2010. május 30., vasárnap

Itt nincs kutya

Csütörtökön suli után rögtön indultam fel Nikihez Pestre. A vonaton majdnem elaludtam, sőt... Ez történik ha az ember kávéfüggő, és nem kapja meg időben a szükséges adagját. xD A pályaudvaron kiderült, hogy Nikoletta is hasonló elvonási tünetekkel küzd, így hát félkómásan elszenvedtünk a csodás BKV-vel a koleszig. :D Ott volt egy kis időnk, ittunk kávét és harci díszbe vágtuk magunkat, majd elindultunk a színházba.

Nyár óta terveztük megnézni a Dogville-t a Bárka Színházban, jellemző, hogy az utolsó előadásra estünk be. xD Viszont rögtön elkezdtünk örülni ennek, mikor kiderült, hogy, épp ebből kifolyólag, tartanak a végén egy közönségtalálkozót is. :D A darab iszonyatosan hihetetlenül fantasztikusan jó volt, ahhoz képest, hogy a főszereplő nő *khmm* nem játszott túl jól, a rendező meg nem értette meg, miről szólt a film. :S A történet Lars von Trier kiváló filmje (Dogville - A menedék) alapján készült, magyar viszonyokra átírva. Ez nagyon jól meg volt csinálva, mint utóbb megtudtuk a magyar neveiket maguk a szereplők találták ki. A helyszín egy bérház lett. Az egyes jelenetek között minden elsötétült és magyar underground zenéket hallhattunk (Kispál és a Borz, Kiscsillag stb.). Nos, ez annyira tetszett, hogy nagyon kedvet kaptam most ilyen zenékhez. Régóta nem hallgattam ilyesmit, még szegény 30Y-t is hanyagoltam mostanában, pedig nagyon szeretem ám őket.^^ Az összes szereplő kimagaslóan jól játszott, a főszereplőt leszámítva, aki egyszerűen érzelemmentes maradt, bármi történt.
Az este egyik fénypontja a mellettünk ülő kis csoport volt. Az előadás megkezdése előtt nagyban ropogtatták a rágcsálnivalót, ill. lóbálták a kólás üveget, ám ez csak a kezdet volt. Rögtön az elején, egy sorral alattunk a középen ülő srác szeretettel átkarolta a mellette ülő pasit. Eltelt egy perc, és a másik kezével ugyanígy magához húzta a másik oldalon helyet foglaló lányt is. Ööö, oké. xD Viszont itt még nem volt vége! A kedvenc részem kétségkívül az volt, mikor a színpadon épp egy szerelmi vallomás zajlott, s közben a mellettem ülő srác lassan szétnyitotta a lábait, az előtte ülő pasi hátra fordult, ő meg átpakolta a vállára. o.O A szünetben is random ölelgették egymást. xD Milyen szerelmi paralelogramma volt már ez? :D A második felvonásra helyet cseréltünk Nikivel, így ő is tanúja lehetett egy hasonló jelenetnek. xD Mindezt amúgy időzítve a drámai részekre, mi meg alig bírtuk ki, hogy ne röhögjünk fel. :F Sajnos barátaink nem jöttem a közönségtalálkozóra, de hát istenem, érthető, képzelem micsoda orgia várta őket otthon, miután megtartották az előjátékot a színdarab alatt! xD
A közönségtalálkozó... Szerintem elkönyveltek minket két komolytalan hülye libának, de egyszerűen... xD Először a rendező próbálta ráhúzni szerencsétlen történetre a Bibliát meg Jézust, ami sajna nem stimmelt, mire közölte, hogy "El kell fogadnunk, hogy Isten akár így is dönthetett volna!". Ja, tényleg. Bassz, nem így döntött!! xD Minek erőlteted bele, ha nem passzol rá?! püfff... Aztán, valaki megkérdezte a főszereplőnőt, hogy milyen képet képzelt magához a karakter kialakítása során. Közöltem Nikivel, hogy "Csendéletet. Pont olyan unalmas volt.", szegény még fel sem tudott ocsúdni, a nő máris közölte, hogy "Semmilyent. Én nem nagyon gondolkoztam a karakteren. Hogy hogy juthatott idáig, vagy ilyesmi...". Neeee, ilyen nincs... :'( Hogy lehet valaki ennyi ostoba? :O Szerencsére hamarabb el kellett mennünk, hogy elérjük az utolsó buszt haza, szóval lemaradtunk arról, hogy a rendező előadja mit lát bele a kutyába, miután csajszika tágra nyílt szemekkel közölte, hogy "Én végig azt hittem, hogy én vagyok a kutya!". -.-"
A rejtély kulcsa, hogy akkor mégis hogy tudott működni a darab, az az, hogy közös megbeszéléseik voltak róla a szereplőgárdával, akik között feltehetően akadt olyan, aki értette is a filmet...

Miután visszaértünk a koleszba, be lettem mutatva Niki egyik sokat emlegetett barátjának, Andrisnak! :D Fél három körül erőt vettünk magunkon és elmentünk zuhanyozni, majd olyan fél öt körül sikerült el is aludnunk. Ez mindenképp szép teljesítmény, én pl. teljes 23 órán keresztül ébren voltam! :D Másnap 10-kor szerettünk volna kelni, ami természetesen nem jött össze, még órákig kínlódtunk, végül csak ebédelni másztunk ki az ágyból. :P Délután elindultunk a SakuraZakába, hogy vegyek J-Rockos kitűzőket.^^ Szerintem az eladóknak már az agyára mentünk, mert nem tudom hány dobozt végignézegettünk, mire kiválogattam, miket szeretnék. :D Nikinek meg nagy köszönet jár az asszisztálásért, és dicséret, amiért többeket már fel is tud ismerni! ;) Vettem kis méretű LM.C, D'espairsRay, Miyavi és Death Note kitűzőt, valamint egy nagyobb Ruki-Miyavi-Shousat. :) Nagyon szépek. *.* Sajnos SuG-osból nem volt megfelelő, de majd legközelebb.^^
Még a térképemet nézegetve kiszúrtuk a közelben lévő Vámház Krt.-at, ahová okvetlenül el kellett mennünk, megnézni Klapka úr aranyboltját a 9. szám alatt. xD Útközben becsábultunk egy antikváriumba, ahol egyrészt nagyon rámenősek voltak az eladók, másrészt pedig eszméletlen volt a választék, így nem tudtunk vásárlás nélkül kijönni. :D Niki megvette a régóta akart Szerb Antal: A pendragon legendát, én pedig Anthony Burgess Egy tenyér ha csattan c. regényét, mert azóta el akarom olvasni, hogy a Gépnarancsról keresgéltem a mindenféle tanulmányokat, s bele-bele futottam ebbe a műbe is. :) Valamint megvettem még Abe Kóbótól A homok asszonyát, amiről az AnimeStars 20. számban volt szó, és leküzdhetetlenül felkeltette az érdeklődésemet. :) Hálisten nem voltak drágák, meg úgyis spóroltam a sok blicceléssel. xD Mivel Nikivel az átlagember számára elviselhetetlenül könyv-mániások vagyunk, ezért hát ezek után még elindultunk megfejteni a három emeletes Libri rejtélyét... csak épp nem sikerült. :( Nem emlékszem ki mondta nekem, hogy ott tényleg van egy ilyen, de ha eszembe jut, ellátom a baját! :D Sikertelenségünk után még vettünk egy fagyit a McDonald's-ban, amivel szintén jól jártunk, mert 60Ft-al drágábban adták, amiért bent az épületben és nem a kinti ablaknál vettük. Hogy nyomnám bele az arcukba... :P Végül visszamentünk a koleszba a cuccaimért, és a 19:53-as vonattal hazajöttem. :)

