Nekik is boldogot ♥

Hazudtam. De nem volt szándékos! Csak a 15.-ei bejegyzésem után szembesültem vele, hogy bizony még mindig van júniusi szülinap. Nem semmi azért, majdnem az összes koreai kedvencem egy hónapban született. Ők ketten pedig, ráadásul, még egy napon is.

Boldog 24. Szülinapot, Lee Min Ho! :) ♥

생일 축하합니다!

Lee Min Ho 1987. június 22-én született a dél-koreai Szöulban. Már-már meglepő módon, ő többnyire csak színészként tevékenykedik. 2006-ban kapta az első komolyabb szerepét a Secret Campus c. dramában, az igazi népszerűséget pedig a 2009-es Boys Before Flowers hozta meg neki. Én az utóbbiban ismertem és szerettem meg őt. Jelenleg küzdök a Personal Preference c. újnak számító dramájával, amiben őt nagyon szeretem és a történet sem lenne rossz, csak kicsit vontatott a megvalósítása, így nem haladok vele túl hatékonyan. Mindenesetre Min Ho-t nem lehet nem szeretni. ♥ Ő Edit barátnőm első számú kedvence, úgy... azóta, hogy először meglátta.

................................................................

Boldog 22. Szülinapot, Jung Yong Hwa! :) ♥

생일 축하합니다!

Jung Yong Hwa 1989. június 22-én született a dél-koreai Szöulban. (Aki nem a fővárosban születik, az már nem is dolgozhat a szórakoztatóiparban vagy mi van? xD) 2009-ben tűnt fel először a You're Beautiful c. kdramába, én abban szerettem meg, eleinte az ő karaktere volt a kedvencem. Ugyanebben az évben kezdett el zenélni a C.N.Blue nevű indie zenekarával, eleinte kis japán klubokban, illetve az utcán. Ezután viszont eléggé beindult a karrierje, a C.N.Blue-val sorra adják ki a számokat és az MV-ket, Yong Hwa pedig rengeteget szerepel a tévében, s hamarosan indul az új dramája is, a Heartstrings, amiben újfent Park Shin Hye lesz a parnernője. Már alig várom. ^^

Yong Hwa-val és a C.N.Blue-val kapcsolatban még sok mindent szeretnék elmondani, de hogy ne legyen olyan hosszú a főoldalam, csak a tovább után. Ott lesz a lényeg, szóval olvassátok el azt is, légyszi!

KHJ 25.

Boldog 25. Szülinapot, Kim Hyun Joong! :) ♥

생일 축하합니다!

Kim Hyun Joong 1986. június 6-án született a dél-koreai Szöulban. A szórakoztatóiparban 2005-ben tűnt fel először, mint az SS501 nevezetű k-pop fiúcsapat vezetője. Az együttes azóta is működik, bár jelenleg épp egy kis szünetet tartanak, mivel a tagok most kicsit inkább a szólókarrierjükre koncentrálnak. Hyun Joong első önálló kislemeze holnap után fog megjelenni, Break Down címmel. A zenélés mellett már színészként is bemutatkozott, 2009-ben a Boys Before Flowers, 2010-ben pedig a Playful Kiss c. kdramában.

Írok én

Tegnap végre Kriszta is letudta az utolsó írásbelijét, ennek örömére dél körül (mivel késtem) találkoztunk. Sétálgattunk a központban, ültünk a fűben, beszélgettünk, utána pedig eljött velem filmesztétika szakkörre. Már nagyon-nagyon hiányzott. ♥ Most, szerencsére, majd többet fogjuk látni egymást, mert mindenféle filmklubos záróprogramok lesznek, amikre, természetesen, megyünk, mert mi jobb dolgunk is lenne így szóbeli érettségire való felkészülési időben? xD

Egyébként, megkaptam Krisztától, hogy keveset írok a blogomba, de még Plurkre is, ráadásul oda sokszor japánul és azt nem tudja elolvasni. Ezt akkor rögtön cáfoltam, de most még szépen be is bizonyítom. A tegnapi egy plörkön kívül, ami direkt japánul volt, csak Krisztának, összvissz három plörköm tartalmazott japán nyelvű elemeket. Ezek voltak azok:

"Nobuta wo Produce" ~ Ez egy fantasztikus doramának a címe, amit mostanában néztem. De ezt említettem már itt is. Amúgy, azt jelenti, hogy "Nobuta producelése".

"Kienai kono kizuna" ~ Ez az alá a videó alá volt írva, amit egy-két bejegyzéssel ezelőtt ide is beraktam (Kame szólója, a Kizuna). Ez egy sor a dalszövegből és azt jelenti, hogy "Ez a kötelék örökre megmarad".

"Tatta Hitotsu no Koi" ~ Ez meg annak a doramának a címe, amit most nézek. xD (Azóta már még egy plörkömben megemlítettem.) A magyar szövegkörnyezetből szerintem kideríthető volt. Egyébként, azt jelenti, hogy "Egyetlen szerelem".

Azzal, hogy kevesebbet írok, nem tudok vitatkozni. Tudnék én sokat írni, csak egyrészt nincs rá elég időm, másrészt, ha írok is, olyan mintha a falnak beszélnék. Mert oké, hogy nagyrészt magamnak írok blogot, de azért tudnék örülni megjegyzéseknek... A másik kettőn pláne nagyon. Kezdek egyre jobban rákapni a LiveJournalra és olyan jó, hogy ott mindenki mindenhova mindenkinek ír kommentárokat. Mi meg itt Bloggeren egyre inkább leszokunk róla. Belátom, én is. Pedig, szerintem, jó dolog. Mindegy, kényszeríteni nem tudok és nem is akarok rá senkit. Csak jobb érzés lenne úgy írni (főleg az Eyelid Moviesra), ha lennének visszajelzések.

Egyébként, mostanában teljes dorama-mániám van még mindig megint, mert egyszerűen annyira jókat nézek. Az egyik ugye a Nobuta wo Produce volt, ami abszolút kedvenc lett. Most pedig egy másik Kame-doramát kezdtem el, a Tatta Hitotsu no Koit, amibe már az első perc után teljesen szerelmes voltam. Tetszik a történet, szimpatikusak a szereplők és valami lélegzetelállítóan szép zenéje van. De ezekről majd írok bővebben az Eyelid Moviesra, meg majd az Anegóról is fogok, csak előtte újra akarom nézni a Specialjét, hogy frissebb legyen az élmény.

Viszont gyors megemlékezés arról, hogy megnéztem Jin négyszer 23 perces minidoramáját, a X'Mas Nante Daikirait, mert arról kritikát nem fogok írni, mivel nem nagyon tudok róla mit mondani, azon kívül, hogy nézhető volt. Meg imádtam, hogy Sex Pistols: Anarchy In The U.K. volt a végefőcím zenéje. I am an anarchist~ Egyébként Jin miatt megérte megnézni, mert, biztos meglepő, nagyon szerettem benne. ♥ 2004-es, szóval itt még nagyon fiatal volt. Most, hogy ezt is láttam, azokon kívül, amikben Jin még kisfiú, már csak a Gokusen 2 lenne hátra tőle, de azt majd akkor nézem meg, ha már láttam az első évadot. Félő, hogy az nem most lesz.

credit: Bishounen Paradise

Na, most "csak" ennyi. Aztán majd úgyis írok, mert van miről és azt is tudjuk, hogy enyhén grafomániás vagyok.

