James Blunt

November 8-án megjelent James Blunt harmadik nagylemeze, Some Kind of Trouble címmel. Az albumon 12 dal található, valamint különböző kiadásokban még három bónusz dalt lehet összegyűjteni, ebből nekem eddig csupán a Into The Darkot sikerült megszereznem, de remélem idővel a többi is elérhető lesz. Maga a lemez nagyon-nagyon tetszik, de, hogy őszinte legyek, azt, hogy már az előző két album, a Back To Bedlam és az All The Lost Souls közül sem sikerült kedvencet választanom, ez sem könnyítette meg. Mindhárom lemez 90%-át imádom. Az új lemez igazából nem hozott nagyon szembeötlő változást, bár összességében úgy gondolom vidámabb az összhatás. A dalokat pedig 8.-a óta már bizony elég rongyosra hallgattam. Túl sok a kedvencem róla, úgyhogy felesleges lenne leírogatni őket, helyette inkább bejelölöm a dallistán.

01 - Stay The Night
02 - Dangerous
03 - Best Laid Plans
04 - So Far Gone
05 - No Tears
06 - Superstar
07 - These Are The Words
08 - Calling Out Your Name
09 - Heart Of Gold
10 - I'll Be Your Man
11 - If Time Is All I Have
12 - Turn Me On
13 - Into The Dark (bonus)

Ezek közül még külön is megemlíteném a Turn Me On-t, aminek macsó dalszövegén az első meghallgatása óta sem tudok továbblépni, olyannyira nem, hogy gyorsan le is fordítottam, ITT tehát elolvasható magyarul. Nincs benne semmi különös, csak számomra szokatlan attól, aki anno megénekelte, hogy You're Beautiful. :) Nagyon szeretem a Stay The Night-ot is, ami a lemez első klipes dala. Elsőre a videó nem annyira fogott meg, de minél többször láttam, annál inkább megszerettem. Mert, legyünk őszinték, ki nem sírja vissza a nyarat? Azok a jelenetek pedig, mikor Blunty a naplementénél, illetve a tábortűznél gitározik, igazán nagyon szépek.

James Bluntról dióhéjban annyit kell tudni, hogy több, mint hat évig a katonaságnál szolgált, majd 2002-ben századosként szerelték le. Ezután kezdett zenélni, első lemeze, a Back To Bedlam 2004-ben jelent meg. Az áttörést a harmadik kislemez, hozta meg neki, a You’re Beautiful, amit, úgy gondolom, senkinek nem kell bemutatnom, mivel gyakorlatilag agyonjátszották. A következő albumáig, az All The Lost Souls-ig három év telt el, 2007-ben jött ki, majd ugyanennyit kellett várni a most megjelent Some Kind of Trouble-ra is. Jellemzi, hogy egy lemezről nagyon sok klipet készít, az elsőről például öt dalhoz (High, Wisemen, You're Beautiful, Goodbye My Lover, No Bravery), ebből az első kettőnek  két verziója is van. A másodikról a bónusz dalokkal együtt hat (1973, Same Mistake, Carry You Home, I Really Want You, Love Love Love, Primavera in Anticipo) látott világot. Ezzel a módszerre ügyesen eléri, hogy, a kifejezetten hosszúnak számító, három év várakozási idő mégsem tűnik olyan soknak. Tudom, hogy ő is azon előadók közé tartozik, akikkel szemben akadnak olyanok, akiknek ellenérzéseik vannak, gondolom a különleges hangszíne és a sok szerelmes száma miatt. Viszont engem ezúttal sem érdekel, mit mondanak mások, mert én nagyon szeretem! :)

Egyébként, 2008. október vége óta tartozik a kedvenc zenészeim közé. 25-én adott koncertet Magyarországon, ez után volt egy rövid riport róla a tévében, amit Nikivel (épp náluk voltam őszi szünetben) kifogtunk a tévében. A hatására pedig nekiálltunk klipeket nézegetni tőle a neten. Ő már hallgatta korábban is, ami engem illet, nekem is meg volt a Back To Bedlam, mert a You're Beautifult szerettem, mikor játszotta a tévé, de igazán aktívan innentől kezdtem érdeklődni James Blunt munkássága iránt. Rengeteg kedvencem van az előző két albumáról is, de tudok egyértelmű legnagyobbat választani, mégpedig a Same Mistake-et. Úgy gondolom, ez a leggyönyörűbb és legtökéletesebb szerzeménye, klipestől, mindenestől.

Sajnos, az eddig kihirdetett 2010/11-es turnéállomások között egyelőre nem szerepel Magyarország, de amilyen hosszúra nyúlt az előző turnéja is, még nincs veszve semmi. Nagyon örülnék neki, ha jönne, és lehetőleg akkor és annyiért, hogy meg is tudjam nézni, mert szeretném egyszer őt is hallani élőben! :)

Intermezzo

Péntek délután Molly bent maradt velem a városban suli után, hogy ne várjak egyedül táncig. Ittunk otthonmozis-automatás kávét, sétálgattunk, voltunk könyvesboltban... Mikor négy előtt pár perccel visszaindultam a suliba, a zebránál találkoztam egyik fiú osztálytársammal, aki szintén a próbára sietett, így hát együtt mentünk, s útközben beszélgettünk.

- És merre jártál? - kezdett bele.

- A központban. - feleltem röviden.

- Nem mondod! Azt valahogy kitaláltam abból, hogy onnan jöttél... - forgatta a szemét. - Mit csináltál a központban?

- Egyik barátnőmmel voltam, sétáltunk, ilyenek...

- Az a szőke lány, aki várt rád az osztály előtt? - vágott közbe.

- Igen.

- Ő ilyen lelki társad? - kérdezte.

- Ezt hogy érted? - néztem rá. - Sok közös pont van az érdeklődési köreinkben, ha erre gondoltál.

- Ja, erre. Gondoltam, abból ahogy kinézett. Vagyis... - kezdett magyarázkodni. - Szóval, neked is olyan egyedi stílusod van az osztályban... Mármint, hogy ilyen másnak nincs. Érted, szóval úgy kitaláltam, hogy biztos a barátnőd, mert ő is egyedien nézett ki.

Engem valamiért úgy feldobott, amit mondott. Mert igyekszem én egyedi lenni, csak hát a "példaképeimhez" (értsd: Azok, akiknek nagyon-nagyon tetszik a stílusa.) képest azért mindig kevésnek érzem magam. És ez így olyan jól esett. :)

Egyébként, általában fogalmam sincs róla, milyennek látnak engem az osztálytársaim, illetve mennyit tudnak és mit gondolnak rólam.

AFI - Prelude 12 21

Harmadik napja az AFI Prelude 12 21-jában élek. Erre kelek, erre alszom el. Annyiszor hallgattam meg, hogy gond nélkül végig tudom pörgetni a fejemben az egészet. Ahogyan Davey Havok kiejti a szavakat... És a klipjének minden egyes mozzanatát is kívülről tudom. Amikor az első "sleep" szó után az énekes felnyitja a szemeit... Ahogy elnézve mondja azt, hogy "think me naive". Tegnap elkezdtem a jegyzetfüzetembe firkálni a refrént. Mára már az egész dal szövege benne van. Fejből, bár ennyi hallgatás után nem nagy kunszt megjegyezni. Le is fordítottam.

Hihetetlen, hogy csak 1:34 az egész, és mégis ekkora hatással van rám... Mondjuk nyilván épp fogékony vagyok rá. És jobban teszem, ha ezt hallgatom, mint a depressziós Vad Fruttik számokat...

Egyébként, a fenti videóban is csak 1:46-ig tart, utána a Miss Murder jön. Azt is szeretem. Kata mutatta a minap, mert mondtam neki, hogy érdekel az AFI. Előtte csak annyit tudtam róluk, hogy az énekes, Davey Havok Jeffree Star egyik legjobb barátja. Nem mintha most sokkal többet tudnék... De meghallgattam a legutóbbi két albumukat és a 2004-es best ofot. Az előbbi kettő nagyon tetszik, csak mondjuk zavarnak a durva stílusváltásaik. Mintha három együttest hallgatnék, három különböző énekessel... De egyelőre megpróbálok nem levonni hosszútávú következtetéseket.

"This is what I brought you, this you can keep.
This is what I brought, you may forget me.
I promise to depart, just promise one thing.
Kiss my eyes and lay me to sleep.

This is what I brought you, this you can keep.
This is what I brought, you may forget me.
I promise you my heart just promise to sing.
Kiss my eyes and lay me to sleep.

Kiss my eyes and lay me to sleep.

This is what I thought, I thought you’d need me.
This is what I thought, so think me naive
I'd promised you a heart, you'd promise to keep.
Kiss my eyes and lay me to sleep.

Kiss my eyes and lay me to sleep.
Kiss my eyes and lay me to... sleep."

Úgy fáj

"A bánat, a bánat feltámad,
és nem menekülhet el senki.
Jaj, de nehéz most boldognak lenni.
Vasárnap csak nyomom az ágyat,
és nem nyújthat vigaszt már semmi.
Túl gyenge vagyok, pedig erősnek kellene lenni,
túl gyenge vagyok, pedig erősnek kellene lenni!
Könnyek tengere, keserűség vize patakzik arcomon,
folyjon csak – sajnálom magam.
Engem nem érdekel, hogy mit akarsz tőlem,
egyedül maradtam, ne kérj belőlem már többet.

Úgy fáj! Hogyha kimondom, fáj, mert véresre sebzi a számat.
Úgy fáj! Hogyha magamban tartom, mert beteggé tesz már a bánat."

Lehetetlen vagyok.

