Brian 39.

Már harmadjára köszöntelek fel a blogomban. Azt hiszem, most először érzem valóban soknak az eltelt időt. Már három és fél éve, hogy ti vagytok az én mindeneim. ♥

Boldog 39. Születésnapot, Brian Molko!

Köszönöm, hogy vagy, te, művészek legcsodálatosabbika. Maradjatok meg nekem örökre, rendben?

I love the song and the singer,

Without you I'm nothing at all.

They're coming in pieces

Ezt a bejegyzést konkrétan múlthét csütörtök óta meg akarom írni, de a 300. miatt nem tettem. Így már nem annyira nagyon aktuális, de egyrészt nem hiszem, hogy az olvasóim között sok naprakész Placebós van, másrészt pedig... nekem kell. Úgyhogy~

Október 31-én kijön az új Placebo koncert DVD, a We Come in Pieces. Imádom a címét, akkora önirónia a koncerteken elmondogatott és a dobszerkójukra felfestett We Come in Peace frázisukra, meg valahol az imádott Peace & Love.-omra is. Istenem, el sem tudom mondani, mennyire várom! Remélem, a netes közösség nem hazudtolja meg magát és már aznap letölthető lesz, mert feltett szándékom rongyosra nézni az őszi szünet alatt. ♥

Újabb nagy találkozás

Wooo~ Komolyan, Jared Leto sorra lepacsizik a kedvenceimmel a világ minden tájáról! Durva. Nem olyan rég olvastam az első tweetjét arról, hogy a 30 Seconds to Mars együtt fog koncertezni Japánban, Miyavival, hát alig hittem a szememnek! Aztán ma mindketten megosztották ezt a képet a nagyérdeművel Twitteren. Mondjuk, Miyavi helyében én annyira nem mutogatnám, de hát istenem. xD ♥

30 Seconds to Mars és Placebo. Az egyik kedvenc amerikai együttesem és a mindenkiknél jobban szeretett európai. Oké, már ez is hatalmas és örömteli meglepetés volt, de azért még egészen valószerű. De hogy nem sokkal ezek után Marsék összeállnak az egyik kedvenc japán énekesemmel is, az úgy már kevésbé. Pedig ez valóság! Én úgy örülök nektek, srácok. ♥ Na és, Jared, ezután ki lesz a következő? ^^

................................................................

Aztán, kicsit ugorjunk még vissza az augusztus 11.-ei stuttgardi fesztiválra is, ahol Marsék a Placebo társaságában léptek fel. Erről már ITT írtam pár sort, de azóta találtam még egy videót is, szóval kihasználom az alkalmat és megmutatom ezt is.

Jared (vagy inkább, az első pár szó után, a közönség) ezen az említett fesztiválon elénekelte a Placebo Pure Morningjának a refrénjét, miután azt mondta, hogy "One more thing and I'll shut up; I'm very proud to share this stage with one of the best bands of the entire world!" ~ "Még egy dolog, aztán befogom; nagyon büszke vagyok rá, hogy ezen a színpadon az egész világ egyik legjobb bandájával osztozhatom!".

Engem annyira meghatott ezzel. Ahogy már legutóbb is írtam, hihetetlenül jó érzéssel tölt el látni, hogy Jared mennyire tiszteli Placebóékat. A világ egyik legjobb bandája. Pontosan így van. De mindkét együttesre nagyon büszke vagyok ám, csak tudjátok, hogy érzek a Placebo iránt, na. ♥

Nagy elmék, ha találkoznak

Ma pont fent voltam Twitteren (igaz, hogy ha gépnél vagyok, általában folyamatosan meg van nyitva), mikor Jared Leto feltette nekünk ezt a három képből álló montázst, amin ő látható és Brian Molko.

Stuttgartban készült, a 30 Seconds to Mars is fellépett azon a fesztiválon, amin a Placebo. Úgy megörültem ennek a képnek. Már önmagában együtt látni két nagy kedvencemet jó érzés, de olvasni Jared tweetjét és érezni, mennyire tiszteli a kollégáit még jobb.

Feldobtátok az amúgy elég visszás napomat. Szeretlek titeket, srácok~ ♥

Végre.

Mikor megismertem a Placebót, épp a két lemez közötti szünetüket töltötték, de ez akkor épp hogy csak feltűnt nekem, hiszen akkor még újdonságok nélkül is minden új volt. Pár hónap után pedig el is érkezett az új lemez ideje, szóval ezelőtt még nem kellett megbirkóznom a hiányukkal ilyen hosszú ideig. Most viszont hosszú hónapok teltek el úgy, hogy a legkisebb életjelet sem adták magukról, a fórumok is teljesen kihaltak. Egyébként is többnyire egyedül vagyok az irántuk tanúsított rajongásommal, de ha még ők maguk is csak alig vannak mellettem, az úgy már tényleg magányos.

Végre megtört a jég. Augusztus 8-án adtak egy koncertet Berlinben a Neu Welt, majd pedig 11-én Stuttgartban a Mercedez-Benz Festivalon. És most minden tele az erről készült képekkel és videókkal. ♥

Placebo Day

Na, milyen nap van még ma? Placebo-nap! Úgyhogy Bereczki Zoli felköszöntése után most rögtön írok is egy bejegyzést életem második legmeghatározóbb kedvenceiről is. Fontos megjegyezni, hogy csak időben második, mert egyébként, gondolom senkit sem lepek meg azzal, hogy a Placebo számomra a minden, ha e kedvenceimről van szó.

Elmondok egy mesét, amit már, gondolom, a legtöbb olvasóm hallott már, de ahogy visszakeresgéltem, úgy láttam, egészben még nem írtam le a blogomba, úgyhogy most megragadom az alkalmat.

Egyszer volt, hol nem volt, 2008 máricusában történt, hogy Niki átküldte nekem MSN-en az Every You Every Me-t. Ez nem volt egyedülálló dolog, akkoriban kaptunk rá, hogy zenéket küldözgettünk a másiknak. Miután meghallgattam a számot, kb. negyed óráig a fent lévő partnereim agyára mentem, azzal, hogy "Valaki mondja meg nekem, hogy én ezt honnan ismerem?!", aztán egyik barátnőm felvilágosított, hogy Sziget-zene volt. Aztán ennyi. Hallgattam, elég sokat, de csak azt az egy számot, az együttesnek egyáltalán nem kerestem utána. Azután nyáron megnéztük, megint csak Nikivel a Velvet Goldmine című filmet, amiben nagy lelkesen megmutogatta nekem, hogy "Na, ők a Placebo!". Akkor láttam Briant először, és az első benyomásom az, volt, hogy hogy lehet a "helyes-hangú srác" egy ilyen csúnya boszorkány. xD Hogy őszinte legyek, azóta is az a véleményem, hogy rémes, ahogy abban a filmben kinéz. Utána, nyár végén végighallgattam az egész Velvet Goldmine OST-t, ugyanis előtte leginkább csak a Jonathan Rhys-Meyers és Ewan McGregor által énekelt számokat hallgattam róla. Ekkor pedig nagyon megtetszett a 20th Century Boy, ami történetesen a Placebo feldolgozása. Körbenéztem a gépen, és még egy számot találtam, amit valószínűleg annak idején csak egyszer hallgattam meg, mert elnyomta a honnan-ismerem-én-ezt-EYEM-t dilemma. Ez volt az Infra-Red. Az elkövetkező pár napban, ami még hátra volt a nyári szünetből módszeresen agyonhallgattam az említett három számot, aztán, mikor már kicsit kezdtem megunni őket, letöltöttem az első szembejövő Placebo lemezt (Extended Play ’07). Elkezdtem hallgatni és a Meds-szel az élen teljesen beleszerelmesedtem, így rövidesen leszedtem a többi albumukat is. Elolvastam a szöveget az együttesről és Brian Molkóról Wikipédián, s mivel érdekesnek találtam őket, elkezdtem informálódni is róluk. Ennek már lassan három éve, de sokkal többnek tűnik. Már számtalanszor leírtam, de megteszem most is: én előttük még egyetlen együttest sem szerettem ennyire, s valószínűleg soha nem is fogok. Igaz, hogy most Akanishi Jin iránt elég hasonlóan érzek, de ő teljesen más kategória. Zeneileg mindig a Placebo lesz az első számú.