Szóval, összességében jó volt, nagyon. :D Annyira hiányzott már Niki... Na, de most már perceken belül nyár, úgyhogy majd sokkal-sokkal többet fogunk találkozni! :D Várom. Szeretlek! :) ♥
(Egyébként, ha esetleg kihagytam valamit, írj megjegyzést és egészítsd ki nyugodtan! ;D)

2010. május 26., szerda

A zúgó Élet partján

Wiiii, hazaértem negyed órával a japán éjfél előtt! :F Rosszul esett volna, ha nem sikerül, mert 11.-e (Takeru-szülinap :D) óta memorizálgattam, hogy ma meg a kedvenc SuG-gitárosomnak van a 25. szülinapja. :'D

Boldog szülinapot, Masato! :D ♥





Na, és mit csináljunk most, hogy ilyen ügyesen megvoltam a köszöntéssel? :) Hmm... Feleltem ma magyarból. Ady Harc a Nagyúrral c. verséből, ami egyébként nagyon nagy hatással volt rám múlt órán. Olvassátok el! ;) Eleve oda vagyok a szimbolizmusért, Ady meg már akkor nagyon tetszett, mikor az OKTV-re készültem. Én értem a verseit, nekem mindegyik mondott valamit, és merem remélni, hogy mást, mint másnak. :) Szerintem az a jó, ha a művész megír egy verset/dalt, megfest egy képet stb., abba belerakja az épp aktuális lelkiállapotát, érzéseit, és a mindenkori világnézetét, de mindezt úgy, hogy az ne olyan legyen, hogy ránézel és rögtön látod, hogy az most fekete vagy épp fehér. Akkor művészet valami, ha a hatására gondolkozni kezdesz, érzelmeket vált ki belőled és lesz az egésznek egy olyan többletjelentése, ami csak számodra létezik. Nekem ez sokkal fontosabb, mint hogy készen kapjak valamit, dalszövegek terén is inkább az elvontabb darabokat szeretem. A képzőművészetben meg ezért nem preferálom az egyszerű tájképeket, csendéleteket... azokon általában nincs mit továbbgondolni! :F (Amúgy ezeket a nézeteimet egyszer még a Mondo Fórumon is kifejtettem, csak ott kicsit inkább zenei vonatkozásban., de kb. ugyanígy. xD) Mindenesetre, Ady egy olyan művész, akire igazán büszkék lehetünk, hogy a miénk. Sőt, Radnóti, Vörösmarty, Petőfi és még sorolhatnám... Az egész magyar lírára büszkék lehetünk! :)
(Egyébként 5-ösre feleltem, hála a jó égnek, hogy magyarból és a nyelvekből tanulás nélkül is elég jól tudok teljesíteni...)



Na, még az új Vamps PV a végére, mert nagyon tetszik. :D Meg, ha már művészekről beszéltem, Hyde, úgy gondolom, egyértelműen közéjük tartozik. :)

2010. május 25., kedd

Kami-samachan

A hosszú hétvége során két Kamin is voltam. :D Kezdek belejönni, már egyáltalán nem izgulok előttük, amint Koola is eljut erre a szintre, minden tökéletes lesz. :'D

Szombaton volt MiniKAMi, délelőtt 10-től. Ugye, jött velem Kriszta is, aki nem volt olyan megfűzhetetlen minden felajánlott névre, mint én, úgyhogy rövid úton Neko-chant csináltak belőle. xD Amíg vártuk az esetleges későket, Krisztát elkísértük Koolával kaját venni, közben utóbbi jól ki is kérdezte. :) Az a poén, hogy jobban tudom, Kriszta milyen animéket látott már, mint ő maga. xD Utána csoportosan felvonultunk a Malom tetejére. Páran a fiúk közül nekiálltak kockulni, mi meg beszélgetni. Sikeresen megkérdeztem az egyik srácot, hogy találkoztunk-e már, mire közölte, hogy ja, ő is május 1-én volt először. GáZzZ... De... olyan kis csendes, én meg annyi új embert ismertem meg akkor. *pirul* Mikor már kezdtünk más halmazállapotba kerülni a napon, átálltunk a sötét oldalra (xP), ahol Koola szokás szerint nekiállt zenéket mutogatni. Le lettem szidva, amiért nem ismerem a második legjobb Gazette számot, aminek, esküszöm, még a címét se hallottam eddig még soha. xD *megint pirul* Ezután Krisztával kemény vitába kezdtünk Koolával a melegeket illetőleg, és megkaptuk, hogy ha nem vagyunk melegek, akkor nem fogadhatjuk el őket, mert úgysem tudjuk megérteni, miért ilyenek. :S (Mondja ezt annak, aki mélyen átérezte, hogy mit jelentett az új köpönyeg Akakij Akakijevics üres életében Tolsztoj novellájában... xD) Szócsatánkat két alaptag, Mai és Saya érkezése szakította félbe, akik épp Metalfestről érkeztek. :) Mivel a lányok tegnap este óta nem ettek, indítványozták, hogy menjünk el ebédelni. Első lépésként Kriszta, Mai és én lementünk vizet venni a CBA-ba, Sayáék meg bevásároltak a McDonald's-ban. Koola kérésére vettünk Krisztával egy-egy másfél literes vizet, hogy majd kap belőle mindenki, de végül senki sem kért. o.O (Ráadásul végül mindketten Koolánál felejtettük őket, szóval jó kör volt! :F) Átvonultunk egy kínai étterembe, ahol végül csak Kriszta, Mai, Solid (a csendes srác) és én vettünk kaját, ill. Kriszta meghívta Koolát. Ez így olyan... izé volt... Nem szeretek így "egyedül" enni. :S Mindegy, túléltük. :F Közben kicsit megfogyatkozott a csapatunk. Krisztának beütött, hogy cipőt kell vennie, de hála a jó égnek minden zárva volt! :D Viszont kis idő múlva meg már a hazamenést hozta fel, de nem indult belátható időn belül busza. Felajánlottam neki, hogy ha gyalog megy, elkísérem, mire a fiúk kitalálták, hogy menjünk mind együtt. Először Solidot kísértük el a buszvégállomásra. Útközben összefutottunk Mai-el (tőlük közben sikeresen elszakadtunk). :S Együtt indultunk el, arra, amerre Mai ment. Útközben rendesen megáztunk, de már komolyan olyan szinten hozzászoktam az esőben sétáláshoz esernyő/kapucni nélkül, hogy lassan már fel sem tűnik. xD Miután Mai-t nagyjából hazáig elkísértük, leesett a fiúknak, hogy nagyon messzire keveredtünk, de ennek tetejére még egy soron el is tévedtünk. :F Végül azért sikeresen elkeveredtünk Krisztáékig, de addigra én már olyan szinten ki voltam fulladva, hogy bárhová lerogytam volna, de végül beértem a legközelebbi (elég messze volt...) paddal. Ott elücsörögtünk egy darabig, Koola, Grass és én. Feljött, hogy nem szeretik a divataniméseket, mire én perceken át kb. arról győzködtem őket, hogy én is az vagyok. xD Mondjuk nem ez volt a cél... :P Csak nem tudom, miért lennék én, aki kevés animét látott eddig, több, csak azért, mert az a kevés nem a Naruto és a Bleach volt az Animaxon... Nem szeretem az előítéleteket, na. Most miért lennének ők divatpicsák? :S Mindegy, velük sem jutottam előrébb a kérdés-körben. Miután mindannyian kicsit erőre kaptunk, hazakísértek engem is. :)