Sayanap

Szombaton Kata 20. szülinapjának alkalmából KamiNap került megrendezésre. :) Reggel találkoztunk a kamisokkal a vasútállomáson. Nomint kicsit megvárakoztattam, de a vonatot kényelmesen elértük. Olyan háromnegyed óra volt az út, addig beszélgettünk mindenféléről. Jászszentlászlón már ott várt minket Kata, aztán az anyukája kétszeri fordulóra elvitt minket a panzióba, ahol a szülinapi hepaj megrendezésre került. Mivel mi Nominnal az első turnussal mentünk, a helyszínen úgy döntöttünk kicsit körbenézünk a környéken, amíg a többiek is megérkeznek, úgyis Molly is nagy munkában volt még. Egy bácsi, miután megbizonyosodott róla, hogy tudunk magyarul, ajánlott nekünk egy tanösvényt, meg is mutatta hol kell bemenni, és hol fogunk kijönni. Gondoltuk, tíz perc alatt megjárjuk, miért ne? El is indultunk, először egy tó felett mentünk át egy fapallón, amin egy ijesztő megcsúszásom után csak összekapaszkodva mertünk tovább araszolni. Miután kikeveredtünk, annyira belemélyedtünk a beszélgetésbe, hogy egyszer csak arra eszméltünk, hogy már rég ki kellett volna érnünk, de ehelyett mi valami saras kocsiúton baktatunk... Ekkor rájöttünk, hogy valószínűleg eltévedtünk. xD Sétáltunk, sétáltunk a puszta közepén, néha fel-fel tűnt egy-két emberalkotta építmény, azonban az egyik sem a mi panziónk volt. Egyszer csak egy keresztúthoz értünk, ahol briliáns földrajztudással kiokoskodtuk, hogy merre menjünk, abból, hogy milyen szögben jöttünk el, merre kell tartanunk, valamint hogy a másik út közelében fekvő távoli tanya mellett nincs tó. Ahogy mentünk tovább, egy autó jött szembe, s mi elhatároztunk, hogy kérünk útbaigazítást. A kocsi lassított, én pedig közöltem, hogy egy panzióban vagyunk, és eltévedtünk, mire a bácsi megszólalt, hogy "Tündérbogárkáim, éreztem, hogy eltévedtetek!". Ekkor esett le mindkettőnknek, hogy ez az a bácsi volt, aki ajánlotta nekünk a tanösvényt. xD Mondta, hogy csak tovább, amerre az út kanyarog, jó fele megyünk, de siessünk, mert a lányok már keresnek minket. Mikor már csak pár méter választott minket el a panziótól, hallottuk, ahogy Molly valahonnan a tanösvény közepéről Nomin nevét kiálltja. Jeleztünk, hogy még élünk, mire először azt a választ kaptuk, hogy menjünk a hangja után, de végül inkább úgy döntöttünk, megvárjuk őket ott. Molly előrebocsátott nekünk egy-egy seggbe rúgást, ami hálisten elmaradt, de elérte, hogy úgy érezzük magunkat, mint két rossz kisgyerek. xD

Nomin a Bánat Mocsarában ^^

Együtt visszasétáltunk a házhoz, aztán beszélgettünk addig, amíg Katáék meg nem érkeztek az ebéddel. Akkor mindenki asztalhoz ült, először megküzdöttünk a rántott hús életlen késsel való szeletelésével, aztán pedig következett a a szülinapi túrótorta. Utána nekiálltunk beszélgetni, illetve végignézegetni a lányok X-Japan photobookjait. Hiába volt kaminapnak kikiáltva az összejövetel, mangát végül senki sem hozott, ráadásul a békebeli panziós tévén sem sikerült beüzemelni a konzolokat... Most mondjam azt, hogy én nem bántam, hogy így alakult? :) Volt viszont táncszőnyeg, amit most próbáltam ki életemben először, és nagyon béna voltam, mint ahogy számítottam is rá. xD Aztán nekiálltunk közösen társasozni. Valami olyat játszottunk, amihez logikázni kellett volna, de nem nagyon kötött le, úgyhogy csak húzogattam és rakosgattam a kártyákat ahogy jöttek. De poén volt, mondták, hogy válasszam ki azt a karaktert, amelyik szimpatikus, így hát Orgyilkos lettem, majd építettem Szellemházat és Temetőt Fogadóval, ahol húsos pitét szolgálnak fel. xP Közben kapcsoltunk be zenét háttérnek, mire Stofi kérte, hogy valami rockos legyen. Mondta Molly, hogy nézzen már ránk, mi mást raknánk be? Erre közölte, hogy például belőlem nem nézi ki, hogy rockot hallgatok... Köszönöm, Stofi! ^^ Aztán nagy sokára véget ért a játék, aminek be kell, hogy valljam, örültem. xD

Martin, Kata, Ádám, Spali

Kimentünk a konyhába kávét főzni, de mivel nem volt kimérő, ezért saccra raktuk bele a vizet a gépbe. Ennek eredményeként ömlött a kávé mindenfele, még a bögrét sem tudtuk úgy kiszedni a főző rész alól, hogy ne folyjon ki még egy tetemes adag. Nem is jutott mindenkinek belőle, de mostohatesóm, Gergely átengedte nekem az övét, amiért nagyon hálás voltam. :) Utána Kata, Molly, Nomin és én nekiálltunk szendvicseket készíteni vacsorára. Evés után folytattuk a játék előtti foglalatosságokat, mi például beszélgettünk. Egyszer csak észrevettük, hogy Spali és Ádám az asztal másik végén azt parodizálják ki, ahogy egyik oldalon Nomin és Molly, a másikon pedig Kata és én fossuk a szót levegővétel nélkül. xD Közben Kata elment beizzítani a tracklistet az esti Kamikaze-jellegű J-Rock bulihoz, így átültem Molly és Nomin közé. Valahogy sikerült elvinnem a hülye paranoiáimmal a beszélgetést ilyen nagyon lelkizős irányba, aminek eredménye újabb parodizálás volt, majd megkaptuk Spali és Ádám férfiasan egyszerű megoldási javaslatait is. xD Időközben Kata anyukája készített nekünk nagyon finom bólét is, utána elment, s hamarosan vendéglátónk pár nem kamis barátja is.

Végezetül pedig kezdetét vette a buli! Pár szám után egy Girugämesh dal következett, amire valakinek az az ötlete támadt, hogy térdelve headbangeljünk rá. Naná, hogy mind a négyen benne voltunk! xD Nagyon nagy volt, de utána mindenki a nyakát fájlalta, illetve szédültünk is. Ennek ellenére a buli alatt még többször megismételtük ezt a mutatványt. Félidőtájt Nomin nagyon elfáradt, így fel ment pihenni, s Molly is egyre hosszabb és hosszabb ideig "nézte meg, hogy van". Azért pár számra sikerült őket még lerángatnunk, hiszen a Gackt: Vanilla kihagyhatatlan, illetve Molly állta a szavát, hogy Sex Machinegunsra tombolni fog. xD Kata, Spali, Ádám, Gergely és én a végéig álltuk a sarat, ami nem kis teljesítmény, ha belegondolunk, hogy hat órányi zene ment végig. Az egyik kedvenc jelenetem volt, mikor a Gackt: Jesus és D'espairsRay: Lost in re:birth között megszólalt a Vampire Knight második openingje, ami olyan szinten jelentett groteszk váltást, hogy Katával, komoly röhögőgörcsöt okozva ezzel a fiúknak, nekiálltunk balettozni rá. xD Bár a táncikálásaink eleve viccesek voltak, ugyanis szerintem a lelkes hét fős partyarc-gyülekezetünkből igazából senki sem tud valami nagyon jól táncolni, de azért igyekeztünk. ^^ Közben a többiek fent számítógépes játékoztak laptopon (hiperkockaaa), meg filmeket néztek. A vége felé már előre megnéztük, milyen számok fognak következni, és a nagyon erős blokkokra rápihentünk. Egyre ritmustalanabb ringatózást eszközöltünk a dalokra, amiken Nomin jókat szórakozott, mikor néha lenézett ránk. Hajnali négy körül, mikor már alig volt pár dal hátra, már konkrétan csak ültünk egy-egy széken és próbáltuk bealvás nélkül elviselni az ordító zenét. Csöppet mazochisták vagyunk, na... Azt hiszem, összesen két szám maradt csak ki, de helyettük időközben Gergely igényelt Nightwisht és Death Note-os számokat, szóval mennyiségre meg voltunk. xD Végül levezetőnek beraktuk Hyde Evergreenjét, amire szépen elsasszéztunk aludni.

Három és fél - négy óra alvás után nagy nehezen levonszoltuk magunkat, de fájt mindenünk, legjobban a nyakunk. xD Próbáltunk valamit pakolászni, de leginkább csak a lufikat gyilkoltuk le. Aztán megérkezett Kata anyukája, hogy kiszállítson minket a pályaudvarra. Először a fiúkat vitte, s annyira elment az idő, hogy a következő turnussal, azaz Mollyval, Nominnal, Grass-szal és velem már autósüldözésbe illően száguldani kellett. Egy osonó útvonalon, a házak között rohantunk a sínek felé, hogy elérjük a vonatot. A kalauznő ránkiálltott, hogy álljunk meg, mert elüt a másik vágányon közlekedő vonat, amit mi észre sem vettünk... Hálisten, épségben feljutottunk a járatunkra, ahol viszont a néni elkezdett összeszidni minket a vakmerő akciónk miatt, illetve rémtörténetet mesélni egy vonatbalesetet szenvedett lányról... A pályaudvarra kijött értem és Gergelyért Hajni, aztán hazavittük Mollyt is. :)

Nagyon-nagyon jó buli volt! Hihetetlenül jól éreztem magam Veletek. ♥ Még sok-sok ilyet! És, természetesen, itt is:

