Placebo koncert 2010

Így, egy hét elteltével, úgy érzem, végre tudok írni a 2010.09.15.-ei Placebo koncertről. Bátran kijelenthetem, nem csak az eddig átélt három Placebo koncert közül volt ez a legjobb, hanem talán az összes közül, amin eddig voltam. Akárhogy is, ekkora hatással még soha egyetlen koncert sem volt rám. De erről már írtam korábban, most jöjjön végre a beszámoló! :)

Krisztával negyed hét körül értünk oda a Sportarénához. Majdhogynem az egészet meg kellett kerülnünk, mivel apukám valami elég lehetetlen helyen tett ki minket. Odaérve láttuk, hogy már elég nagy sor áll, de mi azért fogtuk magunkat, leültünk oldalra és kényelmesen előszedtük a szendvicseinket. Közben a sor egyre hosszabb lett, így egy idő után jobbnak láttuk megszakítani békés üldögélésünket és csatlakozni a beengedésre várakozó rajongókhoz. :) Mikor a vaskapu kitárult, az elől állók eszeveszett iramban rohanni kezdtek a beengedő kapukhoz, így elég hamar bejutottunk mi is. Első utunk a mörcspulthoz, ahol vettünk egy-egy karszalagot, valamint én egy plakátot is, amit eltetettem a sráccal a koncert végéig. Sikeresen megtaláltuk a narancssárga kaput, és elindultunk le a küzdőtérre. A jegykezelő pasi elkezdte: "Kesztyűben jöttél? Ennyire durva koncert lesz?!". xD Belépve láttuk, hogy rettenetesen kicsi a Sportaréna így lefelezve, de örültünk, hogy ezek szerint semmi hátrányunk nem lesz abból, hogy nem jöttünk ki korábban. Ahogy ott ácsorogtunk, s egyszer csak felfedeztem egy lányt, aki nagyon ismerős volt. Tépelődtem egy darabig, hogy vajon biztos-e, hogy ő az, de végül aztán odamentem hozzá. Gondoltam megkopogtatom a vállát, és megkérdezem, Barbinak hívják-e, de erre nem volt szükség, mivel ahogy hozzáértem hátra fordult és ujjongva közölte, hogy "Óóó, akkor te vagy az!". :D Szóval, megismerkedtünk személyesen Barbival, akivel már hosszú hónapok óta olvassuk egymás blogját. :) Vicces volt így beszélgetni, olyan megszólalásaink voltak, mint: 'Én: "Ő itt Kriszta." - Barbi: "Igen, tudom, olvastam róla!"; Kriszta: "Melyik nap voltál Szigeten?" - Én: "14-én, ugye jól emlékszem?"', és még sorolhatnám. :D Aztán végül végig együtt is maradtunk. :)

Pontban nyolckor elkezdett játszani az előzenekar, az EZ Basic. Az énekes úgy köszöntött minket, hogy "Hello Nancy girls and boys!". :D Sokat gondolkoztam, melyik magyar együttes illett volna esetleg még a Placebo elé, de nem jutottam jobb eredményre, nem sok brit-beütésű bandánk van. Egyébként nem volt rosszak a srácok. :) Az énekes addig a pillanatig, amíg nem vette le a napszemüvegét, úgy nézett ki, mintha legalábbis Alex Kapranos (a Franz Ferdinand énekese) ikertestvére lenne. Bizonyára volt humorérzékük a keverőpultosoknak is, mert a harminc perces koncert után első dolguk volt berakni a Ulessyst a Franz Ferdinandtól átvezető zenének. xD A közönség egyébként eszméletlenül inaktív volt, jó, hogy nem vigyázzban álltak az emberek... Biztos rápihentek a Placebóra, na. :P