Chuu~

Without Saying

Tegnap, miután hazaértem befejeztem a You're Beautiful 7. részét, amire előző nap nem jutott időm. A fenti videó ennek a résznek a légvégéből van. Miután megnéztem, hiába állt előttem a történelem dolgozatra készülés, még vagy fél órán keresztül nem tudtam semmit sem csinálni, annyira a hatása alatt voltam. Egyszerűen tökéletes ez a jelenet. Ahogy Mi Nam kiénekli a szívét is... Annyira gyönyörű az egész. Azóta is újra és újra a Without Sayinget hallgatom. Nagyon megszerettem most Park Shin Hye-t is, csodás hangja van és annyira... hiteles.

Mondhatnám, hogy SPOILER-es leszek, de igazából semmi olyat nem fogok leírni, amit nem lehet már az első részből kikövetkeztetni, szóval...

Igazából nem tudom, pontosan min sikerült ennyire kiborulnom. Egyrészről valahogy annyira átéreztem Mi Nam érzéseit. Mármint úgy közvetve, lévén én és a szerelem... Bár talán pont ezért. Mert azt igenis el tudom képzelni, hogy mennyire borzalmas lehet, ha egyszer végre mégis találsz valakit, akibe beleszeretsz és akkor erre csak fájdalmat kapsz. Talán valahol van bennem emiatt (is) szorongás és félelem, főleg, mivel nem vagyok az a szerelembeesős-fajta. Így, ha aztán egyszer majd, annak nálam nyilván súlya lesz. Meg eleve elég szentimentális vagyok, ami az emberi kapcsolataimhoz való hozzáállásomat illeti.

A másik ok pedig Shin Woo. Azt hiszem, ő a kedvenc karakterem a doramában, bár egyelőre még nem tudom, ebben mekkora szerepe van annak, hogy nagyon emlékeztet a Boys Before Flowers Ji Hoo-jára. Egyszerűen valahogy ezeket a szerencsétlen, már első pillantásra örök második szerepre ítéltetett karaktereket tudom legközelebb érezni magamhoz. Olyan mélyen megérint az egész reménytelenségük. És hiába kedvelem én benne a "nyertest" is, ha egyszer végig azzal azonosulok, aki aztán nem kap semmit... A legszebb, hogy ezt általában már az elején tudom.

Egyébként egyre jobban tetszik ez a dorama.

Kim Hyun Joong ♥

Befejeztem a Playful Kiss doramát... Vagyis, még a hat YouTube-os rész hátravan. :) Hálisten, még nincs vége. ~

Utoljára a Boys Before Flowers esetében kerültem ilyen szintű függőségbe egy sorozattól... Mikor hét közben csak kevés dologra volt időm, mindennel szemben a dorama-nézés élvezett elsőbbséget. Valamint Editnek is folyamatosan a Playful Kissről beszéltem a suliban, mivel ő, mint mindig, már előbb végignézte, mint én. Egyszerűen annyira nagyon szeretem. *-* Ez lett a másik kedvenc doramám a BBF mellett.

Amúgy, azért akartam már régóta megnézni, mert a BBF-es kedvencemet, Ji Hoo-t alakító színész, Kim Hyun Joong a főszereplője. A Playful Kiss megnézése után most már bátran kijelenthetem, hogy a kedvenc dorama-színészemmé lépett elő. Annyira szeretem ahogy játszik, a tekinteteit, az arcrezdüléseit... Folyamatosan fejlődik és egyre csak jobb lesz. Mondjuk, bizonyára közrejátszanak a rajongásomban a szerepei is. :) Baek Seung Jo♥

Szűkös időmben próbáltam aktívan információt gyűjteni Hyun Joong-ról, egyelőre még mindig csak keveset tudok róla, de ezzel az életrajzi elemmel már biztosan megnyert magának:

"Amikor az SS501 Japánban tartózkodott és ő éppen unatkozott, rövid sztorikat kezdett el írni saját magáról és Jungminről, majd ezeket feltette a netre, hogy elolvashassák a rajongók is. Egy interjúban, amikor ezekről a történetekről beszélt, eszébe jutott egy vicces incidens, amikoris tréfából írt egy levelet Jungminnek bocsánatot kérve, amiért nem képes szeretni őt, aztán a személyzet egyik tagja megtalálta és félreértette a kapcsolatukat és mindkét srácot zavarba hozta."

forrás: playful-khj.gportal.hu

Annyira hülye, isteneeem. xD

Egyébként most meg, azt olvastam, elviszik két évre katonai szolgálatra, merthogy Koreában általános hadkötelezettség van... Nagyon tudok örülni neki...

Mint már az idézett szövegből kiderülhetett, Kim Hyun Joong az SS501 nevezetű k-pop fiúzenekar tagja. Természetesen ezalkalommal is, mint anno a BBF idején, neki veselkedtem hallgatni őket. A különbség csupán annyi, hogy ez alkalommal sokkal-sokkal többet tettem ezt, ugyanis az a helyzet, hogy egészen megtetszettek. :)

Egyébként imádom a Playful Kissben a női főszereplőt is, Oh Ha Nit. Őt Jung So Min játsza, valami fantasztikusan brilliánsan! Mindenképp szeretném majd őt is még több szerepben is látni. Ha Ni pedig, a BBF Jan Di-ja mellett, a kedvenc női dorama-karakterem lett.

Na, egyelőre ennyi. Majd írok a doramáról sokkal részletesebben akkor, ha végeztem a YouTube-os részekkel is. ;)

Tree of Heaven

A Tree of Heaven egy 2006-ban készült koreai dorama, eredeti címén 천국의 나무 (Chunkookeh Namoo), fordításban még Heaven's Tree, illetve Trees in Heaven néven is ismert. 10 részes, műfaja szerint pedig romantikus dráma.

A történet középpontjában egy újdonsült testvérpár áll. Hana eredendően koreai, ám mivel Japánban élnek, nem beszél koraiul. Az édesapját még kislánykorában veszítette el, édesanyja a történet kezdetén érkezik haza új, koreai férjével. Az ő révén kap Hana egy bátyát, aki szintén elveszítette egyik szülőjét. Yoon Suh édesanyja az ő tizedik születésnapján halt meg, a fiú azóta teljesen magába fordult, nem törődik senkivel, még önmagával sem, valamint egy szót sem hajlandó szólni. Hana nagy szeretettel köszönti új testvérét, s folyamatosan azon fáradozik, hogy mosolyra és szóra bírja, utóbbit az is nehezíti, hogy a Yoon Suh nem beszél japánul. Hana azonban, hihetetlen akaraterővel és optimizmussal, kirángatja Yoon Suh-t az apátiából. Mindeközben a szüleik nászútra indulnak, s a fürdőt, amit üzemeltetnek, s ahol élnek, Hana apjának nővérére hagyják. A nő és önzően törtető lánya, Maya ezt az alkalmat arra használja fel, hogy megszerezzék a család vagyonát, akikben nem jótevőiket, hanem elnyomóikat látják. Az, ahogy Hanával és Yoon Suh-val bánnak, még közelebb sodorja egymáshoz a két fiatalt. Mikor rájönnek, hogy egymásba szerettek, Hana megretten az érzéseitől, helytelennek tartja azokat "testvére" iránt.