Hétfőre közös mozizást hirdettek a Vasember 2.-re, és előtte volt egy kétórás NanoKAMI (xD). Én csak az utóbbira mentem. Eleinte csak hármasban voltunk Koolával és Grass-szal, de ez nem akadályozott meg abban, hogy mélyfilozófiába merüljünk az univerzumról. xD Fél óra késéssel befutott Dai és Xeafh, akik összejöttek, és hihetetlen aranyosak együtt.^^ Elbeszélgettünk még egy darabig a művház lépcsőjén, majd az unszolásomra elindultunk sétálni. A főtéri földből-jön-a-víz szökőkútnál nekiálltunk locsolgatni egymást. Koola túl gyors volt, úgyhogy őt csak Xeafh-fal két oldalról támadva tudtuk elkapni! :D A maradék időben még sétálgattunk, illetve meggyilkoltak a következő párbeszéddel:

"Dai: Lőrincz L. László: Hannhanna méhei. Először Hanna Montanát olvastam! *nevet*
Koola: Nem is tudtam, hogy Hanna Montanának több méhe is van!"

Kész. xD Hülyék. :F Én meg bemutatkoztam, úgy igazából, szóval végigtapostam Xeafh kivételével mindenki lábán, Koola el is kezdett húzni vele, hogy béna vagyok. :P Az. xD Közben összefutottunk más kamisokkal is. :) Átmentünk a Malom elé, ahol Dai felhívta a figyelmünket Koola kétértelmű szavaira, amiket síri hangon Grasshoz intézett: "Én... barátként közeledtem hozzád... erre... te...". Na, több se kellett, Xeafh-fal röhögve nekiálltunk imitálni a Host Clubból a lányok reakcióját arra, mikor az ikret yaoi-showt tartanak nekik. xD Erre Koola közölte, hogy eltilt minket egymástól, mert rossz hatással vagyunk a másikra, konkrétan yaoi-fangörlösítjük egymást. :F Ezek után Xeafh-fal folyamatosan kerestük a lehetőségeket, hogy az avatar-lófarkaink (jelen esetben a mutatóujjunk xD) segítségével kapcsolatot teremtsünk. :'D Aztán elérkezett az idő, ők beültek a moziba, én meg mentem apukámékkal találkozni. Sétáltunk, beültünk sütizni, Gergelyt meg, aki szokott animék nézni, megkérdeztem, nincs-e kedve Kamira járni. :D Toborzok ám! x'D Editet is már olyan jól ismerik hírből, hogy már az az első kérdésük, ha találkozunk, hogy na, őt mikor hozom? :D Elvileg szombaton. ;)

2010. május 24., hétfő

Micsoda cirkusz!

Valamelyik nap anyukám egy kuponnal lepett meg, aminek segítségével tegnap este kedvezményes áron elmentünk cirkuszba! :D A Richter család híres cirkusza, a Magyar Nemzeti Cirkusz turnézik épp Kecskeméten (május 30.-ig). El kell mondjam, felülmúlta a novemberi előadást, amin voltam, pedig azt is nagyon élveztem. :D Óóóriási nagy volt a sátor, még nem voltam ekkorában. :L Az előtérben, egy kisebb sátorban egy csodaszép büfékocsiból árulták az elmaradhatatlannyalókákat, csokikat, pattogatott kukoricát és vattacukrot. :D Sikerült jó helyet kifognunk a középső lelátón. Az előadás nagy részét élő zenekar kísérte, ami mindig külön öröm. :D A porondmester hangja megtévesztésig hasonlított Szikora Robiéra, úgyhogy anyukám nem is hitte el, hogy nem előre felvett szöveget hall (nagy R-GO-s volt :D), amíg a hang tulajdonosa elő nem lépett. :D

Az első produkciót a Cosa Nostra artista csoport mutatta be. Bevonultak pénzes zsákokkal A keresztapa zenéjére, majd magas nyújtón csináltak... hát, én nem tudom leírni, milyen mutatványokat! :D Az ilyet látni kell... Szaltóztak, hintáztak a hihetetlen magasságban. A végén pedig egyik társukból áruló lett, és lelőtte mindet, hogy aztán elmeneküljön a pénzzel. :D Utánuk következett az első lovas szám. Richter Flórián mutatta be, hófehér arab telivérek és éjfekete holland fríz lovak segítségével. Utóbbi volt a kedvenc lófajtám kiskoromban, mikor nagyon lómániás voltam, szóval oda-vissza voltam a gyönyörűségtől, hogy ennyit láthatok belőlük egy helyen! :D A show részeként az idomár kisfia is bemutatta, mit is tud a pónija. :D Tündéri volt. *.* A következő fellépő a Duó Nicceli volt, akik az ún. forgó kaluszelen adtak elő egy légtornász számot. Az egyik lány felkapaszkodott a "rúd" tetejére, ő tartotta a másikat az egész produkció alatt. Ez önmagában sem lenne kis teljesítmény, ám a vége felé előkerült valami fekete kötél, amit mindketten a fejükre húztak, és konkrétan azon lógott a mindeközben gyönyörű gyakorlatokat bemutató hölgyemény. :o Ezután Richter József Jr. idomított mongóliai púpos tevéket (Komolyan csak én nem tudtam, hogy Mongóliában is vannak tevék? :o), majd két imádni való zebrát! :D Az egyes műsorszámok közötti átpakolás alatt az Itáliából érkezett bohóc, Mr. Lorenz szórakoztatott minket. Oké, lehet, hogy ez furcsa, tekintve, hogy imádom a cirkuszi világot, de neeem szeretem a bohócokat! :S A szokásos ökörködéseket adta elő, piszkálta az első sorban ülőket (kipécézett egy kopasz pasit magának :D), megénekeltette a közönséget, bénázott, pisztollyal lövöldözött egy láthatatlan dongóra stb. A magánszáma a komikus akrobata csoporttal viszont vicces volt! :D Szekrényugrásokat meg hasonló dolgokat csináltak, aztán mikor a kis Richter ugrott, elsötétült minden, egyedül rá vetült a reflektor fénye, ő meg felvett egy kalapot és a szekrény tetején elkezdett Billie Jeant táncolni, tökmarkolászva, mint Jacko, ahogy kell! :'D Utána az Állami Artistaképző Intézet frissen végzett növendékei, Edina és László adtak elő egy produkciót egy mérleghinta segítségével. Ügyik voltak. :) Aztán megint Mr. Lorenz fárasztott minket egy erő- és szabadulóművész paródiával, majd bemutatta a vadállatot: Chikitát! :D Naná, hogy egy icipici kiskutya volt. :'D Az első részt a csodaszép fríz paripák zárták, Szandra, a már igencsak öreg elefánt közreműködésével. :)