Stefan Olsdal

Kilenckor pedig a Placebo tagjai szép sorban elkezdtek felvonulni a színpadra, először a support csapat, utána Steve Forrest ült be a dobok mögé, következőnek a basszusgitáros Stefan Olsdal következett, s végül pedig Brian Molko is elfoglalta a helyét a mikrofonnál. Nem álltunk kifejezetten elől, mégis annyira tökéletesen láttam mindent, annyira közel voltak, hogy úgy éreztem, ha kinyújtom a kezem, még akár el is érhetném őket. :D Ráadásul ezért az élményért nem kellett reggel hat óta sorba állnom, vagy valami gyilkos pogóba keverednem. Hamar elszállt minden kétségem azt illetőleg, hogy megérte-e a kicsit drágább álló jegyet megvenni. :) Egyszer hátranéztem a koncert közben, és azt láttam, hogy az ülő helyeken az emberek... ülnek! Nem tudom, hogy bírták. :S Ennek ellenére mindent együttvéve nagyon lelkes kis közönség voltunk, az egésznek olyan családias hangulata volt. :) Aminek pedig a leges-legjobban örültem, az az volt, hogy a srácokon látszott, hogy ők is élvezik a koncertet! :D Brian az első pár számot leszámítva szinte megállás nélkül mosolygott, és olykor Stefannal is jól elszórakoztatták egymást. :D Öröm volt nézni. :) Brian hangja csodálatosan szólt élőben, most nyomát sem lehetett hallani rajta, hogy elvileg megint beteg... Remélem nem nagyon komoly. :S Ugyan a dobokat hátrébb helyezték az előzenekar elrendezéséhez képest, de a kis nézőtér áldásos eredményeként ez alkalommal még Steve-et és a látványos dobprodukcióját is tisztán láthattam. Ráadásul mivel kb. középen álltunk, így egyaránt jó rálátásom nyílt Brianre és Stefanra is. :D Nagyon szeretem, ahogy Stef gitározik, olyan laza és mégis süt róla, hogy profi. :) Brian koncert közben viszonylag sokat szólt hozzánk, elmondott egy hosszú beszédet a világbékéről, megdicsérte a lobogtatott zászlót, meg beszólt valakinek, hogy tegye el a fényképezőgépét(?). :'D Meg kell még említenem, hogy a mögöttük elhelyezett kivetítőkön hihetetlenül ötletes és látványos képek, kisfilmek és animációk mentek, ez még úgy is feltűnt, hogy legtöbbször nem azt figyeltem.

Mivel ez a Battle For The Sun turnénak már a második köre, így a tavalyi setlistet felturbózták régebbi számokkal is. Így nézett ki:

1. Nancy Boy
2. Ashtray Heart
3. Battle For The Sun
4. Sleeping With Ghosts
5. Kitty Litter
6. Every You Every Me
7. Special Needs
8. Breathe Underwater
9. The Never-Ending Why
10. Bright Lights
11. Meds
12. Teenage Angst
13. All Apologies (Nirvana cover)
14. Song To Say Goodbye
15. The Bitter End
Encore:
16. Trigger Happy Hands
17. Post Blue
18. Infra-red
19. Taste In Men

Mikor berobbantak a Nancy Boy-jal, úgy éreztem, mintha teljesült volna a vágyam, hogy bárcsak láthattam volna egy '96-os koncertet. Sosem gondoltam volna, hogy fogom tőlük élőben hallani ezt a számot, miután is Brian pár éve azt nyilatkozta, soha többé nem szeretné eljátszani. :D Utána következett az Ashtray Heart, ami az egyetlen számuk, amit ha csak lehet kerülök, mert nagyon nem szeretem... Viszont élőben üsse kő, hajlandó vagyok elviselni. xD Utána a Battle For The Sun áhítatos végével és a Sleeping With Ghosts-szal kicsit lassítottak a tempón. Gyönyörűek voltak, ugyanúgy, ahogy pár szám múlva a Special Needs is. :) Mikor utóbbiban a "screams" szó után mindenki ordít, akkor az olyan összetartozás érzés... egy csomó idegennel. :) Fantasztikus.

A Bright Lights-ot a kislemezes verzióban énekelték a kissé giccses Stefan-féle vokállal. Utána pedig elkezdődött a Meds. Épp hogy volt háttérzene, Brian hangja teljesen betöltötte az Arénát, s az első strófa minden egyes szavát vele énekelte minden jelenlévő. Csodálatos volt, amúgy is ez a számuk az egyik, ami a legközelebb áll a szívemhez. :) Utána szintén az első lemezről következett a Teenage Angst, amit nagyon-nagyon szeretek, és őszintén megörültem neki - miután sikerült felismerni, ugyanis kicsit áthangszerelték. :'D

Brian fiatalkori színészi ambíciói jól leszűrhetőek voltak abból, hogy szinte az összes számot "eljátszotta", de  a legtöbbet valahogy úgy belülről, szóval csak ritkán ment át a dolog ripacskodásba. :) Inkább az utóbbi kategóriába tartozik, mikor elénekelték a Nirvanától az All Apologies-t, aminek az "Everyone is GAY!" soránál Brian széttárta a karjait, és pszichopatákat megszégyenítően vigyorgott és bólogatott. xD Jó példa a "színészkedésre" a Breath Underwater is. Már alig győztem nézni miket nem csinál. xD

