subarashiki kana, kono sekai -What a Wonderful World-, ahogy elkezdődött, mindenki hangosan énekelte, hogy "Mawaru mawaru sekai wa mawaru, tatoe boku ga inaku nattemo...". Miyavin látszott, hogy nagyon örült nekünk, egy pillanatra abba is hagyta az éneklést és hagyott minket kibontakozni. Utána mondta, hogy most az utolsó szám után következik, túl kell élnünk: Survive.

És véget ért... Elmentünk a ruhatárba, leloptunk egy Children of Bodom plakátot Molly számára, majd leültünk és bent maradtunk addig, amíg ki nem küldtek minket. Utána elindultunk megkeresni, honnan indul az éjszakai járatunk, aminek keretében kirándultunk egyet a Vajdahunyad Várához, illetve át akartunk menni egy építési területen, mert a túloldalán ott magasodott a csodaszépen kivilágított Hősök tere. Éjszakai városnézésünk után, telefonos GPS-t is bevetve, elindultunk a másik irányba, amerre már legalább buszmegállókat találtunk. Ácsorogtunk az egyikben, amit lehetségesnek ítéltünk, de nem jött semmi. Átmentünk a túloldalra, ahol egy nagyobb csapat, köztük ismerősök, vártak valamire, de nem voltak épp olyan állapotban, hogy tudjanak segíteni. xD Miután ők elmentek, Katával elindultunk abba az irányba, amerre láttunk buszokat közlekedni. Nem sokára sikerült is megtalálnunk a megfelelő megállót, de még volt vagy negyed óránk a következő járatig. Így hát, leültünk az oszlop tövébe, a nyolcsávos út szélén és néztük a mellettünk elhúzó autók reflektorait. Színtiszta LSD-élmény volt. xD Aztán megérkezett a busz, teli BKV ellenőrökkel, de szerencsére voltak nálam felhasználatlan jegyek, még szilveszterről. Átszálláskor viszont nem értük el a következő buszunkat, mert, további ellenőröktől tartva, vettünk jegyet az automatából. De egész hamar eltelt az a fél óra, amit ott várakoztunk. Végül sikerült megérkezni a Nyugatihoz, ahol a már jól ismert török kifőzdébe vezetett az utunk. Vettünk valami kaját és befoglaltunk egy asztalt a sarokban. Itt is gyorsan eltelt a várakozás, beszélgettünk, elvontunk, hevertünk az asztalon, utóbbi miatt, szerencsére, nem is szóltak ránk.

Négy körül indult haza a vonatunk, befoglaltunk rajta magunknak egy egész fülkét, de mivel elég sokan felszálltak, nyitva hagytuk az ajtót, hogy aki máshol nem talál helyet, beülhessen. Egyszer csak azt hallom, hogy bejön két pasi és az egyik közli, hogy "Ülj rá a lábára, nyugodtan, ez nem hálókabin!". Hát, bocs már... Szerencsére azonban annyira fáradtak voltunk, hogy tudomást se véve róluk fetrengtünk és aludtunk tovább. xD Pedig, szerintem, igyekeztek direkt jó hangosan beszélgetni. Aztán megérkeztünk Kecskemétre, én leszálltam, Kata pedig ment tovább. Volt 6:20-as buszom haza, így, hálisten, nem kellett gyalogolnom és fél hétre már itthon is voltam. ^^

Igazán különleges élmény volt ez a koncert. Olyan, amilyet még nem nagyon éltem át ezelőtt. Igazán köszönöm, Miyavi-sama! ♥

Források, linkek:
koncert fotók (© Molek Csaba)
videók (az egész koncert, kifejezetten jó minőségben)

Road koncert

Pénteken elmentem a barátaimmal Road koncertre. Ami engem illet, nem szoktam hallgatni ezt az együttest, de Editék nagyon szeretik, nekem pedig már koncert és program hiányom volt. Természetesen, késve sikerült megérkeznem a Rock Heart Clubhoz, mert miért ne. Útközben próbáltam, ahol lehetett, rövidíteni. Egy sötét átjárón áthaladva pont azon gondolkoztam, hogy simán rám támadhat valaki a sötétből és még csak szemtanú sem lesz. És ekkor megmozdult egy fiú a fal mellett a földön!! Akkorát ugrottam. xD Láttam utána, hogy szegény összegörnyedve sírt, szóval biztosan sokat lendítettem a kedélyállapotán azzal, hogy még baltás gyilkosnak/szatírnak is néztem... Utána odaértem a Tekához, s bementem Editék után. Már ott volt Csonti is és a barátnője, Anita, aki egyébként évfolyamtársunk. Beszélgettünk, amíg Petra és a székesfehérvári barátai, Kitti és Tomi meg nem érkeztek.

Utána bementünk, vettünk inni és vártuk, hogy elkezdődjön valami koncert. Valamint elmentünk vécére. Ezt fontos megemlíteni, mert ehhez köthetőek a koncert legviccesebb eseményei. Ugyanis, valaki végighányta a lánymosdót, így mondták nekünk, hogy addig használjuk a férfi WC-t. És ezzel rájöttünk, hogy, míg a nőiben egy darab fülke és kilométerhosszú sor van, a férfiben két fülke, három piszoár (mondjuk ezek minket nem érintettek xD) és gyors haladás. Így, onnantól következetesen oda jártunk. Hát, a legtöbb fiú nem zavartatta magát, s egy kis megdöbbenés után teljes lelki nyugalommal beállt az egyik piszoárhoz. Mi meg háttal állva őriztük a fülkéket és bizonygattuk, hogy nem fogunk hátra fordulni. xD (És tényleg nem is fordultunk, mert azért... na.) Aztán mikor legközelebb mentem a mosdók felé, azt látom, hogy a többi lány is úgy döntött, csatlakozik a palotaforradalmunkhoz, megelégelve a végeérhetetlen sorbaállást. Lehet a férfiközönségnek más volt a véleménye, de szerintem nagyon vicces volt. xD

A két előzenekar (Holtidő, Csakazértis) alatt leginkább beszélgettünk, hülyéskedtünk, iszogattunk, mosdóba jártunk. De amennyire figyeltem rájuk, nem voltak rosszak. Aztán elkezdődött a Road, mi pedig mentünk előre. És... te jó uramisten! Én ilyen durva koncerten még nem voltam. (Vagyis, a Szigetes Placebo az még durvább volt, de ott - három szám időtartama alatt - gyorsan kiküzdöttük magunkat oldalra.) Az emberek szó szerint verekedtek - ez már több volt, mint pogó. Majdnem végig az első sorban álltam, ami valamivel biztonságosabb volt, bár a térdemet derekasan szétvertem a színpad szélébe, mert kordon természetesen nem volt. Így is úgy ébredtem másnap reggel, mint akik megvertek, de, szerintem, ha Edit nem állt volna majdnem végig mögöttem, nem is élem túl. xD Örök hálám neki, valamint Csontinak is, amiért kétszer is kihalászott a tömegből, mikor elsodortak. Szegény, egyébként ő állt mögöttünk és a hátával fogta fel az embereket. A koncert végére konkrétan sántított... Valamint volt két biztonsági őr csaj is, akik elől tartották a testükkel a tömeget és agresszívan, a fenekükkel lökdösték vissza az embereket, ami miatt Petrával több soron majdnem elestünk. Igazából sajnáltam őket és nem tudom felfogni, hogy vállalhat el egy lány ilyen munkát. (Oké, emancipáció, de akkor sem hiszem, hogy annyira élvezik, hogy egy koncertnyi ember "végigmegy" rajtuk.) A koncert vége felé Petra mögé keveredtem. Utána mondtam is neki, hogy ilyen közeli kapcsolatba, a hét éves barátságunk óta nem kerültem vele. Mondta, hogy igazából megkönnyebbülés volt a tudat, hogy én vagyok mögötte és nem valami vadidegen tapizza. xD