A szünetben szokás szerint el lehetett készíttetni a hamisítatlan cirkuszi fotót Szandra hátán, de ezt értelemszerűen kihagytuk. :F Kint egy ideig próbálták a közönséget távol tartani az istállótól, ám annyira nyílt helyen volt, hogy végül mindenki ott kötött ki, akármit is csináltak. :) Természetesen én is mentem! xD Mielőtt újra elfoglaltuk volna a helyünket, megnéztük az artista lány által árult Aranybohóc (A Magyar Nemzeti Cirkusz) legendája c. könyvet, amit egyszer tuti meg fogok venni. Egyébként eszméletlen gyönyörű a fotó a borítóján. *.* (fenti kép)

A második félidőt Carmen Zander, a németországi „Tiger Lady” és a bengáli tigrisei nyitották. Hát, nem mondom, hogy nem féltem volna a nő helyében bezárva egy ketrecbe 5-6 nagymacskával, akik folyamatosan fújtak... :S Nem nagyon akaródzott nekik eleinte azt csinálni, amit kellett volna, de végül azért mindent elvégeztek, olyan "Jól van, ****meg, megcsinálom..."-stílusban. :'D Utána önként jelentkezőket kértek a közönségből borotválásra. :D Cseppet sem feltűnő, hogy végül a jegyszedő srácra esett a választás. xD Hamarosan kezelésbe is vette a kicsit túlsúlyos, de szakmájában profi fodrászkisasszony, Szandra. x'D Szegény pasit már kicsit sajnáltam, mikor az elefánt a borotvahab felvitele és a sikeres borotválás után még egy adag aftershave-el is ellátta, egyenesen az ormányából kispriccelve. :F Nem lehet semmi minden este ezt átélni. :) Következőként újfent két fríz lovat láthattuk, akikkel Edith és Richter Flórián magasiskola lovaglást mutattak be. Táncoltak a pacik a zenére. :) Ezután egy tényleg vicces számot adott elő Mr. Lorenz. Egy létra tetején zsonglőrködött, miután, szintén a tetején állva, egy szál kockás alsógatyára és Supermanes pólóra vetkőzött. :'D Zárásként tányérokat dobált a közönségbe, amik sorra visszarepültek. Sosem értettem a bumerángok működési elvét. xD A zárószám valami észbontó volt! A Flórián csoport előadta a Monte Carlo-i Cirkuszfesztiválon Aranydíjat elért lovas akrobata számát. Elképesztő volt. :o Ez az, amit végképp nem lehet leírni, de hála az internetnek, megmutathatom! :D



A műsor fináléjában felvonult minden résztvevő, valamint Richter József, a cirkuszigazgató is kijött megköszönni a részvételünket. :) Külön jegyet váltva el lehetett volna menni megtekinteni az állatokat és azt, hogy milyen körülmények között tartják őket, de én beértem a szünetben látott istállóval. :D Az pedig látszott a nézőtérről is, hogy nagyon egészségesek és jól tápláltak a jószágok. :) Egyetlen dolgot hiányoltam, a bűvészeket... :( *másik mániája* Ha azok is lettek volna, azt mondanám, tökéletes volt az egész, de így is hatalmas elismerésem! :D

Valahol szeretném kérvényezni, hogy ha már elfogadom, hogy ilyen bénának és sportok terén ennyire antitalentumnak születtem, akkor következő életemben hadd szülessek már bele egy cirkuszi dinasztiába és hadd legyek ott artista vagy műlovarnő. *.* Aki esetleg tudja, hol lehetséges ezt elintéznem, kérem jelezze! :'D Előre is köszönöm. ;)

.................................................................

Most jöttem rá, hogy elfelejtettem írni május 12-én, hogy boldog szülinapot anyukámnak (eléggé más hangulatú volt az aznapi bejegyzésem :S)... De nem baj, mert megköszönteni megköszöntöttem, sőt 13-án meghívtam ajándék gyanánt pizzázni is.^^

2010. május 23., vasárnap

Zenéljünk... :)


Teljesen bele vagyok szerelmesedve Miyavi Miyaviuta ~doukuso~ c. lemezébe, csak ma is már nem tudom hanyadszorra hallgatom végig... :) Olvasgattam a dalszövegek fordítását ITT, és elmondhatatlanul tetszenek. :D Emlékszem, még a kezdetekkor mennyi lekicsinylő véleményt olvastam Miyaviról... :S Pedig mind zeneileg, mind szövegileg hihetetlenül értékes és igényes a munkássága. Ilyenkor aztán pláne örülök, hogy nem vagyok előítéletes típus! :D



Aztán, mostanában elkezdtem ScReW-t hallgatni. Nagyon tetszik! :D Ők keményebb vonal, egyébként. :)


LM.C. Csak mert szeretet van, ez a kép meg annyira szép. (Aktuális háttérképem. :D)

2010. május 21., péntek

Össszevisszaság

Hali! :) Jó kedvem van. Ma pár óráig csak ketten voltunk Petrával a városban. Igazából nem csináltunk semmi rendkívülit, de olyan jó volt most ez, ritkán vagyunk így. Szeretlek. ♥
Utána átigazoltam immár állandósult péntek délutáni társamhoz, Krisztához. :D Ellavíroztunk az esőben egy darabig esernyő nélkül, meg voltunk könyvesboltban, ilyesmi. :) Holnap jön velem MiniKAMI-ra! :D Annyira várom már. *.*

Jaaajj, amúgy Rita most épp Pannónia Fesztiválon, Edit meg Metalfesten van., szóval boldog szórakozást nekik! ;) PAFE-re én is akartam menni, csak aztán nem volt mégsem annyi lekaparom-a-falat-érte fellépő, hogy megérje, meg amúgy is spórolni kellene...