Brian Molko. Stefan Olsdal. Steve Forrest. Steve Hewitt. ♥ Mert számomra a Placebo nem három, hanem négy tagú.

További érzelmi fejtegetéseim a Placebóról, Brian születésnapjai kapcsán: ITT és ITT

Egyébként, mindeneim épp továbbra sem csinálnak semmit és úgy néz ki ez most még egy darabig így is lesz. Értem én, hogy kell a pihenés a másfél év turnézás után, de akkor is nagyon hiányoznak, már most. Mivel annak idején pont két album között ismertem meg őket, könnyedén elvoltam a régi albumaik felfedezésével az új megjelenéséig, most viszont tényleg szó szerint nincs semmi és ez olyan rossz. De hát, nincs mit tenni, várok türelmesen...

Egyébként, ez a Placebo Day-dolog a rajongók találmánya. A The Bitter Endben van egy olyan rész, hogy "We're running out of alibis / On the second of May", ennek kapcsán lett ez a nap kinevezve a bandának szentelendőnek. Ennek tiszteletére lefordítottam az említett számot, ITT elolvasható. Az utóbbi időben nem fordítottam olyan sokat, Placebóra pedig pláne rég került sor, úgyhogy ez most olyan jó volt. Brian gondolatait, még ha legtöbbször nehezebb is, mint másokét; mindig annyira izgalmas dolog számomra megpróbálni magyarul visszaadni.

BUÉK 2011

Boldog Új Évet Mindenkinek!

Sok mindennel készültem erre a napra. Először is, mint látható, új kinézetet kapott a blogom. Az utóbbi volt az eddigi leghosszabb életű desing-om, majdnem négy hónapon keresztül volt fent. Az elődöknél a maximum eddig a két hónap volt. Ennek ellenére csak az utóbbi pár napban kezdtem el már kicsit unni, egyébként meg, a nagyjából ugyanígy kinéző, Kat Von D-s mellett ez volt az eddigi kedvencem. ♥ A mostanin Jeffree Star látható. Mindenképp kinézetet akartam cserélni, ezért ihletet keresve nézegettem a képeimet, aztán ennél a fotónál csapott belém az isteni szikra. Az alapszín pedig lila, mert az utóbbi időben eléggé lila-mániám van, annak ellenére, hogy a szürke még mindig mindenek felett. A "Let's rock our water pop!" szöveg a fejlécen Jeffree Lollipop Luxury c. számából van, igazából annyit jelent, hogy "Rázzuk buborékosra a vizünket!", de nagyon tetszik benne a szójáték a rock és a pop szavakkal. Egyébként lefordítottam az egészet, szép 18 karikás, ITT elolvasható, valamint magát a számot is meg lehet ott hallgatni.

A másik újévi attrakcióm azonban sokkal fontosabb, legalábbis számomra. A mai naptól üzembe helyeztem a kritikai blogomat, ami a http://www.eyelidmovies.blogspot.com címen érhető el, vagy pedig most katt:

Eyelid Movies

Már elég régóta érlelődött bennem, hogy szeretnék egy ilyet, de a végső lökést az adta meg, mikor Puskás Peti december 13-án belinkelte a hivatalos facebookjára a bejegyzésemet, amit a Léggömb videoklipjéről írtam. Sajnos akkor nem volt annyi eszem, hogy print screennel lementsem, most kerestem vissza, nem értem a fb-üzenőfal működését, de Peti régebbi bejegyzései már csak a twitteréről voltak megjelenítve. Sajnálom, mert az eredetinél volt kép és sok lájk is. De azért így is megmutatom:

Ezúton is szeretném én megköszönni ezt Petinek, nagyon megtisztelt vele.

Ennek kapcsán gondolkoztam el azon, hogy igen, szeretném, hogy az emberek elolvassák a kritikáimat, ajánlóimat, de nem feltétlenül a személyes blogom keretében. Meg már, egyébként is, úgy gondolom, itt volt az ideje a külön költözésnek, mert már kezdtek az ilyen típusú bejegyzéseim a személyesek fölé nőni. Ezzel nem azt mondom, hogy mostantól nem fogok itt a kedvenceimmel foglalkozni, mert nyilván fogok, csak mondjuk olyan mennyiségben, mint a kezdetekkor. (Illetve próbálom a szülinaposdit valamelyest tartani. ^^)

Rengeteg munkám van az új blogban. Felkerültek rá innen is régebbi ajánlók, kritikák, de mindet átolvastam, ahol kellett kicsit ráncfelvarrtam. Ezenkívül van nekem még az ősidőkből egy honlapom, amit konkrétan én sem látogatok, de onnan is került fel egy-két réges-régi irományom, illetve két pályázatra készített filmkritikám is. Aztán amikor időm lesz, jön majd rá a sok-sok új is.

Az innen átkerült bejegyzéseknél szerettem volna megőrizni a megjegyzéseket, amiket írtatok, de elbénáztam, és miután jelentős részükbe beletöröltem, úgy gondoltam inkább tiszta lappal kezdek. Ezért is szeretnék megkérni mindenkit, aki csak teheti, hogy írjon nekem kommentárokat, mert nagyon örülnék neki. ^^ Illetve aki itt rendszeres olvasóm (nem csak a nyilvánosokra gondolom ám ;D), és netalántán tetszik neki, amiket én itt összeirkáltam, azt nagy szeretettel várom oda is, vagyis hát, örülnék neki. :)

A blog címét - mily meglepő - egy Placebo szerzemény ihlette, mégpedig a The Movie On Your Eyelids (fordítás: ITT). Ebben a számban van, hogy a szemhéjunk mozijában, miközben álmodunk, visszatükröződik mindaz, ami az életünk része, ami fontos nekünk. Na már most, én általában a kedvenceimről írok, akik valamilyen szintem az életem részei, az ízlésem pedig tükröz engem. Ezért kapta az új blog ezt a címet.

Végezetül ezzel a számmal szeretnék mindenkinek még egyszer szép 2011-et kívánni!

Brian 38.

Nagyon Boldog 38. Születésnapot, Brian Molko!

Kicsit aggódom, hogy mivel mostanában a rengeteg dolgozat és táncpróba mellett nem nagyon volt időm egyéb bejegyzéseket írni, így most ez szinte el fog veszni a sok felköszöntgetés között. Ráadásul előre látom, hogy nem fogom tudni érzelgősség nélkül leírni, amit akarok... Brian, te voltál az első személy, akit felköszöntöttem a blogomban, tavaly ilyenkor. A te születésnapodat fejből tudom, mikor van, ritka az ilyen.  Igazából, el sem tudod képzelni, mekkora szerepet töltesz be te és a Placebo az életemben, annak ellenére, hogy személyesen nem is ismerlek. Sőt, bár leghőbb vágyaim egyike, talán még csak találkozni sem fogunk soha. Néha mégis azt érzem, hogy a "lelki társam" vagy. A barátom... Az, aki már majdnem minden megénekelt nekem, amire valaha szükségem lehet. Ott vagy, ott vagytok, ha vigasztalásra szorulok, és akkor is, ha boldog vagyok. Oly távol, de mégis közel...

Már akkor is ezer közül könnyedén felismertem volna a hangod, mikor még hónapokon át csak az Every You Every Me-t hallgattam tőletek. Ám, ami még ennél is több, a dalszövegeid, amelyek egytől-egyig költemények, amiket a legizgalmasabb dolog fordítani, főleg hogy még a mai napig is gyakran szótáraznom kell a Molko-szókincset. Nem vagy, nem vagytok máshoz hasonlíthatók, máshoz foghatók. Számomra legalábbis biztosan nem. Emlékszem a rajongásom első heteire... Akkor talán még nem is sejtettem, hogy mostanra már egy jó ideje, ha zenéről van szó, sőt, ha az egész érdeklődési körömről, ti vagytok a minden. Nem akarnék olyan világban élni, amiben nem létezik a Placebo. Áldom azt a napot 1994-ben, mikor belebotlottál Stefanba abban londoni metrómegállóban.