Nagyon Boldog Születésnapot, Kata! :) ♥

Szivárvány

Ma elmentünk Krisztával és Norie-val suli után a Korzó Kávézóba. Hová máshová is vihetnénk őt forró csokizni, mint a törzshelyünkre? :) Most a lány volt a kiszolgáló, elmosolygott néha a sajátos beszélgetésünkön, ami az angol nyelvtan sok-sok magyar és egy-két japán szóval való vegyítését takarta. De a végére már olyannyira belejöttünk, hogy miután Norie elment, táncon még furcsa is volt nem így szólni az emberekhez. xD Meg volt egy papírosunk is, amire rajzolgattunk, írkáltunk mindenfélét, amit nem tudtunk elmondani. Ennek kapcsán próbálta meg Kriszta a vajat, mint olyant lerajzolni, kezdve a bocival, amit Norie kapásból fejnek nézett. xD Mi pedig leírattuk vele a saját nevét, majd ezen felbuzdulva leírta a miénket is. Felül az övé látható, alul pedig az enyém, először hiraganával, utána katakanával:

Mondtam, hogy a hiraganákig jutottam a nyáron a nyelvtanulásban, mire megkért, hogy írjak le valamit neki. Az első, ami eszembe jutott az volt, hogy まや (Maya), aztán innen elkezdtünk beszélgetni az LM.C-ről. Nem szereti őket. :) És minden egyes kedvencemet, akiről mutattam neki képet (Hyde kivételével) lányosnak találta, és kifejtette, mennyire nem tetszenek neki. Szegény Brian Molko sem ment át a rostán. xD Mesélt sok mindent, meg beszélgettünk filmekről és szóba került a Koizora, amit mindketten nagyon szeretünk. ^^

Kriszta és Norie

Utána kitaláltuk, hogy csináljunk fotókat, de mivel esett az eső, inkább bementünk a Malomba. Norie vett egy felsőt a NewYorkerben, ahol az eladó srác azt mondta rá, hogy kínai, aminek nagyon nem örült. xD Elmagyaráztam neki, hogy sajnos az átlag európai nem nagyon tud különbséget tenni az ázsiai népek között, és legtöbbjüknek mind kínai. Aztán elindultunk vissza a sulihoz, mert nekünk ugye táncra kellett menni, neki pedig onnan indult a busza. Útközben néztük, milyen szép az ég (Mondtam is, hogy tiszta Koizora. ^^), aztán pedig valamiért megfordultunk... A hátunk mögött pedig egy meseszép szivárvány volt. *.* Komolyan, én még ilyet életemben nem láttam, színes volt (nem csak piros), és hihetetlenül élesen rajzolódott ki. Meg a fények... Ezen a ponton eldöntöttük, hogy megy Norie-nak negyed óra múlva is busza, úgyhogy mi bizony megállunk, az se baj, ha esik, itt most aztán csinálunk fotókat! :D

L'Arc~en~Ciel *.*

Norie-val

Aztán bementünk a suliba, megszárítkoztunk, és végül, ugyan épp csak, de Norie is elérte a buszát. Nagyon-nagyon jó délután volt! :)

Aiji 36.

Nagyon Boldog 36. Születésnapot, Aiji! :) ♥

お誕生日おめでとう!

Aiji 1974. november 17-én született, Mizui Shinji néven a japán Naganóban. Játszott a SIAM SHADE, Mona Lisa és Kalen együttesekben, majd 1995 és 2006 között a PIERROT nevezetű visual kei banda gitárosa volt. A feloszlás után pedig Mayával megalapították a kedvenc japán együttesemet, az LM.C-t! Remélem, hogy még hosszú-hosszú ideig együtt fognak zenélni nekünk. :) Aiji fantasztikus zenész és nagyon-nagyon szeretem őt. ♥

Gondolkoztam melyik PV-jüket rakjam be az ünnepelt tiszteletére, és ekkor jöttem rá, hogy a Bell The CAT még nem járta meg a blogomat, annak ellenére, hogy ez az egyik legnagyobb kedvencem tőlük... Tarthatatlan!

u.i.: Igen, az őszi szünetben kigyűjtöttem a szülinapokat. xD

Eredet

Idén is jelentkeztem a Cine-Java Filmklubra, ahová legnagyobb örömömre ez évben Kriszta is fog velem járni. Az idén nyáron bemutatott Eredet képezte az idei első, októberi előadásunk alapját... legalábbis elvileg. Az előadó filmesztéta ugyanis alig volt hajlandó beszélni róla, s pár elejtett megjegyzéséből arra következtetek, hogy nincs is nagyon oda érte. Nekem ellenben nagyon-nagyon tetszett! A végkimerülés szélén állva ültem be a moziba aznap, attól tartva, hogy már az első negyed óra alatt el fogok aludni, de egyszerűen annyira izgalmas és pergős volt az egész, hogy ez a veszély még csak meg sem környékezett a film alatt. Rég láttam ennyire jó alkotást!

A történet bonyolult volt, de nem érthetetlen. Az alapkoncepció az álom, az álom az álomban és az álmok befolyásolása volt. Ez már önmagában megnyert magának, ugyanis régebben (talán túlságosan is) hajlamos voltam belefelejtkezni ebbe a témakörbe, és azon tépelődni, hogy mi van akkor, ha csak álmodjuk az életünket, ha ez az egész nincs, ha én most nem írom ezt, te nem olvasod, csak én vagyok, valahol messze innen, aztán egy nap felébredek és rájövök, hogy semmi sem volt valós. Az ilyen és ehhez hasonló gondolataimat akkor is leginkább filmeknek köszönhettem, de hálisten sikerült leszoknom róluk, és nagyjából elhinni, hogy a világ létezik körülöttem. xD

Nem vállalkoznék arra, hogy összefoglaljam az Eredet tartalmát, mivel az egész több szinten játszódott, több szálon futott, ami csupán a végére állt teljesen össze, nem lenne érdemes egy motívumot kiemelni belőle, mindbe belekapva pedig csak egy összevisszaságnak tetszene az egész. Ráadásul én is úgy néztem, hogy semmit sem tudtam róla azon kívül, hogy "álom az álomban", és úgy gondolom, jó is volt ez így. A filmet Christopher Nolan rendezte, aki a zseniális A tökéletes trükköt, és a legutóbbi két Batman-filmet is jegyzi. Hihetetlenül jó rendező, ebben egyre biztosabb vagyok, de amivel igazán kivívta most a tiszteletem, az az, hogy ő írta a forgatókönyvet is, amiért ha nem kapja meg az Oscar-díjat, akkor nincs igazság a Földön. A színészgárda is kiemelkedő, a főszerepekben Leonardo DiCaprio, Ellen Page és Marion Cotillard láthatóak, s mint fontos mellékszereplő, feltűnik Cillian Murphy (Nolan-féle Batman filmek Dr. Jonathan Crane-je) is.

Több film is eszembe jutott az Eredet kapcsán, a Vanília égbolt / Nyisd ki a szemed!, a Pillangó-hatás, a Truman-show, és az Egy makulátlan elme örök ragyogása, s aki ismer, tudja, hogy ezek egytől-egyig a kedvenc filmjeim közé tartoznak. Azt éreztem, hogy az Eredet mindből merített egy kicsit, bizonyára ennek következtében tetszhetett ennyire. Ami azonban kicsit visszavett belőle számomra, az az, hogy érezhető volt rajta, hogy nagyon igyekeztek a szélesebb közönség felé is eladhatóvá tenni a filmet. Viszont ezért cserébe lenyűgöző látványvilágot kaptunk, olyat, amilyen egy ilyen kaliberű hollywoodi produkciótól elvárható.

A játékidő majd' két és fél óra volt, az elején nagyon hosszú volt a magyarázó, előkészítő rész, amit sokan bírálnak, de szerintem szükség volt rá ahhoz, hogy a témában nem annyira jártas nézők is értsék és élvezzék a filmet. Azonban ezek után jövő héten végighallgatni még egy negyvenöt perces kiselőadást az álmokról, már kissé fárasztó volt. Utána pedig beszélt még a filmesztétánk egy csomó más filmről is, látványosan kerülve az Eredet témáját. Nem ez volt a legjobb filmklubos előadás, az biztos, de az, hogy láthattam ezt a filmet moziban, ráadásul ingyen, kárpótolt érte.

Ez volt ma

Már megint ijesztő mennyiségűt blogolok, de nem érdekel, mert jól esik... Annyi "betegségemmel" képes vagyok együtt élni, majdcsak megbirkózom a blog-függőséggel fűszerezett grafomániával is. xD

Először is, Boldog Szülinapot, Norie-chan! お誕生日おめでとう!

Szombaton olvastam Klaudiánál, hogy ma lesz Norie szülinapja, úgyhogy fel is köszöntöttük őt Krisztával. Volt ám meglepetés! :D Ő muffint sütött neki, aminek a tetejére délelőtt három boltot végigjárva szállítmányoztam gyertyát, én pedig, mivel valami "magyaros" ajándékkal akartam meglepni, és Norie nagyon szereti a zenét, ezért összeállítottam számára egy CD-t magyar pop-, és kevésbé rockos dalokból, mivel eleve inkább ilyeneket hallgat. Remélem tetszeni fog neki. ^^ A múltkor mondta, hogy csinálhatnánk hármasban valami programot, úgyhogy megbeszéltük, hogy majd péntek délután elmegyünk valamerre. :)

Ma volt a magyar OKTV... Délelőtt nem kellett suliba mennem, úgyhogy azzal töltöttem az időm, hogy módszeresen halálra izgultam magam. Igazából tegnap este jutott eszembe, hogy holnap lesz, úgyhogy nem nagyon készültem rá. Mondjuk annyit nem is lehet, amennyi ehhez szükséges... Már megint tele volt olyan versekkel, amiket most láttam először, és akkor adjam meg a címet és a szerzőt. Valószínűleg idén sem jutok tovább, de, tavalyhoz hasonlóan, nagyon elégedett vagyok azzal, amit tudtam, mert olyan dolgok eszembe jutottak az írása közben, amikre nem is sejtettem, hogy még emlékszem! Reggel gyűjtöttem szakirodalom címeket a választott témámhoz, Kosztolányihoz, aztán mikor bementem, a tanárnőm még utolsó pillanatban szólt, hogy mégse az lesz, hanem Bánk bán, úgyhogy kaptam ahhoz címeket és kérdéseket, aztán megtanultam őket menza után. A kérdések kellettek is, úgyhogy 3 pontom legalább már biztosan van. xD Egyébként 19:00-ig írhattam volna, de két óra alatt kitöltöttem mindent, amit tudtam, illetve betippeltem, amit nem, szóval 16:10-kor kijöttem.