Ha tegnap írom ezt a bejegyzést, akkor enyhén más hangulata lett volna. Már megint nem tudom, mihez kezdjek az életemmel, a jövőmmel... Gondolom, valami nyelvszak lesz a vége...

Kedden voltam Máltás jótékonysági esten. Apukám egyik képét sorsolták ki az adakozók között, úgyhogy kaptunk tiszteletjegyeket (amúgy idén először), bár én önkénteskedni is szívesen önkénteskedtem volna, a télen is annyira jó volt! :) A program 10 perc áramszünettel kezdődött... :F Utána meg valami hangszert kellett megjavítani, úgyhogy Sirkó László művészúr kiállt, és elmondta Fekete István Édesapám c. novelláját. xD Én egyébként nem bántam, szerintem hangulatos volt. :L Utána Puccini Toscájának dalait adták elő. Sirkó felolvasta az adott felvonás történetét, mindig mielőtt elkezdték. Az a baj az operával, hogy ugyebár eredeti nyelven van (jelen esetben olaszul, de még a német a gyakori), és egyszerűen 5 perc után minden máson elkezdek gondolkozni. :S Mondjuk gondolom, ha lenne díszlet meg jelmezek, akkor azért jobb lenne a helyzet, de én akkor is musical-párti vagyok! :) Egyébként nem azt mondom, hogy rossz volt, kellemesen elvoltam, bár opera-téren is akkor már inkább Mozart. :D

Elkezdtem egy doramát nézni. (A dorama Japán egyik "nevezetessége", a TV-ben sugárzott 10-12 részes sorozatok neve. Nagyon népszerűek, főként, hogy az esti doramákban igyekeznek az aktuális legnagyobb sztárokat szerepeltetni. :D) Az AnimeStarsban volt egy rövidke leírás az alapjául szolgáló mangáról, ami tetszett, így nagyon megörültem neki, mikor belefutottam. :D Otomen. A cím olyan fiúra utal, aki jó a férfias dolgokban, de hihetetlen mértékben vonzódik a lányos dolgokhoz (főzös, varrás stb.). Ő a főhős, Asuka. :) Jön egy új lány az iskolába, Miyakozuka-san, akit a kendóedző apja egyedül nevelt, és hát, kissé fiúsra sikeredett, na! :D Bár a végkifejlett igen egyértelmű, nagyon tetszik. :) Eddig az első három részt láttam, eddig tartott a magyar felirat is. Találtam hozzá angolt, de egyszerűen neeem akarják seedelni a 4. részt, mindjárt megőrülök!! x'D

Csütörtökön megyek fel Nikihez és elmegyünk a Bárka Színházba megnézni a Dogville-t, végre-végre! :D Nagyon várom már. *.* A darabot is, meg Nikivel is rég találkoztam már. Jó lesz, jó lesz! :D Csak sajnos szombaton tanítás van, arra haza kell jönnöm, mert a pénteket így is ellógom. Legyen már nyááár!

Na, oké, nem tipródok rajta tovább, hogyan, egyszerűen csak leírom: lesz egy öcsém. Apukám révén, ugyebár. Novemberre várható.

2010. május 17., hétfő

Ne szólj, száj

Meg vannak a jegyárak a Placebo koncertre. Eléggé nagyon durván sokba kerül... Szóval, az ütemterv az az, hogy valamikor megveszem D'espairsRay-re a jegyet, hogy aztán ne legyen senki és semmi, ami visszatarthat tőle, mert nagyon-nagyon menni akarok. :) Placebóra meg majd utolsó pillanatban összekaparom a pénzt, és megveszem... Mert, hogy őszinte legyek, az hiába drágább, valahogy egyszerűbben megvalósíthatónak érzem, de a Despával meg nem hagyom magam! :D

Pénteken megint Krisztával voltam. :) Szokásos sétáljunk-haza-együtt program. :D Megálltunk közben hintázni a jó forgalmas út melletti "játszótéren", mert az jó. :) Utána elmentünk hozzánk, kölcsönadtam neki a Death Note-ot, majd én kísértem haza, jó hosszú úton. :D Megmutatta Hófehérke házát, meg a szatír kertitörpét. :o Aztán meg bevetettük magunkat egy másik játszótérre. :D Úgy szeretem az ilyen délutánokat. :) Szeretlek, Kriszta! :) ♥

Tegnap este színházban voltunk apukámmal. Aaaaannyira színház-hiányom volt már, úristen! :D Bérletünk van, és a márciusi előadás időpontját elnéztük és nem mentünk el, áprilisban meg nem volt... :( Próbálom azóta is azzal vigasztalni magam, hogy a magyar faktos tanárnőm szerint szörnyű volt az a darab, amit kihagytunk, de akkor is bánt... Na, de most sorba lesznek színházaim, szuper lesz! :D Ez volt az idei utolsó előadásunk, a Szentivánéji álom c. Shakespeare vígjátékot néztük. Igazából tetszett! :D Lerítt róla, hogy sokkal jobban is meg lehetne csinálni ezt a darabot, de akkor is jó volt. :D Néha nekem kicsit túl hülyéskedték, ami szerintem szükségtelen volt, lévén alapból komédia. Viszont a második felvonásban a színház a színházban rész, az valami állati volt, betegre nevettük rajta magunkat! x'D Helena Trokán Nóra (képen), Demetrius pedig Csémy Balázs (képen jobbra) volt, őket nagyon szeretem. :) Puckot nő játszotta, ami kissé meglepett, mert eddig csak férfival láttam kiírva mindenhová... Az eredeti műből származó szövegek nagyon tetszettek, valamikor majd el is szeretném olvasni. Igazából, hiába imádom a színházat, nem nagyon szeretek drámákat olvasni (hiányoznak a leíró részek, na!), de a Rómeó és Júlia speciel tetszett (meg a Csongor és Tünde is), szóval úgy gondolom kapni fog egy esélyt! :) Meg nagyon szeretném jövő évadban megnézni az Operettszínház musical-változatát is...