Egyébként, leszámítva az élethalálharcot, a koncert nem volt rossz. Jó volt a zene, egy-két számot még ismertem is, Petráék révén. Valamint szimpatikus volt maga a zenekar is. Azonban, ez azért mégsem egészen az én zenei közegem. Ami még ezt igazolja, de elsőre meglepett, hogy eddig akármilyen kecskeméti koncerten voltam, nagyjából ugyanazok az emberek voltak ott, itt viszont teljesen más arcok. Viszont nagyon örültem, hogy a barátaimmal lehettem, s nagyon köszönöm, hogy végig vigyáztatok rám. ♥

-OZ- koncert

Este háromnegyed hat körül értem oda az A38 Hajóhoz. Kapásból összeismerkedtem két lánnyal, miközben a zebrát kerestük, amit végül nem találtunk meg. Odaérve gyorsan végigjártam a sort, hogy keressek ismerősöket, de már megint nem találtam. Úgyhogy visszamentem a két újonnan megismert lányhoz. Elmondhatatlanul hideg volt. Mikor odaértem, konkrétan összekoccantak a fogaim, úgy vacogtam. Nem bántam meg, hogy nem jöttem ki korábban. A SoundOfJapan-en azt írták 18:00-kor lesz kapunyitás (bizonyíték: katt), de csak kicsivel 18:30 után kezdtek el beengedni minket. Addig beszélgettem a körülöttem állókkal, többek között megismerkedtem egy kecskeméti lánnyal is. Aztán végre bemehettünk. Először le kellett tennünk az, egyébként, ingyenes ruhatárba a kabátunkat és a táskánkat is, azzal ugyanis nem engedtek be. Beérve lézengtem egy kicsit, gondolkoztam mit kellene venni a mörcspultról, illetve továbbra is közelebbi ismerősöket kerestem. Mivel megint nem sikerült találni, így odamentem a sorban megismert lányokhoz. Pozitív, hogy a várakozás alatt végig j-rock számok szóltak, viszont nagyon-nagyon negatív volt, mikor bekapcsolták a légkondit. xD Mielőtt kezdetét vette volna az örület, a szervezők intéztek hozzánk pár mondatot arról, hogy ne fotózzunk és vigyázzunk egymásra stb. Egészen családias hangulat volt, főleg, hogy nagyon kevesen voltunk, én max. 300-at tippelek. Ez azonban senkit sem befolyásolt abban, hogy egy hihetetlenül jó koncertben legyen részünk.

Az első pár szám alatt előre sodródtam, bekerültem két magas srác mögé, onnan aztán jobbra vettem az irányt, míg nem kikötöttem Aki előtt, a harmadik sorban. Fantasztikus helyem volt, igaz tökéletesen csak Akit és Natsukit láttam, illetve Zukkit, ha néha hátranéztem a dobok felé. Viszont Aki kárpótolt minket mindenért. Ahogy elfoglalta a helyét, ránk vigyorgott és megnyalta a szája szélét, mintha azt mondta volna "Óóó, szóval, ti lesztek az enyémek!". Onnantól pedig végig kommunikált velünk, néha-néha kipécézett magának egy-egy embert, akinek mélyen a szemébe nézett, majd utána az kezével pisztolyt formálva "lelőtte", vagy épp újfent megnyalta az ajkait. Mindkét mutatványt elég sokszor csinálta, elérve, hogy teljesen megvaduljunk érte. Ha egy kicsit eltávolodott tőlünk, rögtön elkezdtük a nevét kiáltozni, mire általában "Ennyire hiányzom?"-mosollyal visszajött hozzánk. Az egyik kedvenc jelenetem volt tőle, mikor a koncert vége felé, megunva, hogy csak "kézifegyverrel" lövöldözik minket, a vállára kapta a gitárját, s géppuskaként ránk lőtt vele egy sorozatot. Nagyon sokszor letérdelt és behajolt közénk de én csak egyszer értem el őt, úgy igazán. Először elkaptam a karját, majd miután láttam, hogy még hagyja magát nekünk, felemeltem a kezem és beletúrtam a hajába, ügyelve arra, hogy meg ne rántsam neki, majd végighúztam a kezem az arcán. Ő pedig csak mosolygott ránk, olyan szeretettel, ahogy az egész koncert alatt végig. Néha helyet cseréltek Tamával és Naóval, nagyon örültem, hogy láttam ilyen közelről őket is. Nao minden alkalommal egy gyönyörűszép mosolyt villantott nekünk, Tama inkább csak szaladgált. xD Aztán mindig visszaérkezett Aki, és úgy nézett ránk, mint aki tudja, hogy "hazaért". Ő volt a kedvencem a koncert alatt, pont annyit fanservice-elt velünk, amennyi hihetetlenül aranyos volt. ♥

Nao, Natsuki, Aki © A38

Natsuki utánozhatatlan, kettős, egyszer mélyen hörgő, másszor remegősen éteri és magas hangja olyan tökéletesen szólt, mintha csak egy lemezről hallgatnánk. Ahogy viselkedett, arról pedig az jutott eszembe, amit egyszer egy Puskás Peti interjúban olvastam:

"Ha úgy érzed a színpadon, hogy mindenki le akar veled feküdni, akkor igazán nagy voltál azon a koncerten. – vélekedik Peti, aki bevallja: egyfolytában azon van, hogy rajongói igazi szexbálványként nézzenek rá. – Kizárólag előadóművészként szeretnék szexuális élményekhez fogható érzéseket kihozni a közönségből. A koncertek ettől olyan jók lesznek, mint egy nagy szeretkezés."

Natsuki olyan szinten eladta nekünk magát, hogy arra szavak sincsenek. Kicsit talán már túl sok is volt a fanservice. Ahogy haladt előre a koncertidő, egyre inkább nekivetkőzött (bár biztos közrejátszott a kimelegedés is), miután pedig kigombolta az ingét, hosszú másodpercekig nézhettünk, ahogy a ujjaival végigsimít a mellkasán. Ezen kívül pedig - kicsit meg is lepődtem rajta - hagyta, hogy a közönség szó szerint azt csináljon vele, amit csak akar. Mindenki agyon fogdosta, simogatták a combját, a mellkasát, sőt néhányan pontosan oda markoltak neki, ahová a legkevésbé sem illik. xD A kedvencem viszont az volt, amikor elkezdtek belekapaszkodni az övébe, s ha szép flegmán, lazán nem nyúl oda ő is, valószínűleg simán lerángatták volna róla a nadrágot is... Natsuki azonban nem zavartatta magát semmin. Nagyon sokszor átjött hozzánk is, nekem is volt szerencsém kétszer végighúznom a kezem a mellkasán, valamint egyik alkalommal neki is óvatosan beletúrtam a hajába, majd ahogy húztam vissza a kezem, pont úgy fordította a fejét, hogy konkrétan a száján szántottak végig az ujjaim, még a fogát is éreztem. A második alkalomnál pedig szabályosan megfogta a kezem. Folyton annyira közel térdelt a színpad széléhez, hogy egyszer be is esett a közönség közé, a biztonságiak húzták ki. Ám, bármi történt, ő ugyanolyan tökéletesen énekelt. Valami zseniális ez az ember. ♥

Natsuki © A38

Mint a fentiekből már kiderülhetett, nagyon alacsony volt a színpad és kordon sem volt. A fiúk meg aztán rendesen tűzbe hozták a közönséget, néha talán már egy picit túlzásba is estek. De ez egyáltalán nem volt zavaró, mert mindent együttvéve, fantasztikus volt az egész koncert. A dalok sorrendjére nem emlékszem, sőt, az extázis miatt arra sem, hogy mik voltak és mik nem. Hihetetlenül sodró volt az egész... A legtöbb nagy kedvenc elhangzott, volt FILMY, LEAD, Last Shell, Zenith, Venom és még sorolhatnám. A ráadásban pedig az elmaradhatatlan DETOX. Amikor valamikor koncert közben Natsuki bemondta, hogy a Rain Delay következik, azt hittem mindjárt elsírom magam. Ez volt az első szám, amit hallottam tőlük, azóta is az egyik legnagyobb kedvencem. Mivel a lengyeleknél nem játszották, ezért aggódtam, hogy kimarad nálunk is. De hálisten nem. Leírhatatlan élmény volt, ahogy az egész közönség ordítva énekelte a szöveget. A nagyobb slágereknél, amúgy, szintén így tettek. Natsuki többször próbált hozzánk beszélni angolul, elég tagoltan sikerült, szerintem ő sem áll a helyzet magaslatán, ami a nyelvtudást illeti. xD Viszont mondta nekünk magyarul, hogy "Köszönöm!", "Sziasztok!" és "Szeretlek, Budapest!". A végén a meghajláshoz megszólalt a LEAD, ezúttal felvételről, ők pedig vigyorogva a vállukra vették a zászlókat, amiket előzetesen aláírogattunk sorban állás közben. A hangzás végig tökéletes volt, minden úgy szólt, ahogy annak kell. Egytől egyig mind igazán profik. Ami kicsit meglepett, bár teljesen logikus, tekintve, hogy a számok többszólamúak, hogy több részt is, amit a felvételeken Natsuki szokott énekelni, most a többiek vokáloztak be, de még örültem is, hogy így - úgymond - ők is még inkább megmutatták magukat.

