2010. január 28., csütörtök

Angyal

Lecseréltem a fejlécet. :) Öhmm... én rajzoltam! :D Nekem tetszik. *.* Vittem magammal ceruzát rajzórára egyik héten, aztán Puskás Peti Angyal c. számat hallgattam aznap suliba menet, és nem ment ki a fejemből, így amíg a tanár magyarázott valamit, addig ezt rajzolgattam. Amúgy is szokásom dalszövegeket "lefirkálni" a jegyzetfüzetembe, ha unatkozom órán, csak azok bénácskák. Ez viszont, szerintem, meglepően jó lett. Úgyhogy az eheti rajzórán megcsináltam az árnyékolását, ma pedig bescanneltem, mert akármit rajzolok (ált. mondjuk csak rajzórára), azt be szoktam, hogy megmaradjon. Aztán jött az ötlet, hogy csinálok belőle fejlécet, mert már úgyis untam a Mötley-sat. Meg ez most így tök személyes. :) Igazából büszke is vagyok rá. :L Nem szoktam rajzolni, pedig mikor kicsi voltam, elvileg jól tudtam. Csak utána a felső tagozatos rajztanárom kiirtotta belőlem az ez irányú érdeklődést. :S Ez mindig elkeserít, mert azért mégiscsak képzőművész lánya vagyok... De hát, ez van. Apukám azt mondja, még nem lenne késő, mert ő is kb. ennyi idős korában kezdett vele komolyabban foglalkozni, de szerintem már az. Konkrétan szégyellem, ha valami nem jót rajzolok, mert azzal... "szégyent hozok" Apukámra. Tudom, hogy nem így van! De akkor is, inkább semmit, mint rosszat...



Egyébként olvasom reggelente a 102-t angolul. Félelmetesen korán kelek miatta, mert így kb. 2× annyi idő elolvasni egy fejezetet. Nem mintha béna lennék, mert alig kell egy-két szót megnéznem, de azért mégiscsak angolul van, na! :) Huhh, most nem nagyon tudok így hirtelen másról írni. Holnap jön Niki, aztán majd megyünk mindenfele, koncertre, színházba... :)

2010. január 27., szerda

Elcseszettek

Igen, még mindig azon vagyok fennakadva, hogy Nikki Sixx és Kat Von D szakítottak... xD Na, jó, azért nem, de szeretném most itt publikálni az eszmefuttatásomat, amit ez kiváltott belőlem.
Nikki Sixx egy elcseszett fiú (vonatkoztassunk el attól, hogy már 51 éves). Kat Von D egy elcseszett lány. (Ja, egyébként az 'elcseszettség' pozitív dolog.) Épp ezért tökéletesek voltak együtt, amolyan zsák a foltját-effektus, egyszerűen látszott rajtuk, hogy egymásnak lettek teremtve. Nem lehetett pl. abba belekötni, hogy Kat még csak 27, mert egyszerűen totál természetes volt, hogy ők ketten együtt vannak. Legalábbis nekem mindenképp. Jééézusom, ezt a bejegyzést egyébként nem álompár-ömlengésnek szánom! :o Sosem tudtam megérteni, hogy Nikki miért vett el Kat előtt két Playmate-et, mikor, csak rájuk kellett nézni, ég és föld (És nehogy valaki azzal jöjjön, hogy húúú az ellentétek vonzzák egymást, mert nem fogadom el! :D)! Szóval, a kedves exnejeivel érdekelne, miről tudtak pl. beszélgetni? Nem hinném, hogy dúskáltak volna a közös témákban. És itt jön az, amit nem értek. Mit akarnak a Nikki-féle elcseszett fiúk az ilyen típusú lányoktól, és fordítva? Azoknak, könyörgöm, ott van az összes többi hímnemű, legyen az valami izomagyú, milliomos, esetleg nők bálványa, nyálgyerek, akárki... De az elcseszett lányok mit csinálnak, ha már az elcseszett fiúk is Playmate-típust részesítik előnyben? Ez így elég igazságtalan, mert őket, szerintem, nem igen látni a "Playmate-típusnak szánt" pasik mellett... Hogy ne csak Nikkivel példálózzak, ott van AFC Tomi is, aki halálba irritál vele, mikor körbeudvarol (sőt, azt hiszem egyet konkrétan randira hívott) egy-egy Barbie-babát a Szexi vagy nemben (xD)... Tudnám, hogy ha már elkötelezte magát valami mellett, ami hát... elcseszett, akkor miért is kacsingat ki ezekre a tőle halálosan távol állónak tűnő lányokra?
Az elmúlt napokban többeknek felvetettem ezeket a kérdéseket, a válaszok között volt olyan, hogy minden férfi egyforma, ez alól még az elcseszettek sem kivételek, illetve arra, hogy akkor mit mégis ki jut az elcseszett lányoknak, azt kaptam, hogy azok az elcseszett fiúk, akik se nem gazdagok, se nem híresek. Meg, gondolom, se nem állati helyesek, viccesek, jófejek stb., mert akkor már lecsapnak rájuk a Playmate-ek is.
Remélem Nikki most már megmarad a saját körénél, bár továbbra sem tudok Katnél ideálisabbat elképzelni mellé, de hát ez van. Sok boldogságot mindkettejüknek, külön.