Ma volt az utolsó Filmklub. (Minden a végéhez közeledik...) De lesz jövőre is! :D A nagy nevettetők című némafilm-összeállítást néztük múlthéten, az előadás is aköré épült, kiegészítve Chaplinnel. Új kedvencem van! :D Buster Keaton (1895-1966). Fapofaként is ismert, mivel a szerződésében volt foglalva, hogy nem mosolyoghatja el magát sem a filmjeiben, sem nyilvánosság előtt. :S A négy kisfilm közül az első és az utolsó volt az övé volt, azok annyira jók voltak! :D A kettő középső nem tetszett, az a tipikus "négyszer egymás után feldöntjük az tányérokkal megrakott kocsit, jajj de vicces" erőlködés volt, azokat nem szeretem, annyira erőltetettek... De a Keaton filmek tényleg jók voltak! Az elsőnek Az összerakható faház volt a címe, a másikra sajnos nem emlékszem... :S Az előadáson viszonylag sokan voltunk, mivel a médiából érettségizők is bejöttek okulni. :) Néztünk részleteket A diktátorból (Chaplin), ill. egy Stan és Pan filmből. Nem volt olyan rossz, de a másik filmesztétát sokkal jobban szeretem, továbbra is. Kézenfekvő, de most, hogy így kimondták, mégis elgondolkoztam rajta: a némafilmek sztárjainak ott bukott meg a karrierjük, hogy megszólaltak... Igazságtalan - mondhatnánk, ám valahol meg tudom érteni. Volt ezeknek a filmeknek valami olyan különleges atmoszférája, ami szimbiózisban létezett Chaplin, vagy épp Buster Keaton alakjával (nem csoda, hogy ők írták és rendezték a filmjeiket, sőt előbbi a zenét is maga szerezte), hogy érthető, hogy a hangosan kimondott szó megtörte a varázst... De akkor is szomorú.

2010. május 12., szerda

Kick Ass...

Bőrig áztam. Hazasétáltam a szakadó esőben. Busszal szerettem volna jönni, de végül... Jobb volt ez így.

Fogalmam sincs ki olvassa a blogomat... Mármint, csak néhány emberről tudom biztosan. Nem tudom, még az is lehet, hogy te is olvasod... Nem haragszom, nem sértődtem meg, vagy ilyesmi... Ugyan szomorú, csalódott és kiábrándult vagyok, de ez nem csak miattad vagy emiatt a hülyeség miatt van. Bánom, hogy ilyen helyzetbe hoztam mindkettőnket... Úgy szar ez az egész, ahogy van.





Szeretem Mikát. Ezért a számért pedig most még jobban. Mert kimond dolgokat - a saját stílusában. Mert felvállalja, hogy a ő meg a mi személyes hősünk legyen. Több ilyen ember kellene... Vagy csak ilyen emberek kellenének. Persze, ez lehetetlen. Már annak a kevésnek is örülök, aki ezt megteszi értünk. És köszönöm.

"We are young
We are strong
We're not looking for where we belong

We're not cool
We are free
And we're running with blood on our knees

What do they know about us?
Are they thinking of somebody else?
Are they wondering what we might be?
Are they thinking of you or of me?"

2010. május 11., kedd

Rövidke

Tudom, hogy azt írtam, nem fogok blogozni a héten, de... Oké, beismerem, függő vagyok. Valamiért jól esik ide kiírogatni a hülyeségeimet... :) Szóval, most csak röviden. Tegnap elfelejtettem megírni, hogy megnéztem az Oresamát, még pénteken. Mivel sehogy sem tudtam összehangolni a rossz minőségű letöltött verziómat a még rosszabb angol felirattal, amit találtam rá, úgy döntöttem, hogy nem érdekel, megnézem YouTube-on. Nem bántam meg. Aaannyira édes volt! :D A végén meg még megható is. :) Nagyon-nagyon tetszett! :D Elmélyítette a Miyavi-szeretetemet. :)




Vasárnap este meg társ. ism. dolgozatra tanulás közben (igen, ez még mindig ugyanaz, és megint csak nem írtuk meg xD) Owl City koncertet néztem élőben közvetítve. :D Aranyos volt. :) Rájöttem, hogy róla egyáltalán nem írtam, pedig nagyon sokat hallgattam az elmúlt időkben. Adam Young egyszemélyes szintipop együttese (a koncerten kísérte zenekar). Hihetetlenül pozitív zenét játszik, mostanában valahogy pont fordítva van, mint régen, és az ilyen zenék tudnak felvidítani.




Ja, és ha már írkálok, akkor megemlékezek Takeru szülinapjáról is! :D Most lett 23 éves, és ebben az a legszebb, hogy az új SuG-style-os kinézetével kb. feleennyinek néz ki. :D Júniusban jön az új kislemez (3-féle verzióban :D), meg két PV! *.*

Boldog szülinapot, Takeru-kun! :D ♥

お誕生日おめでとう, 愛してる!


Amúgy komolyan kellene valami naptár, hogy mikor vannak a kedvenceim szülinapjai, mert, akármennyire is szeretem őket, igazából csak egy-kettőnek tudom (akiknél ált. hosszú elmélkedést írok a neves nap kapcsán :D), a többit meg random felköszöntgetem, ha belefutok a dátumba. xD Rossz a memóriám erre, na... :S

2010. május 10., hétfő

Kevés jó ember, nagy helyen :)