Még egy adalék, miszerint Aki oldala volt a legjobb, hogy ilyen rendes emberek között én még koncerten nem álltam. Egyszer elestem, akkor felsegítettek, mikor véletlenül leverték a szemüvegemet, akkor a lány, akinek a lába elé esett, ügyelt, hogy ne lépjen rá és nem ugrált addig, amíg fel nem vettem, így nem lett semmi baja. Aki a levonulás előtt bedobott közénk egy pengetőt. Szünetben egyszer csak megkérdezte az egyik lány, hogy valaki elkapta-e, mire mindannyian ráztuk a fejünket. Ekkor elővett egy telefont és elkezdtük keresni. Én láttam meg legelőször és gyorsan lehajoltam érte. Senkinek eszébe sem jutott félrelökni és megtaposni érte! Utána megkértek, hogy mutassam meg. Bevallom, tanulva a D'espairsRay-en látott dobverő-incidensből, kicsit féltem szétnyitni a tenyerem, de eszük ágában sem volt kitépni a kezemből. Köszönök mindent. ♥

Koncert után vettem CD-t dedikáltatni. Addigra már csak a Versust lehetett kapni, de nem bántam, mert ezt a lemezt is imádom. Csodaszép, egyébként, és van hozzá DVD is. Aztán időközben megtaláltam NyaSuékat, így velük álltam sorba a dedikáláshoz. Miközben várakoztunk megbeszéltük a koncertélményeinket. Utána szép lassan elértünk mi is a színpadhoz, amin egy asztalnál álltak a fiúk és osztogatták az aláírásokat. Ötösével lehetett felmenni és mindenki csak egy autogramot kérhetett. Én előzetesen megkértem Claudiát, hogy fordítson le nekem egy rövid kis szöveget, amit el szeretnék mondani a srácoknak a dedikáláson. Ezúton is nagyon-nagyon köszönöm neki ezt a szívességet, még felejthetetlenebbé tette ezt a fantasztikus estét. ♥

Az első Natsuki volt. Elvette a CD-borítómat, én pedig elkezdtem beszélni:

- Omedetou! (Gratulálok!) *Natsuki kicsit meghajtja a fejét*
- Subarashii konsaato datta yo! (Fantasztikus koncert volt!)
Natsuki vigyorogva felnéz: - Subarashii?
- Kitekurete, arigatou! (Köszönöm, hogy eljöttetek!) *Natsuki meghajol*
- Chikaiuchi ni mata hangarii ni kitene! (Remélem, hogy mielőbb újra ellátogattok hozzánk!)
Natsuki mosolyog: - Maybe. (Talán.)

Mivel így "elbeszélgettem az időt", arról sajnos lemaradtam, ahogy Zukki aláír nekem, viszont Tamától kezdve már mindenkinek bőszen mondogattam, hogy "Arigatou!". Mikor Naóhoz és Akihoz értem, az -OZ-os felsőmre mutatva vigyorogva mondták, illetve Aki mutogatta is a kezével, hogy "Nice T-shirt!". Kinyögtem egy "Arigatou gozaimashita!"-t, meghajoltam, elvettem a füzetkémet és lebotorkáltam a színpadról.

Fülig érő mosollyal odamentem NyaSuékhoz és beálltunk a hangosító pult elé. Megállás nélkül remegtek a lábaim és csak azt tudtam hajtogatni, hogy "Végigmondtam! Elmondtam nekik!". Bent maradtam addig, amíg ki nem küldtek minket. Megvártam még Kaeléket is. Utána hosszas keresés árán meglett a ruhatáros bilétám, így - utolsóként - végül csak ki tudtam venni a kabátomat. Aztán ki lettünk zavarva az utcára. Amíg el nem mentek, Deeával és egy barátnőjével beszélgettem, utána felsétáltam a felső rakpartra és vártam apukámat, aki csak kb. fél óra múlva érkezett meg. Én mentem el a helyszínről utoljára. xD

Ez volt életem eddigi egyik legjobb koncertje. Talán csak a szeptemberi Placebo előzi meg. Felejthetetlen élmény. Köszönöm, Natsuki, Aki, Nao, Tama és Zukki! ♥

Bereczki Zoltán koncert

2010. december 30-án, a Syma Csarnokban adta Bereczki Zoltán az Álomkép lemezbemutató koncertjét. Anyukámmal elég hamar odaértünk, végigjártuk a csarnok előterét, utána elfoglaltuk az állóhelyünket. Nagyon sokat kellett várni, egyrészt mert már korán odaértünk, másrészt pedig jelentős csúszás volt a meghírdetett kezdőidőponthoz képest, addig beszélgettünk, meg nézelődtem, vannak-e ismerős arcok, de celebeken kívül másokat nem találtam. Egyébként telt ház volt, aminek nagyon örültem. Vártunk, vártunk, aztán végül színpadon hatalmas lángok csaptak fel, majd megjelent Zoli, nem is akárhogy. Biztosító kötélen berepült fölénk a Szállj velem!-et énekelve. Mikor az X-Faktorban elénekelte ezt a számát, már akkor is volt egy repülős fináléja, de a koncerten az egész dalt a magasban énekelte el, miközben artistákat megszégyenítő mozdulatsorokat mutatott be. Természetesen, mindeközben kristálytisztán énekelt. Felfelé bámulva csak arra tudtam gondolni, hogy olyan, mint egy világsztár - és tényleg. Sajnos nem találtam teljesen jó minőségű videót erről a mutatványról, de ez elég korrekt:

A szám végén Zoli leereszkedett, s rögtön következett is a klipes sláger, a Kerek egész, majd a Fel kell, hogy ébredj!, ami az én személyes kedvencem, de úgy éreztem a közönség nem nagyon ismeri... Aztán Zoli elkezdte énekelni az 1001 éjjel c. csodaszép dalát, s alatta lassan felemelkedett egy palló, ami a szám közben körbe is fordult. Zoli egy pillanatra el is vesztette az egyensúlyát, mikor megindult alatta a talaj, de egyébként ez is lélegzetelállító produkció volt. Az első Álomkép lemezes blokk után Zoli köszöntött minket, majd mondta, hogy egyetlen lemez számaival nem lehet kitölteni egy egész koncertet, így hát most egy válogatás fog következni az ő kedvenceiből. El is indult Justin Timberlake Cry Me A River c. száma, bevonultak a táncosok, de Zoli csak állt a színpad szélén, mint kiderült, elszállt a mikroportja. Adtak neki egy mikrofont, majd elkezdték a számot előröl. Zoli még sokáig csóválta a fejét, látszott rajta, hogy rosszul érintette az eset. Zoli, show must go on! Újra kellett kezdeni a produkciót? Na és! Az közönség soraiban ez az ég világon senkit sem zavart vagy érdekelt. :)

Aztán innentől már nem emlékszem pontosan a sorrendre. Volt a Whataya Want From Me Adam Lamberttől, amit én és a mellettem álló két lány eksztatikus ugrálással és kiabálással köszöntöttünk. Utána volt diszkó-blokk, azokkal a számokkal, amiket Zoli már a 2005-ös BZ Klubok óta énekel, és én már egyszerűen unom őket... Ráadásul a George Michael: Freedom és a Kool & The Gang: Celebration számomra olyanok, mint amik soha nem akarnak véget érni. Ebben a részben egyébként aktívan be lett vonva a zenekar és a vokálosok is. Nem mondom, hogy rossz volt, de ennek ellenére örültem, mikor a következő programponthoz érkeztünk, annál is inkább, mert az a régi lemez (Száz év) dalaiból építkezett. Volt Száguldj tovább, Őrjíts meg, Éjkirálynő, valamint Ördöglány, a végén átmosva Michael Jackson You Make Me Feeljébe.

