Smaragdváros

Nagyon durván post-oz-szindrómám van. Úgy január 22. óta szerintem konkrétan senki mást nem hallgattam rajtuk kívül. De nem vagyok ám depressziós! Ezt szeretném már most tisztázni, mert a Placebo koncert utáni bejegyzésem után, úgy gondolom, szükség van rá. xD Szóval, nem vagyok. Sőt. Hétfőn és kedden kifejezetten boldog voltam. Tegnap óta pedig az tartja bennem a lelket, ha visszagondolok a koncertre. Olyan furcsa belegondolni, hogy mikor nyáron megszerettem az -OZ--t, meg se fordult a fejemben, hogy valaha is láthatom majd őket élőben. És tádáám, láttam. Sőt, találkoztam velük és Natsukival még beszéltem is. Ez az egész valami hihetetlen. Nem kell számítani még a dedikálást és a sok fanservice-t sem, mert már maga a koncert egy csoda volt. Natsuki utánozhatatlan hangja, Aki és Tama gitárjátéka, Nao a csodás basszusgitárral és Zukki a doboknál. Én... igen, boldog vagyok, hogy ott lehettem és láttam őket. Elrepítettek - hogy én is éljek már ezzel a gagyi szójátékkal - a Smaragdvárosba és egyelőre nem is akarok onnét visszatérni! :)
Amúgy, még csak pár órája vágtam le a karszalagomat. Általában rögtön leszedem őket, hogy ne sérüljenek, de ezt eddig nem volt szívem.

Annyira elmondhatatlanul szeretem őket. ♥

Gondolom már két nap alatt a legtöbbeknek feltűnt, meg írtam plörkön is, de a miheztartás végett, azért szólok, hogy új blog-kinézet van. Megint nagyon meglepő lehetek, az -OZ- látható rajta. *-*

Nagyon rövid ideig húzta az előző, pedig mikor megcsináltam, az is nagyon tetszett. De, a nyilvánvaló okokon felül, az volt vele a problémám, hogy hiába világosítgattam még csomószor az eredeti tervhez képest, továbbra is nagyon sötétnek éreztem és nem tudtam megszokni. Szóval, most gyökeres fordulat: fehér alap, hideg színek. Nagyon tetszik. Úgy gondolom ezt most aztán tényleg szeretni fogom. :)

Szerdán egyébként az volt a bajom, hogy aznap volt tablófotózás. Napközben azért voltam kibírhatatlan, mert világelkeseredtem amiatt, hogy pont akkor fotózkodunk, amikor a tél meggyilkolta a fele hajamat, utána meg viva la túlkapások. Kicsesztem magammal és a többiekkel is. Ja, és megbántottam azt az embert is, aki egyike azoknak, akik a legeslegközelebb állnak hozzám. Szóval, ja. Ne beszéljünk erről többet!

A mai nap tanulsága pedig az volt, hogy át kellene értékelnem, a "minél kevesebb alvás, annál jobb"-filozófiámat. Igazából karácsony óta egyszer sem aludtam ki magam, mert még hétvégén is ébresztő órára kelek. Szóval ma konkrétan minden órán azért küzdöttem, hogy ébren tudjak maradni. De úgy, a szó szoros értelmében, állandóan lecsuklott a fejem és a szemem sem tudtam nyitva tartani. Tanítás után meg volt rendhagyó történelemóránk egy a II. világháborúban harcolt kecskeméti bácsival. Gondolom nem kell leírnom, mi bajom volt kb. az előadás felétől kezdve... Jajj. Mondjuk ma Kriszta is eléggé ki volt, szóval lehet, van is valami a levegőben. Viszont a másik meg az, hogy most már olyan beteges szinten kávéfüggő vagyok, hogy ha nem iszom két kávét egy nap, használhatatlan vagyok. Eddig csak egyre volt feltétlen szükségem. Szóval, igen, azt hiszem el kellene gondolkoznom azon, hogy változtassak, mert ez így nem egészséges.

Egyébként lehet ám nekem kommentárokat írni, mert mostanában olyan keveset kapok... Pedig, szerintem, az utóbbi időben csak egészen normális, követhető mennyiségűt blogolok. Mindegy. :)

Ezt pedig muszáj a végére. 大好きだよ-OZ-。 ♥