Talán nem vagy eszményi példakép, de pontosan így tökéletes. Ugyan még csak körülbelül két és fél éve vagy az életem része, van, hogy ez sokkal-sokkal többnek tűnik. Hála a technikának, mintha egészen 1996 óta ismernélek. Láthattam én is, hogy lesz a leopárdmintás harisnyát viselő fiatal fiúból, aki friss lázadóként tépte a húrokat az első fellépéseken, az a Brian, akit most ismerünk. Érzem és látom, azóta akadt, ami megváltozott, szívem szerint én is leginkább a 90-es években szerettem volna Placebo-rajongó lenni. Ám már attól is boldog vagyok, hogy most az lehetek. Az életem részei vagytok, és ez csodálatos dolog. Sokat változtam én magam is, mióta ismerlek titeket, és itt nem feltétlenül a kinézetemre vagy a zenei ízlésemre gondolok, bár valószínűleg mindkettőhöz van némi közötök. Annyi minden változott a gondolkodásmódomban is, sok dolog került a mostani helyére az értékrendemben, és ez nem kis részben a ti hatásotok is. Olyan sok minden mellett, ezért is hálás vagyok.

Köszönök, Brian, köszönök mindent. Kívánok neked még sokszor ennyi boldog születésnapot! És a Placebóval is még nagyon sokáig itt kell, hogy legyetek nekem, mert szükségem van rátok. Szeretlek Titeket. ♥

Nektek is

Nem semmi ez a szeptember, még mindig van kit felköszöntenem.xD

Boldog 18. Születésnapot az én legrégebbi barátomnak, Petrának! :) ♥

................................................................

Valamint Boldog Születésnapot Steve Forrestnek is! :) ♥

Steve Forrest a 2008 óta a Placebo dobosa, előtte az Evaline nevű amerikai rockbanda tagja volt. Eleinte az egész placebós közösség, köztük sajnos én is, kissé előítéletesen fogadta őt, mert hogy túl szőke, túl amerikai, túl fiatal... és nem Hewitt a vezetékneve. xD Hálisten ezen rövid idő után én és legtöbb rajongó is felül tudott emelkedni. Régen valamiért úgy éreztem, hogy nem illik a Placebóba, de most már annyira természetes, hogy hozzájuk tartozik. Nagyon szeretem Steve-et. :) Kiváló zenész, és emellett hihetetlenül aranyos is. Tavaly a Szigeten volt szerencsém személyesen is találkozni és beszélgetni vele. Annyira közvetlen és természetes volt. Azt mondta, már három napja itt van, mert mondták neki a srácok, hogy a Sziget az egyik kedvenc fesztiváljuk és el jött megnézni. :) Mi teljesen véletlenül pillantottuk meg őt az elkerített VIP részlegben . Ott tombolt a Klaxxonsra a "kerítés" mellett. :D Odamentünk hozzá, megbeszéltük, hogy imádja a Klaxxons, hogy nagyon izgatott a koncert miatt, mondtuk, hogy hát még mi, meg kérdeztük kijönnek-e a végén dedikálni a végén, mint Billy Lunn (The Subways), és mondta, hogy megpróbálja majd meggyőzni Briant. (Utóbbi nyílvánvalóan nem sikerült, de nem is tápláltunk sok reményt.) Utána kértünk tőle aláírást és csináltunk vele sorra közös fotókat a rácson keresztül. Mindegyikünkén hülye fejeket vágott, de az enyém lett messze a legdebilebb. xD Fentebb látható. ;)

Steve a Placebo mellett jelenleg az É Florentino nevű együttesben látja el az énekes és a gitáros posztját. :)

Megint teszt

Ez a teszt egy fokkal érdekesebbnek és értelmesebbnek tűnt a társainál, úgyhogy úgy döntöttem, megcsinálom. :)

Vélemények...

emo: Mint stílus nagyon tetszik, és vannak olyan kedvenc bandáim is, akiket a média emónak sorol(t) be. Szerintem a sztereotípiák fele sem igaz. Ha pedig mégis van, aki pl. azért vagdossa magát, mert ezt menőnek hiszi, az az aki-hülye-haljon-meg kategória...

drog: önpusztítás.

pia: kismértékben

cigi: Én nem, de már immúnis vagyok rá a környezetemben...

tetoválás: Imádom őket! Gyönyörűek tudnak lenni, igazi művészeti alkotások. Idővel majd lesz nekem is.

piercing: Ilyen is. :)

tágító: A kicsik jól néznek ki. De nem csináltatnék, mert az meg kamu-verzióval is megoldható. :D

anorexia vs. bulimia: Egyik se. xD Utálom, hogy léteznek...

csúnya beszéd: Szintén immúnis vagyok. -.-'

szerelem: Nagyon ritkán vagyok szerelmes. Utoljára kb. két és fél éve voltam.

sérültek: Próbálom ugyanúgy kezelni őket, mint a nem sérülteket.

internetes ismerkedés: A célzott "csajt/pasi akarok!"-magatartás szánalmas. De életre szóló barátságok szövődhetnek. :)

vallás: A hit szép dolog, de pl. a vallási fanatikusokat és hittérítőket nem szeretem.

divat: Nem nagyon tud érdekelni, azt hordom, ami tetszik.

fiú-lány barátság: Szerintem létezik.

„ex utálat”: Még nem volt benne részem. Remélem nem is lesz. Nagyon nem szeretek utálkozni.

öngyilkosok: Igazából meg tudom érteni, hogy lehetnek olyan élethelyzetek, amiből az egyén úgy érzi, nincs más kiút...

világbéke: Sose lesz, bár jó lenne.

büntetett előéletűek: Attól függ, mit követtek el.

titkok: Mindenkinek vannak.

igaz barát: Szerencsére megadatott, több is. ♥

................................................................

Végezetül megmutatom, mit talált Niki a minap Youtube-on. :) Ilyen amikor a múltad találkozik a jeleneddel... Szabó Dávid Every You Every Me-t énekel a Placebótól! :D Nem is rossz, bár azért sikerül úgy is eltévesztenie a szöveget, hogy ott volt a kotta. xD (Bár szerintem ez csak azoknak tűnik fel, akik hozzám hasonlóan kívülről tudják a számot.) Viszont a zenei ízlése kap most egy nagy pirospontot. :)

Placebo koncert 2010

Így, egy hét elteltével, úgy érzem, végre tudok írni a 2010.09.15.-ei Placebo koncertről. Bátran kijelenthetem, nem csak az eddig átélt három Placebo koncert közül volt ez a legjobb, hanem talán az összes közül, amin eddig voltam. Akárhogy is, ekkora hatással még soha egyetlen koncert sem volt rám. De erről már írtam korábban, most jöjjön végre a beszámoló! :)

Krisztával negyed hét körül értünk oda a Sportarénához. Majdhogynem az egészet meg kellett kerülnünk, mivel apukám valami elég lehetetlen helyen tett ki minket. Odaérve láttuk, hogy már elég nagy sor áll, de mi azért fogtuk magunkat, leültünk oldalra és kényelmesen előszedtük a szendvicseinket. Közben a sor egyre hosszabb lett, így egy idő után jobbnak láttuk megszakítani békés üldögélésünket és csatlakozni a beengedésre várakozó rajongókhoz. :) Mikor a vaskapu kitárult, az elől állók eszeveszett iramban rohanni kezdtek a beengedő kapukhoz, így elég hamar bejutottunk mi is. Első utunk a mörcspulthoz, ahol vettünk egy-egy karszalagot, valamint én egy plakátot is, amit eltetettem a sráccal a koncert végéig. Sikeresen megtaláltuk a narancssárga kaput, és elindultunk le a küzdőtérre. A jegykezelő pasi elkezdte: "Kesztyűben jöttél? Ennyire durva koncert lesz?!". xD Belépve láttuk, hogy rettenetesen kicsi a Sportaréna így lefelezve, de örültünk, hogy ezek szerint semmi hátrányunk nem lesz abból, hogy nem jöttünk ki korábban. Ahogy ott ácsorogtunk, s egyszer csak felfedeztem egy lányt, aki nagyon ismerős volt. Tépelődtem egy darabig, hogy vajon biztos-e, hogy ő az, de végül aztán odamentem hozzá. Gondoltam megkopogtatom a vállát, és megkérdezem, Barbinak hívják-e, de erre nem volt szükség, mivel ahogy hozzáértem hátra fordult és ujjongva közölte, hogy "Óóó, akkor te vagy az!". :D Szóval, megismerkedtünk személyesen Barbival, akivel már hosszú hónapok óta olvassuk egymás blogját. :) Vicces volt így beszélgetni, olyan megszólalásaink voltak, mint: 'Én: "Ő itt Kriszta." - Barbi: "Igen, tudom, olvastam róla!"; Kriszta: "Melyik nap voltál Szigeten?" - Én: "14-én, ugye jól emlékszem?"', és még sorolhatnám. :D Aztán végül végig együtt is maradtunk. :)