Még a verseny előtt összefutottam a folyosón az angol tanárnőmmel, aki csak úgy félvállról közölte, hogy amúgy holnap angol OKTV... xD Mondjuk attól nem félek ennyire, mert arra külön készülni nem nagyon tudok mit, aztán lesz, ami lesz. De azt hiszem, már megint kicsit túlvállaltam magam.

Beauty Killer

Boldog Születésnapot kívánok, kedves Személyes Legnagyobb Betegségem!

Jeffree Star ma lett 24 éves.

Ha valaki azt mondja nekem januárban, hogy én még két hónap híján egy év múlva is foglalkozni fogok ezzel a pasival, lehet el sem hiszem neki. Ennek ellenére azóta is elég gyakran hallgatom a zenéit, és általában naprakész vagyok az új képeiből, a gyönyörű tetoválásaiból (Oké, ez Kat Von D munkásságának követéséből is fakad, mert általában ő készítő őket.) és természetesen a zenéjéből. Már réges-rég feladtam a küzdelmet az ellen, hogy szeressem őt, mert egyszerűen van benne valami ami nagyon vonz. Tudom, hogy túlzásba viszi a polgárpukkasztást, tudom, hogy egy hangot sem tud kiénekelni élőben, de mégis, nem hogy szó nélkül nem tudtam elmenni mellette, hanem azóta sem tudom őt otthagyni. Nem, nem értek egyet mindennel, amit képvisel, csak épp hihetetlenül érdekesnek találom.

Electropopot játszik. Előtte sosem hallgattam ilyesmit, ám miután, Kat Von D révén, rábukkantam MySpace-en, azon kaptam magam, hogy napról napra egyre több száma tetszik meg. Nagyon izgalmasnak találom a kontrasztot a mély, férfias hangja és a megjelenése között. Ma már eljutottam arra a pontra, hogy azt mondjam, akármilyen műfaj is az, szeretem a zenéjét. Ő írja a dalszövegeit, ez az, amit igazán becsülök benne. A szövegei gyakran gúnyosak, csípősek, néha önironikusak, de mindig frappánsak és egyediek. Ezért lehet igazi élmény hallgatni őt. ITT van egy-két fordításom is tőle, sajnos még nem elég sok, de ami késik, nem múlik. ;)

Huhh, a végére be merjem tenni az egyik klipjét? Berakom, de mindenki mérlegelje magában, legyen szíves, hogy tudja-e tolerálni Jeffree transgressive megjelenését, és az előforduló homoerotikus utalásokat, és csak ennek tükrében nézze meg, mert felelősséget nem vállalok. ^^

Tree of Heaven

A Tree of Heaven egy 2006-ban készült koreai dorama, eredeti címén 천국의 나무 (Chunkookeh Namoo), fordításban még Heaven's Tree, illetve Trees in Heaven néven is ismert. 10 részes, műfaja szerint pedig romantikus dráma.

A történet középpontjában egy újdonsült testvérpár áll. Hana eredendően koreai, ám mivel Japánban élnek, nem beszél koraiul. Az édesapját még kislánykorában veszítette el, édesanyja a történet kezdetén érkezik haza új, koreai férjével. Az ő révén kap Hana egy bátyát, aki szintén elveszítette egyik szülőjét. Yoon Suh édesanyja az ő tizedik születésnapján halt meg, a fiú azóta teljesen magába fordult, nem törődik senkivel, még önmagával sem, valamint egy szót sem hajlandó szólni. Hana nagy szeretettel köszönti új testvérét, s folyamatosan azon fáradozik, hogy mosolyra és szóra bírja, utóbbit az is nehezíti, hogy a Yoon Suh nem beszél japánul. Hana azonban, hihetetlen akaraterővel és optimizmussal, kirángatja Yoon Suh-t az apátiából. Mindeközben a szüleik nászútra indulnak, s a fürdőt, amit üzemeltetnek, s ahol élnek, Hana apjának nővérére hagyják. A nő és önzően törtető lánya, Maya ezt az alkalmat arra használja fel, hogy megszerezzék a család vagyonát, akikben nem jótevőiket, hanem elnyomóikat látják. Az, ahogy Hanával és Yoon Suh-val bánnak, még közelebb sodorja egymáshoz a két fiatalt. Mikor rájönnek, hogy egymásba szerettek, Hana megretten az érzéseitől, helytelennek tartja azokat "testvére" iránt.

Komoly spoilerek nélkül, ennyit tudok rövid tartalom gyanánt írni, ám ez nem elég ahhoz, hogy le tudjam írni a véleményem a doramáról, ami erősen két részre tagolódik. Így most következik a második egység ismertetője, aki mindenképp meglepetést szeretne, az most ne olvasson tovább!

SPOILER Hana törekvései, hogy elszakítsa magát Yoon Suh-tól, egy idő után sikerrel járnak. Ezután két év telik el, s a lányt Tokióban találjuk, rokonai által teljesen kisemmizve. Hanát más sem élteti, csak Yoon Suh visszatérésének reménye, az elmúlt években ezért is tanult meg koreaiul. A fiú fel is bukkan, ám már egy teljesen más emberként, aki, bár ugyanúgy szereti Hanát, mint annak idején, nem nagyon engedi közel magához a lányt. Yoon Suh az utóbbi két évben sötét ügyekbe keveredett, s jelenleg elég magasan áll az alvilág ranglétráján. A szerelmük azonban egyre inkább mindent elsöprőnek látszik. SPOILER VÉGE

Azt kell mondjam, kettős érzéseim vannak ezzel a doramával kapcsolatban. Az első négy részig teljesen odavoltam érte, nem átallottam a "tökéletes" jelzővel sem illetni. A történet rendkívül izgalmas volt, egyedien feldolgozva, megosztó, elgondolkodtató alapkérdéssel, színes, erős karakterek prezentálásban. Ám a negyedik részben bekövetkező váltás után olyan  volt az egész, mintha egy másik doramát kezdtem volna el nézni, ami nyomába sem ért az előzőnek. A bennem megfogalmazódó negatívumokról, a fentihez hasonlóan ismét csak figyelmeztetéssel írhatok.

SPOILER Egyrészt, nem tetszett a történet alakulása sem, ám ezt még néhol sikerült az alkotásnak kompenzálnia. A legnagyobb problémám az volt, hogy a szereplőket teljes egészében kifordították magukból... A történet elején még meglehetősen autisztikus, kissé L (Death Note) karakterére emlékeztető Yoon Suh-ból, akinek Hana jelentette a mindent, egy erős, oltalmazó férfi lett, szinte szerepet cserélt a "húgával". Ám az ő változása még mindig ésszerűbb és átgondoltabb volt, mint Hanáé. Ő történet elején egy igazán színes karakter volt, egyéniség, azonban a második egységre egyszerűen "kiürítették". Hana az igazi sablon-hősnő iskolapéldájává vált, akinek semmi más nem tölti ki az életet, csak a szeretett férfi, alárendeli magát, és egy nem sok, annyi önálló gondolata sincs. Egyedül azért szerettem, aki az elején volt, mert az ötödik résztől szörnyen felszínesen megalkotott szereplő lett, ráadásul mondhatni megállás nélkül sírt, aminek következtében számomra az az egyetlen érzés is, amit adtak neki, kezdett hiteltelenné válni. SPOILER VÉGE

A fent leírtak miatt a Park Shin Hye-ről (Hana) nem nyilatkoznék, ugyanis nem tudom, hogy fenntartásaim az ő, a rendező (Lee Jang Soo), vagy esetleg a forgatókönyvírók (Moon Hee Jung, Kim Nam Hee) hibájából alakultak-e ki. Lee Wan (Yoon Suh) viszont minden kétséget kirázóan nagyon jól játszott. A karaktere a dorama két egységében szöges ellentétben állt egymással, ám ő mindkettőben hiteles tudott lenni. A mellékszereplők közül a Mayát játszó Asami Reinát emelném ki, aki talán a legjobb alakítást nyújtotta a színészek közül. A komikus mellékkarakterek közül egyedül Hana barátnője, Mika (Sonim) tetszett, Maya anyja (Kim Chung) és Yoon Suh emberei még egy vígjátéksorozatban is hihetetlenül idegesítettek volna, ebben a körítésben pedig pláne nehéz volt őket elviselnem.

Nem mondom azt, hogy nem volt szép történet, a visszatérő motívumok, szimbólumok például mindenképp dobtak rajta, de egyszerűen a nagyon erős első négy rész után sokkal-sokkal többet vártam volna, ebből a szempontból pedig nagyon nagy csalódás volt. A légvégéről nem is beszélve, aminél borzalmasabb megoldást keresve sem találhattak volna. Sajnálom, hogy így kisiklott a történet, mert az elején még azt éreztem, hogy akár a kedvenc doramámmá is válhatott volna az alkotás.

Nagyon örülnék, ha az, aki esetleg már látta, vagy időközben megnézi, leírná nekem a véleményét ugyanis nagyon érdekelne, más mit gondol róla!