Ezután újabb feldolgozások következtek, volt az elmaradhatatlan Michael Jackson: Billie Jean, amihez a kellékek, úgy, mint dzseki, kesztyű és kalap, újra egy bőröndből bukkantak elő, ahogyan két éve a Sportarénában tartott Musical Duett koncerten is. Felcsendül a Hangokba zárva is, amit most már biztosan sokan ismernek, mivel ez volt a párbajdal az X-Faktor döntőjében. Azt kell mondjam, ez a szám, énekelheti bárki, még mindig Zolitól a legeslegszebb. (Kivétel, természetesen, az eredeti előadó, Josh Groban.)

Egyszer, a két szám között beálló csendben, az előttem álló kislány, aki amúgy is az egész koncert alatt sikított és szívecskéket mutogatott, bekiabálta Zolinak, hogy "IMÁDLAK!", ami általános derültséget okozott. Egyébként nagyon aranyos közjáték volt, Zoli pedig mosolyogva neki ajánlotta a következő számot, Lionel Richie Helloját. Mikor a dalban az "I love you" részhez ért, újabb vidám moraj futott át a közönségen, s Zoli sem bírta ki, hogy ne vigyorogja el magát. A végén pedig mi ordítottuk ezt a három szót neki, majd ő körbemutatva megismételte. Az egész szám maga volt a csoda.

Ennek a blokknak a végén minden elsötétült, pár ember felrohant a színpadra és elkezdte takarítani, mint később rájöttem, a pirotechnikai eszközöket. Aztán a kivetítőkön egyszer csak a közönséget kezdték mutatni, pontosabban azt, ahogyan Tóth Gabi átküzdötte magát a tömegen, majd fellépett a színpadra. Elénekelte az Elég volt c. számát, voltak tűzoszlopok, minden, ami kell. Nagyon jó volt, amúgy is szeretem ezt a dalt. Utána visszatért Zoli, s Gabival elénekelték az Álomképen hallható A holnap másé már c. duettjüket, közönség előtt először. Ezután visszatértünk az új lemez dalaihoz, a Várj! és zenekar bemutatása, valamint rövid levonulás-visszatapsolás után következett a Szeress úgy (ahogy én!), majd pedig az aktuális kedvencem a Feel Alive. Zolihoz a dal közben csatlakozott a két társszerző, Sebastian Armand és Johnny K. Palmer is. Utóbbival végezetül elénekelték a címadó dalt, az Álomképet. A fináléban az est összes szereplője színpadra lépett, egyedül Zoli vonult le kb. egy perccel a dal vége előtt, ennek okát azóta sem értem. Én még visszavártam volna, de a tömeg megindult a ruhatárakhoz, a koncertteremben pedig bekapcsolt a háttérzene.

Mindent összevetve, azt kell mondanom, világszínvonalú koncert volt. Nem nagyon voltam még nagy popkoncerten, de felvételről már láttam részletet egy-két világsztár produkciójáról, úgyhogy van viszonyítási alapom. Volt minden, ami szem-szájnak ingere, töménytelen mennyiségű táncost mozgató, hatalmas koreográfiák, gospel kórus(!), sztárvendégek, pirotechnika, Zoli pedig az egyik számban még dobolt is... Amivel egyedül problémám volt, mégpedig nagyon-nagy, az a közönség volt. Egyszerűen nem tudom megérteni, miért mindeki csak állt/ült egy helyben. Én végig táncoltam, énekeltem, hangoskodtam, egyszer egy nő megrovóan hátra is nézett rám, de úgy voltam vele, az sem érdekel, ha irritálom a környezetemet. Mert most, könyörgöm, ez nem egy komoly színházi előadás volt, hanem egy koncert! Annyira látszott, hogy csomóan nem tudtak elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy Bereczki Zoltán musical színész. Voltak pl., akik teljesen színházhoz voltak kiöltözve... Sajnos, összegészében elég passzív társaság jött össze. Viszont jó ideig állt mellettem két lány VIP-kártyával és hatalmas fényképezőgéppel, ők ugyanúgy tomboltak, mint én. Sajnáltam is, mikor elmentek másfelé.

Olvastam, hogy a koncert után átadták Zolinak az aranylemezt. Szívből gratulálok ehhez és a koncerthez is! Fantasztikus volt. ♥

Vad Fruttik koncert

Tegnap előtt voltam Vad Fruttikon a Technika Házában (Teka). Kicsit elszámítottam, hogy mikor is lesz, így előtte való nap kezdtem el embereket toborozni rá, ami így nem volt túl sikeres. Az értesítettek kicsit kevesebb, mint a fele a mai napig nem válaszolt, mások meg jöttek pl. a téli álom indokával, talán a többiekkel is ez a helyzet. Mindegy, miután utolsó pillanatban szóltam mindenkinek, sokra úgysem számítottam. Meg eleve úgy voltam vele, hogy én annyira szeretnék menni, hogy akár egyedül is bevállalom, maximum majd ott spanolok. Végül Ritával mentem és Luca barátnőjével, aki a múltkorin is velünk volt.

Kezdésnek eljátszottuk azt, hogy ők elindulnak a vasútról, én a Tekától és félúton találkozunk, aztán mikor odaértem a pályaudvarra, hívtak, hogy hol vagyok, mert ők már ott állnak az épület előtt. Gyönyörűen elkerültük egymást, azzal, hogy a parkon máshol jöttünk át. xD Akkor vissza az egész, és most már félúton tényleg megtaláltuk egymást, és mentünk a koncertre. Most voltam először a Rock Heart Clubban, ez az új városi koncertező hely, ami végre, úgy tűnik, be tudja tölteni Kecskeméten a Rocktár szerepét, és nem kell majd átjárkálnunk Kiskunfélegyházára. Egyébként a volt zsinagógában van, amit nekem kicsit furcsa volt először hallani, hiszen milyen már egy templomban bulizni, még ha az már évtizedek óta nem is működik. Egyébként jó hely, nagy a koncertterem és van kintebb leülős rész is. Mondjuk az utóbbi így télen nem éppen ideális, mert a ki-be járkálók miatt nagyon hideg volt ott.

Bementünk, leraktuk a cuccainkat, a ruhatárba, majd bementünk a koncertterembe. Az előzenekar már hangolt, de épphogy lézengett pár ember. Kicsit megijedtünk, hogy ennyire kevesen leszünk, de mire a Vad Fruttik következett, megérkezett a közönség is. Vettünk boroskólát, illetve Rita poshadt alma ízű fröccsöt, aztán üldögéltünk, iszogattunk és vártunk. Időközben a Jurij elkezdett játszani. Jók voltak, sajnos közönség ekkor még mindig nem volt, így csak egy csapatnyi 14 éves fullrészeg liba dülöngélt a zenéjükre. Illetve Rita egy-két számra odahúzott minket is táncolni. Közben Luca vett nekünk egy üveg bort, hogy közösen igyuk meg, illetve kiderült róla, hogy egészen nagy "VF-fangörl", nagyon aranyos volt, ott mondogatta, hogy "Az ott nem a dobos?! Menjünk oda beszélgetni!", majd végül ezt a gitárosnál sikerült is elérnie. Rita lehuppant mellé és kicsit becsípve elkezdett vele a kiscsajok ihletettsége alatt a mai fiatalság hanyatlásáról beszélgetni, majd a beszélgetés valahogy a pasi egyetemi halasztására terelődött. Eközben én csak részlegesen figyeltem oda, akkor kapcsolódtam be, mikor a Vad Fruttikra terelődött a szó. Úgyhogy, beszélgethettem az együttes egyik tagjával a zenéjükről... Mondjuk ez más helyzetben jobban esett volna, de már ez is valami. :) Miután ő elment, és valami facebookról szófosó srácok betámadtak minket, elvonultam telefonálgatni. Leszidtam Krisztát, hogy nem hívott vissza, utána pedig hosszasan elbeszélgettem Nikivel az éppen felmerülő... khmm... dilemmáimról.

