All I'd like to

If I lay here, if I just lay here...

Would you lay with me and just forget the World?

Újabb nagy találkozás

Wooo~ Komolyan, Jared Leto sorra lepacsizik a kedvenceimmel a világ minden tájáról! Durva. Nem olyan rég olvastam az első tweetjét arról, hogy a 30 Seconds to Mars együtt fog koncertezni Japánban, Miyavival, hát alig hittem a szememnek! Aztán ma mindketten megosztották ezt a képet a nagyérdeművel Twitteren. Mondjuk, Miyavi helyében én annyira nem mutogatnám, de hát istenem. xD ♥

30 Seconds to Mars és Placebo. Az egyik kedvenc amerikai együttesem és a mindenkiknél jobban szeretett európai. Oké, már ez is hatalmas és örömteli meglepetés volt, de azért még egészen valószerű. De hogy nem sokkal ezek után Marsék összeállnak az egyik kedvenc japán énekesemmel is, az úgy már kevésbé. Pedig ez valóság! Én úgy örülök nektek, srácok. ♥ Na és, Jared, ezután ki lesz a következő? ^^

................................................................

Aztán, kicsit ugorjunk még vissza az augusztus 11.-ei stuttgardi fesztiválra is, ahol Marsék a Placebo társaságában léptek fel. Erről már ITT írtam pár sort, de azóta találtam még egy videót is, szóval kihasználom az alkalmat és megmutatom ezt is.

Jared (vagy inkább, az első pár szó után, a közönség) ezen az említett fesztiválon elénekelte a Placebo Pure Morningjának a refrénjét, miután azt mondta, hogy "One more thing and I'll shut up; I'm very proud to share this stage with one of the best bands of the entire world!" ~ "Még egy dolog, aztán befogom; nagyon büszke vagyok rá, hogy ezen a színpadon az egész világ egyik legjobb bandájával osztozhatom!".

Engem annyira meghatott ezzel. Ahogy már legutóbb is írtam, hihetetlenül jó érzéssel tölt el látni, hogy Jared mennyire tiszteli Placebóékat. A világ egyik legjobb bandája. Pontosan így van. De mindkét együttesre nagyon büszke vagyok ám, csak tudjátok, hogy érzek a Placebo iránt, na. ♥

Vad Fruttik + DS

Múlt héten, hosszas tépelődés után úgy döntöttünk Katával, hogy nem megyünk haza, csak szombat délelőtt, mert túl csábítónak bizonyult a péntek esti Vad Fruttik koncert és Digital Sushi kombó. Péntekenként Katának nincs órája, így ő egész nap hiraganákat tanult a koleszban, igencsak szorgosan, aminek az lehetett az oka, az ő szavaival élve, hogy szerdán kétszer másfél órát rettegett végig japánon, hogy nehogy felszólítsa a tanárnő. xD Nekem is csak egy órám volt aznap, így elég hamar hazaértem. Igaz, hívtak a kommos fiúk kocsmázni, de fáradt is voltam, úgyhogy végül úgy voltam vele, hogy elég lesz az este. Aztán a koleszban, mivel túl lusta voltam ahhoz, hogy én is tanuljak, a délutánt netezéssel és faldekorálással töltöttem. Kellett már az is. ^^

Töredék az első hétről

Hát, megvolt az első hét. Nem is tudom hirtelen, hol kezdjem a mesélést. Annyi minden történt... Többnyire csak aludni jártunk haza a koleszba, így azon kívül, hogy megnéztem a Plurköm és a leveleimet, nem sok mindenre volt időm a neten. Remélem, valahogy ki fog azért alakulni, hogy tudjak írni ott is, mert meg fogok őrülni, ha nem. A magyar fakt tavaly kiölte belőlem, hogy sokat olvassak, az újságírónak tanulás ki fogja, hogy írjak? Vicces. Hiányzott blogolás is, egyfajta függőség ez már, tudom. De egyszerűen szörnyű a tudat, hogy nem írhatok most sem mindenről olyan részletesen, ahogy szívem szerint tenném. Nem mondom, hogy tehát csak röviden, mert abban azért biztos vagyok, hogy így sem lesz rövid…

Ganxsta Zolee és a Mytery Gang

Keserédes pillanatok

Megint el vagyok maradva a blogolásban, de most szépen pótolok. Igaz ugyan, hogy épp nagyban ismételnem kellene a hiraganákat és bevágni a katakanákat, mert mondták, hogy lehetőleg már úgy menjünk oda az első japán órára, hogy ezeket már tudjuk. Viszont, ahogy most állunk, lehet, hogy nem lesz majd netem a koleszban csak ha lemegyek a gépterembe vagy kiülök az ajtó mellé, mert a wifi nem működik rendesen az emeletünkön, szóval lesz jóóó sok időm majd ott tanulni. Úgyhogy, blog, ennyi.

Először is visszanyúlok még egy kicsit a gólyatábor előttre, mert volt akkor két esemény, amiről még nem írtam, de szeretnék. Az utolsó nyári találkozók, mielőtt még elkezdődött volna az iskola. Mondjuk, nekem még csak jövő héten kezdődik, de az újdonsült szegedi egyetemista és a gimis barátaimnak már van. Kicsit olyan is most, mintha most egy párhuzamos univerzumban élnék. Egyedül. Kissé rosszul is érint, de most nem akarok erről írni. Inkább a már említett szép pillanatokról, amik eddig innen kimaradtak.

Már vagy még csak

Csak reggel jutott eszembe, hogy tegnapról mára virradó éjszaka milyen fontos fordulóm is volt. Tényleg csak ma, így pedig még különlegesebb, hogy tudatosan sem találhattam volna jobb módot arra tegnap, hogy megünnepeljem annál, hogy este Bandage-et néztem. Ugyanis...

Pontosan fél éve, március 4.-éről 5.-ére virradó éjszaka láttam először a Bandage-et, akkor ismertem meg Akanishi Jint.

Egyik részről, nagyon gyorsan elrepült ez a fél év. Emlékszem, mikor még vicceskedve olyanokat mondogattam Editnek, mint "ma vagyunk egy hetesek Jinnel". Nos, most már fél évesek. Ez azért már kicsit komolyabban hangzik. Bár, ahogy ezt már említettem, én már az első héten annyira szerettem őt, mint most. Szóval, nem számít, ha valakinek még ez a hat hónap sem tűnik említésre méltónak, számomra az, nekem ez most akkor is megint a Mi napunk. ♥

Rengeteg új dolgot adott nekem ez a fél év... KAT-TUN. J-Pop. Arashi. News. Egy új világ. Még reménytelenebb Japán-mánia. Kamenashi Kazuya. Tatta Hitotsu no Koi. Sok-sok jó japán dorama. Újonnan megismert fantasztikus emberek. LiveJournal. Tumblr. Twitter. Örömteli pillanatok. Boldogság-morzsák. És Jin. Annyi mindent köszönhetek a Bandage-nek azon túl is, amit maga a film jelent nekem. Hálás vagyok ezért a fél évért. ♥ És ez még csak fél év volt~

Jin, kyou mo arigatou. Eternally. 愛してるよ。

Sora miageta

Hogy lehet ez a film még az ezredik nézés után is ekkora hatással rám?