Letöltési linkek:
dorama
magyar felirat (futó project; 1. rész)
angol felirat

Minden, ami kimaradt

Az őszi szünet méltó lezárásaként pénteken megérkezett Niki. Épphogy lepakoltunk és összeszedtük magunkat, már indultunk is Krisztáékhoz. Ő épp Editet várta a buszmegállóban, mikor mi bementünk Nikivel almalevet és nyalókát venni a kisboltba, így utána együtt tudtunk elsétálni hozzájuk. Megérkezés után nekiálltunk beszélgetni, illetve én megállás nélkül nananananananana-ztam (MCR-hatás xD), utána nekiálltunk a meghírdetett menü, név szerint a vajsör és a sütőtöklé elkészítésének, amiknek a receptjét Kriszta találta egy Harry Potteres honlapon. A vajsör jól nézett ki, de tragikusan rossz íze volt... szénsavas tej, karamellás utóízzel. Ezt egyikünk sem tudta meginni. A sütőtöklénk elég bébipapi állagúra sikeredett, de ez azért sokkal fogyaszthatóbb lett. Közben laptopról hallgattunk zenét, de miután nem voltunk megelégedve a kínálattal, Nikivel beleástuk magunkat a YouTube-ba, s rögtönöztünk egy összeállítást a leggagyibb popszámokból, közben hangosan énekeltünk (én az egyiknek a koreográfiáját is tudtam xD), és folyamatosan nevettünk. Remélem nem nagyon mentünk senki idegeire, mert igen harsányak voltunk, de én nagyon élveztem! :D Utána elindultunk a buszhoz, de mivel fáztam, ezért mi Nikivel visszafordultunk, s kaptam Krisztától egy kölcsönpulcsit, aztán Alizzal, akitől rendkívül fontos információkat tudtunk meg, kikísértek minket a következő megfelelő buszhoz. Nikivel még koncert előtt elmentünk a Malomba venni valami kaját, közben találkoztunk Szilvivel, aki most megint ott hosteskedik. Nagyon aranyos volt, örültünk egymásnak, mert már igen rég találkoztunk. :) Magáról a The Grenma koncertről pedig ITT írtam bővebben.

Másnap ötkör találkoztunk Ritával a vasútnál, ahonnan vonattal Kiskunfélegyházára utaztunk. Az állomáson már ott várt minket Kata (vagyis Saya, csak már belezavarodom, hogy másképp hívom őt személyesen és máshogy a blogomban :'D) és a barátja, Martin. Mivel, ugyan akkorra már rég véget ért, de aznap Kami is volt ott, így megbeszéltük, hogy ott maradnak, hogy tudjunk találkozni. Rövid idő után kettészakadtunk, Rita is találkozott pár barátjával, mi pedig négyesben elmentünk és beültünk valami étterembe, ahol meghívtam Katát egy teára. Annyira drága, hozott nekem gyönyörű kitűzőket MondoConról. *-* Körül-belül egy órát beszélgettünk ott, utána elindultunk vissza az állomásra. Útközben Rita is újfent csatlakozott hozzánk. Egy kicsit vártunk még a vonatra, aztán Katáékat útjukra a bocsátottuk. Nagyon örülök, hogy tudtunk találkozni. ♥

Utána összeszedtünk Rita barátnőjét, Lucát, elmentünk boltba, és leültünk valahol egy padra kajálni., kitéve magunkat a félegyházi fiatalok ismerkedési törekvéseinek. xD Mikor ezzel végeztünk, elindultunk a Rocktárba. Amikor bementünk, hallottuk, ahogy a Vad Fruttik próbál a koncertteremben...

"Úgy fáj! Hogyha kimondom, fáj, mert véresre sebzi a számat.

Úgy fáj! Hogyha magamban tartom, mert beteggé tesz már a bánat."

Amíg nem kezdődött el a koncert, ücsörögtünk egy asztalnál és szotyiztunk, mert "Szóljál má’ mutternak, dobjon le szotyira pénzt!". Kissé lapos volt a hangulat. Nagyon örültünk, mikor végre elkezdődött az első koncert. Bementünk és majdnem sokkot kaptunk a zenétől. xD Valami népdalokat feldolgozós, lehangoló akármi volt, úgyhogy az elején ki is mentünk inkább venni valamit inni. A kedvenc mozzanatom az volt, mikor a gitáros bejelentette, hogy most megint kicsit belassulnak, mire én megütközve felnyögtem, hogy "Mert ez volt a gyors?". Amilyen az én formám, ezt épp a pár másodpercnyi csendben sikerült tennem, így általános derültséget keltettem a közönség soraiban. xD Aztán véget ért, és hálisten nem is volt másik előzenekar. Vad Fruttikon volt pár érdekes arc a tömegben, néhánnyal volt kisebb "konfliktusom" is, de a végére már teljesen elöl álltunk, bal oldalt. A koncertről most nem mesélnék bővebben, EBBEN a bejegyzésben már írtam róla. A koncert után Luca elment, Rita pedig kitalálta, hogy kérjünk aláírást. Ebből az lett, hogy mi Nikivel kértünk magunknak és Lucának, Rita pedig feküdt egy fotelban, mert nem úgy érezte, túl fáradt ehhez. xD Egyébként aranyosak voltak az együttes tagjai, bár nekünk elég furcsa érzés volt azután a koncert után így odaállni eléjük... Utána felhívtam anyukámat, hogy jöjjön el értünk, hogy ne kelljen a reggeli vonatig várnunk. Nagy nehezen megtaláltuk egymást, utána először is hazavittük Ritát. Itthon Nikivel még kb. ötig a koncertről és az együttesről beszélgettünk...

Vasárnap nagy nehezen felkeltünk, aztán kora délután kivittük Nikit az állomásra, és már el is ment... Ezen a hétvégén eléggé kitöltötték a koncertek minden időnket, de nagyon jó volt! :) Aztán ezzel véget is ért az őszi szünet...

The Grenma koncert

Előzetesen úgy számoltam, összesen hét emberről tudom teljes bizonyossággal, hogy jönnek The Grenma koncertre, nos, ebből végül összesen csak én és Niki jelentünk meg... de páratlanul jól feltaláltuk magunkat! ;D Fél órával a meghírdetett időpont előtt odamentünk az Amstelhoz, ahol ekkor, érthetetlen okokból, már javában folyt a Nova Prospect koncert. Így hát gyorsan le is mentünk. Az ajtó mellett Grenmáék árulták a merch cuccokat, gyorsan vettem is egy kitűzőt Csongitól, valamint begyűjtöttem ingyen-matricákat is. Utána pedig léptem egyet előre,  elnéztem jobbra ééés... ezen a ponton kissé elkezdett átrendeződni az aznapi fontossági sorrendünk.Hát még akkor, mikor kicsit elkezdtünk közeledni a "színpad" felé, s én a tömegben sikeresen felismertem (hátulról!) még valakit! xD Ezek után Nova Prospect koncert nagy részét az együttesnek háttal állva töltöttem, csak a Szabadonra szántam rá magam, hogy azért mégiscsak végig kellene aktívkodni legalább egy számot. ^^ (Nagyon szeretem Nováékat egyébként, csak hát...) Az átállás vége felé odamentünk beszélgetni a második illetővel egy kicsit. Nagyon aranyos volt, annak ellenére, hogy már kicsit részeg volt, és olyan imádnivalón együgyű. xD

Aztán elkezdődött a The Grenma, s hálisten sikerült meggyőznünk magunkat és egymást arról, hogy foglalkozni kellene a koncerttel, így hát előre verekedtük magunkat. Hamarosan megint olyan kemény pogó alakult ki, hogy hiába fogtuk erősen egymás kezét, állandóan elsodortak minket egymástól, így rövid úton inkább kiálltunk oldalra. A legdurvább az volt, mikor a tömeg nekiesett a basszusgitáros lány, Dóri mikrofonállványának, akit az sikeresen el is talált. Szegény nem is tudta befejezni az épp játszott dalt... Az énekes, Csongi erre közölte, hogy "Tudjuk, hogy ez a fog-kiverős hely, de vigyázzunk egymásra, jó?", ebből én arra következtetek, hogy máskor is felénk történt velük ilyen korábban. xD Az egyik legrégebbi, Néni c. számhoz felhívtak pár embert a közönségből a "színpadra", akik Csongi helyére lépve énekelték el ezt a dalt. Be kell valljam, bűnhamisak voltak, de nagyon aranyos jelenet volt az egész. A legvégén pedig mindannyian együtt énekeltük (leginkább Csongi helyett is) a Pont ígyet, ami talán a legismertebb számuk. :) Egyébként nagyon jó koncert volt, ők az egyik kedvenc magyar együttesem, de mégis olyan ritkán van alkalmam látni őket... A dobos, Matyi dolga végeztével újra merchek árusításába fogott, én pedig vettem tőle egy 3D-s pólót (Ez van a képen, állati jó, és mindenkinek megfájdítja a fejét, ha sokáig nézi. xD), amiből M-eset akart adni, így eléggé kiakadt azon, hogy én XL-eset szeretnék. Győzködött róla, hogy ez már jobb minőségű, mint a régiek, nem megy össze mosásban, és már az L-es is nagy rám, ne szórakozzak már... :) Végül hallgattam rá, de az ő érdekében remélem, hogy tényleg nem fog ez is ötéves gyerekméretté avanzsálni, mert különben kiakadok. Közben váltottunk pár szót Csongival is, felemlegettük neki a múltkori kissé szétcsúszott kiskunfélegyházi koncertet, amit szépen megkért, hogy próbáljuk meg elfelejteni. xD Úgyhogy ennek örömére gratuláltunk Dórinak az államvizsgájához, és megkérdeztük nem esett-e komoly baja a koncert alatt. Nagyon aranyosak voltak mindannyian. :)