Pontban nyolckor elkezdett játszani az előzenekar, az EZ Basic. Az énekes úgy köszöntött minket, hogy "Hello Nancy girls and boys!". :D Sokat gondolkoztam, melyik magyar együttes illett volna esetleg még a Placebo elé, de nem jutottam jobb eredményre, nem sok brit-beütésű bandánk van. Egyébként nem volt rosszak a srácok. :) Az énekes addig a pillanatig, amíg nem vette le a napszemüvegét, úgy nézett ki, mintha legalábbis Alex Kapranos (a Franz Ferdinand énekese) ikertestvére lenne. Bizonyára volt humorérzékük a keverőpultosoknak is, mert a harminc perces koncert után első dolguk volt berakni a Ulessyst a Franz Ferdinandtól átvezető zenének. xD A közönség egyébként eszméletlenül inaktív volt, jó, hogy nem vigyázzban álltak az emberek... Biztos rápihentek a Placebóra, na. :P

Stefan Olsdal

Kilenckor pedig a Placebo tagjai szép sorban elkezdtek felvonulni a színpadra, először a support csapat, utána Steve Forrest ült be a dobok mögé, következőnek a basszusgitáros Stefan Olsdal következett, s végül pedig Brian Molko is elfoglalta a helyét a mikrofonnál. Nem álltunk kifejezetten elől, mégis annyira tökéletesen láttam mindent, annyira közel voltak, hogy úgy éreztem, ha kinyújtom a kezem, még akár el is érhetném őket. :D Ráadásul ezért az élményért nem kellett reggel hat óta sorba állnom, vagy valami gyilkos pogóba keverednem. Hamar elszállt minden kétségem azt illetőleg, hogy megérte-e a kicsit drágább álló jegyet megvenni. :) Egyszer hátranéztem a koncert közben, és azt láttam, hogy az ülő helyeken az emberek... ülnek! Nem tudom, hogy bírták. :S Ennek ellenére mindent együttvéve nagyon lelkes kis közönség voltunk, az egésznek olyan családias hangulata volt. :) Aminek pedig a leges-legjobban örültem, az az volt, hogy a srácokon látszott, hogy ők is élvezik a koncertet! :D Brian az első pár számot leszámítva szinte megállás nélkül mosolygott, és olykor Stefannal is jól elszórakoztatták egymást. :D Öröm volt nézni. :) Brian hangja csodálatosan szólt élőben, most nyomát sem lehetett hallani rajta, hogy elvileg megint beteg... Remélem nem nagyon komoly. :S Ugyan a dobokat hátrébb helyezték az előzenekar elrendezéséhez képest, de a kis nézőtér áldásos eredményeként ez alkalommal még Steve-et és a látványos dobprodukcióját is tisztán láthattam. Ráadásul mivel kb. középen álltunk, így egyaránt jó rálátásom nyílt Brianre és Stefanra is. :D Nagyon szeretem, ahogy Stef gitározik, olyan laza és mégis süt róla, hogy profi. :) Brian koncert közben viszonylag sokat szólt hozzánk, elmondott egy hosszú beszédet a világbékéről, megdicsérte a lobogtatott zászlót, meg beszólt valakinek, hogy tegye el a fényképezőgépét(?). :'D Meg kell még említenem, hogy a mögöttük elhelyezett kivetítőkön hihetetlenül ötletes és látványos képek, kisfilmek és animációk mentek, ez még úgy is feltűnt, hogy legtöbbször nem azt figyeltem.

Mivel ez a Battle For The Sun turnénak már a második köre, így a tavalyi setlistet felturbózták régebbi számokkal is. Így nézett ki:

1. Nancy Boy
2. Ashtray Heart
3. Battle For The Sun
4. Sleeping With Ghosts
5. Kitty Litter
6. Every You Every Me
7. Special Needs
8. Breathe Underwater
9. The Never-Ending Why
10. Bright Lights
11. Meds
12. Teenage Angst
13. All Apologies (Nirvana cover)
14. Song To Say Goodbye
15. The Bitter End
Encore:
16. Trigger Happy Hands
17. Post Blue
18. Infra-red
19. Taste In Men

Mikor berobbantak a Nancy Boy-jal, úgy éreztem, mintha teljesült volna a vágyam, hogy bárcsak láthattam volna egy '96-os koncertet. Sosem gondoltam volna, hogy fogom tőlük élőben hallani ezt a számot, miután is Brian pár éve azt nyilatkozta, soha többé nem szeretné eljátszani. :D Utána következett az Ashtray Heart, ami az egyetlen számuk, amit ha csak lehet kerülök, mert nagyon nem szeretem... Viszont élőben üsse kő, hajlandó vagyok elviselni. xD Utána a Battle For The Sun áhítatos végével és a Sleeping With Ghosts-szal kicsit lassítottak a tempón. Gyönyörűek voltak, ugyanúgy, ahogy pár szám múlva a Special Needs is. :) Mikor utóbbiban a "screams" szó után mindenki ordít, akkor az olyan összetartozás érzés... egy csomó idegennel. :) Fantasztikus.

A Bright Lights-ot a kislemezes verzióban énekelték a kissé giccses Stefan-féle vokállal. Utána pedig elkezdődött a Meds. Épp hogy volt háttérzene, Brian hangja teljesen betöltötte az Arénát, s az első strófa minden egyes szavát vele énekelte minden jelenlévő. Csodálatos volt, amúgy is ez a számuk az egyik, ami a legközelebb áll a szívemhez. :) Utána szintén az első lemezről következett a Teenage Angst, amit nagyon-nagyon szeretek, és őszintén megörültem neki - miután sikerült felismerni, ugyanis kicsit áthangszerelték. :'D

Brian fiatalkori színészi ambíciói jól leszűrhetőek voltak abból, hogy szinte az összes számot "eljátszotta", de  a legtöbbet valahogy úgy belülről, szóval csak ritkán ment át a dolog ripacskodásba. :) Inkább az utóbbi kategóriába tartozik, mikor elénekelték a Nirvanától az All Apologies-t, aminek az "Everyone is GAY!" soránál Brian széttárta a karjait, és pszichopatákat megszégyenítően vigyorgott és bólogatott. xD Jó példa a "színészkedésre" a Breath Underwater is. Már alig győztem nézni miket nem csinál. xD

Utána elkezdődött a Song To Say Goodbye, amiről már tapasztalatból tudom, hogy sajnos a véget sejteti, de hálisten nem hagytak itt minket ilyen gyorsan. :) Ugyan a The Bitter-End után levonultak, utána még négy számot eljátszottak nekünk. Elsőként az új számot, a Trigger Happy Hands-et, amit Stefan vezénylésével végig feltartott kezekkel tomboltunk végig. Eszméletlen volt. :D A szám közben elénk keveredett egy magas, nagy hajú pasi, így mikor Barbi elindult előre, habozás nélkül követtem, ezért hát az utolsó számokat még közelebbről néztem végig. :) Volt még egy örömteli meglepetés a Post Blue, ami szintén régebbi szám, szintén nagy kedvenc. :) Végül, a nagy örömünkre elég hosszú koncert és ráadás után, a Taste In Men-nel végleg levonultak a színpadról.