Éljenek az elcseszettek!

u.i.: Az elcseszett az én szótáraimban abszolút pozitív jelentéssel bír, olyasmiket értek alatta, mint elvont, furcsa, egyéni, érdekes, deviáns, különc stb.
Az, hogy a Playmate-típus és társai elnevezést használtam, az nem valamiféle negatív diszkrimináció, csak Nikki ex-feleségei miatt utalgattam ezzel.

2010. január 24., vasárnap

Hörrhörr

Mi próbáltuk kiszedni Petrából, hogy milyen koncertre megyünk... Kriszta annyit megtudakolt, hogy nem "hörrhörr angolul éneklünk" lesz, ami igaznak is bizonyult, mert "hörrhörr magyarul éneklünk" est volt. :F Na, de ne szaladjunk előre. :) Tegnap ünnepeltük Rita és Kriszta szülinapját. Előbbi Anita és Petra társaságában felment délelőtt Educatio-kiállításra, amit mi idén helyhiány miatt kihagytunk, mert amúgy is voltunk már tavaly. Szóval, ebéd után Krisztával kimentünk Editékhez, és nekiálltunk tortát sütni! :D Elvileg abból a receptkönyvből csináltuk volna, amit Kriszta kapott tőlünk karácsonyra, de végül a csokis tésztába raktunk lekvárt is, a tetejére marcipán lapot, arra csokimázat, s mindezt megspékeltük mandulával. :D Nagyon update volt, igen. xD Az elkészítésére nem térnék ki, elég annyi, hogy Edit bátyja egyik mozzanat hatására percekre röhögőgörcsöt kapott. xD Egyébként irigylem Edittől a tesóit... Meg mondjuk mindenkitől, akinek nálánál egy-két évvel idősebb vagy fiatalabb tesója van, és szeretik egymást. :) De erről már nagyon lecsúsztam. :D Délután megérkeztek Ritáék, rengeteg lufival és egy tömött szatyornyi repiajándékkal. xD Egy másfél óra alatt el is készültünk, s elmentünk Kiskunfélegyházára. Összeszedtük a nagy hirtelenjében beszervezett Attilát, majd bementünk a Rocktárba. Az első zenekarra még bementünk... A Részeg c. számuk viszont olyan erős hatást tett ránk, hogy muszáj volt kimennünk a folyosóra. A szövege igazi gyöngyszem volt, komolyan! :D "Nézd meg, bazdmeg! Nézd meg, bazdmeg! Részeg, mocskos féreg! Mocskos féreg!" xD Mindez egy felül kopasz, oldalt hosszú hajú randa rocker előadásában. Legközelebb akkor mentem vissza a koncertterembe, mikor hallottam, hogy István, a királyt énekel a másik, még viszonylag helyes pasi, viszont aztán kiderült, hogy az "énekel" az erős, mert leginkább csak bűn hamisan elordibálta. :F A második zenekar esetében már csak egy fél számra mentünk be, az este további részét leginkább a nem dohányzó részen fetrengve töltöttük és beszélgettünk Edittel és Krisztával. Igazából egész kellemes este volt, csak mondjuk ne kellett volna ezért 1000 Ft-ot fizetni. xD Attilának 1300-at. :D Merthogy elővételes jegyünk volt, szerintem egyedül az egyébként sem nagyszámú közönségből. xD A főzenekarra úgy volt, hogy bemegyünk, de ahogy bementem elkezdett egy pedofil bácsi stírölni, meg ha egyet léptem jobbra, akkor ő is, aztán mikor már szorosan mellém állt és vigyorgott rám, akkor betelt a pohár, és otthagytam az egészet. Később Petra elküldte a francba, mikor megint próbált becserkészni minket... FÚJ! Utána Edit fáradt volt, ezért a mi turnusunk előbb hazament. Utána fürödtünk, majd asszociációs játékokkal ütöttük el az időt, amíg fél négykor be nem futottak a többiek is. xD Ritával úgy aposztrofáltuk a programot, mint életünk legszarabb koncertje, de igazándiból - a pedobácsit nem számítva - tényleg kellemesen éreztem magam. Nagyon-nagyon szeretem a barátaimat. :)

Este meg színházban voltunk apukámmal a Lili bárónőn. Hát, az Operettben anno klasszi sokkal jobb volt. :S Igazából szeretem Pál Attilát, de egyszerűen Szabó Dávid Frédi-alakítását meg sem tudta közelíteni. Emlékszem, kollektív röhögőgörcsben fetrengett az egész nézőtér, ahányszor színpadra lépett. xD Vááá, de jó is volt! *.* Itt meg még ráadásul túl volt spilázva a vénlányok szerepe, amit én nagyon nem szeretek. Szerintem idétlen és erőltetett. A nagymamám olyan aranyos, mindig mondja, hogy az öreg pofákra senki sem kíváncsi, szép fiatalokat akarunk látni! :D Öhm... hát nem mondom, hogy nincs igaza... Semmi ilyen nem jön be, ahol az öregségből csinálnak komikum-forrást (ld. még: Minden végzet nehéz)... Ami tetszett ebben a feldolgozásban, hogy telerakták a kastélyt szellemekkel! :D Na, az nagyon jó volt, bár még azt is jobban ki lehetett volna bontani. Összességében nem mondom, hogy rossz volt, egyszerűen csak sokkal többet vártam, mert mikor Pesten láttam ezt a darabot, akkor nagyon tetszett.