Ezek után odamentünk a bejegyzés elején említett, hmm... mondjuk úgy, szegről-végről ismerősünkhöz is, akivel nagyon jól sikerült összespanolnunk, az este végére már a WC-s félreértős-belemagyarázós szituációknál tartottunk, amik nagyon viccesek voltak. Emellett pedig részletesen taglalta nekünk zenei nézeteit, valamint megnézhettük hogyan nyal segget. xD A legvégén pedig puszival köszönt el tőlünk. :) De még ez előtt volt, hogy Nikivel vettünk egy újabb üveg sört, fogtuk a délután vett nyalókáinkat, és leültünk a kis kanapéra. Velünk szemben a székeken egy srác igyekezett elaludni, amit csapos srác, akivel kapcsolatban Niki felvilágosított, hogy ő a Mad Dolls volt basszusgitárosa, Dodi, minden áron meg szeretett volna akadályozni, egy ideig keltegette, utána kiadta nekünk feladatba, hogy simogassuk, hátha felébred... Mondtuk neki, hogy simogassa ő! xD Utána a srác elkezdett ébredezni, mi pedig röhögtünk rajta, ennek örömére beszélgetésbe elegyedett velünk. Elmesélte, hogy ellopták a kabátját, és ez nagyon megviselte, úgyhogy kísérjük haza, nem csinál semmi rosszat, csak hallgatunk zenét... Mivel nem voltunk vevők az ötletre, megkérdezte, szeretjük-e a Jagert, majd felugrott és vett nekünk egy-egyet. Sajnos, ez sem változtatott az álláspontunkon, így egy idő után inkább újra próbált, immár közöttünk ülve, aludni. Közben odajött még egy pasi, akinek a barátja a Nova Prospectben játszik, és, bár magáról az együttesről annyit tudott, hogy "N-betűs", és le is késte a koncertet, de nagyban magyarázta nekünk ki a barátja, biztos láttuk. Utána odajött az említett barát is, de mi meg hamarosan inkább átvonultunk előre a bárhoz. Odajött hozzánk Dodi, és számon kért, miért nem simogattuk a srácot, majd kifejtette nézeteit arról, hogy ő a legjobb ember a világon, én pedig, amiért Niki állította fel az eldőlt bárszéket, a legrosszabb, Niki pedig a csendes bűnelkövető. xD Később odajött hozzánk egy nagyon aranyos szőke srác, hogy teljesen egyedül van, amíg várja a barátját, nem beszélgetnénk-e vele, mert olyan rossz neki ott ülni egyedül. Mesélt olyan dolgokat... nem győztük ölelgetni, olyan kis vigasztalnivaló volt. :) Aztán nagy nehezen elindultunk és hazasétáltunk.

Hmm... lehet, hogy pár dolgot kicsit érthetetlenül írtam le, de úgy gondolom elég, ha a részletes verziót rajtunk kívül csak néhány ember ismeri. xD Végül egyáltalán nem volt baj, hogy csak ketten mentünk, sőt... :)

Puskás Peti: Léggömb

November 2-án jött ki Puskás Peti új videoklipje, a Léggömb. Már egy korábbi bejegyzésben leírtam, egy ideje milyen fenntartásaim voltak Petivel és azzal az iránnyal szemben, amerre a Fura Figurákkal zeneileg elindult, ez ITT elolvasható. Ennek tükrében, mikor megtudtam, hogy az új dala a Léggömb címet fogja viselni, már előre tartottam tőle, hogy ez is csak egy újabb semmiről sem szóló slágerecske lesz. Azonban nem sokkal ezután találtam egy videót, ahol Peti a Vacsora csata keretében adott ízelítőt ebből a dalból a zongorájánál ülve. Ekkor felébredt bennem a remény, s hálisten ez alkalommal nem kellett csalódnom.

Először egy rádióból felvett verzióban hallgattam meg, akkor még nem fogott meg annyira, mint mikor végre tökéletes minőségben, a klippel együtt nézve tehettem meg ezt. 3-án, ki tudja meddig, végtelenítve hallgattam, s azóta is alig van nap, hogy legalább egyszer ne kapcsoljam be. Ez az a Puskás Peti, akit én szerettem! Nem lepett meg, hogy, a Fura Figurákkal ellentétben, ennek a dalnak megint ő írta mind a zenéjét, mind a szövegét. Ez ő, nem tudom miért akar beállni a tucatsztárok közé a sorba...

Nem leszek elfogult, nem mondom, hogy a dal tökéletes. Nem tetszik benne például az elektronikus betét, teljesen feleslegesnek érzem, és nem is illik hozzá. Amikor csak zongorakíséret van, az viszont gyönyörű. A szövegéért odavagyok, olyan tipikus Puskás Petis - végre újra. A kedvenc sorom egyértelműen ez: "Tükörharcukban minden áldozat miénk", de a refrén népdalokat idéző "Egy árva léggömb az én szívem" sora is zseniális, hogy csak egy-két példát említsek.

A videoklip a "kevesebb több" és az "egyszerű, de nagyszerű" tipikus esete. Az egész visszafogott, fekete-fehér. Gyönyörűen van fényképezve, nagyon tetszik, mikor néha megugrik a kép, feltűnnek kópia hibák, mint egy régi filmben. Az, hogy a lány fotóz a klipben, nyilván egy vallomás Peti fotós barátnőjéhez. Azt kell mondjam, ezt nem is lehetett volna szebben! Emellett ez a tematika még pluszokat is tesz a kliphez, pl. mikor egyszer-kétszer negatívba vált a kép, vagy a fotókkal borított padlón fekvős felvételek is nagyon szépek. Az utolsó fél percben pedig konkrétan megelevenedett fotótémákat láthatunk, a lány fekszik a zongorán, a felborult üvegből a billentyűkre folyik a bor... A végén pedig tökéletes zárásként a kontraszt, ahogy Peti egyedül a földre festi a dalszöveget, majd pedig a fényképeken együtt fekvős jelenettel zárul az egész.

Kimondhatatlanul örülök neki, hogy úgy tűnik, a régi Puskás Peti visszatért! Felőlem szerepelhet akármelyik csatorna akármelyik idióta műsorában, nem érdekel... Csak csináljon ilyen zenéket.

Vad Fruttik

Szeretnék írni a Vad Fruttikról. Nem konkrétan csak a koncertről. Igazából szeretném megérteni, miért jó nekem az, ha őket hallgatom, hogyha utána napokig nem térek magamhoz a vadfruttik-melankóliából. Miért mondanám jelenleg biztosan azt, hogy ők a kedvenc magyar együttesem, ha bárki megkérdezné tőlem?

Mikor megjelent az új albumok, a Fénystopposok, meghallgattam egyszer, csak úgy, háttérzeneként. Már akkor is többször felkaptam rá a fejem, mert olyan sorok ütötték meg a fülem, hogy csak ültem, hogy ilyen nincs. Ám igazából akkor ütött be az egész, mikor pár nap múlva újra beraktam, szintén háttérzajnak, tanuláshoz, de az lett a vége, hogy ültem a könyvek felett és nem csináltam semmit, csak hallgattam. Akkor rázott meg először, úgy igazán. Még aznap éjszaka sikerült még egyszer végighallgatnom, sötétben, fülhallgatóval. Na, ez végképp betett... Innentől körül-belül három napon keresztül nem tudtam szabadulni a Vad Fruttik-univerzumból, ami hát nem épp egy vidám hely... Bár el kell ismerni, még az új lemezen is akadnak könnyedebb számaik, én képes voltam kiválogatni az összes depressziós és nyomasztó darabot, hogy utána koncentráltan azokkal kínozzam magam. Aztán pár nap múlva elkezdtem az előző két, még sokkal vidámabb hangvételű lemezeiket is hallgatni, valamint mellettük egyebeket is, így sikerült valamelyest újra egyensúlyba hozni a lelkivilágom.

Szombaton a koncert után elmentünk mosdóba, ahol nekidőltem a falnak és perceken keresztül csak néztem magam elé, csak akkor tértem magamhoz, mikor egy lány nagyon elkezdett nézelődni körülöttem, hogy vajon sorba állok, vagy csak simán bekattantam... Ilyen hatással kell, hogy legyen egy koncert az emberre? Az elején eljátszották az összes vidám számukat, azt hittem nem is nagyon lesznek a kedvenceim (Milyen jellemző, melyikek is azok... xD), de a végén megkaptuk őket. Egymás után zúdítva ránk mindet...

"Ott egymásra torlódik a fájdalom, s a bánat,

végigsöpör rajtunk, ha utat tör magának.

Utat tör magának minden szorongásom,

az összes lenyelt könnyem, az összes csalódásom."

Hazudnék, ha azt mondanám, nem volt katartikus. Közben a mögöttük lévő kivetítőn filmekből összevágott, sokszor átszínezett, a zenére megkomponált kisfilmek mentek, amik igazán fantáziadúsak és intenzívek voltak, így ha lehet, még tovább mélyítették az egész hatását. Mert hogy ugyanolyan erősen letaglózó hatása volt az egésznek, mint itthon, a négy fal között. És ez az, amit igazából nem hittem, hogy egy koncerten megtörténhet, de itt megtörtént. A Lehetek én issel zártak, ami ugyan nem olyan elszálltan depresszív, mint pl. az Embergép, a Nem hiszek, a Bálban vagy a Lehunyom a szemem, de nem volt elegendő ahhoz, hogy a koncert befejeztével helyrehozza a "károkat", amiket az előző dalok okoztak bennünk. Ráadásul, a Béke Presszót első szám gyanánt játszották el. Pedig azt a dalt tartom lemezkoncepció szempontjából a legtökéletesebb helyen állónak. Az az utolsó a Fénystopposokon. Számomra mindig adott valamennyi feloldást az album végén, egyszerűen azt érzem, hogy szükségem van rá a többi szám meghallgatása után, helyette a Lehetek én is édeskevés volt.

"És a végén úgy válunk el, ahogy filmekben is kell.

A lányok sírjanak, s a férfiak kitartsanak."