Nincs ma első két órám, aztán még van egy szűk háromnegyed órám... Mivel a héten úgy se nagyon lesz rá időm (pontosítok: nem kellene, hogy legyen rá időm), ezért úgy döntöttem, még frissiben elmesélem, mi volt tegnap. :) Megint KAMI-n voltam, megint egyedül. Jó volt. :) Ceglédre mentünk, meglátogatni az ottani animéseket. Először nagyon megijedtem, mert a pályaudvaron összvissz Dai, a főszervező és Koola, a tagfelelős gyülekezett. Mondom, ejjj de gáz, én itt nyomulok a kezdő anime-tudásommal... Az eleje elég nehezen indult, rossz volt az idő, a ceglédiek közül is csak ketten képviseltették magukat, én kicsit kínosan éreztem magam, amitől meg Koola volt teljes lelki beteg, hogy jajjj én rosszul érzem magam, mit csináljon... Na, de vegyük sorjában! :) Jobb híján hármasban elvonatoztunk Ceglédre, ahol a pályaudvaron várt minket Fawkes (közkeletűbb nevén: Fakeksz xD), majd nemsokára összeszedtünk a meghívónkat is, Xeafh-t. Ezek után tipródtunk, hogy mit is csináljunk, végül valaki indítványozta a játszóteret. Fakeksz kb. az egész városon végigvezetett minket, mire kilyukadtunk egy játszótérre. Útközben megbeszéltük, hogy ki mit hallgat stb., Fakeksztől megkaptam, hogy a Placebo buzibanda. :@ Ehh... xD Miután leültünk, Koola mutogatott nekünk milliónyi J-Popot a telefonjáról. xD Egy darabig elvoltunk ott, utána ajánlottam, hogy kereshetnénk valami beülős helyet. Oké, oké, na de vasárnap lévén, az égvilágon semmi sem volt nyitva! Végül az lett, hogy aki akart, vett kaját egy pékségben, majd beültünk egy kocsmába. Addigra már teljesen feloldódott mindenki, meg összerázódtunk, úgyhogy ott már marhajó volt. :D Nézegettünk mangákat (még jobban el akarom olvasni az Élnit *.*), megbeszéltük ki milyen animét néz most (Ouran High School Host Club^^), és kifejtettem a Death Note-eszmefuttatásaim nagy részét, amiket eddig csak Edittel tudtam megosztani. :D Aztán a fiúk kitalálták, hogy biliárdozzunk. Mondom oké, de nem tudok... Nem gáz, megtanítanak! :D Hát... hihetetlenül béna voltam. Ahogy Kriszta szokta mondani, akivel egy csapatban voltam, az inkább három az egy ellen játszott. xD Több menetet lejátszottunk, a végére már az egyik helyi srác is beszállt, én meg egyre ügyesebb voltam. :D Volt olyan, hogy egymás után két golyót is belőttem! :D *büszke* Nagyon jól éreztem magam. :) Az nagyon nagy volt, játék közben elkezdtünk könyvekről beszélgetni, aztán a helyicsávó megjegyezte, hogy ő meg elő fog fizetni a Kopó magazinra, hogy ő is olvasson már valamit. xD Egyébként a fiúk olvassák az Alkonyatot (bár mindkettő megjegyezte, hogy csak az első rész a jó), és még csak nem is Edward ellenesek! :O Utána elindultunk vissza a vasútállomásra. Amúgy séta közben Koola kedvenc programja volt, mindenfélét elmesélni Fakekszről, szóval most már ismerem, mint a rossz pénzt. x'D A vonaton koolával megbeszéltük, hogy mindketten imádjuk a Gépnaracsot, meg Stanley Kubrickot is, és Jack Nicholson fantasztikus színész. :D Meg hosszas eszmecserébe kezdtünk a Harry Potterről, minek során előadhattam neki a HP-Death Note párhuzamomat, ami kedvenc teóriáim egyike, csak olyan kevesekkel tudtam eddig megosztani... :) Aztán kimentünk a vasútállomás előtti parkba, hogy várunk Dai-al, amíg jön a vonata. Végül nem is keveset vártunk, mert a vonat késett 25 percet, de elbeszélgettünk addig. Meséltek a KAMI-ról, meg beszélgettem Dai-al a J-Rockról. :D Mondta, hogy nekem ideális lenne a Moon Childot megnézni, mondom már megvolt! xD Miután Dai elment, Koola elkísért egy darabig, aztán hazasétáltam. Neeem volt benne a memóriakártyám a telefonomban, úgyhogy miután 4× meghallgattam a csengőhangomat (xD), úgy döntöttem beérem a csenddel is. xD
Este láttam a KAMI honlapon, hogy Koola írt egy kiábrándult üzenetet a tagoknak, hogy csalódott bennük, és hogy milyen már, hogy az újak azt látják, hogy csak ilyen kevesen vannak... Kicsit lelkiismeret furdalásom lett, mert igazán nem kellett volna úgy kétségbeesem. :S Neki viszont nem kellene aggódnia! Jól éreztem magam! Feltölt mindig, ha velük vagyok. :) Annyira jó, hogy egyszerűen kínos csendek nélkül el tudok velük órákig beszélgetni... Biztos fogok menni legközelebb is, ha ráérek. Na, úgy se olvassa a blogomat senki sem közülük, úgyhogy nagy bejelentést teszek: én már most szeretlek titeket, nyugi van! :D

2010. május 8., szombat

Hasznos időtöltés

Mert én még ilyet nem csináltam... Hát tegnap este sikeresen elszórakoztam vele. xD

.................................................................

A TESZT ELVÉGZÉSÉHEZ TEDD KEVERŐ ÜZEMMÓDBA AZ MP3 LEJÁTSZÓD-
- ÉS VÁLASZOLD MEG A KÉRDÉSEKET A SORON KÖVETKEZŐ SZÁM CÍMÉVEL!

Mi a neved? Vagy minek kéne lennie?

HIM – Heartkiller (azzz menő xD)

Hogy alakul most az életed?
SuG - Life♥2Die (óóó, köszi, köszi… :S)

Mi a beceneved?
Placebo – Julien (benne vagyok *.*)

Mi a főcímdalod?
Placebo – UNEEDMEMORETHENINEEDU (milyen szívtelen ribinek állít már be? xD)

Mi a legjobb barátod főcímdala?
Hyde – The Cape Of Storms (ez gyönyörű *.* örülhet neki! :D)

Hogyan fog alakulni az életed?
The Subways – Shake! Shake! (jól hangzik! :D)

Meg fogsz házasodni?
Placebo – Fuck U (mondom én, nagy cemende leszek xD)

Lesznek gyerekeid?
Tokio Hotel – Kamf der Liebe (küzdelem, szerelem… huhh, akkor nyílván xP)

Mi lesz a munkád?
My Chemical Romance – Welcome To The Black Parade (de jóóóóó! :D oké, oké, oké!!)

Befejezted/be fogod fejezni a sulit?
Brian Molko – Ballade de Melody Nelson (hát franciául mindenképp megtanulok :D)

Ki a legjobb barátod?
The Subways – Rock & Roll Queen (nem is érem be kevesebbel! xD)

Ki lesz a jobbik feled?
Hyde – Hideway (ez amúgy ilyen tök pozitív szám :D)

Ki tetszik?
Brian Molko & Asia Argento - Je T'aime, Moi Non Plus (uhh, nem semmi… Brian naná, de hogy még a női alteregója is? :D)

Hogyan fogsz meghalni?
Owl City – The Technicolour Phase (de jó! *.* oké, ez már beteges xD)

Hogy érzed magad ebben a pillanatban?
Tokio Hotel – Menschen Suchen Menschen (igazából talált.)

Mi a kedvenc számod?
LM.C - mosaique city (hát ööö… azért nem :S)

Hogyan jellemeznéd a szüleid?
D’espairsRay – Trickster (ez mekkora xD szegények, neeem is :D)

A legjobb barátod?
SuG – little lover boy (váááááááááááááááááááá :D okééééééééé :D)

A tanáraid?
D’espairsRay – Squall (nem tudom miről szól… de Hizumi nagyon szerelmes a PV-ben xD)

A jobbik feled [vagy akibe bele vagy esve]?
Hyde – Hello (ennyi, nekem Hyde a jobbik felem, most már végképp biztos! :D)

Magad?
LM.C – The Midnight Museum 4 (hmm… rendben van.)

Mi a legjobb tulajdonságod?
heidi. – Hello (pedig halkan köszönök… :S)

Mi leszel / minek kéne lenned (foglalkozás), ha “nagy leszel”?
Cinema Bizerra – Lovesongs [They Kill Me] (szerelmi kéjgyilkos leszek!! :D)

Hogyan jellemzed ezt a tesztet?
Death Cab For Cutie – Meet Me On The Equinox (ezek szerint kegyetlen jónak találom xD)

Mi dühít fel?
Skins – Wild World (aktivista leszek.)

Mi szomorít el?
Blur – Girls & Boys (neeeeeeeeeeeem!)