Komoly spoilerek nélkül, ennyit tudok rövid tartalom gyanánt írni, ám ez nem elég ahhoz, hogy le tudjam írni a véleményem a doramáról, ami erősen két részre tagolódik. Így most következik a második egység ismertetője, aki mindenképp meglepetést szeretne, az most ne olvasson tovább!

SPOILER Hana törekvései, hogy elszakítsa magát Yoon Suh-tól, egy idő után sikerrel járnak. Ezután két év telik el, s a lányt Tokióban találjuk, rokonai által teljesen kisemmizve. Hanát más sem élteti, csak Yoon Suh visszatérésének reménye, az elmúlt években ezért is tanult meg koreaiul. A fiú fel is bukkan, ám már egy teljesen más emberként, aki, bár ugyanúgy szereti Hanát, mint annak idején, nem nagyon engedi közel magához a lányt. Yoon Suh az utóbbi két évben sötét ügyekbe keveredett, s jelenleg elég magasan áll az alvilág ranglétráján. A szerelmük azonban egyre inkább mindent elsöprőnek látszik. SPOILER VÉGE

Azt kell mondjam, kettős érzéseim vannak ezzel a doramával kapcsolatban. Az első négy részig teljesen odavoltam érte, nem átallottam a "tökéletes" jelzővel sem illetni. A történet rendkívül izgalmas volt, egyedien feldolgozva, megosztó, elgondolkodtató alapkérdéssel, színes, erős karakterek prezentálásban. Ám a negyedik részben bekövetkező váltás után olyan  volt az egész, mintha egy másik doramát kezdtem volna el nézni, ami nyomába sem ért az előzőnek. A bennem megfogalmazódó negatívumokról, a fentihez hasonlóan ismét csak figyelmeztetéssel írhatok.

SPOILER Egyrészt, nem tetszett a történet alakulása sem, ám ezt még néhol sikerült az alkotásnak kompenzálnia. A legnagyobb problémám az volt, hogy a szereplőket teljes egészében kifordították magukból... A történet elején még meglehetősen autisztikus, kissé L (Death Note) karakterére emlékeztető Yoon Suh-ból, akinek Hana jelentette a mindent, egy erős, oltalmazó férfi lett, szinte szerepet cserélt a "húgával". Ám az ő változása még mindig ésszerűbb és átgondoltabb volt, mint Hanáé. Ő történet elején egy igazán színes karakter volt, egyéniség, azonban a második egységre egyszerűen "kiürítették". Hana az igazi sablon-hősnő iskolapéldájává vált, akinek semmi más nem tölti ki az életet, csak a szeretett férfi, alárendeli magát, és egy nem sok, annyi önálló gondolata sincs. Egyedül azért szerettem, aki az elején volt, mert az ötödik résztől szörnyen felszínesen megalkotott szereplő lett, ráadásul mondhatni megállás nélkül sírt, aminek következtében számomra az az egyetlen érzés is, amit adtak neki, kezdett hiteltelenné válni. SPOILER VÉGE

A fent leírtak miatt a Park Shin Hye-ről (Hana) nem nyilatkoznék, ugyanis nem tudom, hogy fenntartásaim az ő, a rendező (Lee Jang Soo), vagy esetleg a forgatókönyvírók (Moon Hee Jung, Kim Nam Hee) hibájából alakultak-e ki. Lee Wan (Yoon Suh) viszont minden kétséget kirázóan nagyon jól játszott. A karaktere a dorama két egységében szöges ellentétben állt egymással, ám ő mindkettőben hiteles tudott lenni. A mellékszereplők közül a Mayát játszó Asami Reinát emelném ki, aki talán a legjobb alakítást nyújtotta a színészek közül. A komikus mellékkarakterek közül egyedül Hana barátnője, Mika (Sonim) tetszett, Maya anyja (Kim Chung) és Yoon Suh emberei még egy vígjátéksorozatban is hihetetlenül idegesítettek volna, ebben a körítésben pedig pláne nehéz volt őket elviselnem.

Nem mondom azt, hogy nem volt szép történet, a visszatérő motívumok, szimbólumok például mindenképp dobtak rajta, de egyszerűen a nagyon erős első négy rész után sokkal-sokkal többet vártam volna, ebből a szempontból pedig nagyon nagy csalódás volt. A légvégéről nem is beszélve, aminél borzalmasabb megoldást keresve sem találhattak volna. Sajnálom, hogy így kisiklott a történet, mert az elején még azt éreztem, hogy akár a kedvenc doramámmá is válhatott volna az alkotás.

Nagyon örülnék, ha az, aki esetleg már látta, vagy időközben megnézi, leírná nekem a véleményét ugyanis nagyon érdekelne, más mit gondol róla!

Letöltési linkek:
dorama
magyar felirat (futó project; 1. rész)
angol felirat

LIFE

A LIFE című 2007-es japán dorama Keiko Suenobu 2002-2009 között futott, azonos című, 20 kötetes mangájának a 11 epizódos tévéadaptációja. A Wikipédia szerint elég sok különbség akad a két változat között, ami főként abból adódik, hogy a doramát 11 részbe kellett belesűríteni. Ennek ellenére a történet ott is kerek egész, én egyszer sem éreztem elnagyoltnak, bár igaz, hogy a mangát nem olvastam.

A történet az iskolai bántalmazások témáját járja körül, a középpontba egy átlagos lányt, Shiiba Ayumut (Kii Kitano) állítva. Legjobb barátnőjének, Shii-channak (Akane Osawa) régi vágya, hogy bekerüljön álmai elit gimnáziumába, s hogy ne szakadjanak el egymástól, Ayumu keményen kezd tanulni, hogy őt is felvegyék ugyanoda. A végeredmény azonban az lesz, hogy csak őt veszik fel, Shii-chant nem, aki ezért úgy érzi, barátnője ellopta az álmát. Megszakítja a barátságát Ayumuval, s csalódottságában elhamarkodott dolgot tesz. Ayumu teljesen összeomlik, lelkiismeret furdalás és önutálat közepette kezdi el az iskolát. Mikor elkezd barátokat találni, kényszeresen mindenkinek meg akar felelni, s épp ezzel keveredik félreérthető helyzetekbe, amiknek hatására piszkálni kezdik. Osztálytársnői hamar átlendülnek az épelméjűség határán, s a piszkálásból szabályos lelki és fizikai terror lesz...