Brian Molko

Ahogy oszlani kezdett a tömeg, megtaláltuk egymást Krisztával, akitől kicsit sikerült elsodródnom. Barbinak mennie kellett, de mi még maradtunk egy kicsit, hátha sikerül pengetőt szereznünk, de a spanyol lányok elvitték előlem. Mindkettőt. xD Utána összeszedtük a plakátomat, és elindultunk megkeresni a Dürer Kertet, ahol az afterparty volt. Útközben megláttunk egy srácot a koncertről ismert zászlóval a hátán, és megkérdeztük merre kell menni, de nem tudott segíteni, ő egy kocsihoz tartott, ami odavitte. :D Megkérdeztem, mi van a zászlóra írva, mire nekiállt magyarázni, hogy Brian egy 2007-es koncerten ezt és ezt mondta, és ez így meg amúgy erre reagálás stb. :D Nagyon aranyos volt. :) Aztán elindultunk tovább, de pechünkre megkérdeztünk valakit, csak hogy biztos jó felé megyünk-e. Erre elirányítottak miket a Sört Kertbe... Bementünk a mellette lévő benzinkúthoz, ahol az eladónak fogalma sem volt arról, milyen helyről beszélünk, mint ahogy annak a kismillió embernek sem, akit ezután megkérdeztünk... Olyan másfél-két órát bolyongtunk, mire sikerült megérkeznünk. Két részeg prosti helyesen útba igazított minket, de nem tűntek megbízhatónak, ezért megkérdeztünk három fiatalt, akiknek végre volt fogalmuk arról, hogy miről beszélünk, és részletesen elmagyarázták, hogy jutunk el oda. :D

Bent először is megszereztem a CD-met, amit a neten nyertem: Song To Say Goodbye kislemez. :) Utána gondoltuk a hátralévő háromnegyed óránkban táncolunk. :D Nagyon klassz hely volt, a szabadtéri részén volt a buli, kivetítőről mentek Placebo (később más is) klipek/videók is. Egyszer csak nézem, hogy annyira ismerős a mellettem álló csaj. :D Megkérdeztem tőle, hogy ő-e Julie, és ő volt. :D Így hát megismerkedtem személyesen a kedvenc Placebo-fanfic írómmal. :) Elkezdtünk beszélgetni, utána meginvitáltak minket, hogy üljünk le velük az egyik asztalhoz. Leülünk, s pár perc múlva lehuppant mellém apukám. xD Hát, ööö... :'D Nem, egyébként apukám jó fej, csak nagyon nem gondoltam, hogy képes lesz bejönni. xD Közben tanúi lehettünk, ahogy mögöttünk az egyik fiatal hazai rocker celebünk egyszerre három lányt (szőkét, barnát, vöröset xD) fűz, húzigálja be őket magával a táncházba, botladozik le velük részegen a lépcsőn, vagy a másik kettő jelenlétében smárol épp az egyikükkel. :'D Már komolyan elgondolkoztunk, hogy fotózni kellene a Blikknek, hátha fizetnek érte. xD Végül egy körül indultunk haza. Egyébként jó buli lett volna, majd ha felkerülök Pestre akarok ilyenekre (is) járni. :)

................................................................

A képek és videók egyike sem saját, sajnos az én gépem nem képes ilyesmire. :(

Rövid véleményező

Most már úgy tűnik tényleg hamarosan megjelenik a My Chemical Romance új lemeze! :) A napokban jött ki egy promó videó a közelgő új albumhoz, a Danger Days: The True Lives of the Fabulous Killjoys-hoz. Nekem nagyon-nagyon tetszik, maga a szám (Na Na Na) is rendkívül fülbemászó ("nananananananananananana..."), a videóért pedig teljesen odavagyok. Ha jobban belegondolok, a másodállásban képregény író-tervező Gerard Way keze is benne lehetett abban, hogy elkezdtem érdeklődni az amerikai képregények iránt, így ez a szuperhősös videoklip első látásra nagyon közel került a szívemhez. :) Meg hát jó volt végre újra látni őket. ^^

................................................................

Meghallgattam a napokban többször is a Steve Hewitt az új bandájának, a Love Amongst Ruinnak a bemutatkozó albumát. Steve a Placebo dobosa volt 1996-tól egészen 2007-ig, őt váltotta 2008-ban "személyes és zenei ellentétek miatt" Steve Forrest. Na már most, én pont 2008-ban ismertem meg a bandát, akkor, mikor újSteve bevétele már hivatalosan be volt jelentve, de még jó ideig nem volt semmilyen zenei és/vagy videóanyag, ahol ő dobolt volna. Így én régiSteve-vel ismertem és szerettem meg az együttest, de miután félretettem a kezdetben sajnos létező előítéleteimet, újSteve-et is elfogadtam, sőt azóta már nagyon meg is szerettem. Emiatt a kettősség miatt számomra a Placebo nem is három, hanem négy tagú. :) Épp ezért nagy érdeklődéssel estem neki a Love Amongst Ruinnak. A zenei világa nagyon érdekes, tetszik is, de ha teljesen őszinte akarok lenni, be kell vallanom, hogy nekem néhol talán kissé disszonáns... Steve hangjával nincs különösebben bajom, amint nem Brian Molkoéhoz próbálom hasonlítani. Vannak azonban számok, amik kifejezetten megfogtak, ilyen a Bring Me Down és a So Sad, ami a szóbeszéd szerint Briannek íródott (a szövegét olvasva, lehet benne valami). Utóbbinak készült egy nagyon ütős klipje is:

................................................................

Van új LM.C kinézet. Mondjuk már egy ideje, csak eleinte nem nagyon tetszett, de minél több kép lát róluk napvilágot, annál jobban megkedvelem. :) Maya nem rég azt írta, már javában forgatják az új PV-t. Alig várom! :)

                 Aiji                      -                      Maya

Még mindig Edit

Pénteken hosszas szervezkedés után megünnepeltük Edit 18. születésnapját. :) Az anyukája becsalta őt vásárolni a Malomba, ahol Petra elkapta, bekötötte a szemét, párszor megpörgette, majd felhozta az Otthon Kávézó galériájára, ahol már ott vártam én, Kriszta, Rita, Laci, Csonti, Ádám és Árpi, valamint Sütiék. Miután szegény felbotladozott a lépcsőn, Petra megszabadította a kendőtől, mi rázendítettünk a Boldog Születésnapotra, ő pedig elsírta magát. :) Szeretünk. *.* Utána nekiestünk a Kriszta-sütötte tortának, Petra pogácsáinak, valamint folytattuk Rita pattogatott kukoricájának elfogyasztását, amit a hosszú várakozásban már felbontottunk. xD Közben letelefonáltam Nominnal, hogy átmegyünk az Amstelbe, hol találkozzunk útközben. Így hát újra bekötöttük Edit szemét, és elvezettük Nominhoz, akinek kicsit sikerült is ráijesztenie, a heves felköszöntésben. :'D Elmentünk az Amstelbe, de úgy gondoltuk nem éri meg egy fél/negyed koncertért (buszok -.-') kifizetni a 800 Ft-os belépőt, úgyhogy csak ittunk mindannyian Edit egészségére egy-egy kis tequilát, és hirtelen ötlettől vezérelve elindultunk kocsmatúrára. Mivel fel-alá szaladgáltam és énekeltem, Laci megkérdezte, hogy "Mi van, már ennyi pia is megártott?", mire közöltem vele, hogy ha nem tűnt volna fel, eddig is ilyen voltam! :D Útközben Ádám megkérdezte az ikertesóját, hogy akkor most minden kocsmában inni fogunk-e valamit, mire Árpi, aki hátőőőő, alapból nem egy partyarc lazán azt válaszolta: "Úgy kell azt!". Enyhén szakadtunk. :'D Közben átértünk a Kerékbe, ott már nem ittunk mindannyian, meg nem is maradtunk sokáig. Az utcán újra elkezdtem énekelni, és egyre több emberkét tudtam rávenni arra, hogy bekapcsolódjon. :D Benéztünk egy rakat helyre, de nem mentünk be egyikbe sem, mert mind zsúfolásig tele volt. Végül valami drága helyen kötöttünk ki, ahol ráadásul borzasztó diszkó zenék szóltak. Mikor már másodjára kezdődött el egy igen népszerű borzalom, leborultam az asztalra, hogy nem bírom tovább. xD Aztán elindult a Magna Cum Laudétól a Pálinka-dal, aminek az a refrénje, hogy "Pálinka-szerelmem, légy az enyém!", mire Árpi felnéz a poharából és megszólal, hogy "Érdekes, eddig mindig elkapcsoltam ezt a számot a rádióban, de most... most valahogy más... Most már megértem!". Árpi ezzel nálam végképp elvitte a Nap Legjobb Beszólásai fődíját. xD Közben ott fent megkegyelmezhettek nekünk, mert nem sokára a 30Y - Bogozd kit kezdték el játszani, aminek örömére Petrával lelkesen el is foglaltuk a táncparkettet, ahol megállapítottuk, hogy nem tudunk rá táncolni, csak ugrálni, ahogy koncerten szoktunk. xD Pedig volt még rúd is, szóval... :'D Utána megint jött egy diszkó szám, én pedig odahúztam Lacit, hogy na, erre szeretnék keringőzni! xD Meg akartam vele Editet is táncoltatni, de ő addigra már megszökött. :P Elindultunk mi is, mert amúgy is mennünk kellett a buszokhoz. Nagyon jó kis este volt. :)

.................................................................