Fontos még itt a végén megosztanom a világgal abbéli fájdalmamat, hogy Nikki Sixx és Kat Von D szakítottak. :'( Amikor láttam MySpace-en Nikki új bejegyzésének a címét (Katherine and nikki), azt hittem bejelenti, hogy eljegyezték egymást... Annyira elképesztően összeillettek, hogy én senki mást nem tudok elképzelni Nikki mellé... De ha ezekután megint nekiáll Playmate macákat felszedni, kiakadok. Nagyon szeretem Katet is. Ez így olyan rossz. :( Na, nekem ők voltak az álompár... Egyébként Nikki annyira édes, írta a blogjában, hogy a legjobbakat kívánja Katnek, hogy kölcsönösen szerették és inspirálták egymást, hogy sosem fognak semmi rosszat mondani a másikra, mert egyszerűen túl sok a csodálatos közös történelmük. :'( Áhh...! :(
(Mellékesen nem tudok Miami Inket nézni, mert a köcsög TV-szolgáltató kivette a Discoveryt a csomagból. Direkte mennek rá azokra a csatornákra, amiket nézek? :@)

2010. január 22., péntek

Még mindig 102♥

Nem vagyok In 102 Languages, I Love You-függő. Nem. Hanem jelenleg ebben élek. Halálosan komolyan. Mindenről eszembe jut, valahogy mindig ott motoszkál a fejemben a történet. Már második éjszaka volt tegnap, hogy mikor végre felálltam a géptől, kimentem a fürdőszobába és belenéztem a tükörbe, nagy vörös szemekkel bámultam vissza magamra. Ma reggel is olvastam, így indulás előtt jó vastagon ki kellett húznom a szemem, mert kissé meglátszott, hogy negyed nyolckor még a gép előtt pityeregtem. Húúú, de hülye szó ez erre... Rég volt rám valami ekkora hatással. Komolyan, már-már vetekszik azzal az állapottal, amibe A Pókasszony csókja ill. a Volt egyszer egy csapat c. musicalek után kerültem... Csodálom azt az, egyébként velem egykorú lányt, aki megírta ezt a történetet. Hogy őszinte legyek, jobb, mint pl. az Alkonyat-sorozat... Kicsit talán irigylem is érte. :) Mondogattam régen, hogy én nem akarnék pl. Daniel Steel (aki nő! :o) vagy Nora Roberts lenni, és ontani magamból a ponyvát, akkor már inkább lennék Emily Bronte és megírnám az Üvöltő szeleket (amit legnagyobb fájdalmamra még csak filmen láttam, mert egyszerűen nincs időm elolvasni...), semmi mást. De be kell valljam, már egy ilyennel is beérném. xD Persze most sem azt akartam írni, mint aminek látszik. Írjon csak még a kedves szerzője sok-sok mást is, mert tehetséges! :)
Már csak 10 fejezetem van hátra a fordított verzióból. Tegnap megírtam a fórumra az első bejegyzésem, amiben megkérdeztem, hogy tervezik-e tovább csinálni. Még nem kaptam választ. Az a baj az ötletemmel, miszerint angolul folytatom, hogy azt ugye hosszadalmasabb olvasni, nekem meg záros határidőn belül be kellene fejezni magyar faktra a Swift: Gullivert, alapórára meg elolvasni a Mikszáth: Beszterce ostromát... Le vagyok maradva a kötelezőkkel, nagyon. Annyi rengeteg lesz... Tudom, előre kellett volna gondolkoznom, de hát... Túl csábítóak voltak a nemkötelező olvasmányaim. :L Majdcsak lesz valahogy. Összeszedem magam és...

Rájöttem, hogy amióta elkezdtem ezt a blogolás-dolgot, azóta jelentősen csökkent a jegyzetfüzet-függőségem, mert felírom ide a dolgokat és nem szeretek duplikálni... Itt meg eleve kifejtettebb, még ha nem is olyan klassz naponként leosztásban sorakoznak, mint a füzetemben, ami inkább csak címszavas. Bár ott több "címszó" szokott lenni. :L Lehet visszatérek a 9.-es vezetési modellhez, ami nem volt ilyen részletes, mint a mostani, mert ezzel így folyton lemaradok, és kellemetlen, mikor órán próbálom pótolni... :S

