Tudjátok, az egyetlen dolog, ami elszomorít, ha arra gondolok, hogy pár hónap múlva végzünk és egyetemre megyünk, az az, hogy nem foglak titeket minden egyes nap látni. Nyilván azért azokat, akik Pestre jönnek, azokat gyakrabban, de a többieket... Elmondhatatlanul hiányozni fogtok. De bízom bennetek, bízom magunkban. Nem fogunk elszakadni egymástól! De ha még az elkövetkezendő hónapokban megingok ebben és elszomorodom, ne haragudjatok érte. Csak azért van, mert hihetetlenül szeretlek titeket. ♥
Gyakran mondogatom, hogy nem igazán szeretem a várost, ahol élek és az iskolát, ahová járok. Azonban ilyenkor mindig elgondolkozom rajta, hogy ha máshol élnék, máshová járnék, akkor nem ismertelek volna meg titeket és teljesen máshogy alakul az életem. Úgy hogy, mindent összevetve... azért mégiscsak jól jártam. :')
Ennek a hétnek is vége. Egyébként szörnyű volt... Minden érettségi tárgyat tanító tanár meg van győződve róla, hogy tökéletesen ráérünk csak az ő tantárgyából órákat tanulni. Ennek értelmében rekordsok kávét ittam és rekordkeveset tanultam. Nem, ez továbbra sem egészséges. Naponta órákig tikkel a szemem, már hetek óta és most, hogy már az emléke is elhalványult a szalagavatós műkörmömnek, újfent tövig rágom a sajátomat idegességemben. Nem tudom, mi lesz velem érettségiig. Mondjuk, most már leadtam mind az érettségi, mind a felvételi jelentkezéseket, úgyhogy azzal kapcsolatban majd csak meg fogok nyugodni előbb-utóbb végre. Nagyon remélem. Egyelőre viszont még mindig pánikolok, most már reménytelenül, mivel én csak három szakot jelöltem meg, aztán sikerült azóta egy csomó emberrel beszélnem, akik kb. dupla ennyit. Mondjuk az is igaz, hogy én a háromból is csak kettőről tudom biztosan, hogy beiratkozom, ha felvesznek...
Ez lett végül a listám:
1., Károli: kommunikáció és média
Ide szeretnék menni leginkább, mert itt, ha sikerül, második évtől fel tudnám venni a japánt minor szaknak, ami a nyilvánvaló okokon kívül még azért lenne ideális, mert akkor majd a jövőben tudnék több lábon állni (fordító, tolmács, tanár...) és csökkenteném annak az esélyét, hogy egy falusi, ingyenes, havonta megjelenő újság munkatársaként halljak éhen. :'D
2., ELTE: szabad bölcsészet
Ez olyan, hogy második évben lehet specializálódni kommunikáció és médiára, de van még mellette 3-4 másik szakirány is és azokból is lehet órákat felvenni, olyanokat mint filmtörténet, esztétika... Igazából ez is tetszene, csak kicsit frusztrál, hogy mindenki őszinte sajnálattal néz rám, ha megemlítem, hogy megjelöltem, illetve Kriszta közölte, hogy "Ha már úgyis ennyi mindent tanítanak, igazán hozzá csaphatnának pár kredit értékben vendéglátói alapismereteket is!". Szóval Mekis krumplisütögető szak rulz~
3., Kodolányi: kommunikáció és média
Igazából azért ezt jelöltem meg, mert Budapesten (mindenképp ide szeretnék menni) csak itt tanítanak még újságírás verzióban kommédiát (a gazdasági kommunikáció stb. nem érdekel), hasonló pontszámban, mint az előző kettő. Csak az a baj, hogy azt hallani, a munkaadók kicsit előítéletesek a kodolányis diplomával kapcsolatban...
Szóval, leginkább az első helyre szeretnék bejutni, nagyon-nagyon-nagyon. Megyek felsőfokú angol nyelvvizsgázni április 15-én, remélem meg lesz az is és a szükséges pont is a bejutáshoz.
Na, végezetül pedig megmutatom a tablóképeimet, aztán majd legközelebb a közöseket is, ugyanis bescanneltem mindet.