Ami pedig a legfurcsább volt az egész a koncertben az az a kedélyesség, ahogyan az együttes, s főként az énekes és dalszövegíró, Likó Marcell játszottak. Bár, hogy teljesen őszinte legyek, az énekes pár általam olvasott nyilatkozata alapján azért mondhatjuk, hogy számítottam erre. De mégis, egyszerűen kicsit olyan volt, mintha nem fognák fel, hogy mit játszanak és az mit tesz velünk, a hallgatóikkal. Mondjuk reménykedek benne, hogy nem erről van szó, mert akkor nem is kicsit csalódnék bennük. Talán az lehet a dolog nyitja, hogy mikor Likó Marcell megír egy Embergépet vagy Nem hiszeket, akkor tényleg kiírja magából ezeket a fájdalmait, majd a koncerten tényleg kijátssza magából, és ezért lehet képes arra, hogy ezek mellett olyan dalokat is szerezzen, mint a Sárga zsiguli vagy a Limonádé, s ezért osztogathat vigyorogva aláírást koncert után. Hát, ez esetben nagyon örülök neki, hogy az öngyógyítás ilyen sikeres, de jól esne, ha eközben a közönségét nem tenné lelkileg tönkre... Ezzel nem azt szeretném mondani, hogy ne írjon olyan számokat, mint a fentebb már említettek, mert azok egytől egyig remekművek, csupán egyszerűen annyit megtehettek volna, hogy kapunk valami fokozatos oldást a végére, és nem egy instant depresszió-blokkal zárják a koncertet, mert ez így elég embertelen volt.

Hazafelé a koncertről beraktam azokat a számaikat, szerintem fel sem fogtam mit csinálok... Rá tett még egy lapáttal, minden bizonnyal. De akárhogy is, azóta is Vad Fruttikat hallgatok. Hálisten, kicsit lenyugodott bennem a mazochista, így most szinte csak a vidámabb számaikat. És ez most jó. Sokkal jobban tudom ezeket értékelni úgy, ha nem monomániásan a depressziós számaikkal "terrorizálom" magam, ahogy Niki mondta. Igen, ez most megint (még mindig?) a Vad Fruttik-univerzum, de azért jobb. Aztán majd csak kikeveredek belőle, bár továbbra is tartom, hogy ekkora hatással még magyar együttes nem volt rám.

Egyébként remélem, senkit sem riasztottam azért el az tőlük (Krisztán kívül, mert őt már sikeresen.), mert azért nagyon is érdemes hallgatni őket. Likó Marcellnek olyan dalszövegei vannak, amiket komolyan néha többre tartok, mint egy-két irodalom órán felmagasztalt költő verseit, emellett én zeneileg is nagyon szeretem őket. De, aki nem akar vadfruttik-melankóliát, annak, hiába a harmadik a legjobb, inkább az első két lemezüket ajánlom.

Most pedig csak azért is Béke Presszó, mert így kell zárni.

Egy éves a blogom!

Mivel ez egy ütemezett bejegyzés, azért elmondhatom, hogy percre pontosan egy éve, 2009.11.06-án 21:04-kor kezdtem blogolásba. Igaz ez előtt két évvel volt egy másik blogom is, de az csupán 10 hónapot ért meg, ami alatt mindössze 35 bejegyzést írtam. Ide 12 hónap alatt, ezzel együtt, 157 bejegyzést. Azt hiszem a leglényegesebb különbség, hogy a két blog között kialakult egy kisebb mértékű grafomániám. xD

Nagyon szeretem a blogomat, örülök hogy belekezdtem. Általa megismerhettem olyan embereket, akikkel egyébként lehet, nem is kerültem volna ismeretségbe. Az első pár hónapban írt bejegyzéseimet nem annyira szeretem, mert még olyan... kezdetlegesek. De eszem ágában sincs törölni vagy átírni őket, azokban így voltam én én. :)

Sokat szoktam gondolkozni rajta, hogy miért írok blogot, hogy miért ír más blogot, hogy miért ír mostanában szinte mindenki blogot... Nem tudok rájönni. Lehetne azt mondani, hogy azért, hogy megmaradjanak a dolgok és emlékezésül visszaolvashatóak legyenek, de arra ott lenne a füzet és a toll, amiben még őszintébbek is lehetünk. Nekem sosem ment az igazi naplóvezetés. Jegyzetfüzetem volt évekig, amibe mindent felírtam, de címszavakban, nem kifejtve, mert nekem annyi elég volt ahhoz, hogy visszaemlékezzek. Az, hogy mások is olvassák, amit írok, inspirál arra, hogy szépen megfogalmazzak mindent, minél tökéletesebb külalakban. Mondjuk ez, ha belegondolunk, hasznos. :) Emellett pedig rákaptam az ajánló-félék írására az utóbbi időben, amit nagyon szeretek csinálni. Gondolkoztam is rajta, hogy azokat kevésbé személyes és komolyabb formában kellene megírnom, gyakorlatként, ha már újságíró szeretnék lenni... Ez majd még eldől. :)

Köszönöm szépen a 16 rendszeres olvasót! Lenne egy kérésem, az évforduló kapcsán. Aki szokta olvasni a blogomat az most ide írjon kommentárt! Akkor is, ha én nem ismerem őt. Sőt, akkor a leginkább, érdekelne miért és kik olvasnak engem... De persze ha valaki nagyon nem akarja, akkor elég az is, ha szavaz a Véleményeknél. Csak ez most nagyon érdekelne... Még sosem kértem ilyesmit! ;)

Őszi szünetes

Kedden eljött hozzám Molly és Nomin, hogy megnézzük a Velvet Goldmine-t, amit még Molly szülinapján terveztünk, de akkor nem maradt rá idő. Sajnos Saya nem ért rá, de majd egyszer egyszer megmutatom ezt a filmet neki is. ^^ A lányokkal kettőkor találkoztunk a Sparnál, vettünk almalevet, utána jöttünk hozzánk. Az első pár óra leginkább beszélgetéssel és a szobám felfedezésével telt. Megmutattam a Placebo boxsetemet, nézegettük a filmes könyveimet, és, Molly azon kijelentése után, hogy érdekelné őt az Amerikai Psycho, elolvastattam velük a Lány c. fejezetet. xD (Nem, nem olvastam ezt a könyvemet sem, mert amiket most-vagy-soha megveszek az antikváriumokban, azokra általában sosincs utána időm... De ezt a csodaszép fejezetet Niki megosztotta velem még régebben. :D) Aztán elkezdtük nézni a filmet. Közben Mollyt hívta az anyukája, hogy haza kellene ugrania egy pillanatra (itt laknak tőlünk kb. 3 percre), úgyhogy tartottunk egy szünetet, s amíg Molly James Bond-gyorsasággal fel- és leszáguldott hozzájuk a lifttel, mi Nominnal vettünk narancslevet a Sparban. Utána visszamentünk hozzánk, de kiderült, hogy még mindig lenne egy kis szükség Mollyra otthon, úgyhogy ezúttal mi is felkísértük őt. Aztán haza, és befejeztük a filmet. Remélem tetszett nekik is. ^^ Időközben hazaért anyukám, és sikeresen összekeverte Nomint Norie-val, s mint utóbb kiderült a tavalyi észt cserediák lánnyal is, akiről érthetetlen okokból azt hitte, hogy koreai. xD Úgy érzem szegényre túl sok információt zúdítok... Utána Nominnak mennie kellett, úgyhogy Mollyval kikísértük a buszmegállóba. Nagyban beszélgetünk, mikor egyszer csak megáll mellettünk egy fehér kisbusz, és kiszól a sofőr, hogy "22-es, lányok...". Hát én először teljesen frászt kaptam, csak utána esett le, hogy valami buszpótló akármi volt. xD Miután Nomin elment, Molly még feljött hozzánk, néztünk képeket és videókat. Megmutattam neki a feldolgozhatatlan Szecsődi Karcsit, amivel rendesen ki is ütöttem. :'D Végül hazakísértem Mollyt, olyan önző érdekből, hogy nekem adta a Miyavi plakátját, mivel kettő volt neki belőle, így rögtön mind a kettőt. Még egyszer köszi. ♥
Nagyon jó nap volt és örülök, hogy itt voltatok! ^^

Aki még nem ismeri Szecsődi Karcsi Hányszor mondjam c. remekművét, az feltétlenül nézze meg most rögtön, mert nem lehet nélküle élni. xD Ki akarod majd kapcsolni fél perc után, de ezt le kell küzdeni, mert a második perc után még tudja fokozni! ;D

Én nem mondanék róla semmit, mert valaki már tökéletesen megfogalmazott minden elmondhatót róla. Olvassátok el EZT cikket róla, mert tényleg zseniális. Én mindenkivel a videó megnézése előtt olvastatom el, mert úgy, ha lehet, még mellbevágóbb ez a klip. xD

Ma jön Niki. *-* Megyünk este The Grenma koncertre, holnap pedig Vad Fruttikra. Nagyon jó lesz. :) Csak miért ennyire rövid ez a hülye őszi szünet?!

Öcskös

Ma, azaz 2010. november 4-én 7:53-kor megszületett a kisöcsém 3,35 kg-mal és 50 cm-rel. Hadd mutassam be, ő itt:

Zsombor Hunor

Hát nem édes? :) És igen, Hunor, elleneztük a fiúkkal a második nevet, de megakadályozhatatlan volt. A Zsombor viszont az egyik kedvenc férfi nevem.

Ma délután voltunk bent a kórházban megnézni őt apukámmal és Hajni fiaival. Csak egy üvegajtón át mutatták meg pár percre, de vasárnap már hazajöhetnek. :) Egyébként császárral született, de már Hajni is sokkal jobban van.

Van testvérem! Azért ez tizennyolc év egykeség után elég furcsa. :) Neki bezzeg milyen sok testvére lesz, rajtam kívül ott van még Hajni három gyereke is. Jó nagyok lesznek a korkülönbségek, egyedül Gábor fiatalabb nálam egy évvel, Gergely egyel idősebb, Noémi pedig már 25. Örülök amúgy neki, és remélem nagyon fogjuk egymást szeretni, még akkor is, ha kevesebbet fogom látni, mint ideális, mert ugye eleve külön lakunk majd, meg én jövőre elmegyek egyetemre.