2010. január 20., szerda

102♥

Ma levették a fogszabályzómat. Ééés annyira jó! :D Pedig... hát, be kell valljam, úgy összeszoktunk az elmúlt több, mint másfél évben, hogy komolyan kicsit sajnáltam, meg azt hittem hiányozni fog... Hülye vagyok? :L Az! :D Mert állati jóóó! :D Szabályosak a fogaim, éljen, éljen! xD Úgyhogy ma egész nap nem voltam suliban, mert még délután is vissza kellett menni, hogy felszereljenek egy retainert, ami majd tartja az alsó fogsorom, hogy nehogy megint összekócolódjanak. :P Ezt majd évekig hordani kell, de belülről van és nem látszik. :) Ami rosszabb, hogy most egy darabig kivehető fogszabályzó... Utálom őket. Ez a harmadik. Nyáron meg kiműtik a bölcsességfogaim, mert ha engednénk kinőni őket, akkor megint összetorlódnának a fogaim. püfff... úgy hangzik, mintha valami FOGorvosi ló lennék. xD Pedig esküszöm, nem volt olyan vészes... Csak nem annyira fértek el alul fogaim, volt egy ferde szemfogam, meg mélyharapásom (NEM gondolni arra a horrorfilmre! xD). Egyébként iszonyat gyorsan elment ez a másfél év... :S

In 102 Languages, I Love You-függő lettem. Gyönyörűszép. Egy halálos beteg lányról szól, akit 10 éves kora óta a széltől is óvtak, de 16 évesen, miután összefut (szó szerint) az utcán Frankievel, úgy dönt, hogy meg akarja tapasztalni az ÉLETET még mielőtt véget érne, azt akarja, hogy ne úgy menjen el, hogy ne emlékezzen rá senki, ne hiányozzon senkinek. *.* Természetesen, My Chemical Romance-fic lévén, felbukkan benne az MCR teljes legénysége, ám mivel az egész a múltban játszódik (Frank is még csak 17), ezért még nincs meg a banda, meg semmi ilyesmi. Azt olvastam, hogy az írója (aki egyébként amerikai) átírja regénnyé, amit meg is tudok érteni, mert tényleg nagyon szép történet, és akár totál elvonatkoztatható az MCR-től. De persze így is jó. :) Csak van egy bökkenő... 67 fejezetet van csak lefordítva a 102-ből! :o Ez egész eddig nem izgatott, de ma megnéztem, hogy az utolsó fordítás augusztusban került fel... Ergo... :( Egyébként olyan rossz látni, hogy úgy ki van halva az a fórum... (Mondja az, aki életében nem írt oda egy betűt se, csak olvasgatni szokta. xD) De hát nem tudok mit csinálni, úgyhogy majd gondolom elolvasom a maradék fejezeteket angolul.

Volt hétfőn Cine-Java Filmklub, meg igazából múlt héten is volt, csak nem írtam róla. Tim Burton volt a téma. :) Megnéztük az Ollókezű Edwardot, projektorról, piciben... Nem volt szegény mozi most a technika magaslatán, azt mondta a nő, hogy csak így tudták megoldani. Ja, és angol volt. Eddig szinkronnal láttam mindig, de mit ne mondjak, nem volt egy nehéz nyelvezete. xD Szokás szerint nagyon édes volt, még mindig imádom a filmet is, Johnny Deppet is, meg Tim Burtont is! :D Ezen a héten meg beszélgettünk róla. Tanulság kettő volt, az egyik, hogy túl sokat tudok Tim Burtonről, mert nem mondtak olyan sok újat, a másik pedig, hogy meg kell néznem a Batman visszatért! xD Az előadás háromnegyedében Edwardot hasonlítottuk össze az előbbi egyik főbb szereplőjével, Pigvinjével. Szóval, jelenleg nagyjából mindent tudok arról a filmről, csak épp látni nem láttam. xD Majd bepótolom. :) Aminek nagyon örültem, hogy megnéztük Tim Burton debütáló kisfilmjét a Vincentet. :) Annyira szeretem ezt az egész Burton-világot! :D Azon gondolkoztam, hogy mióta, és rájöttem, hogy kb. azóta, hogy láttam Johnny Deppet nélkülöző filmjeit is. Ez így hülyén hangzik. Johnny a kedvenc színészen, szóval nem vele van bajom, vagy azokkal a filmekkel, mert egytől egyik fantasztikusak, hanem épp ellenkezőleg. Valahogy inkább Johnny Depp-filmekként gondoltam sokáig rájuk. Aztán jobban megismertem a hamisíthatatlan Burton-stílust is. :) Kaptam anyukámtól névnapomra, előre Karácsonyi lidércnyomásos táskát, aztán azzal mentem mindkét alkalommal a filmklubra, és a szervező nő nagyon meg is csodálta "Itt a fan."! :D Tényleg nagyon klassz. :) Már Olaszországban is nagyon tetszettek ezek a táskák, csak akkor még nem láttam a filmet. :S Biztos szimpatikus lettem a nőnek, mert nagyon rendes volt, miután könyörgő szemekkel előadtam a hétfő este megkoronázásaként a problémámat a portán, miszerint sikeresen beleejtettem a pendrive-omat a potom 3 méter mély szellőzőaknába. xD Nem is én lennék... De nagyon rendesek voltak, és másnap délelőttre (felhívtak rajzórán!) már ki is szedték nekem. :L