Utána elkezdődött a Song To Say Goodbye, amiről már tapasztalatból tudom, hogy sajnos a véget sejteti, de hálisten nem hagytak itt minket ilyen gyorsan. :) Ugyan a The Bitter-End után levonultak, utána még négy számot eljátszottak nekünk. Elsőként az új számot, a Trigger Happy Hands-et, amit Stefan vezénylésével végig feltartott kezekkel tomboltunk végig. Eszméletlen volt. :D A szám közben elénk keveredett egy magas, nagy hajú pasi, így mikor Barbi elindult előre, habozás nélkül követtem, ezért hát az utolsó számokat még közelebbről néztem végig. :) Volt még egy örömteli meglepetés a Post Blue, ami szintén régebbi szám, szintén nagy kedvenc. :) Végül, a nagy örömünkre elég hosszú koncert és ráadás után, a Taste In Men-nel végleg levonultak a színpadról.

Brian Molko

Ahogy oszlani kezdett a tömeg, megtaláltuk egymást Krisztával, akitől kicsit sikerült elsodródnom. Barbinak mennie kellett, de mi még maradtunk egy kicsit, hátha sikerül pengetőt szereznünk, de a spanyol lányok elvitték előlem. Mindkettőt. xD Utána összeszedtük a plakátomat, és elindultunk megkeresni a Dürer Kertet, ahol az afterparty volt. Útközben megláttunk egy srácot a koncertről ismert zászlóval a hátán, és megkérdeztük merre kell menni, de nem tudott segíteni, ő egy kocsihoz tartott, ami odavitte. :D Megkérdeztem, mi van a zászlóra írva, mire nekiállt magyarázni, hogy Brian egy 2007-es koncerten ezt és ezt mondta, és ez így meg amúgy erre reagálás stb. :D Nagyon aranyos volt. :) Aztán elindultunk tovább, de pechünkre megkérdeztünk valakit, csak hogy biztos jó felé megyünk-e. Erre elirányítottak miket a Sört Kertbe... Bementünk a mellette lévő benzinkúthoz, ahol az eladónak fogalma sem volt arról, milyen helyről beszélünk, mint ahogy annak a kismillió embernek sem, akit ezután megkérdeztünk... Olyan másfél-két órát bolyongtunk, mire sikerült megérkeznünk. Két részeg prosti helyesen útba igazított minket, de nem tűntek megbízhatónak, ezért megkérdeztünk három fiatalt, akiknek végre volt fogalmuk arról, hogy miről beszélünk, és részletesen elmagyarázták, hogy jutunk el oda. :D

Bent először is megszereztem a CD-met, amit a neten nyertem: Song To Say Goodbye kislemez. :) Utána gondoltuk a hátralévő háromnegyed óránkban táncolunk. :D Nagyon klassz hely volt, a szabadtéri részén volt a buli, kivetítőről mentek Placebo (később más is) klipek/videók is. Egyszer csak nézem, hogy annyira ismerős a mellettem álló csaj. :D Megkérdeztem tőle, hogy ő-e Julie, és ő volt. :D Így hát megismerkedtem személyesen a kedvenc Placebo-fanfic írómmal. :) Elkezdtünk beszélgetni, utána meginvitáltak minket, hogy üljünk le velük az egyik asztalhoz. Leülünk, s pár perc múlva lehuppant mellém apukám. xD Hát, ööö... :'D Nem, egyébként apukám jó fej, csak nagyon nem gondoltam, hogy képes lesz bejönni. xD Közben tanúi lehettünk, ahogy mögöttünk az egyik fiatal hazai rocker celebünk egyszerre három lányt (szőkét, barnát, vöröset xD) fűz, húzigálja be őket magával a táncházba, botladozik le velük részegen a lépcsőn, vagy a másik kettő jelenlétében smárol épp az egyikükkel. :'D Már komolyan elgondolkoztunk, hogy fotózni kellene a Blikknek, hátha fizetnek érte. xD Végül egy körül indultunk haza. Egyébként jó buli lett volna, majd ha felkerülök Pestre akarok ilyenekre (is) járni. :)

................................................................

A képek és videók egyike sem saját, sajnos az én gépem nem képes ilyesmire. :(