A Vad Fruttik háromnegyed 11-kor kezdett játszani. A setlist kicsit módosult november elejéhez képest, de inkább csak a sorrendben. A Diszkóssal kezdtek, utána sorban vidám számok, majd depressziós záróblokk. Illetve valahová az utóbbi közepébe becsempészték a Táncot, ami kicsit furcsa volt, de örültem neki. Most nem voltam annyira lezúzott koncert után, mint legutóbb, talán most nem jött annyira nagyon át. Ennek elsősorban a már említett csitrik voltak az okai, akik eléggé rombolták az egész jellegét. Estek keltek, egyszer valamelyik úgy nekivágódott a lapockámnak, hogy utána még jó darabig fájt. A biztonsági őr, látva hogy a csajszikák hamarosan a színpadra fognak bezúgni, leült a szélére, az énekes elé. Úgyhogy onnantól őt kerülgettem, mert körül-belül pont ott álltam. xD (De azért továbbra is nagyon jó helyem volt.) Aztán egyszer csak megelégelte amit azok a lányok műveltek, és a kettő legharsányabbat (Ja, mert folyamatosan kiabáltak is, dalcímeket.) kivezette, aztán miután pár perc múlva visszatértek, onnantól az egész banda kulturáltabban viselkedett. Ezen kívül az első blokk alatt akadt még egy dolog, ami el-elvonta a figyelmemet... De ahogy következtek az olyan dalok, mint az Embergép, az Úgy fáj, a Nekem senkim sincsen, már ha akartam sem tudtam volna másra figyelni. Zseniálisak. Akkora elsöprő erő van ezekben a számokban... Az pedig továbbra is hátborzongató, ahogy egy egész tömeg egyszerre ordítja, hogy "Nekem senkim, de senkim sincsen!" vagy azt, hogy "Nem hiszek!". Vicces felkonferálások az énekes részéről ezúttal is voltak, az maradt meg leginkább, mikor a billentyűssel közölte, hogy "Az a szám jön Gyuszikám, amit már lassan három éve játszunk, de nem tudod megjegyezni a címét... Szóval, a gyógyszeres!". Ez volt a Kemikáliák. xD A ráadásban pedig Nem hiszeket és Lehetek én ist játszottak. Mindent összevetve a koncert most is nagyon jó volt, de azért az előző jobb. Valahogy nagyon érződött, hogy más volt a közönség, még a zenekar megszólalásaiból is nekem kicsit kitűnt.

Koncert után kaptam egy pengetőt az énekestől! Ez életem első pengetője, és pont Vad Fruttik, úgy örülök neki. ♥ Utána Luca megragadott, hogy csináljunk közös képet az énekes Likó Marcellal. Rita fotózott minket telefonnal. Igazából ha azt nézzük nagyon rossz kép lett, de nekem állatira tetszik. Olyan... egyedi. :)

Megkérdeztem Marcellt, hogy van-e nála most olyan ezüst színű toll, amivel a múltkor a lemezeket dedikálták, mert akkor szeretném ha aláírná a pengetőmet. Mondta, hogy mindjárt szerez, várjak egy kicsit. Addig végigjártam Lucával a többi tagot, mert alá akarta íratni a jegyét most is mindenkivel. Tényleg olyan aranyosan lelkes volt, teljesen a pár évvel ezelőtti önmagamat juttatta eszembe. (Régebben nagyon nagy közös fotó- és aláírásgyűjtő voltam. ^^) Utána visszamentünk Marcellhoz, aki egyébként hihetetlenül jófej volt. A képnél mondta, hogy "Két ilyen csinos lánnyal? Hogyne!", most meg azzal köszöntött minket, hogy "Na, mi újság szépségeim?". Szerzett tollat, és ráírta a pengetőmre, hogy "Likó Marcell pengetője". Utána Luca kiment az előtérbe Ritához, de én bent maradtam, mert kint fáztam. Néztem az együttest, Likó Marcellt és azon gondolkoztam, hogy mennyire furcsa volt most ez a rajongókislányosdi, mert amit igazán szeretnék, az nem egy közös kép vagy aláírás, hanem mondjuk komolyan elbeszélgetni velük... "A koncert után lehet haverkodni a zenekarral, ott leszünk a bárnál, ott lehet minket bebaszatni!" Na igen, ilyen programmegjelölés után nem hiszem, hogy ilyesmire egy koncerten lenne lehetőség, meg nem is úgy néztek ki.

Hamarosan egy idegbeteg pasi kezdett el rohangálni, hogy "Fogyasszanak és távozzanak! Aki nem veszi ki a kabátját most a ruhatárból, az anélkül megy haza!". Így hát szedelőzködni kezdtünk. Rita nagy nehezen lerázta a srácot, aki nyomult rá, és kimentünk várni az apukáját, aki hazavitt minket. Egyszer csak a kocsi elhajtott mellettünk, és beállt a távolabbi parkolóba, pedig mi ott álltunk a közelebbiben. Ekkor kijött a srác is a Tekából, mi pedig rohanni kezdtünk a kocsihoz, mert Rita semmi esetre sem akart még egyszer összefutni vele. Fél egyre értem haza, és Hajni közölte, hogy már aggódott értem, mert azt hitte tíz körül jövök. xD

Bedugaszolatlanok

Picit lemaradtam a blogolásban, mármint azon a téren, ami a saját dolgaimat illeti, úgyhogy majd lassacskán megpróbálom behozni magam. ^^

Múlt hétvégén itt volt Niki. Eleinte úgy nézett ki a dolog, hogy péntek délutánra már csak én leszek itthon, mert anyukám hétfő estig elutazik, de végül csak szombat reggel indult, így ki tudtunk menni Nikiért az állomásra. Pénteken sokáig vacilláltunk, hogy elmenjünk-e akusztikus Nova Propect koncertre, de utána úgy döntöttük, hogy ezúttal inkább kihagyjuk. Végül filmbe sem kezdtünk bele, miután bejelentettem, hogy valószínűleg negyed óra után elaludnék rajta. Így aztán néztünk pár videót YouTube-on, de jobbára inkább végigbeszélgettük az estét, ami jó, mert legutóbb a nagy rohanásban ilyesmire nem nagyon jutott időnk. :)

Szombaton felkeltünk, összekészültünk, sütöttünk pizzát, aztán elindultunk a Malomba 12:15-ös Harry Potter és a Halál ereklyéi I.-et nézni Krisztával és a nővérével, Alizzal. eredetileg boszorkánykalapban és varázspálcával a kezemben akartam menni, de nem találtam meg őket, úgyhogy azzal jelképeztem a fanatizmusomat, hogy a Harry-babámat, amit még anyukám hozott nekem külföldről jó pár éve, magam elé tartva mászkáltam a plázában. xD A film egyébként nagyon-nagyon tetszett, de most nem írnék róla bővebben, mivel a jövőben egy egész bejegyzést tervezek majd neki szentelni. A mozi után elindultunk gyalog együtt, de Krisztáék egy idő után leváltak, hogy a rövidebb úton menjenek haza, mivel olyan szinten volt hideg, hogy azt már-már kibírhatatlannak éreztük. Hazaérve rögtön neki is láttunk Nikivel zacskós levest főzni, hogy valami meleget juttassunk a szervezetünkbe. Főételnek melegszendvicset csináltunk, de mindent olyan körülményesen és lassan, hogy vagy másfél órán keresztül ebédeltünk/vacsoráztunk, közben pedig oda-oda mászkáltunk MTV Top 40 élő fellépést nézni a tévéhez. Volt Placebo, 30 Seconds to Mars és Franz Ferdinand is. *-*