Ahogy Edittel beszélgettem erről a doramáról, világossá vált számomra, hogy ez azokat tudja igazán megérinteni, akik már átéltek hasonlót... Én az első részek alatt sokszor álltam a sírás határán, vagy épp ökölbe szorított kézzel, tehetetlen dühvel vártam, hogy mi fog történni. A felétől kicsit átlendült a történet a túlzásba, onnantól jobban tudtam kezelni, de amíg azt láttam, hogy amiket bemutat, az bárhol, bármikor, bárkivel megtörténhet, s meg is történik, addig hihetetlenül megviselt. Nem hiszem, hogy van annál borzalmasabb, mint mikor azok kezdenek el bántani, akikről azt hitted a barátaid, vagy azt szeretted volna, hogy azok legyenek. Mikor nem tudod magadban összeegyeztetni azt a valakit, aki bánt, azzal, akinek előtte láttad. Illetve ott vannak még azok, akik nem is ismernek, nem is tudják pontosan miért is bántanak, csak mennek a csorda után, mert amíg oda tartoznak, addig őket békén fogják hagyni. Egyedül az a vigasztaló, hogy nekik sosem lesznek igazi barátaik, mert egy ilyen "szövetség" minden, csak nem barátság. Egyszerűen undorodom azoktól az emberektől, akik másokat bántanak. Abban sem vagyok biztos, hogy az ilyeneknek van egyáltalán lelkük... Hogy néznek tükörbe azok után hogy nap, mint nap lelkileg egyre jobban tönkreteszik egy embertársukat? Hogy tudják ezt elszámolni magukban? Annyi értékes embert ismerek, akiket bántottak az iskolában... Ez miért van? Miért őket? És miért bántották a kedvenc művészeim felét is fiatalkorukban? Miért van az, hogy aki kicsit is eltér az átlagtól, az ezt kapja?

Van egy 2007-es észt film, Az osztály a címe, s hasonló témát feszeget. (SPOILER-veszély!) A történet végén a két bántalmazott fiú lelövi az őket terrorizáló iskolatársaikat. A filmet néha levetítik iskolákban is elrettentő példaként, de miután olyan hozzászólásokat olvastam az interneten, hogy "De hülyék, mit képzelnek magukról, hogy bejönnek lövöldözni? Hogy lehetnek ilyen gyengék?", azok után kétlem, hogy érdemes. Nehéz elfogadni, de valahogy vannak olyan emberek, akik úgy vannak összerakva, hogy nem hatja meg őket semmi. Ezért vannak hidegvérű gyilkosok is a világon... Félreértés ne essék, ezzel nem azt szerettem volna mondani, hogy azokból, akik bántják az osztálytársaikat, gyilkosok lesznek. Persze, lehetnek még azok is, ahogyan a bántalmazottak is, valószínűleg mindkettőre számtalan példát találni. Észtországban Az osztály megjelenése előtt nem volt iskola lövöldözés, miután az kijött, történt egy ott, s egy az egyik szomszédos országban. Ez amilyen hátborzongató, épp annyira elgondolkodtató, hiszen ezzel tettek egy óriási felkiáltójelet a téma mellé, s igazolták, hogy nem túlzás, amit az ebben a témában készült filmekben látunk. Megbocsáthatatlan és hátborzongató, mit tesznek a diákok egymással...

A legrosszabb, hogy ez is egy olyan dolog, ami ellen nem tudom, mit lehet tenni, hiszen, mint ahogy már írtam, azokat tudják igazán megérinteni az ilyen alkotások, akik már átéltek ilyesmit (Nyilván azok is megértik akik nem, de elég intelligenciával rendelkeznek.), az alapvetően gonosz és nemtörődöm emberekre valószínűleg semmilyen hatást nem gyakorol. SPOILER A LIFE annyiban különbözik a többi, általában lövöldözéssel záruló, iskolai bántalmazással foglalkozó filmektől, hogy mutat kiutat. Ayumu igaz barátokra talál, akik segítik és kiállnak mellette. Még a gonosz is elnyerné megérdemelt büntetését, ha főhősünk és barátai nem éreznék úgy, hogy többet ér az, ha nincs bántalmazás annál, mint ha bántalmazással bosszuljuk meg a bántalmazást a bántalmazón. Így tehát jelentős a feloldás. Annak ellenére, hogy nem nagyon szeretem a happyendet, jó volt ez így. Ezáltal nem olyan hatást fog kiváltani, mint Az osztály, hanem talán reményt ad azoknak, akik hasonló helyzetben vannak, s ez is fontos. SPOILER VÉGE

A legtöbb színésszel nagyon elégedett voltam, főként a bántalmazók részéről voltak borzongatóan jó karaktermegformálások, s külön örültem, hogy a főszereplő Ayumu úgy volt szerethető, úgy tudtam együtt érezni vele, hogy közben nem volt egypólusú. Annak ellenére, hogy néhol kicsit elrugaszkodott a történet a valóság talajáról, szerintem érdemes a megtekintésre.

Letöltési linkek:
dorama ("LIFE ep..."-tal kezdődők)
magyar felirat (lezárt project)

Boys Before Flowers

Nehéz lesz elfogultság nélkül írnom a Boys Before Flowersről, sőt nem is hiszem, hogy képes leszek rá. Röviden megfogalmazva, annyira nagyon tetszett, hogy már sok-sok résszel a vége előtt ez lett a kedvenc doramám az eddig látottak közül. Editnek ez volt az első, s elmondása szerint azóta sem látott ennél jobbat. Tőle kaptam meg az még nyár elején az első tíz részt, majd szépen lassan függővé váltam, így ez a sorozat szépen átszőtte az egész nyaramat. :)

A 2009-es koreai dorama Boys Over Flowers címen is ismert. A történet alapjául egy japán manga, a Hana Yori Dango szolgált, aminek már készült japán (Hana Yori Dango), tajvani (Meteor Garden) és kínai (Liu Xing Yu) dorama adaptációja is. A legtöbb helyen azt olvasni, hogy koreai változat a legjobb, erről azonban nem tudok nyilatkozni, mivel én egyelőre még csak ezt láttam. Viszont azt garantálhatom, hogy ez valami fantasztikus! ;)

A történet kiindulópontja, hogy Geum Jan Di, aki egy elég kis pénzen tengődő családból származik, különféle okok miatt úszó-ösztöndíjjal bekerül az elit Shinhwa Gimnáziumba, ahová csak a legtehetősebbek küldhetik a csemetéiket. Ennek megfelelően az iskolát minden ízében átitatja a nagyzolás, beképzeltség, rátartiság, amit leginkább az F4 (Flower Four) fejlesztett tökélyre. A négy fiú egyike a Shinwa Vállalat leendő örököse, s három barátja is a lehető leggazdagabb család sarja. Ennek ellenére az életük igencsak üres, abban élik ki magukat, hogy mintegy "rémuralmat" tartanak az iskolában, valamint fürödnek a diákok rajongásában, ajnározásában. Egy valaki nem hódol be nekik, a talpraesett és büszke Jan Di, aki talán az első, aki nem az F4 egyik tagját látja a fiúkban, hanem úgy kezeli őket, mint az átlagembereket. Természetes viselkedése lassan, de biztosan kihozza az iskola zsarnokaiból az embert...