NAGYON BOLDOG 17. SZÜLINAPOT RITÁNAK, ÉS FELELŐSSÉGTELJES NAGYKORÚSÁGOT KRISZTÁNAK! :D:P

2010. január 18., hétfő

Gépnarancs, Ó testvéreim

Sikerült hozzájutnom saját Gépnarancshoz! Vééégre. :) Sajnos az új kiadás.(Igen, vagyok olyan beteg, hogy a 2000-esre áhítozom, mert olyanban olvastam el. :L). Már isten tudja mióta nézegetem megállás nélkül a mindenféle honlapokat, hogy szerezzek saját példányt, aztán egyik nap írt végre valaki, hogy van neki és eladná. Pesten vette át unokatesóm, egy meglehetősen randa szatyorban, egy különös embertől, de a könyv az gyönyörű és sosem használt. :) Mellesleg úgy gondolom, hogy Gépnarancsokat venni ragyogó befektetés, ugyanis megszerezhetetlen és még az antikvárium honlapokon is felárral adják. :@ Majd ráállok. xD Egyébként az volt a tervem, hogy bűnbánóan odaállok a könyvtáros elé, hogy elvesztettem a könyvet, és hát fizetek kártérítést. Nos, ezt meg is tettem, de erre közölték, hogy oké, akkor elsősorban meg kellene venni a könyvet, felírták nekem minden adatát (mintha nem tudnám...), közölték, hogy 2000-esnél lehetőleg ne legyen régebbi. Köszi! Hahó, ha kapható lenne, már megvettem volna! :Ł Aztán, ha végképp nincs, akkor lehet szó kártérítésről, mivel ez az agyonolvasott példány anno 1500 Ft volt, ezért ez az ár azóta csak nőtt... Ehm... Szóval, akkor inkább vettem egy új példányt, ezt meg majd fájó szívvel visszaszolgáltatom... Még furcsa az új, a sajátom. Nagyon nagyok benne a betűk. xD Majd megszokom... Niki annyira mázlista, ő 400 Ft-ért vette az övét ugyanazon a honlapon. püfff.... :) Nem baj, lényeg, hogy van. Ez nagyon olyan könyv, amire szükségem van, hogy meg legyen nekem is. Nagyon tetszett, bár ez a kifejezés nem fedi a valóságot. Majd szeretnék egyszer a távoli jövőben más műveket is olvasni Anthony Burgesstől. Nyelvzseni - általában így aposztrofálják. Most is nagy a kísértés, hogy nekiálljak a Gépnarancs russzomerikai (orosz + amerikai angol) nyelvezetén írni, de akkor horrorsón nem értené senki. xD A könyv hátuljában volt egy nagyon érdekes utószó, az egyetlen hibája volt, hogy a keltezés hiányzott, s kicsit zavaró volt, hogy az 1993-ban elhunyt íróról még élőként ír. Olvastam egyébként egy nagyon jó megemlékezést Burgessről ITT, ez a főhős Alex és a cikkíró "közösen" véghezvitt ismertetése.
Hmm... amint lesz időm újranézem a Mechanikus narancsot is. :D Az is állati jó, bár úgy gondolom a könyv jobb (mily meglepő). És nekem kell az az utolsó fejezet, amit a filmből kihagytak! xD
Szokás azt írni erről a könyvről, vagyis inkább a történetről, hogy "elviselhetetlen benne az erőszak", meg más hasonló kal. Szerintem akik így látják, azokkal valami baj van. Pont az a különlegessége, hogy a regényben Burgess zsenialitása tompítja le azt, hogy nem érzékelhető úgy az, hogy most valakit brutálisan megvernek, például , a filmben pedig ugyanezt a zene teszi meg. Mikor egy brutális jelenet alatt egy vidám szimfónia szól, (ami mellesleg még passzol is ahhoz, hogy kicsi Alex klasszikus zene rajongó), akkor hogyan tudnánk teljesen komolyan felfogni a súlyát a dolgoknak. Itt kezdődik a művészet, úgy gondolom. Közben persze a mondanivaló is elkezd körvonalazódni. Úgy zajlik körülöttünk az erőszak, hogy már fel sem kapjuk a fejünket?

"Gyúlj ki, égi szikra lángja,
szent ökör, te drága szép!
Bűvkörödbe, ég leánya,
bunkó szívünk vágyva lép.
Seggbe rúgunk, róton vágunk,
Grjáznüj vónnüj rohadék."
/Beethoven: Örömóda dallamára/

HIBAIGAZÍTÁS: Nikoletta nem azon az oldalon vette a könyvét, hanem "valami utolsó szakadt kis index fórumban, amire a google vezetette el". :) Attól még jól járt vele. :P :)