Kommentárban lehet tippeket adni, melyik kerüljön fel a tablóra! ;)
Nagyon durván post-oz-szindrómám van. Úgy január 22. óta szerintem konkrétan senki mást nem hallgattam rajtuk kívül. De nem vagyok ám depressziós! Ezt szeretném már most tisztázni, mert a Placebo koncert utáni bejegyzésem után, úgy gondolom, szükség van rá. xD Szóval, nem vagyok. Sőt. Hétfőn és kedden kifejezetten boldog voltam. Tegnap óta pedig az tartja bennem a lelket, ha visszagondolok a koncertre. Olyan furcsa belegondolni, hogy mikor nyáron megszerettem az -OZ--t, meg se fordult a fejemben, hogy valaha is láthatom majd őket élőben. És tádáám, láttam. Sőt, találkoztam velük és Natsukival még beszéltem is. Ez az egész valami hihetetlen. Nem kell számítani még a dedikálást és a sok fanservice-t sem, mert már maga a koncert egy csoda volt. Natsuki utánozhatatlan hangja, Aki és Tama gitárjátéka, Nao a csodás basszusgitárral és Zukki a doboknál. Én... igen, boldog vagyok, hogy ott lehettem és láttam őket. Elrepítettek - hogy én is éljek már ezzel a gagyi szójátékkal - a Smaragdvárosba és egyelőre nem is akarok onnét visszatérni! :)
Amúgy, még csak pár órája vágtam le a karszalagomat. Általában rögtön leszedem őket, hogy ne sérüljenek, de ezt eddig nem volt szívem.
Annyira elmondhatatlanul szeretem őket. ♥
Gondolom már két nap alatt a legtöbbeknek feltűnt, meg írtam plörkön is, de a miheztartás végett, azért szólok, hogy új blog-kinézet van. Megint nagyon meglepő lehetek, az -OZ- látható rajta. *-*
Nagyon rövid ideig húzta az előző, pedig mikor megcsináltam, az is nagyon tetszett. De, a nyilvánvaló okokon felül, az volt vele a problémám, hogy hiába világosítgattam még csomószor az eredeti tervhez képest, továbbra is nagyon sötétnek éreztem és nem tudtam megszokni. Szóval, most gyökeres fordulat: fehér alap, hideg színek. Nagyon tetszik. Úgy gondolom ezt most aztán tényleg szeretni fogom. :)
Szerdán egyébként az volt a bajom, hogy aznap volt tablófotózás. Napközben azért voltam kibírhatatlan, mert világelkeseredtem amiatt, hogy pont akkor fotózkodunk, amikor a tél meggyilkolta a fele hajamat, utána meg viva la túlkapások. Kicsesztem magammal és a többiekkel is. Ja, és megbántottam azt az embert is, aki egyike azoknak, akik a legeslegközelebb állnak hozzám. Szóval, ja. Ne beszéljünk erről többet!
A mai nap tanulsága pedig az volt, hogy át kellene értékelnem, a "minél kevesebb alvás, annál jobb"-filozófiámat. Igazából karácsony óta egyszer sem aludtam ki magam, mert még hétvégén is ébresztő órára kelek. Szóval ma konkrétan minden órán azért küzdöttem, hogy ébren tudjak maradni. De úgy, a szó szoros értelmében, állandóan lecsuklott a fejem és a szemem sem tudtam nyitva tartani. Tanítás után meg volt rendhagyó történelemóránk egy a II. világháborúban harcolt kecskeméti bácsival. Gondolom nem kell leírnom, mi bajom volt kb. az előadás felétől kezdve... Jajj. Mondjuk ma Kriszta is eléggé ki volt, szóval lehet, van is valami a levegőben. Viszont a másik meg az, hogy most már olyan beteges szinten kávéfüggő vagyok, hogy ha nem iszom két kávét egy nap, használhatatlan vagyok. Eddig csak egyre volt feltétlen szükségem. Szóval, igen, azt hiszem el kellene gondolkoznom azon, hogy változtassak, mert ez így nem egészséges.
Egyébként lehet ám nekem kommentárokat írni, mert mostanában olyan keveset kapok... Pedig, szerintem, az utóbbi időben csak egészen normális, követhető mennyiségűt blogolok. Mindegy. :)