Számomra a dorama legnagyobb erőssége a nagyon gazdag jellemábrázolás. A fő karaktereken kívül még több mellékszereplőkről is igen pontos jellemrajzot kapunk. Nem sablonokat látunk, minden szereplőnek megvannak a maga jó és rossz tulajdonságai, mint minden élő embernek, s ezeket a dorama nagyon szépen meg is mutatja. Ezenkívül nagyon árnyaltan mutatja be azt is, ahogy a fiúk egyre inkább megváltoznak Jan Di hatására.

Szereplők:

Geum Jan Di (Koo Hye Sun)

Ha nem is értünk mindig egyet a döntéseivel, tetteivel, nagyon szerethető karakter és könnyű vele azonosulni. Nyoma sincs benne a női főszereplők gyakori hibáinak, nem felszínes, nem nyavalyog, nem üres. Egy igazi határozott, erős személyiség.

Gu Jun Pyo (Lee Min Ho)

Az egyik férfi főszereplő, s az egyik legjobban kidolgozott karakter. Ő változik a legtöbbet a történet során, a Shinwa Vállalat önző örököséből egy szeretni képes és szerethető emberré válik. Bár kimondhatatlanul sokszor éreztem úgy, hogy a hülyeségeitől már a falnak fogom verni a fejem, valamiért mégsem lehetett őt nem szeretni. :)

Yoon Ji Hoo (Kim Hyun Joong)

Valahol a történet felénél ébredtem rá, hogy ő az abszolút kedvenc karakterem. Nagyon szeretem, mert ő a nagybetűs JÓ BARÁT és JÓ EMBER, néha már úgy éreztem, túlságosan is alárendeli magát azok boldogságának, akiket szeret, de az az igazság, hogy talán pont ez tetszett benne. Ahogy egyre inkább megismerjük a múltját, úgy értjük meg egyre jobban a viselkedését, személyiségét. Szerintem ő a legérdekesebb karakter a történetben.

Soo Yi Jung (Kim Bum)

Agyagművész, és ő rendelkezik a leginkább két pólusú személyiséggel az F4 tagjai közül. Az egyik pillanatban imádom, aztán a következőben legszívesebben bemosnék neki egyet az szemétségei miatt. Mögötte is nagyon érdekes előtörténet bontakozik ki, így a dorama végére már egyre inkább megértjük a tetteit.

Song Woo Bin (Kim Joon)

Sajnos az F4 negyedik tagjáról nem mondható el a tartalmas jellemábrázolás, a karakter igen elnagyolt, leginkább csak a többieknek asszisztál a történetben. Nagyon sajnálom, hogy nem tudhatunk meg róla többet, mert egy szimpatikus szereplő.

Chu Ga Eul (Kim So Eun)

Ő Jan Di legjobb barátnője. Kissé naiv, leginkább csak sodródik az eseményekkel. Yi Jung bánhat vele akármilyen érzéketlenül, ő mégis ragaszkodik hozzá, hálisten a történet végére azért megtanul egy kicsit végre a sarkára állni.

A fentebb bemutatott hat karakter hihetetlenül szerethető, egytől egyig nagyon a szívemhez nőttek. Ám a dorama rajtuk kívül is nem kevés érdekes mellékszereplővel dolgozik, akik mind hozzáadnak a történethez. Egyedül Jan Di családja volt az, akiket szívem szerint úgy ahogy voltak kihúztam volna a sorozatból, mert - a többi szereplővel ellentétben - sablon karakterek voltak, és az összes jelenetük szörnyű ripacskodásból állt.

FIGYELEM! KOMOLY SPOILER!

A történet egyik fő szála a Gu Jun Pyo, Jan Di és Ji Hoo között kialakuló szerelmi háromszög. A helyzetet az teszi igazán bonyolulttá, hogy mindhárman nagyon szeretik egymást. Az esetemben még az is közbejött, hogy én is nagyon szerettem mindannyiukat, így mindig épp az adott felállásnak "szurkoltam". Annak ellenére, hogy Ji Hoo volt a kedvencem, Jun Pyo és Jan Di párosát tökéletesnek érzem. Nyilvánvaló volt, hogy Ji Hoo, jelleméből fakadóan az első jelre mindannyiszor félre fog állni, hogy ne legyen a barátai boldogságának akadályozója. Viszont nagyon sajnálom, hogy a dorama végére semmi "jutalmat" nem kapott azért, mert páratlanul jó barát és ember, mert ha valaki, ő igazán megérdemelt volna egy happyendet. Bár lehet, hogy ezzel eltűnt volna az az állandósult melankólia Ji Hoo-ból, s már nem is ő lett volna...

SPOILER VÉGE!

A dorama 25 részes, egy-egy rész picivel több, mint egy órás. Egyszer még a sorozat elején megjegyeztem, hogy kár, hogy ilyen rossz zenéje van... Koreáról ugyanis tudni érdemes, hogy ott a pop-szféra sokkal jelentősebb, mint a rock, így a sorozat zenéi is főleg kpop számok közül kerültek ki. Az egyes számok szinte minden részben újra és újra felbukkantak, és minden alkalommal meglepően tökéletesen illettek az adott szituációhoz. Pár rész után azon kaptam magam, hogy letöltöttem a soundtrack albumot és rendszeresen hallgatom. :) Végeredményben nagyon fülbemászó az egész, és tökéletesen passzol a doramához. Csak példának egy szám belőle, amit Kim Hyun Joong együttese az SS501 ad elő. Az MV-ben (music video) részletek láthatóak a sorozatból, már csak ezért is érdemes megnézni! ;)

Ez a dorama tényleg a legjobb, amit eddig láttam! :) Nem egy átlagos iskolai vígjáték, megvannak a maga mélységei. A kivitelezés nagyszabású, és a színészek is nagyon jók. Szívből tudom ajánlani mindenkinek! :D

Letöltési linkek:
dorama ("...HDTV.XviD-Ental"-verzió)
magyar felirat (futó project; 1-15. rész)
angol felirat

BBF♥

Mivel Edit már úgyis lebuktatott a fangörlködéseimmel a blogjában, úgy gondolom, most már nyugodtan kiélhetem nyilvánosan is. xD (Nagyon enyhe SPOILER előfordulhat.)