Háromnegyed hatra mentünk vissza a városba, találkoztunk Nominnal, és indultunk az Ifjúsági Otthonba akusztikus koncertekre. Lepakoltunk, és épp nagyban gondolkoztunk rajta, miért nincs sehol senki, mikor kiszúrtam a plakáton, hogy mégsem hatkor fog kezdődni, hanem hétkor... Így hát összekaptuk magunkat, és addig elmentünk megnézni a karácsonyi vásárt, illetve benézünk a Malomba is. Mikor egy óra múlva visszamentünk, már jó sokan voltak ott, de simán lett ülőhelyünk, jó elöl. Kicsivel később megérkezett Rita és Vivi is, és csatlakoztak hozzánk. A koncertek a kecskeméti Zöld Ernyő környezetvédő program keretén belül voltak megrendezve, Bedugaszolatlanok (unplugged, vágod? xD) címen. Az első fellépő együttes pár fiatal srácból állt, akik nagyon aranyosak voltak, nagyon lelkesek, de... a két énekes közül nem tudtunk dönteni, melyik volt a hamisabb, mert mikor már azt hittük, nincs rosszabb, a másik rákontrázott. Nikivel és Nominnal konkrétan nem mertünk egymásra nézni, nehogy még nagyobb röhögőgörcsöt kapjunk... A koncertek között volt környezetvédelmi nyereményjátékos kvíz, addig mi átmentünk a kávézó részre forralt bort venni.

Utána elkezdődött a Mad Dolls. Nagyon-nagyon jók voltak, ez alkalommal is. Hoztak bárszékeket, s azokon ülve gitároztak. Ez több szempontból sem volt praktikus, mivel az énekes, Milán egyrészt panaszkodott, hogy nem éri el a sörét, másrészt pedig nem látta a magasból  földre tett dallistát sem. Bár az utóbbin nyilván az se könnyített, hogy a lista sötétzöld lapra készült, kék tollal, apró betűkkel. xD Egyébként nagyon sokat kommunikáltak a velünk, próbálták rávenni a közönséget, hogy valamit aktívkodjanak, mert, egy ülős akusztikus koncertről lévén szó, kicsit punnyadás volt. Mi, a részünkről, igyekeztünk megtenni, amit tudtunk. Amúgy most ők is nyugisabbak voltak, mint egy "igazi" koncerten, nem volt pl. Sajti-féle polgárpukassztás sem. Mondták a srácok, hogy készül-készül a lemez, majd egyszer valamikor meg is jelenik, de hát még pontos számcímek sincsenek. Így hát a Nem értem után nem sokkal eljátszottak egy új dalt is szintén ezen a néven. Hát én ezt nem is értem... xD Milánnak a koncert alatt párszor kiment a gitárja, ami azért csak be volt dugva mindenkinek, hiába "bedugaszolatlanok", de mindig gyorsan megcsinálta. Egyébként csak hárman voltak, az új basszusgitárost nem hozták. Viszont így is nagyon jó volt. :)

Mad Dolls után Nomin hazament, mi viszont még maradtunk a hátralévő két koncertre. A következő a Jazz and Beat volt, amiből a beatbox részek jók voltak, viszont a jazz-t én nagyon-nagyon nem szeretem. Meg hangulatban is teljesen más volt, mint a Mad Dolls, így kicsit visszavett... A főfellépő, Varga Zsuzsa előtt a szünetben most is játék volt, illetve odajött hozzánk egy lány. Megkérdezte, hogy szeretnénk-e Varga Zsuzsa CD-t, épp kedvesen vissza akartuk utasítani, mire mondta, hogy ingyen van. Szóval, most nekem és Nikinek is van Barkácsklub lányoknak nagylemezünk! :D Utána elkezdődött a koncert. Állati jó hangja van a csajnak élőben, ráadásul nagyon szimpatikus és bájos is. Nagyon jó volt! Mikor vége lett, Rita felajánlotta, hogy hazavisznek mindannyiunkat.

Hazaérve nekiálltunk Nikivel valami gyorsan előkapható és elfogyasztható kaját keríteni, ami nem is volt olyan egyszerű feladat. Aztán még egy jó darabig beszélgettünk égő Lámpákról, bekapcsolt Ventillátorokról, a walkrockról és társairól. Másnap Hyde ordítására ébredtünk, mivel apukám gondolta felhív, van-e mit ennünk, illetve mikor vigyen ki minket az állomásra, én meg Vamps: Revolution-ra csörgök. xD Nagy nehezen felkeltünk, utána ugyanannak a műsornak az ismétlésére, amire előző nap, nekiálltunk ebédet készíteni.Végül megint rohannunk kellett, hogy Niki elérhesse a 14:47-es vonatát, de aztán még vártunk is, mivel az késett negyed órát. Jó hétvége volt! :)

Minden, ami kimaradt

Az őszi szünet méltó lezárásaként pénteken megérkezett Niki. Épphogy lepakoltunk és összeszedtük magunkat, már indultunk is Krisztáékhoz. Ő épp Editet várta a buszmegállóban, mikor mi bementünk Nikivel almalevet és nyalókát venni a kisboltba, így utána együtt tudtunk elsétálni hozzájuk. Megérkezés után nekiálltunk beszélgetni, illetve én megállás nélkül nananananananana-ztam (MCR-hatás xD), utána nekiálltunk a meghírdetett menü, név szerint a vajsör és a sütőtöklé elkészítésének, amiknek a receptjét Kriszta találta egy Harry Potteres honlapon. A vajsör jól nézett ki, de tragikusan rossz íze volt... szénsavas tej, karamellás utóízzel. Ezt egyikünk sem tudta meginni. A sütőtöklénk elég bébipapi állagúra sikeredett, de ez azért sokkal fogyaszthatóbb lett. Közben laptopról hallgattunk zenét, de miután nem voltunk megelégedve a kínálattal, Nikivel beleástuk magunkat a YouTube-ba, s rögtönöztünk egy összeállítást a leggagyibb popszámokból, közben hangosan énekeltünk (én az egyiknek a koreográfiáját is tudtam xD), és folyamatosan nevettünk. Remélem nem nagyon mentünk senki idegeire, mert igen harsányak voltunk, de én nagyon élveztem! :D Utána elindultunk a buszhoz, de mivel fáztam, ezért mi Nikivel visszafordultunk, s kaptam Krisztától egy kölcsönpulcsit, aztán Alizzal, akitől rendkívül fontos információkat tudtunk meg, kikísértek minket a következő megfelelő buszhoz. Nikivel még koncert előtt elmentünk a Malomba venni valami kaját, közben találkoztunk Szilvivel, aki most megint ott hosteskedik. Nagyon aranyos volt, örültünk egymásnak, mert már igen rég találkoztunk. :) Magáról a The Grenma koncertről pedig ITT írtam bővebben.

Másnap ötkör találkoztunk Ritával a vasútnál, ahonnan vonattal Kiskunfélegyházára utaztunk. Az állomáson már ott várt minket Kata (vagyis Saya, csak már belezavarodom, hogy másképp hívom őt személyesen és máshogy a blogomban :'D) és a barátja, Martin. Mivel, ugyan akkorra már rég véget ért, de aznap Kami is volt ott, így megbeszéltük, hogy ott maradnak, hogy tudjunk találkozni. Rövid idő után kettészakadtunk, Rita is találkozott pár barátjával, mi pedig négyesben elmentünk és beültünk valami étterembe, ahol meghívtam Katát egy teára. Annyira drága, hozott nekem gyönyörű kitűzőket MondoConról. *-* Körül-belül egy órát beszélgettünk ott, utána elindultunk vissza az állomásra. Útközben Rita is újfent csatlakozott hozzánk. Egy kicsit vártunk még a vonatra, aztán Katáékat útjukra a bocsátottuk. Nagyon örülök, hogy tudtunk találkozni. ♥

Utána összeszedtünk Rita barátnőjét, Lucát, elmentünk boltba, és leültünk valahol egy padra kajálni., kitéve magunkat a félegyházi fiatalok ismerkedési törekvéseinek. xD Mikor ezzel végeztünk, elindultunk a Rocktárba. Amikor bementünk, hallottuk, ahogy a Vad Fruttik próbál a koncertteremben...