2010. január 17., vasárnap

Nem hiszek semmiben

Vettem egy barna platform csizmát. :D Nagyon-nagyon odavagyok érte, ráadásul tök olcsó volt! :D Már csak annyi a feladat, hogy megtanulok benne járni. Vagyis, amúgy is meg kéne tanulni járni, mert azt nem annyira tudok. xD A nagymamám karácsonyi pénzén akartam venni, de ahogy reagált rá, úgy érzem, át kellene csoportosítani... Elkezdte, hogy fél attól, hogy elmegyek ilyen punkos vonalba, mert húúú már az ujjatlan bőrkesztyűm is, jajj... >( Pedig nem is punkos. Akkor már glam rockos inkább, bár az sem, mert nem csillog és nem lila, mint Brian Slade-é a Velvet Goldmine-ban. De szép. :) Szeretni fogom, tudom. :D Még egy problémám van vele, sajna. Bátorságot kell gyűjtenem ahhoz, hogy felvegyem a halál konszolidált sulimba... De fel fogom, most kit érdekel? Annyira utálom, hogy nálunk nincs senki, aki legalább kicsit is extravagáns lenne, hogy ne lógjak ki konkrétan az egész Katona diáksága közül, ha egyik nap beállítok egy +10 centis telitalpú csizmában... Amióta elballagtak tavaly az utolsó egyéniségek, azóta stagnál az egész... Nálunk nincsenek különcök, basszus egy darab emósunk nem volt anno, még mutatóba se! Mindenki átlagos. Lehet ám, hogy ez az egyik bajom az egésszel... Úgy érzem, hogy megfulladok ott, mert mindenki ugyanolyan, nekem meg pl. nincs akkora bátorságom, hogy nagy levegőt vegyek, és pont én legyek az, aki kitűnik a tömegből. Szeretnék érdekes és különc emberek között lenni-élni. Vonzz a deviancia. xD Az egyetlen esély erre már megint az, hogy majd elmegyek egyetemre. Már megint ez az opció... Áááá, ki kell találnom valamit, mert nemnemnem szabad másfél évig álmodoznom élet helyett!
Egyébiránt, immár minden titkon szövögetett álmom a 30 Second to Mars koncertről széthullott, tekintve, hogy ad1, 15 ezer forint lenne kijutni, míg a jegy csak 8 ezer... ehmm... ad2, nincs jegy!! Nincs! :'( Szar érzés, már megint... De ezt is túl fogom élni, mint a Snow Patrolt meg a Franz Ferdinandot... Ja, meg márciusban a Mikát is túl fogom, mert ilyen költségek mellett hasonlóan esélytelennek érzem. Mi leszel, ha nagy lesz? Hernádi Szabolcs - életművész. És megyek minden koncertre, mint ő. Ez az életcélom. :D

"I believe in nothing
Not the end and not the start
I believe in nothing
Not the earth and not the stars
I believe in nothing
Not the day and not the dark [...]
I believe in nothing
Not in sin, not in God
I believe in nothing
Not in peace and not in war"

Most megint Jared Leto-mániám van. Meg is néztem tegnap a Nagy Sándort is. Éééééééés annyira szerettem most benne! :D Meg szép is volt! :D Meg a film se volt rossz! :D (Háttérinformáció: Elsőre az eunuchnál csak Hephaisztiont, alias Jaredet utáltam jobban, akit emellett kifejezetten csúnyának tartottam, és nem tudtam napirendre térni afölött, hogy NAGY SÁNDOR, A HÓDÍTÓ történetéből gay-filmet csináltak, ráadásul még Akhilleuszt is buzisították benne. xD Mert, már nem azért, de... :Ł Persze, ekkor még azt se tudtam, ki az a Jared Leto. :D)
Aztán, ami "fontos" még az a hihetetlen fanfic-láz, ami Edittel hatalmába kerített minket. xD Elolvastattam vele az Édes zűrzavart, mert az Ville Valo-fic és ő nagyon szereti a HIM-et, aztán belekezdett a személyes kedvenc Páros Párosba (Placebo: Brian, Steve Hewitt) is, aztán mostanra már biztos végzett az I'm Okay-jel (My Chemical Romance: Gee), s már előre ajánlottam neki azt, amit én olvasok most, az In 102 Languages, I Love You-t (My Chemical Romance: Frankie). Közben meg Merengő Fórum fénypontok. xD Összességében nagyon durva. :D Viszont annyira élvezem! :D
Jaaa, és újabban Szexi vagy nemet nézek anyukámmal. xD Viva La AFC Tomi! ;D