Mint látható, megint lecseréltem a blogom kinézetét. Vagyis inkább csak módosítottam, mivel a sablon nagyjából teljesen ugyanaz, mert talán ez az elrendezés tetszik eddig a legjobban. A szürke meg... mánia. :) És gondolom mindenkit meglep, Placebós. A képek a Pure Morning klipjéből vannak, az idézet pedig a Long Divisionből, ami az aktuális kedvenc számom tőlük. :) Mostantól (meg majd lehet visszamenőleg is nekiesem) be fogom rakni ide kicsiben a kinézeteket, hogy visszakereshetőek legyenek. :L

Long Division

Azt hiszem van egy enyhe koncert utáni depresszióm, vagy hogyan nevezzem ezt... Anno, mikor olvasgattam 2003-as fórumbejegyzéseket, furcsának találtam, hogy a koncert után komplettül az egész fórum mély letargiába süllyed, hogy pár óra alatt véget ért, amit annyira vártak, és talán soha többet nem látják őket. Akkor és azóta sem értettem ezt, én minden kedvencem koncertje után teljesen feltöltődtem és boldog voltam, hogy láttam őket. Most viszont valami hasonlót érzek... Egyszerűen kegyetlen volt másnap iskolába menni, ahol minden olyan volt, mintha mi sem történt volna. Pedig történt, de mennyire, hogy történt. Valami megváltozott 15-én, de ezt nem értheti senki, legfeljebb csak azok, akik ott voltak. Sőt, még ők sem... Legalábbis pár kritika, és néhány rajongói vélemény elolvasása után felmerült bennem a kérdés, hogy vajon ugyanazon a koncerten vettünk-e részt. Majd írok egy beszámolót, és megint az fog kijönni a dologból, ha elolvassák, hogy én vagyok az elfogult hülye fangörl liba. Mert az a helyzet, hogy a szerda volt az eddigi egyik legjobb koncertélményem, ha nem maga a legjobb... És nem csak tőlük, hanem úgy összességében. Mondjuk ebben biztos közrejátszik, hogy ők a legfontosabb együttes az életemben, de ehhez képest annyira nem  is vagyok elfogult, pl. azt is elismertem, hogy tavaly a Szigeten Brian hangja nem volt éppen a toppon. De ez lényegtelen, úgyis annyi számít, hogy hülye, aki kiadott ennyit ezért a koncertért és még hülyébb, akinek még tetszett is. Egyetlen forintot nem bántam meg a jegy árából, sőt, ha legközelebb jönnek, akkor is képes leszek ennyit kifizetni értük. Nem értem ezeket az embereket... Attól, hogy nekik nem tellett rá, vagy nem erre szánták a pénzüket, miért kell mindenkit, akinek megadatott, hogy el tudott menni, megbélyegezni? Gondolom nagyon viccesen hangzik nekik, de igen, rajongó vagyok, és az a helyzet, hogy hihetetlenül sokat jelent nekem ez az együttes, jóval többek számomra, mint bármelyik más kedvencem, akármennyire is szeretem azokat. És ez egyáltalán nem arról szól, hogy pl. odavagyok Brianért, bár tény, hogy odavagyok. Ez valami sokkal több ennél, de ezt úgyis hiába magyarázom, aki rajongott már, úgy igazán, az bizonyára érti, aki nem, az pedig talán úgyse fogja soha.

Szerda óta nem tudok kiszakadni a koncert hatása alól. Ez alatt nem csak azt értem, hogy folyamatosan csak őket hallgatom, hanem hogy bennem valahogy annyira itt él még az egész. Még ezt sem éreztem ennyire egy koncert után sem, esetleg talán még évekkel ezelőtt egy-egy hétköznapra tett pesti musical előadás után. Egyszerűen nehezemre esik bármivel is foglalkozni, aminek nincs köze hozzájuk, sőt nem is akarnék, csak muszáj. Fantasztikus koncert volt, aki mást mondd, csak kötözködik. Még Kriszta is, aki pedig nem is rajongó, pusztán csak szereti őket, ő is mondta ma, hogy szomorú, hogy véget ért... Történnie kellett valaminek 15-én, ami ezt kiváltotta belőlünk, mert én ezt még az első koncertem után sem éreztem, bár akkor ott volt a tudat, hogy egy hónap és újra láthatom őket.

Senki se higgye a fentieket olvasva, hogy nem volt érdemes elmenni a koncertre, mert hihetetlenül jó volt, fantasztikusan éreztem magam, tényleg. A legjobb koncert volt tőlük a három közül, felejthetetlen élmény. Csak valamiért előjött ez a visszás kedélyállapot és nem tudom, mit kezdjek vele. Főként, hogy pl. izgulni nem izgultam a koncert előtt, egyszerűen csak vártam és ennyi, mint ahogy az előző kettőt is. Mondjuk, azt hiszem azért még mindig jobban jártam, mint a lány, aki elkezdett hisztérikusan zokogni, mikor felkapcsolták a lámpákat, s mikor fél óra múlva újra láttuk, szegény még mindig bőgött...

Fogok írni beszámolót is, csak megvárom hogy racionálisan tudjak visszagondolni a koncertre, meg most úgyse nagyon van időm rá. De lesz. Mindenképp.

Placebo: Trigger Happy Hands

Igazából már napok óta eredmény nélkül kerestem torrent oldalakon, google-ben az új Placebo szám, a Trigger Happy Hands letölthető verzióját, mire leesett, hogy YouTube is van a világon. xD Ott végre megtaláltam, nem is akárhogy, mivel készült hozzá egy videoklip is:

Nagyon-nagyon tetszik. A számot eddig csak recsegős koncertfelvételen volt szerencsém hallani, így nem érettem a szövegét, most viszont végre igen, sőt le is fordítottam (megtalálható a szokásos helyen). Brian Molko továbbra is a kedvenc szövegíróm. Még ha épp közérdekű, politikai témákat feszeget, akkor sem megy át szájbarágósba, ami a legtöbb ehhez hasonló dal hibája. A szám, de legfőképp a refrén, bennem kicsit a Post Blue-t idézte meg még a Meds lemezről, ami cseppet sem baj, mivel az a kedvenc albumom tőlük, mind téma, mind hangzás tekintetében. A klip is kifejezetten jó lett, nem tipikus Placebo, mint ahogy a legutóbbi három sem az (mondjuk azok nem tetszenek túlságosan). Viszont ez nagyon hatásos, érzékletes, mekkora a kontraszt, s mégis milyen nagy a hasonlóság a háború és a játszó gyerekek között. Egyébként is érzékeny vagyok a háborús klipekre... A koncert felvételek pedig igazán harmonikusan lettek beillesztve a videóba, nem hogy nem találom őket nem odaillőnek, hanem épp ellenkezőleg, úgy gondolom kifejezetten kellenek is bele. Összegészében nagyon elégedett vagyok a Trigger Happy Hands-dzel, minden tekintetben. :)

Külön nagyon ötletesnek tartom azt is, hogy a kislemezt az Atticus deszkás márkával összeállva adták ki,  augusztus 31-én, vagyis az ő boltjaikban lehet megvásárolni, egybecsomagolva egy pólóval, amit az állításuk szerint ők maguk terveztek. Egyébként nagyon szép, bár a hivatalos pólóik általában mindig nagyon ízlésesre sikerülnek. :) Ha lehet majd kapni a koncerten, és nem lesz égbekiáltóan drága, lehet beruházok egyre. :D

Nézelődtem YouTube-on, és találtam egy elég jó minőségű élő verziót is a Trigger Happy Hands-ből a fiúk hivatalos csatornáján. :) Alig várom, hogy ezt én is élőben láthassam! :D

(Amúgy, bírom Brian szemüvegét, mostanában a koncereteken is hordja. :D Eszméletlen, mekkorára nagyítja az amúgy sem kicsi szemeit. xD)

Már csak 9 nap a koncertig!