"Úgy fáj! Hogyha kimondom, fáj, mert véresre sebzi a számat.

Úgy fáj! Hogyha magamban tartom, mert beteggé tesz már a bánat."

Amíg nem kezdődött el a koncert, ücsörögtünk egy asztalnál és szotyiztunk, mert "Szóljál má’ mutternak, dobjon le szotyira pénzt!". Kissé lapos volt a hangulat. Nagyon örültünk, mikor végre elkezdődött az első koncert. Bementünk és majdnem sokkot kaptunk a zenétől. xD Valami népdalokat feldolgozós, lehangoló akármi volt, úgyhogy az elején ki is mentünk inkább venni valamit inni. A kedvenc mozzanatom az volt, mikor a gitáros bejelentette, hogy most megint kicsit belassulnak, mire én megütközve felnyögtem, hogy "Mert ez volt a gyors?". Amilyen az én formám, ezt épp a pár másodpercnyi csendben sikerült tennem, így általános derültséget keltettem a közönség soraiban. xD Aztán véget ért, és hálisten nem is volt másik előzenekar. Vad Fruttikon volt pár érdekes arc a tömegben, néhánnyal volt kisebb "konfliktusom" is, de a végére már teljesen elöl álltunk, bal oldalt. A koncertről most nem mesélnék bővebben, EBBEN a bejegyzésben már írtam róla. A koncert után Luca elment, Rita pedig kitalálta, hogy kérjünk aláírást. Ebből az lett, hogy mi Nikivel kértünk magunknak és Lucának, Rita pedig feküdt egy fotelban, mert nem úgy érezte, túl fáradt ehhez. xD Egyébként aranyosak voltak az együttes tagjai, bár nekünk elég furcsa érzés volt azután a koncert után így odaállni eléjük... Utána felhívtam anyukámat, hogy jöjjön el értünk, hogy ne kelljen a reggeli vonatig várnunk. Nagy nehezen megtaláltuk egymást, utána először is hazavittük Ritát. Itthon Nikivel még kb. ötig a koncertről és az együttesről beszélgettünk...

Vasárnap nagy nehezen felkeltünk, aztán kora délután kivittük Nikit az állomásra, és már el is ment... Ezen a hétvégén eléggé kitöltötték a koncertek minden időnket, de nagyon jó volt! :) Aztán ezzel véget is ért az őszi szünet...

The Grenma koncert

Előzetesen úgy számoltam, összesen hét emberről tudom teljes bizonyossággal, hogy jönnek The Grenma koncertre, nos, ebből végül összesen csak én és Niki jelentünk meg... de páratlanul jól feltaláltuk magunkat! ;D Fél órával a meghírdetett időpont előtt odamentünk az Amstelhoz, ahol ekkor, érthetetlen okokból, már javában folyt a Nova Prospect koncert. Így hát gyorsan le is mentünk. Az ajtó mellett Grenmáék árulták a merch cuccokat, gyorsan vettem is egy kitűzőt Csongitól, valamint begyűjtöttem ingyen-matricákat is. Utána pedig léptem egyet előre,  elnéztem jobbra ééés... ezen a ponton kissé elkezdett átrendeződni az aznapi fontossági sorrendünk.Hát még akkor, mikor kicsit elkezdtünk közeledni a "színpad" felé, s én a tömegben sikeresen felismertem (hátulról!) még valakit! xD Ezek után Nova Prospect koncert nagy részét az együttesnek háttal állva töltöttem, csak a Szabadonra szántam rá magam, hogy azért mégiscsak végig kellene aktívkodni legalább egy számot. ^^ (Nagyon szeretem Nováékat egyébként, csak hát...) Az átállás vége felé odamentünk beszélgetni a második illetővel egy kicsit. Nagyon aranyos volt, annak ellenére, hogy már kicsit részeg volt, és olyan imádnivalón együgyű. xD

Aztán elkezdődött a The Grenma, s hálisten sikerült meggyőznünk magunkat és egymást arról, hogy foglalkozni kellene a koncerttel, így hát előre verekedtük magunkat. Hamarosan megint olyan kemény pogó alakult ki, hogy hiába fogtuk erősen egymás kezét, állandóan elsodortak minket egymástól, így rövid úton inkább kiálltunk oldalra. A legdurvább az volt, mikor a tömeg nekiesett a basszusgitáros lány, Dóri mikrofonállványának, akit az sikeresen el is talált. Szegény nem is tudta befejezni az épp játszott dalt... Az énekes, Csongi erre közölte, hogy "Tudjuk, hogy ez a fog-kiverős hely, de vigyázzunk egymásra, jó?", ebből én arra következtetek, hogy máskor is felénk történt velük ilyen korábban. xD Az egyik legrégebbi, Néni c. számhoz felhívtak pár embert a közönségből a "színpadra", akik Csongi helyére lépve énekelték el ezt a dalt. Be kell valljam, bűnhamisak voltak, de nagyon aranyos jelenet volt az egész. A legvégén pedig mindannyian együtt énekeltük (leginkább Csongi helyett is) a Pont ígyet, ami talán a legismertebb számuk. :) Egyébként nagyon jó koncert volt, ők az egyik kedvenc magyar együttesem, de mégis olyan ritkán van alkalmam látni őket... A dobos, Matyi dolga végeztével újra merchek árusításába fogott, én pedig vettem tőle egy 3D-s pólót (Ez van a képen, állati jó, és mindenkinek megfájdítja a fejét, ha sokáig nézi. xD), amiből M-eset akart adni, így eléggé kiakadt azon, hogy én XL-eset szeretnék. Győzködött róla, hogy ez már jobb minőségű, mint a régiek, nem megy össze mosásban, és már az L-es is nagy rám, ne szórakozzak már... :) Végül hallgattam rá, de az ő érdekében remélem, hogy tényleg nem fog ez is ötéves gyerekméretté avanzsálni, mert különben kiakadok. Közben váltottunk pár szót Csongival is, felemlegettük neki a múltkori kissé szétcsúszott kiskunfélegyházi koncertet, amit szépen megkért, hogy próbáljuk meg elfelejteni. xD Úgyhogy ennek örömére gratuláltunk Dórinak az államvizsgájához, és megkérdeztük nem esett-e komoly baja a koncert alatt. Nagyon aranyosak voltak mindannyian. :)

Ezek után odamentünk a bejegyzés elején említett, hmm... mondjuk úgy, szegről-végről ismerősünkhöz is, akivel nagyon jól sikerült összespanolnunk, az este végére már a WC-s félreértős-belemagyarázós szituációknál tartottunk, amik nagyon viccesek voltak. Emellett pedig részletesen taglalta nekünk zenei nézeteit, valamint megnézhettük hogyan nyal segget. xD A legvégén pedig puszival köszönt el tőlünk. :) De még ez előtt volt, hogy Nikivel vettünk egy újabb üveg sört, fogtuk a délután vett nyalókáinkat, és leültünk a kis kanapéra. Velünk szemben a székeken egy srác igyekezett elaludni, amit csapos srác, akivel kapcsolatban Niki felvilágosított, hogy ő a Mad Dolls volt basszusgitárosa, Dodi, minden áron meg szeretett volna akadályozni, egy ideig keltegette, utána kiadta nekünk feladatba, hogy simogassuk, hátha felébred... Mondtuk neki, hogy simogassa ő! xD Utána a srác elkezdett ébredezni, mi pedig röhögtünk rajta, ennek örömére beszélgetésbe elegyedett velünk. Elmesélte, hogy ellopták a kabátját, és ez nagyon megviselte, úgyhogy kísérjük haza, nem csinál semmi rosszat, csak hallgatunk zenét... Mivel nem voltunk vevők az ötletre, megkérdezte, szeretjük-e a Jagert, majd felugrott és vett nekünk egy-egyet. Sajnos, ez sem változtatott az álláspontunkon, így egy idő után inkább újra próbált, immár közöttünk ülve, aludni. Közben odajött még egy pasi, akinek a barátja a Nova Prospectben játszik, és, bár magáról az együttesről annyit tudott, hogy "N-betűs", és le is késte a koncertet, de nagyban magyarázta nekünk ki a barátja, biztos láttuk. Utána odajött az említett barát is, de mi meg hamarosan inkább átvonultunk előre a bárhoz. Odajött hozzánk Dodi, és számon kért, miért nem simogattuk a srácot, majd kifejtette nézeteit arról, hogy ő a legjobb ember a világon, én pedig, amiért Niki állította fel az eldőlt bárszéket, a legrosszabb, Niki pedig a csendes bűnelkövető. xD Később odajött hozzánk egy nagyon aranyos szőke srác, hogy teljesen egyedül van, amíg várja a barátját, nem beszélgetnénk-e vele, mert olyan rossz neki ott ülni egyedül. Mesélt olyan dolgokat... nem győztük ölelgetni, olyan kis vigasztalnivaló volt. :) Aztán nagy nehezen elindultunk és hazasétáltunk.