2010. január 10., vasárnap

Pandora VS Mars

Voltam hétfőn Avataron. :) Apukám annyit áradozott a rendezőről, meg arról, hogy ez olyan film, amit látni kell, hogy már engem is elkezdett érdekelni, pedig nem annyira szeretem a sci-fiket. Hát iszonyú látványos volt, azt meg kell hagyni! :D A 3D-t a végére sikerült egész megszoknom, most annyira nem kezdett égni a szemema dupla szemüveg alatt, viszont a magaslati jeleneteknél tériszonyom volt, a repkedősöknél meg hányingerem. xD Elvileg ez normális, Edit szerint azt mondják, ilyenkor le kell venni a szemüveget. Hát, sajna erről nem tudtam. :D A történet röviden arról szólt, hogy egy bizonyos Pandora bolygón kutatnak valami értékes ásványkincs után. Az ottani őslakosok (Na'vik) különleges kapcsolatot ápolnak az otthonukkal, erdővel, és nem mellesleg 3 méter magasak és kékek. :D Létezik az Avatar-program, amivel az egyén tudatát át tudják helyezni egy, a DNS-e alapján létrehozott őslakos-testbe. Főhősünk, Jake, ikertestvére is ilyen kiválasztott volt, de elhalálozott, így a tolószékes testvére vette át a helyét, aki ezzel kapott egy esélyt arra, hogy kék emberként újra lábra álljon. A történet egyébként erőteljesen összelopkodott, a Pocahontas-hasonlóságról Laci ITT talált egy angol nyelvű, átfirkált "forgatókönyvet". xD Valamint szerintem Az időgépből is sokat merített, meg a zenéje volt még teljesen olyan. (Ha már a hasonlóságoknál tartunk... A főszereplő pasi borostásan tiszta Ewan McGregor volt, és folyamatosan Hosszú motorozás-feelingem volt, mikor a videonaplójába beszélt. :D) Összességében örülök, hogy láttam, látványvilág szempontjából tényleg nagyon egyedi volt. :)
(És megint volt előtte az Alice Csodaországban ajánlója. 3D-ben, ugye. Annyira mesés lesz. *.* Szeretném majd megnézni... Mi történik? Kezd enyhülni a 3D-utálatom? xD)
Aztán milyen "közérdekű" dologról tudnék még írni, mondjuk a félévi hajtáson kívül... Beszereztem egy rakat zenét, mert már kezdtem nagyon ellaposodni, kellett a vérfrissítés. Az abszolút befutó eddig a The Beatles, amit bevallom, eddig nem nagyon hallgattam, de az Across The Univers (Elmés magyar fordításban Csak szerelem kell, ami történetesen egy másik szám címe... Íme egy példa a rossz címadásra...) film megtette nálam a hatását. Annyira jó! :D Melyik? Mindkettő! :) Meg végighallgattam rendesen is az új 30 Seconds to Mars lemezt, a This Is Wart. Egyre jobban tetszik! :D Az első fele az nagyon, a második az már nem annyira, Search & Destroy-tól kezdve egyedül az Alibi tetszik még. Viszont pl. meglepett, hogy a Hurricane-t jobban szeretem Kanye Westes verzióban, mint simán. :o Na, ez az, amit sosem hittem volna, de valahogy... érdekesebb, színesebb. Pedig nagyon nem örültem, mikor anno bejelentették, hogy Kanye-haver is vendégszerepelni fog majd a CD-n... :S Amúgy az egyik kedvenc számom az albumról. Pénteken elfilózgattam az unalmasabb órákon a "Tell me would you kill to save a life?" (~ Mondd, gyilkolnál, hogy megments egy életet?) során, és akármilyen morbid, délután még a barátnőimnek is felvetettem a kérdést. A másik nagy kedvenc a 100 Suns, annak már a szövegét is tudom kívülről, mert Jared annyira fantasztikusan szépen és érthetően énekli. Be is rakom:




Nagyon szeretnék menni 30STM koncertre Bécsbe (mert hol máshol lépne fel mindenki *irigy*)... Már találtam elfogadható árú jegyeket is rá, mert mikor Nikivel néztük, akkor mindenhol csak ilyen 100 eurósok voltak. :S Legalább kiderült, hogy ebben nem megalomániások. xD Bááár, ha kedves akarok lenni, akkor azt mondom, hogy a 2000 féle CD-borító is csak azért készül, mert annyira szeretik a rajongóikat, hogy örömet akartak okozni azzal, hogy az ő képüket is rárakják az albumukra. :D Jól van, amúgy tényleg aranyos. :) Csak... már-már gigalománok mindenben. De azért mindenképp nagyon jó lenne látni őket...

2010. január 4., hétfő

"Jacob, én Jacobom"

Az Alkonyatnak nem lett volna szabad folytatást írni. Nem mintha az Újholdat vagy a Napfogyatkozást rossz könyvnek tartanám, nem erről van szó. Egyszerűen csak teljesen felbolygatták és kiforgatták az első kötet alatt kialakult érzéseimet. Az Alkonyat idején Bella volt a kedvenc szereplőm. Nagyon szerettem, mert ráismertem benne önmagamra, mind a világlátása, mind az ügyetlensége abszolút vallott rám. Szerettem Edwardot, naná, hogy szerettem, sőt valószínűleg a könyv olvasása közben együtt voltam belé szerelmes Bellával. :) Jacob alig szerepelt, de amit igen, abban simán unszimpatikusnak találtam. Utána jött az Újhold. SPOILER Edward elhagyta Bellát, akivel én maximálisan együtt éreztem és kimondhatatlanul sajnáltam. És akkor jött Jacob, megint. Hihetetlenül aranyos volt, ám annak ellenére, hogy tetszett a történet folyása, valahol a felénél kicsit megakadtam. Valószínűleg azért, mert olyan szintű szélmalomharcot vívtam az ellen, hogy még vérfarkasok is bejöjjenek a képbe, mint anno a Harry Potter esetében SPOILER2 Ron és Hermione kialakuló szerelmének maximális figyelmen kívül hagyásáért SPOILER2 VÉGE. Természetesen ez sem jött össze, és nem vagyok buta, 99%-ig biztos voltam abban, hogy úgyis vérfarkasok lesznek, csak épp küzdöttem ellene. Aztán újra bejöttek a képbe Cullenék, aminek akkor még örültem. Ám a végére... Hát, nem annyira dobott fel Edward visszatérte... Azt hiszem ekkor már Jacob lépett elő kedvenc szereplőmmé, de erre igazából csak a film alatt ébredtem rá. SPOILER VÉGE Következett a Napfogyatkozás... Már a címében is szörnyű, nem igaz? Nem tudom, hogy szeretem-e Edwardot... Halálba idegesített a féltékenykedése, meg a kötetről kötetre erősödő csöpögése, ennek ellenére azért tagadhatatlanul látom, mennyire szereti Bellát. Aztán, persze, ott volt Jacob. Ha hülyeséget csinált néha, ha nem, őt akkor is imádtam. Valahol a 100. oldal magasságában már teljesen eltolódtam Team Jacob irányba. Most ott tartok, hogy megértem én Bellát, de... SPOILER Hogy a jó életben tehette ezt Jacobbal?! Nem is! Az írónő, hogy tehette ezt vele... és velünk?! Az Epilógus... Áhh! Elolvastam a Breaking Dawn tartalmát... Más nevek nem szerepeltek benne, mint Edward és Bella. Szuper. Nagyon várom ám. Kriszta azt mondta pedig, hogy jó. Bár neki a Napfogyatkozás nem tetszett... Én örülök is, meg nem is, hogy elolvastam. Az jó, hogy megszerettem Jacobot, viszont az, ahogy az írónő elintézte őt... Talán jobb lett volna, ha sose mutatja be nekünk ezt a szereplőt... Azon gondolkoztam, hogy ha elolvasnám újra az Alkonyatot, akkor hogy hatna rám... Konkrétan haragszom épp Edwardra (Sőt, már a vérfarkasokat részesítem előnyben a vámpírokkal szemben, de legjobb mégis az összefogásuk volt. :]), mégpedig azért, hogy van... Jól mondta Jacob, ha a világuk normális hely lenne, akkor ő lenne Bella végzete... Ez így nagyon rosszul alakult. Bár nem alakulhatott másként, tudom én. Ez a Team Jacob dolog is megint csak szélmalomharc... SPOILER VÉGE