Szeptember 27-én pedig kijön a a Battle For The Sun boxset új kiadása, amiben lesznek újragondolt és teljesen új dalok is. Végre megint beindultak a dolgok Placeboék háza táján! :D És nem csak ott, mivel Steve Hewitt (ex-dobos) új együttesének, a Love Amongst Ruinnak az első lemeze is ebben a hónapban, szeptember 16-án fog megjelenni. :)

Jai guru deva om

Utálom a strandokat. Tényleg! Tavaly összesen egyszer voltam, akkor is Olaszországban a szabad strandon, mert azért, ha már ott vagyunk, menjünk már bele a tengerbe. xD Amúgy, nem a tengerparton volt a szállásunk, nem kell kiakadni. :P Viszont Koola kb. a második KAMI-m óta azzal győzköd, hogy menjek majd strandra, ahogy Edit is elkezdett járni, nála is rákezdte. :) A kezdeti határozott visszautasítások ellenére addig folytatta, mígnem belementünk. xD Így hát tegnap elmentünk KAMIstrandra. ^^

Biciklivel mentem, amit a kevés használat miatt fel kellett reggel pumpálni, így késtem negyed órát. Csupán 12 ember várakozott rám. ^^ Jó párszor hallgathattam a nap folyamán ezért a szemrehányásokat. :( Pedig sütöttem nekik tegnap yoghurtos-meggyes sütit. :D Ritkán szoktam sütni, pedig nagyon szeretek, és ált. meg is dicsérik, amiket alkotok. *büszke* Koola is azt mondta a harmadik sütit koptatva, hogy megbeszélte a fiúkkal, és megtartanak. xD
Nominnal a Kamikaze Attack III. óta elszántan közös programot akartunk csinálni hármasban Edittel, csak mindig közbe jött valami. :S Viszont most eljött ő is! :D Meg Petra is. :) Ált. négyesben harcoltunk a fiúk ellen, akik - főleg Koola és Fakeksz - állandóan le akartak minket nyomni a víz alá, és a legtöbbször sikerült is. o.O Meg labdáztunk, fiúk a lányok ellen, akkor a mi csapatunkat erősítette Chibi-chan és Xeafh is. :) Illetve Fakeksz a vége felé átállt hozzánk. xD Aztán a fiúk nekiálltak a fülünk hallatára lányokat pontozni, így, őket idegelendő, mi is nekiálltunk fiúkat. xD Tájékoztatásul közölném, hogy a strandra 90%-ban kopasz, magát menőnek tartó vagány gyerekek járnak. -.-' Ám végül találtunk egy 10-est, aki egészen 15-ig feltornázta magát, míg ki nem derült, hogy Koola ismeri. xD Majdnem zárásig ott voltunk, fél 11-től este 8-ig. Kicsit sikerült is leégnem, annak ellenére, hogy non-stop kenegettük magunkat naptejjel. :P De igazából, annak ellenére, hogy nagyon nem rajongok a strandokért, tényleg nagyon jó volt! :D Lehet hajlandó leszek elmenni augusztusban is. ^^

.................................................................

Miyavi ma reggel ezt írta a MySpace blogjába: "i heard the rumor that Lovelie my daughter is gonna be an older sister. please welcome him into our big family ;)" ~ "Hallottam egy pletykát , miszerint Lovelie lányom hamarosan nővérke lesz. Kérlek, fogadjátok szeretettel őt a mi népes családunkban ;)"
Ezek szerint lesz egy kisfia. :D Nagyon-nagyon gratulálok neki. ^^ Minden bizonnyal ő is olyan édes lesz, mint Lovelie (képen). :) ♥





Most majd bizonytalan ideig nem nagyon leszek. Mindenkit meglátogató körutazás, meg Nikiékhez megyek. :) Ezzel a videóval búcsúznék:

Brian Molko. Július 3-án lépett fel Brüsszelben az I ♥ EU koncerten. Az Across Th Universe-t énekelte a The Beatlestől, valamint egy francia balladát, a Ne Me Quitte Pas-t Jacques Brel-től. Mindkettő fantasztikus, de az előbbi szám az, amiért leginkább oda vagyok. :) Alapból imádom azt a dalt, és ahogy ő énekli... Látszik, hogy átéli a szöveg minden egyes szavát, és ahogy könnyeden bejárja a színpadot. :D Egy szó jut eszembe: tökéletes.

"Nothing's gonna change my world! What about you?"

Fáradt...

Új kinézet van... Hihetetlen mennyiségű időt rááldoztam a megcsinálására, és... nem tetszik. :S Valami nyáriasat akartam - szerintem eddig stimmel. De nem tudom, valahogy... mégsem az igazi. Egyébként bal oldalt Takeru (SuG), jobb oldalt pedig Maya és Aiji (LM.C), bár szerintem aki olvas engem, az már csont nélkül felismeri őket. xD
Nincs most lelkierőm nekiállni átvariálni az egészet, úgyhogy egy darabig most ez marad... Esetleg lehet véleményezni, ha gondoljátok. :)

Rövidek a napok. Még nyáron is. Annyi mindent akarok csinálni, és alig fér bele valami. Ez azért ijesztő... Pedig alig alszok ---> ez pedig nem normális.
Viszont elkezdtem japánul tanulni. :) Jobb híján a netről, pontosabban INNEN. Annyira jó! :D Mondjuk egy nyár alatt biztos nem leszek valami professzionális, de amíg nincs lehetőségem pl. tanárhoz járni, addig megteszi. Úgy érdekel, és hihetetlenül élvezem! :D

Nem tudok most mást írni. Vagyis tudnék, csak... fáradt vagyok. (Valaki lőjön le, könyörgöm, nincs még egy ilyen marha, aki nyári szünetben ébresztőórára kel!! :@)

-OZ--t hallgatok épp. A múltkor megnéztem a Rain Delay PV-jét, és az nagyon megtetszett. :) De bejövős az egész best ofuk.

Ezek a képek pedig annyira gyönyörűek... *.* Placebo. Nem rég kerültek fel a netre, de biztosan régebbiek, Brian hajából ítélve. Érdekes a kontraszt, Steve magabiztos arca, mosolygó szemei, és a Brianből áradó megtört szomorúság... Mondjuk remélem ezek csak fotók. Küzdünk a napért, nemde? :) ... Szeretlek titeket.