Most fejeztem be (igen, ált. éjszaka nézem :D) a Boys Before Flowers (aka Boys Over Flowers) c. koreai dorama 16. részét, és annyira, de annyira imádom! *.*

Most már rájöttem, hogy Yoon Ji Hoo (Kim Hyun Joong) a kedvencem! :D ♥ Eddig folyton úgy volt, hogy ha épp ő szerepelt, akkor ő volt, ha Gu Jun Pyo (Lee Min Ho), akkor meg ő. :) Kivétel az első pár rész, mert akkor masszívan Ji Hoo volt a favorit. :D Nem azt mondom, hogy neki "drukkolok", mert szerintem Geum Jan Di és Jun Pyo tökéletesek együtt, és imádom mindkettőt, de a Ji Hoo-ból áradó kedvesség, figyelmesség, önzetlenség és fájdalmas melankólia... Akármennyire is szeretem Jun Pyo-t, ő a kedvenc karakterem. *.*

De hihetetlenül szeretem Soo Yi Jungot (Kim Bum), Song Woo Bint (Kim Joon) és Ga Eult (Kim So Eun) is. :) ♥ Annyira szerethetőek a karakterek, hogy ááá...

Óóó, és aki nem ismeri ezt a doramát, az most azt se tudja, miről beszélek... Nézzétek meg, feltétlenül! ;D Egyébként biztosan fogok majd erről is szép hosszú ajánlót-kritikát is írni, de az még azért odébb lesz. :)

Nagy Ji Hoo-rajongásomban nekiálltam délután SS501 (Kim Hyun Joong együttese, K-Pop fiúzenekar) PV-ket nézni, de sajnos ez nagyon nem az én zenei világom. :( Úgyhogy, azt hiszem, inkább maradok majd a színészi munkáinál. :)

Örülök, Edit, hogy megmutattad nekem ezt a doramát. :) ♥ (Imádom, de neked cserébe már illett volna befejezni/tovább nézni az Otoment! :P:D) Reméljük, hogy Krisztának meg mondjuk Yi Jung a kedvence, és akkor szuperül kiegészítjük majd egymást. ;D

-------------------------------------

Neeeeeeeee...! Nézegettem képeket közben a doramából, erre akkora spoilert kaptam az arcomba, hogy... -.-" Nem elég nekem, amennyit már Edit elkotyogott belőle? :'(

Koizora

A Koizora egy Naito Mika nevű japán leányzó mobiltelefonján látta meg a napvilágot 2005-ben, majd 2006-ban két kötetes nyomtatott könyv formájában is kiadták. (Mindkét kötet 350 oldal körüli, ezt figyelembe véve minden elismerésem a fiatal hölgyé, hogy ezt képes volt egy mobiltelefon billentyűzetén lepötyögni, én valószínűleg 350 szóig sem jutnék el.) A regény roppant népszerű lett a japán fiatalok között, így 2007-ben elkészült a film (első kép), majd 2008-ban a dorama-változata (harmadik kép) is, valamint 2007-2009 között mangaként is megjelent. Mivel utóbbihoz nem találtam magyar fordítást, ez alkalommal még csak az első két verzióról fogok írni.

Először a doramába futottam bele a férfi főszerepet alakító Seto Kouji kapcsán, aki az Otomenben Ariake-kunt játszotta. Mivel szinte kivétel nélkül mindenki dicsérte a sorozatot, gyorsan le is töltöttem. Nem kellett csalódnom, már az első rész után fülig beleszerettem. A filmet tegnap néztem meg, kicsit várni szerettem volna vele, nehogy aztán ne tetszett azért, mert esetleg kevésbé kifejtett. Szerencsére ilyenről szó sem volt, nem is tudom melyik varázsolt el jobban.

A cím jelentése magyarul, Szerelmünk ege. A történetet a főhősnő, Tahara Mika narrációján keresztül ismerjük meg. Gondolom rögtön feltűnik, hogy ugyanaz a keresztneve, mint az írónőnek. Talán épp ezért, rengetegen arra esküsznek, hogy ez az ő igaz története, de hogy őszinte legyek, én ebben nem hiszek. Ezt erősíti bennem az is, hogy a lányt azóta is bizonyos anonimitás fedi, nyilván nem akarja megtörni a varázst. Ám ez semmit nem von le a mű értékéből, sőt plusz pontnak számít, ha az írói fantáziát nézzük. Nem kell minden történetnek megtörténni a valóságban, az irodalom esetében nem ez az érték-mérce. :)

A Koizora műfaját tekintve romantikus dráma, ezt Mika szavai már rögtön az első percekben világossá teszik. Rendkívül szentimentális, ennek ellenére én sehol sem éreztem soknak. A középpontban az első szerelem áll, amit Mika Hiro oldalán tapasztal meg. A fiú a két feldolgozásban különböző, ám minden esetben elég extravagáns módon nyeri el a lány szerelmét, ami nem is csoda, hisz ő maga sem hétköznapi, elég csak ránézni a szőkített frizurájára, a fülbevalóira. Igazi, tiszta és mély szerelem szövődik köztük, ám hamarosan nem várt megpróbáltatások egész hada áll az útjukba...

Sakurai Hiroki karakterét a két színész teljesen másképp fogta meg. A doramában Hiro (Seto Kouji) egy öntörvényű, furcsa, mégis meglehetősen infantilis figura, aki leginkább presztízskérdést csinál abból, hogy erősnek látsszon, s erre nagyon érzékeny a büszkesége is. Ezzel szemben a film Hirója (Miura Haruma) egy sokkal nyugodtabb, megfontoltabb fiú, aki valóban erőt sugároz. A szembetűnően más megközelítés ellenére, mindkettő rendkívül szerethető, ám ha választanom kellene, annak ellenére, hogy nagyon szeretem Seto Koujit, Miura Haruma Hirója mellett tenném le voksom.

Mikát a filmben Aragaki Yui, a doramában Mizusawa Elena játssza, az ő esetükben nem tudok ilyen számottevő eltérést felmutatni, talán Aragaki alakításában kicsit talpraesettebb, de ennyi. Mindkét színésznővel nagyon elégedett voltam. Mint karakter, nagy kedvencem volt még Hiro nővére, Minako. Nagyon jól volt a filmben Karina megformálásában, ám a szívem ez alkalommal pedig inkább a dorama Minakójához (Matsushita Nao) húz. :) Egyébként, ez az összes többi családtag esetében így van, nyílván azért, mert a sorozat 6 része alatt sokkal jobban megismerhettem őket, mint a két órás film esetében. Kiemelném még Kishitani Gorót, aki a doramában Mika édesapját alakította, szerintem briliánsan.

Nagyon komoly SPOILER!!!