u.i.: Azért van tele az egész bejegyzés SPOILER feliratokkal, mert engem pl. tegnap nagyon felhúzott, hogy nem tudtam rákeresni normálisan a Napfogyatkozásra, mert már pár kattintás után betegre spoilereződtem a Breaking Dawnból... Aztán én próbálom kímélni az embereket.

2010-es első

Utólag Boldog Karácsonyt és Új Évet Mindenkinek!

Írok valami vázlatos összefoglalót a téli szünetről... A karácsony eltelt. Szenteste ketten ünnepeltünk anyukámmal, mert mindketten betegek voltunk... Meg apukám is átjött egy órára. (Ja, igen, a szüleim kb. 10 éve elváltak.) Van gyönyörűszép karácsonyfánk. :) Ugye, sikeresen lebetegedtem a szünetre, szóval napokig ki se mentem a lakásból, és temérdek filmet végignéztem, bár azok közül, amiket elterveztem, alig. Viszont végre néztem Audrey Hepburn filmeket, nevezetesen a Sabrinát, a Római vakációt és az Álom luxuskivitelbent (bár abból még hátra van az utolsó 40 perc). Meg még két verziót a Karácsonyi énekből, mert eléggé beleszerelmesedtem most a történetbe. :) 26-án elmentünk Balatonfüredre a nagyszüleimhez. Megszületett Péter unokatesómék kislánya, Petra Lia, de látogatási tilalom van a hini miatt, úgyhogy még csak fotón láttam. Utána meg 28.-ától 30.-áig Kiskőrösön voltunk a másik nagyszüleiméknél. Egyébként Orsi unokatesó-keresztanyám is terhes. :) Ezeknek a babáknak én mijük vagyok? Másodnagynéni, poszt-nagynéni? :D Arról nem akarok túl sokat írni, miket kaptam... A lényeget kiemelve, kaptam anyukámtól féléves wan2 magazin előfizetést, meg Mötley Crüe könyvet, azt a nagyon jót, amiből a film is készülni fog. :D Apukámtól Napfogyatkozást (Alkonyat-sorozat 3. rész). Orsiéktól kaptam csodaszép Bereczki-Szinetáros naptárat és 501 filmsztáros könyvet, abból a szériából, amelynek egyéb köteteit már gondosan átnyálaztuk Nikivel egy-egy könyvesboltban ülve. :D Nem tudom, honnan jött az ötlet, talán meséltünk nekik erről a nyáron... :) De tök jó, amúgy, majd biztos hasznát vesszük! ;D A nagyszüleimtől meg pénzt kaptam. És rengeteg sütit ettem... Röviden ennyi. :) A Szilveszter... Hát... Igazából szar volt. Hárman voltunk Anitával és Krisztával, az utcabálos terveinket meg lazán elmosta az eső... Úgyhogy egy órát szenvedtünk a városban, megnéztük a tűzijátékot, utána meg visszajöttünk hozzánk és folytattuk a filmnézést. De legalább együtt. :D Szombaton meg találkoztam Nettivel. :) Akartam volna tanulni is, sokat, de az persze most se jött össze. xD

Na, röviden ennyi, maga a szünet is rövidebb volt, mint amennyire szükségem lett volna... Nem akarok megint iskolába menni... Bár elhatároztam, hogy nem éri meg így hozzáállnom, mert az nagyon nagy pazarlásnak ígérkezik, ha most másfél évig majd csak várom, hogy elmehessek (Pestre) egyetemre... Szóval ezt nem szeretném.