Black Holes

püfff... volt egy hét kihagyásom, bezzeg cserébe most megint írás-kényszerem van! xD De azért majdcsak megemlítem már, hogy lecseréltem a kinézetet... Bár gondolom igen nyilvánvaló. :D Fekete. Már ezer éve feketére akartam. :3 És Miyavis. :) Mert imádom őt. Az idézet az aktuális kedvenc MYV számomból van, a We Love You ~sekai Wa Kimi Wo Aishiteru~-ból, egészen pontosan a Miyaviuta ~doukuso~ albumon hallható változatából. :) Mivel nem is olyan régen beraktam, ezért most csak elirányítanék mindenkit a dalszöveges blogomba, ugyanis ott megtalálható a szám mindkét verziójában, mivel le is fordítottam angolról magyarra. ;)

Május 27-én eljött a várva várt nap, és végre letölthetővé vált az a live album a Placebo 2009/2010-es turnéjáról, ami a Battle For The Sun box sethez jár. :D Nos, nekem van ilyenem, múlt nyáron ezért "dolgoztam" (utcazenélés). :D Csodaszép, van benne két DVD (Live in Cambodia, Making of BFTS), a lemez (gyönyörűen szóló bakelit formájában is), egy Brian kézzel írott dalszövegeivel tarkított szépséges photobook, valamint egy üres CD, amire ezt az élő válogatást írhatom ki. :) Egyébként, az én üres CD-m különlegessége, hogy mikor a Szigeten találkoztunk Steve Forresttel, ezt írattam vele alá. :) Sajnos az összeválogatott számok közül egyiket sem a Szigetes, vagy az Italia Wave-es koncerten rögzítették, amit mondjuk meg tudok érteni, mivel előbbin Brian betegeskedett, utóbbin meg kevesen vettünk részt. :S De nem baj.^^ Nem nagyon szoktam élő felvételeket hallgatni, még a Placebótól sem (bár teli van vele a gépem xD), inkább koncertfelvételeket nézek, azt viszont nagyon sokat. Imádom Brian hangját élőben, ennek ellenére szerintem továbbra is maradok a CD-verziónál. A neten nagyon lehúzták az anyagot, amivel viszont nem értek teljesen egyet. Pl. a Bright Lightsba a kislemezes megjelenéskor belerakott vokál engem eddig kifejezetten irritált, de itt egészen megszerettem. :)
Szeptember 15.!!

.................................................................

Mostanában folyton rácsavarodok egy számra, amit aztán pár nap alatt a végtelenségig agyonhallgatok. xD Tegnap este óta a the GazettE - Reila megy, majdhogynem végtelenítve:

Placebo. Jönnek.

Jaaaj, édes drága kedvenceim, tönkretesztek!!

"Placebo are excited to announce they will be performing at Budapest's Sports Arena on September 15th 2010.

Tickets will go on sale on April 30th from the following website;

www.ticketpro.hu"

Placebo koncert Magyarországon, szeptember 15-én. :D

Istenem, istenem, isteneeem...! Na, ez az amin 100%, hogy ott akarok lenni. Mert, mert... Placebo, Placebo, Placebo!!!


Áááá. Jézusooom. 30STM, Despa...
Most mit csinálok így?

Nyárimunka. Sürgősen.

(Tisztelettel megkérem a Snow Patrolt, hogy neee idén jöjjenek, mert megint neeem fogok tudni elmenni a koncertjükre! :S Ne tudjátok meg, hogy bepánikoltam, mikor megkaptam a European Tour Dates hírlevelüket. xD)

Such imagination.

Teeeljesen új kinézet! :D Végre sikerült rávennem magam arra, hogy az alapsablont is megváltoztassam. Most úgy érzem, ezt meg fogom tudni szokni. :) Igazából az vett rá, hogy ehhez a fejléchez nem passzolt volna a szürke háttérkém. Ezért a fejlécért meg mindent. *.* A bal oldali kép azóta a háttérképem a gépen, amióta felkerült a netre. Már a legutóbb is Placebós desing-t akartam csinálni (vagyis csináltam is, de már nem tetszik xD), csak akkor jött az az LM.C-s kép, és nem bírtam ki. :D Most is ugyanígy volt. Tovább akartam hagyni az előzőt, mert nagyon tetszett, de aztán... megnéztem ezt a videót:

Egyszerűen... szenzációs. *.* Hihetetlen. Eszméletlen. Fantasztikus. Ez mind-mind-mind egyben. Úúúristen! :D Akusztikus For What It's Worth Tokióból. :) Szóval, annyi a lényeg, hogy miután ezt megnéztem, nem volt visszaút. :D A fejlécen a felirat a Without You I'm Nothing kezdősorából van. Az az egyik kedvenc számom tőlük, de nem ezért választottam ezt a két szócskát. Valahogy ránéztem, és bummm... ez ütött be. Utána elgondolkoztam, hogy még passzol is a blogom nevébe kényszerűségből belekerült strange szóhoz, így hát tökéletes lesz! :D Azt jelenti, hogy különös fellángolás/belebolondulás... Nem mintha a Placebo-rajongásom valami különös fellángolás lenne, de mind a képbe, mind a videóba belebolondultam rendesen. xD
Egyébként mostanában megint rengeteg Placebót hallgatok, egyik hétvégén még koncertet is néztem. :D Na meg, megint az van, hogy nincs olyan nap, mikor legalább egy-két számot ne hallgatnék meg tőlük... Megérte betegnek lenni. ;D

Ajaj, nagyon rajongok. xD De most úgy alapból is. Ez a Visual Kei-dolog teljes egészében visszarántott a fangörlködés legmélyebb bugyraiba. :S

Meeeg van a D'espairsRay koncert pontos időpontja és helye! :D Szeptember 29., Diesel Klub. Szerdára esik, de nem nagyon izgat, megyek és kész! :D (Remélem Edit sem fog visszakozni, merthogy azt mondta eljön velem. :D Gyorsan meg kellene venni a jegyeket, hogy ne gondolhassa meg magát.^^) Éééés megyek a 30 Seconds to Marsra is! :D Nikolettával. :) Váááá, látni fogjunk Jaredet élőben! :D Azért ez rendesen hihetetlen! :D Meg idén is Sziget... Aaaannyira jó lesz!! *.* Mondjuk anyagilag totálisan be fogok csődölni, de... ezek akkor is kihagyhatatlanok. Ezen a nyáron elköltöm, amit tavaly megkerestem... :S

Voltunk szombaton magyar faktos kiránduláson, Pesten. Veszettül akartunk menni, elárulom... Nem tudtam miatta Mad Dolls koncertre menni, ill. Niki sem tudott eljönni... :( Emellett isteni volt szombaton hajnalban felkelni, majd a tömegnyomorban háttal utazni a vonaton, ráadásul még a telefonomat is otthon hagytam... Először a Kerepesi úti temetőbe mentünk, ahol felkerestük olyan nagyságok nyughelyét, mint Radnóti, Vörösmarty, Ady, Arany, Jókai, Kossuth... Két órát bolyongtunk ott, kissé fárasztó volt... De aztán ittam kávét, és máris minden szebb lett. *.* Utána átmentünk a Szépművészetibe, ahol a Degas-tól Picassóig c. 55 képből álló kiállítást néztük meg. Igazából nagyon tetszett. Főleg Picasso Izabella királynő c. képe, amit az istenért se sikerül megtalálnom a neten, pedig be szerettem volna rakni. :( Egyébként mostanában rájöttem, hogy nagyon tetszik a modern képzőművészet. Mert az impresszionizmus, avantgárd már ide sorolandó, ugye? Láttam Toulouse-Lautrec, Degas, Monet, Manet, Gauguin és persze Picasso képeket. Bármennyire is nem akartam menni erre a kirándulásra, azért ez nem hagyott hidegen. :D Egy óra alatt végignéztük a kiállítást, utána ücsörögtünk a lépcsőn, majd megszavaztuk, hogy menjünk haza a kettővel korábbi vonattal, mert nem tudunk mit csinálni... Még fagyiztunk a Nyugatinál, utána meg egy hálisten kellemes visszaút következett, egy helyre tudtunk ülni, én menetirányban, és végig beszélgettünk. :D
Érdekesség még, hogy mikor átszálltunk a metrón, jött szembe egy lány piros, skótkockás, tüllös szoknyában, szívecskés koronával a fején. Mindenki bámulja nagyban, én meg csak egyszerűen közöltem Lillával, hogy animecon van! :D Után mikor visszafelé egy cicafüles csajszi bukkant fel előttünk, mondta, hogy "Már meg sem kérdezem!". :) Ezt most azért hoztam fel, mert a láttukon annyira elfogott az érzés, hogy tökre várom, hogy nyáron menjünk mi is... (Ja, mert oda is megyünk. Be kéne iktatni egy bankrablást is valamikorra... xD) Pedig ebben az anime/manga témában azért még nem vagyok annyira benne. És mégis. :) Nem tudom... szeretem ezt az egész közeget.

Na, ennyi, mert meg fogok bukni társadalom ismeretből. xD