A dorama utolsó előtti része közben folyamatosan ontottam a kiakadást MSN-en az éjszaka lévén épp nem elérhető Edit barátnőmnek, aki hamarabb fejezte be a sorozatot, mint én (Nem újdonság, mindent hamarabb fejez be. :P) . Elmondhatatlanul felidegesített, hogy Hiro hülyesége miatt másfél évet elvesztegettek, amit még együtt tölthettek volna. Értem én, hogy ő azt akarta, hogy Mika továbblépjen, boldog legyen, de az elképzelése úgy volt hülyeség, ahogy volt. Nem elég, hogy Mikát érzelmileg teljesen tönkretette legalább egy évre, akaratlanul még Yuu-nak is szenvedést okoztak, aki pedig ennél sokkal többet érdemelt volna, mert ő egy páratlanul jó ember volt. Arról meg ne is beszéljünk, hogy Hirónak magának pedig egyedül kellett harcolni a rák ellen, ahelyett, hogy mellette lehetett volna az, akit a világon a legjobban szeretett, s aki ugyanígy érzett iránta. Olyannyira dühös voltam a történet alakulása miatt, hogy el sem tudtam képzelni, hogy meghasson majd a vége. Ez a feltevésem annyira nem jött be, hogy az utolsó fél órát (egy rész kb. 45 perc) komplettül végigbőgtem... (Egyébként is sírok minden ilyenen, na. :S) A film közben elhatároztam, hogy most már erős leszek, úgyis tudom, mi a vége, ki fogom bírni... Hát, ez sem sikerült. xD Reménytelen eset vagyok, tudom. :)

A jelenetek közül kiemelném a gyönyörű december 24.-ei megemlékezéseiket, mert csodálatosak és megindítóak voltak. Hiro haldoklása pedig, mikor Mika fut a videotelefonáló mobilját az arca elé tartva, majd megáll, hogy eleget tegyen a fiú kérésének, mosolyogjon; valami páratlanul gyönyörű volt, úgy, ahogy Mika öngyilkossági kísérlete, s annak meghiúsulása is.

SPOILER VÉGE!

A természeti hasonlatok igazán hangulatossá tették a történetet, a filmből kicsit hiányoltam is, hogy Mika nem eredendően volt beleesve az égbe, hanem csak később, Hiro kapcsán történt ez meg vele. :) Szerintem ez egy nagyon aranyos motívum volt, érdekelne, a regényben ez hogy van, ha így, a filmből igazán kár volt kihagyni. Utóbbi pozitívuma viszont az, hogy a komoly előfeltevésekre okot adó első mondatok ellenére egyáltalán nem kiszámítható a történet vége. A dorama folyamatosan információkat adagol a nézőnek a fordulatról, így ott sokkal hamarabb összeáll a kép, bár ezt nem nevezném negatívumnak sem. Bírálat érte a regényt a japán tanerőktől a fiatalok szabados stílusa miatt, hát nem mondom, engem is meglepett a tempó amit diktáltak, eléggé nyugatias stílusú volt. :P:D

Nem tudok választ adni arra, hogy a film vagy a dorama tetszett jobban. A két feldolgozás ugyan kicsit más, ám a maga nemében mindkettő nagyon jó, mindkettő ugyanúgy biztos helyet kapott a kedvenceim között. :) Személy szerint azt tanácsolom, hogy aki csak az egyiket látta, feltétlen adjon esélyt a másiknak is. ;) Aki pedig még egyiket se, annak azt tudom ajánlani, hogy úgy nézze, ahogy én, a doramával kezdjen, majd hagyjon egy kis időt, s úgy nézze meg a filmet, nekem ez így nagyon bevált. :)

Letöltési linkek:

dorama (RAW-verzió)

magyar felirat a doramához (A lezárt projectek között kell keresni.)

film (Égetett felirat, a letöltéshez regisztrálni kell.)

Otomen

Az AnimeStars 20. számában a Lovely Complex cikkben találkoztam először az Otomennel, ott a mangát ajánlották pár mondatban, mint hasonló témát boncolgató művet. Már akkor megtetszett, így hát ahogy belefutottam a dorama változatába, tudtam, hogy nekem ezt látnom kell! :D Ez volt életem első doramája, úgy gondolom erős kezdés, nehéz lesz felülmúlni. ;) Viszont rabul ejtett a műfaj, a minap már el is kezdtem a Boys Before Flowerst (koreai dorama), valamint egyre csak bővül a miket-akarok-megnézni listám. :)

A történet egyszerűnek és kiszámíthatónak tűnik, ám ahogy egyre több szereplő kapcsolódik be a fő cselekményszálba, úgy lesz egyre izgalmasabb, és magával ragadóbb. Adott a férfi főszereplőnk Masamune Asuka, aki természeténél fogva vonzódik mindenféle lányos dologhoz, legyen az plüssmaci, főzés, varrás, shoujo (lányoknak szóló) manga... Ám emellett muszáj igazi férfiként viselkednie, mivel az anyja egy bizonyos esemény hatására megígértette vele, hogy mindig, mindenkinél legférfiasabb lesz. Barátja, Tachibana Juta ezt az összetett személyiséget definiálja úgy: otomen. Az iskolába új diák érkezik, Miyakozuka Ryo személyében, akiről hamar kiderül, hogy semmi tehetség nem szorult belé a hagyományos női szerep ellátásához, ezzel szemben nagyon jó a harcművészetekben. Nyilvánvaló, hogy egymásnak vannak teremtve, erre Tachibana már a kezdetekkor ráébred, s onnantól igyekszik minél közelebb férkőzni két főszereplőnkhöz, hogy aztán hol szemlélője, hol kicsit alakítója legyen az eseményeknek...

FIGYELEM! Innentől nem vállalok felelősséget az esetleges SPOILERekért!

Már az első rész után beleszerettem a doramába. Az egész hangulata nagyon jó, a szereplők pedig igazán szerethetőek. Ugyan Masamune Asuka (Okada Masaki) néha kicsit idegesített azzal, hogy mindent huszonnyolcmilliószor átgondolt, majd mégsem tette meg, de nagyon szerettem. :) Ő az iskolai kendo csapat kapitánya, tehát közvetve ugyan, de neki köszönhetem, hogy képes voltam életem egyik legnehezebb házidogáját megírni a tesi ötösért... Csak szólok, a kendo egy hihetetlenül bonyolult sport. :F (Tudtam én, hogy a kviddicsnél kellett volna maradni. :P) De azért szívesen kipróbálnám. :) Miyakozuka Ryo (Kaho) hihetetlenül bájos volt, és néha nagyon naiv. xD Egyébként meg nem garantálom, hogy a sorozat végére, Asuka közbenjárásával, nem szárnyalta túl az én főzőtudományomat. xD (Ők a fenti képen láthatóak.)

Az abszolút kedvenc szereplőm azonban Tachibana Juta (Sano Kazuma; képen) volt. :D Egyébként is imádom az ilyen karaktereket, tudjátok, az a tipikus Mercutio Rómeó mellett. ;) Bár önös érdekekből kezdett el Asukáékkal barátkozni (róluk írta a Love Tic c. shoujo mangáját), később ő lett a legjobb barátjuk. Annyira imádtam, ahogy szeretetteljesen Asuka-channak és Ryo-channak szólította őket. :D A mangaka énjét pedig pláne! Szerintem ő volt az egyik legjobban megformált karakter. :)

Szorosan Tachibana után sorakozik fel Tonomine Hajime (Kimura Ryo), aki eleinte ellenség, utána válik akarva, akaratlanul baráttá. Később derül ki róla, hogy ő is otomen. :) Ennek kapcsán kezdődik el az évődése az iskola szépségével, az Asuka figyelmére hiába áhítozó Oharida Miyabival (Kiritani Mirei), akit nemes egyszerűséggel, csak úgy hívott, hogy "Woman!" (Gomen, 4-12-ig angol felirattal néztem, csak így jut az eszembe... :D).