Hmm... lehet, hogy pár dolgot kicsit érthetetlenül írtam le, de úgy gondolom elég, ha a részletes verziót rajtunk kívül csak néhány ember ismeri. xD Végül egyáltalán nem volt baj, hogy csak ketten mentünk, sőt... :)

Vad Fruttik

Szeretnék írni a Vad Fruttikról. Nem konkrétan csak a koncertről. Igazából szeretném megérteni, miért jó nekem az, ha őket hallgatom, hogyha utána napokig nem térek magamhoz a vadfruttik-melankóliából. Miért mondanám jelenleg biztosan azt, hogy ők a kedvenc magyar együttesem, ha bárki megkérdezné tőlem?

Mikor megjelent az új albumok, a Fénystopposok, meghallgattam egyszer, csak úgy, háttérzeneként. Már akkor is többször felkaptam rá a fejem, mert olyan sorok ütötték meg a fülem, hogy csak ültem, hogy ilyen nincs. Ám igazából akkor ütött be az egész, mikor pár nap múlva újra beraktam, szintén háttérzajnak, tanuláshoz, de az lett a vége, hogy ültem a könyvek felett és nem csináltam semmit, csak hallgattam. Akkor rázott meg először, úgy igazán. Még aznap éjszaka sikerült még egyszer végighallgatnom, sötétben, fülhallgatóval. Na, ez végképp betett... Innentől körül-belül három napon keresztül nem tudtam szabadulni a Vad Fruttik-univerzumból, ami hát nem épp egy vidám hely... Bár el kell ismerni, még az új lemezen is akadnak könnyedebb számaik, én képes voltam kiválogatni az összes depressziós és nyomasztó darabot, hogy utána koncentráltan azokkal kínozzam magam. Aztán pár nap múlva elkezdtem az előző két, még sokkal vidámabb hangvételű lemezeiket is hallgatni, valamint mellettük egyebeket is, így sikerült valamelyest újra egyensúlyba hozni a lelkivilágom.

Szombaton a koncert után elmentünk mosdóba, ahol nekidőltem a falnak és perceken keresztül csak néztem magam elé, csak akkor tértem magamhoz, mikor egy lány nagyon elkezdett nézelődni körülöttem, hogy vajon sorba állok, vagy csak simán bekattantam... Ilyen hatással kell, hogy legyen egy koncert az emberre? Az elején eljátszották az összes vidám számukat, azt hittem nem is nagyon lesznek a kedvenceim (Milyen jellemző, melyikek is azok... xD), de a végén megkaptuk őket. Egymás után zúdítva ránk mindet...

"Ott egymásra torlódik a fájdalom, s a bánat,

végigsöpör rajtunk, ha utat tör magának.

Utat tör magának minden szorongásom,

az összes lenyelt könnyem, az összes csalódásom."

Hazudnék, ha azt mondanám, nem volt katartikus. Közben a mögöttük lévő kivetítőn filmekből összevágott, sokszor átszínezett, a zenére megkomponált kisfilmek mentek, amik igazán fantáziadúsak és intenzívek voltak, így ha lehet, még tovább mélyítették az egész hatását. Mert hogy ugyanolyan erősen letaglózó hatása volt az egésznek, mint itthon, a négy fal között. És ez az, amit igazából nem hittem, hogy egy koncerten megtörténhet, de itt megtörtént. A Lehetek én issel zártak, ami ugyan nem olyan elszálltan depresszív, mint pl. az Embergép, a Nem hiszek, a Bálban vagy a Lehunyom a szemem, de nem volt elegendő ahhoz, hogy a koncert befejeztével helyrehozza a "károkat", amiket az előző dalok okoztak bennünk. Ráadásul, a Béke Presszót első szám gyanánt játszották el. Pedig azt a dalt tartom lemezkoncepció szempontjából a legtökéletesebb helyen állónak. Az az utolsó a Fénystopposokon. Számomra mindig adott valamennyi feloldást az album végén, egyszerűen azt érzem, hogy szükségem van rá a többi szám meghallgatása után, helyette a Lehetek én is édeskevés volt.

"És a végén úgy válunk el, ahogy filmekben is kell.

A lányok sírjanak, s a férfiak kitartsanak."

Ami pedig a legfurcsább volt az egész a koncertben az az a kedélyesség, ahogyan az együttes, s főként az énekes és dalszövegíró, Likó Marcell játszottak. Bár, hogy teljesen őszinte legyek, az énekes pár általam olvasott nyilatkozata alapján azért mondhatjuk, hogy számítottam erre. De mégis, egyszerűen kicsit olyan volt, mintha nem fognák fel, hogy mit játszanak és az mit tesz velünk, a hallgatóikkal. Mondjuk reménykedek benne, hogy nem erről van szó, mert akkor nem is kicsit csalódnék bennük. Talán az lehet a dolog nyitja, hogy mikor Likó Marcell megír egy Embergépet vagy Nem hiszeket, akkor tényleg kiírja magából ezeket a fájdalmait, majd a koncerten tényleg kijátssza magából, és ezért lehet képes arra, hogy ezek mellett olyan dalokat is szerezzen, mint a Sárga zsiguli vagy a Limonádé, s ezért osztogathat vigyorogva aláírást koncert után. Hát, ez esetben nagyon örülök neki, hogy az öngyógyítás ilyen sikeres, de jól esne, ha eközben a közönségét nem tenné lelkileg tönkre... Ezzel nem azt szeretném mondani, hogy ne írjon olyan számokat, mint a fentebb már említettek, mert azok egytől egyig remekművek, csupán egyszerűen annyit megtehettek volna, hogy kapunk valami fokozatos oldást a végére, és nem egy instant depresszió-blokkal zárják a koncertet, mert ez így elég embertelen volt.

Hazafelé a koncertről beraktam azokat a számaikat, szerintem fel sem fogtam mit csinálok... Rá tett még egy lapáttal, minden bizonnyal. De akárhogy is, azóta is Vad Fruttikat hallgatok. Hálisten, kicsit lenyugodott bennem a mazochista, így most szinte csak a vidámabb számaikat. És ez most jó. Sokkal jobban tudom ezeket értékelni úgy, ha nem monomániásan a depressziós számaikkal "terrorizálom" magam, ahogy Niki mondta. Igen, ez most megint (még mindig?) a Vad Fruttik-univerzum, de azért jobb. Aztán majd csak kikeveredek belőle, bár továbbra is tartom, hogy ekkora hatással még magyar együttes nem volt rám.

Egyébként remélem, senkit sem riasztottam azért el az tőlük (Krisztán kívül, mert őt már sikeresen.), mert azért nagyon is érdemes hallgatni őket. Likó Marcellnek olyan dalszövegei vannak, amiket komolyan néha többre tartok, mint egy-két irodalom órán felmagasztalt költő verseit, emellett én zeneileg is nagyon szeretem őket. De, aki nem akar vadfruttik-melankóliát, annak, hiába a harmadik a legjobb, inkább az első két lemezüket ajánlom.

Most pedig csak azért is Béke Presszó, mert így kell zárni.