Húúú, Zsomborkám, milyen menő srácot nevelünk majd belőled! xD

Osztálykirándulás

Rávettem magam, hogy írjak végre az osztálykirándulásunkról, hiszen mégis csak ez volt az utolsó... Előzetesben el kell mondanom, hogy elég rossz osztályközösségünk van, szóval már megszervezni sem volt könnyű, tavaly el is maradt. Végül, Petra rokoni kapcsolatait is latba, vetve Sirokon szálltunk meg, a kirándulás pedig Eger környékén zajlott.

A buszon Petra mellett ültem, aki szegény nem bírja a buszt, úgyhogy zenét hallgatva próbált nem rosszul lenni. Így hát az utazások legnagyobb részében a mögöttem ülő Krisztát és Editet boldogítottam. :) Útközben megálltunk a Mátra Múzeumnál, ami szép volt, nagy és érdekes - még nekünk nem biológus/kémikus földi halandóknak is. ^^ Fel akartunk keresni egy üvegmanufaktúrát is, de zárva volt, így csak egy üvegműves bácsi mutatta meg nekünk a műhelyét. Itt vettem barátosnéimnek egy-egy üveggolyót, amikkel egyesíthetjük erőinket. :D Utána elmentünk Recskre megnézni a munkatárbort...

Mikor megérkeztünk Sirokra, lepakoltunk (Petrával, Krisztával és Edittel voltam egy szobában) és elindultunk megnézni a várat. Kicsit fárasztó volt a felút, de odafent nagyon jól elvoltunk, leszámítva, hogy a fiúk a barlangos átjáró részen úgy megijesztettek, hogy esélyes volt egy szívroham. xD Edit, mint egy rossz kisgyerek mindenhová le- és felmászott, egyszer úgy eltűnt a várfal mögött, hogy már elkezdtünk aggódni érte! :) 

Hazafelé az osztályfőnök utasítására gyűjtöttünk rőzsét, s hatalmas (nedves) faágakkal vonultunk át a városon. A szálláson pedig nekifogtunk elkészíteni a paprikás krumplit vacsorára. Míg a fiúk főztek, Petra, Kriszta, Edit és én leléptünk a közeli kocsmába, ahol konkrétan senki sem volt rajtunk kívül. Vettünk valami innivalót, utána elszántan próbáltunk zenét varázsolni a zenegépbe, de bizonyára nem tetszett neki az ízlésünk, mert csak a gagyi diszkó számokat volt hajlandó lejátszani. De jó volt az, úgyis rég buliztunk O-Zone-ra. xD

Vacsora után elindult az osztály ámokfutása a szálláson, az alkalmazottak legnagyobb örömére. Volt ott minden, hirtelen felindulásból vetkőzések, leitatták a piához annyira nem szokottakat, Áron többször magáévá tett egy párnát, majd megalapította a Fehér Hatalmat, aminek értelmében késő hajnalig ágyneműbe burkolózva mászkált a folyosón.

Második nap elmentünk Szilvásváradra, ahol a Kalandparkban kezdtünk. Rövid biztonsági tájékoztatás és bosszankodás, hogy miért is gumicsizmában jöttem után neki is láttunk. A falmászás még meg sem kottyant, de utána realizáltam, hogy ennek az egésznek az a lényege, hogy a magasban kell mindenféléken átmenned... Mivel tériszonyom van, az első pályán kétszer szabályos pánikrohamot kaptam... Köszönöm Krisztának, hogy ott volt mögöttem és tartotta bennem a lelket. ♥ Petrával, aki hasonlóan parázott, mint én, végigremegtük az első két pályát, majd jött a csúszópálya, ahol köteleken kellett csigával száguldozni a magasban. Ezen a ponton értem el azt, hogy mintha túllendültem volna a tériszonyomon, egyszerűen már nem hatott meg semmi, csak mentem, hogy csináljuk, aztán legyen vége. Ugyanígy mentem végig az utolsó, elvileg legdurvább adrenalin pályán is. Érdekelne, vajon véglegesen leküzdöttem-e a tériszonyt... Mert az nagyon jó lenne. *-*

Ezek utána kaptunk egy kis időt ebédelni, aztán kisvonattal felmentünk a Szalajka-völgybe. Először egy hosszú és emberpróbáló túra következett fel az ősemberbarlanghoz, ahol igazából nem volt semmi, csak egy sziklamélyedés... Elsétáltunk a Fátyol-vízeséshez, majd vissza a buszhoz.

Józsit, a buszost nagyon megkedveltük, jó fej volt, de azt el kell mondani, hogy a szakmájához nem nagyon értett, ugyanis folyton folyvást eltévedtünk! Nagy nehezen, Krisztián segítségével azonban végül csak odataláltunk az egri Szépasszonyvölgybe a borkóstolóra. Kipróbálhattunk egy száraz és egy félédes fehér, egy rosé és egy édes vörös bort. Közben az osztályfőnök pogácsákkal tömött minket, nehogy a fejünkbe szálljon, de ennek ellenére az egész osztály rendesen becsípett. :D Miután aki akart vett bort otthonra (Én is vettem félédes fehéret és édes vöröset. azok voltak a legfinomabbak.), elindultunk a busszal hazafelé - legalábbis ezt hittük. A buszban elszabadult a pokol, a rádiót felhangosíttattuk, és felállva énekeltünk és táncoltunk, valami kék lámpa fényénél, amit a sofőr biztos hangulatot fokozni kapcsolt be. Azt hiszem még nem láttam ennyire együtt az osztályt, nagyon poén volt. xD Kb. egy óra múlva azonban kezdett alábbhagyni a hangulat, és kiderült, hogy teljesen az ellenkező irányba indultunk el. Végül olyan este tízre csak sikerült visszakeverednünk Sirokra. Nem baj, Józsi! :D Utána vacsoráztunk, majd felmentünk a szobánkba. Ez az este eseménytelenebbül telt, éjfél után felköszöntöttük a tizennyolcadik szülinapját épp akkor betöltő osztálytársunkat, Rolit, majd a kemény mag maradt bulizni. Mi leginkább a szobánkban maradtunk, ahová időről-időre bejött valaki tájékoztatni minket a legújabb pletykákról. Szóval sokaknak lehet izgulni, mert mindent tudunk. ^^

Harmadik nap Egerbe mentünk. A kevés alvás hatására már eléggé csak vonszoltuk magunkat, de azért becsületesen végignéztük a Líceumot. Voltunk a könyvtárban (ahol volt egy Mozart levél ♥), a csillagvizsgálóban, néztünk fizikai kísérleteket és a camera obscurában megtekinthettük a mozgó Egert egy asztalra kivetítve. Na, az tényleg valami hihetetlen élmény volt! Utána következett a székesegyház, majd kaptunk egy kis ebédszünetet. Petrával, Krisztával és Edittel beültünk egy kis vendéglőbe, ahol ettünk eperlevest és gyrost, utóbbi nem volt túl jó... Késtünk kemény négy percet a találkozóról, úgyhogy kaptunk a fejünkre. :) Utána elmentünk a Gárdonyi Múzeumba, majd hosszas kínlódás utána megtaláltuk a buszunkat (mivel Józsinak nem sikerült minket), és elindultunk haza. Hálisten, sikerült megvétóznunk valami babamúzeum ötletét, mert már tényleg nem bírtuk volna. Hazafelé a legtöbben aludtak, én pedig Lacival beszélgettem. egyre többször bekapcsolódtak a Víghek is, és végül Edit sem bírta tovább. :D Végül aztán hazaértünk, ami Józsit ismerve nem is olyan kis dolog. :P:D

Összességében jó volt, kicsit talán összébb rázta az osztály. Minden hálánk az osztályfőnök tanárnőé, aki kellőképp vak és süket volt a kirándulás alatt, és tényleg próbált minden megtenni azért, hogy jól érezzük magunkat. :)

u.i.: Ha megkapom a többiek képeit is, akkor majd még azokkal kiegészítem. ;)

SING Frankie

Na, tessék! Pár pillanatig nem figyelek oda a kedvenceimre, és máris lecsúszok valaki szülinapjáról! :) Most már komolyan ki fogom gyűjteni a nevezetes dátumokat... Mindegy, kissé megkésve ugyan, de:

Nagyon Boldog 29. Születésnapot, Frank Iero! :) ♥

Frankie 1981. október 31-én, Halloween napján látta meg a napvilágot New Jersey-ben Frank Anthony Thomas Iero Jr. néven. Játszott sok kisebb együttesben, de a legfontosabb, hogy 2002 óta ő a My Chemical Romance ritmusgitárosa. *-* Mellette pedig van egy másik együttese is, a hardcore punk LeATHERMØUTH, ahol kiabál énekel. Nagyon-nagyon szeretem őt. :)

Ezt a trailert most találtam! Ezek szerint tényleg folytatják a Na Na Na klipjét (mondjuk nem vártam mást), ráadásul nem is akárhogy... Nekem ez az előzetes elég volt most ahhoz, hogy tűkön üljek. November 18-án jön ki a klip. Addig most már fél lábon is kibírom. Utána pedig november 22-én új lemez! *-* A Na Na Na, a The Only Hope For Me Is You és most már a SING alapján is biztosra vehető, hogy valami zseniális lesz. Annyira várom már...

szerk.: Lefordítottam a SING-et, a szokott helyen megtalálható! Zseniális szövege van... Amint lesz időm lefordítom a másik két számot is. Addig is egy kis ízelítő a SING-ből:

"Tisztára mosott vállalatok,
Eljárás alatt meghaló telephelyi patkányok,
Gyerekek beszélhetnek erről,
Vasutakon élve.
A megalázkodást és a félreállást,
Add el az utolsó napjaidig,
S vedd meg magadnak a motivációt!"