Ezen kívül nagyon szerettem még a négy közül a legotomenebb fiúcskát Ariake Yamatót (Seto Kouji), valamint Ryo apját (Takada Nobuhiko), no meg Asukáét (Tsurumi Shingo), akit szívem szerint sokkal többet szerepeltettem volna. :)

Akit viszont alig tudtam elviselni, az Isono volt. A vele előadott poénok rendre erőltetettek voltak, valamint a színész játékával sem voltam elégedett. Bár a negyedik részben hirtelen eléggé megijesztett, hogy komolyan megölik a karaktert, pedig már előtte sem szerettem... Igazából utána is meg lettem volna nélküle, ha jobban belegondolok. xD Na jó, azért megölni mégse... :D

Az 1-8. részek átlag 36 percesek, a 9-12. már az őszi (Aki) szezon termékei, azok már 45-50 perc hosszúak. A kedvenc részem egyértelműen a 10., amiben aztán igazán az otomenség a fő téma, és főhőseink a Hana Yori Dango F4-ének (folyton rájuk utalnak :D) stílusában összefognak, hogy legyőzzék az őket elnyomni akarókat. :D Ezenkívül muszáj megemlítenem a 3. részt, ami olyan szintű horror, hogy nekem végig azt kellett mondogatnom magamban, hogy "Ez egy vígjáték sorozat! Nem félhetsz! Vígjáték! Nem félhetsz!", ahhoz, hogy végig tudjam nézni. Már az első jelenteknél majdnem szívrohamot kaptam... Az a helyzet, hogy a japánok annyira jók a horror műfajában (is), hogy még akkor is nagyon ijesztőre sikerül, ha viccelni akarnak vele. :R A dobogó harmadik fokát pedig a 7. rész foglalja el, ami főként Tachibana mangaka karrierjére koncentrál. :)

SPOILER-veszély vége.

Minden egyes rész egy meglehetősen hosszú (2:30) endinggel zárult, amit én minden egyes alkalommal végignéztem. :) Szerintem iszonyatosan jó, érdemes megnézni. ;) A zene Shibasaki Ko: lover soul. Íme:

Elolvastam a manga eddig magyarra lefordított 3 fejezetét is, de be kell valljam, az nem nagyon tetszett... Lehet a dorama előtt kellett volna megtenni, mert így szegénynek nem sok esélye volt. :S A cselekmény nekem elnagyoltnak tűnt, a karakterek kevésbé voltak kidolgozottak (Bár ez még csak a történet eleje volt, ez még később behozható.). Mindenesetre, köszönet a mangakának, Kanno Ayának a történetért! :)

Arra az esetre, ha netalántán valaki érdeklődését felkeltettem volna, berakom a letöltési linkeket:

dorama (A RAW-osat tessék választani.)
magyar felirat (1-3. rész)
angol felirat
manga (1-3. fejezet)

Szívből ajánlom mindenkinek! :D

Össszevisszaság

Hali! :) Jó kedvem van. Ma pár óráig csak ketten voltunk Petrával a városban. Igazából nem csináltunk semmi rendkívülit, de olyan jó volt most ez, ritkán vagyunk így. Szeretlek. ♥
Utána átigazoltam immár állandósult péntek délutáni társamhoz, Krisztához. :D Ellavíroztunk az esőben egy darabig esernyő nélkül, meg voltunk könyvesboltban, ilyesmi. :) Holnap jön velem MiniKAMI-ra! :D Annyira várom már. *.*

Jaaajj, amúgy Rita most épp Pannónia Fesztiválon, Edit meg Metalfesten van., szóval boldog szórakozást nekik! ;) PAFE-re én is akartam menni, csak aztán nem volt mégsem annyi lekaparom-a-falat-érte fellépő, hogy megérje, meg amúgy is spórolni kellene...

Ha tegnap írom ezt a bejegyzést, akkor enyhén más hangulata lett volna. Már megint nem tudom, mihez kezdjek az életemmel, a jövőmmel... Gondolom, valami nyelvszak lesz a vége...

Kedden voltam Máltás jótékonysági esten. Apukám egyik képét sorsolták ki az adakozók között, úgyhogy kaptunk tiszteletjegyeket (amúgy idén először), bár én önkénteskedni is szívesen önkénteskedtem volna, a télen is annyira jó volt! :) A program 10 perc áramszünettel kezdődött... :F Utána meg valami hangszert kellett megjavítani, úgyhogy Sirkó László művészúr kiállt, és elmondta Fekete István Édesapám c. novelláját. xD Én egyébként nem bántam, szerintem hangulatos volt. :L Utána Puccini Toscájának dalait adták elő. Sirkó felolvasta az adott felvonás történetét, mindig mielőtt elkezdték. Az a baj az operával, hogy ugyebár eredeti nyelven van (jelen esetben olaszul, de még a német a gyakori), és egyszerűen 5 perc után minden máson elkezdek gondolkozni. :S Mondjuk gondolom, ha lenne díszlet meg jelmezek, akkor azért jobb lenne a helyzet, de én akkor is musical-párti vagyok! :) Egyébként nem azt mondom, hogy rossz volt, kellemesen elvoltam, bár opera-téren is akkor már inkább Mozart. :D

Elkezdtem egy doramát nézni. (A dorama Japán egyik "nevezetessége", a TV-ben sugárzott 10-12 részes sorozatok neve. Nagyon népszerűek, főként, hogy az esti doramákban igyekeznek az aktuális legnagyobb sztárokat szerepeltetni. :D) Az AnimeStarsban volt egy rövidke leírás az alapjául szolgáló mangáról, ami tetszett, így nagyon megörültem neki, mikor belefutottam. :D Otomen. A cím olyan fiúra utal, aki jó a férfias dolgokban, de hihetetlen mértékben vonzódik a lányos dolgokhoz (főzös, varrás stb.). Ő a főhős, Asuka. :) Jön egy új lány az iskolába, Miyakozuka-san, akit a kendóedző apja egyedül nevelt, és hát, kissé fiúsra sikeredett, na! :D Bár a végkifejlett igen egyértelmű, nagyon tetszik. :) Eddig az első három részt láttam, eddig tartott a magyar felirat is. Találtam hozzá angolt, de egyszerűen neeem akarják seedelni a 4. részt, mindjárt megőrülök!! x'D

Csütörtökön megyek fel Nikihez és elmegyünk a Bárka Színházba megnézni a Dogville-t, végre-végre! :D Nagyon várom már. *.* A darabot is, meg Nikivel is rég találkoztam már. Jó lesz, jó lesz! :D Csak sajnos szombaton tanítás van, arra haza kell jönnöm, mert a pénteket így is ellógom. Legyen már nyááár!

Na, oké, nem tipródok rajta tovább, hogyan, egyszerűen csak leírom: lesz egy öcsém. Apukám révén, ugyebár. Novemberre várható.