Mi tesz boldoggá?
The Subways – Lostboy (jajj, ez aranyos :D)

Mitől akarsz táncra perdülni?
SuG – 36Galaxy (óóóójjjééé… enyhén lennék csak röhejes xD)

Mi a kedvenc színed?
LM.C – DAYS (mindenképp szép színnek kell lennie :D)

Hogyan jellemeznéd magad?
SuG – Umbilical (hmm…)

Ki a legnagyobb ellenséged?
SuG – Love Scream Party (héééj! nem iiiiis)

Kit gyűlölsz?
The Subways – Strawberry Blonde (elmondanám, ez a No.1 kedvenc számom tőlük xD)

Kit szeretsz?
D’espairsRay – HORIZON (ohhh, őket nagyon is :D)

Kire vágysz?
Hyde – Shining Over You (Hyde bácsi nagyon akar tőlem valamit… xD legyen^^)


Fejezd be a mondatot!

Azt kívánom:
Puskás Peti – Angyal (igen, igen, igen!)

Szeretném:
Green Day – Restless Heart Syndrome (olvastátok már a szövegét *.*)

Meg akarom ölni:
ON/OFF – Futatsu No Kodon To Akai Tsumi (vámpírlovagként fogok mészárolni :P)

Meg akarom enni:
Hyde – Masquarade (na, most már ide vele!! :D)

A fejem:
Nine Inch Nails – Hurt (…)

Én vagyok:
Jeffree Star – Get Away With Murder (nem tudom eléggé megköszönni xD)

A legjobb tulajdonságom:
Hyde – Prayer (benézte…)

A szemeim:
Cinema Bizarre – Hypnotized By Jane (ez marhajó! :D)

A hajam:
My Chemical Romance – Famous Last Words (neeee, még azért egy darabig hadd legyen! *.*)

Az arcom:
Placebo – Black-Eyed (hihi :D)

Ezt kéne tenned:
Miyavi – kimi ni negai wo („When I Wish Upon You” … oké)


Random

Jótanács:
30 Seconds to Mars – Hurricane (erkölcsi dilemma…)

Hogyan látnak mások?
The Hives – Main Offender (beillek a családomba, na! xD)

Hogyan látom magam?
Plain White T’s – Welcome To Mystery (hmmm...)

.................................................................

Érdekes lett. Még a véletlenszerű lejátszás is tudja, hogy épp Hyde-mániám van! :D Meg jól lebuktat a TH-val. xD Poén még, hogy a közül az összvissz két Cinema Bizarre szám közül, amit hallgatok mindkettő bekerült. :D

Más: Rendezkedtem itt oldalt. *mutogat jobbra* Vannak új dolgok is. ;) De... nem túl zsúfolt? :S

2010. május 7., péntek

Billy Talent - This Suffering




"Why don't we end this lie?
I can't pretend this time
I need a friend to find,
My broken mind, before it falls to pieces..."

2010. május 6., csütörtök

Fruits of Chaos

Kész. Vége. Elvesztem. Hány nap volt ez? Nem sok. xD
HYDE. Komolyan mondom, ez valami elképesztő. Ez a pasi hihetetlen. Azt se tudom hova kapjak! Szóló lemezek, L'Arc-en-Ciel, vagy az általam épp csak felfedezett Vamps... Ilyen nincs! Egyszerűen, mind állati jó... Eszméletlen. Már három szólóalbumát végighallgattam, a 666-ot komplettül felraktam a telefonomra, mert ááá... Talán most az tetszik a legjobban. A Roentgen is nagyon szép (azon van a tegnapi szám is), de most nem olyan hangulatban vagyok. :) De a 666... Azon gondolkoztam, mihez tudnám hasonlítani... Hangzásra emlékeztet a Sixx:A.M. The Heroin Diaries Soundtrackjére, Hyde énekstílusa Liam Gallagherét (Oasis) juttatja az eszembe, a hangja meg néha kicsit olyan Hizumis (D'espairsRay)... Szóval egy rakat dolgot megidéz bennem, amiknek közük sincs egymáshoz (még nemzetiségileg se xD), de amiket eleve szeretek, és így egészben meg... hát nem kicsit ütős. :D Amúgy eddig a Fruits of Chaos a kedvenc számom róla, ha muszáj választani. :)
Egyébként meg továbbra is "utálom" a japánokat! :P Ez a Vamps PV áprilisban jött ki, és hát, szerintem, ember nincs, aki ránézésre azt mondaná, hogy Hyde 41 éves! xD (És mellékes, de az IMDB szerint mindössze 157 cm... Hogy fér bele ekkora hang? *.*)



Huhh, na ezt most jól kiadtam magamból. xD Egyébként nem sok minden történt. (De írok, azért érzitek.^^ Pedig megfogadtam az elején, hogy ilyen nem lesz. De valamiért szeretem ezt csinálni...) Lánykák ma előrehozott érettségiztek angolból (én nem, mert még mindig nem tudtam eldönteni, hogy ebből akarok-e majd emeltezni, vagy magyarból :S), úgyhogy a nap nagy részében hármasban voltunk Edittel és Ritával. :) Meg Edit mellett ültem napközben, úgyhogy bepótoltuk a betegségem miatt a múltkor elmaradt bishi-napot. xD Viszont... azt mondta, hogy nem valószínű, hogy jön D'espairsRay-re. *.* Merthogy ő nem szereti őket annyira, és így drága a jegy... :'S Nem tudom, mit fogok csinálni... Pedig épp eldöntöttem, hogy valahogy mindenképp összekaparom a pénzt a koncertjeimre, mert nem akarok olyan lelki válságot még egyszer, mint legutóbb az LM.C-nél, meg előtte a Snow Patrolnál volt... Kriszta azt mondta eljön Placebóra, meg Szigetre is. Majd meglátjuk mi lesz belőle, mindenesetre örülnék neki. :D A Despa meg... Hát, majd csak lesz valahogy... :S

Amúgy az elmúlt napokban durván rákattantam a Mondo Fórumra. :'D Konkrétan több oldalas csoportos agymenést robbantottam ki az LM.C topicban (igen, már oda is befolytam, végre xD) a következő reakciómmal a Maya-kit-köpött-le-a-koncerten témára:

"Valaki nem vett esetleg a rákerült mayanyálból DNS-mintát? big_smile
Megpróbálkozhatnánk a klónozásával, és mindenki kaphatna sajátot. roll"

Hmmm, miről írhatnék még? :S Ápr. 30-án megszületett uncsitesó-keresztanyámnak a kislánya. :D Még nem volt szerencsém látni, de majd elvileg jövő hétvégén megyünk.^^

.................................................................

szerk.: Na, mit hallgatok? Na, mit? :D David Bowie: Life On Mars?, a Vamps feldolgozásában. xD Ez már sorsszerű, esküszöm. :'D Én mondtam, hogy zenetörténelem! ;)

2010. május 5., szerda

Filmek, filmek

Hi. (Ez ilyenkor úgy akar hangzani, mint ahogy a Skins első évadának a legvégén Sid mondja, de gondolom akármit csinálok, ez nem fog átjönni belőle, de aki látta a sorozatot, az most már tudja.^^)

Tegnap itt volt Petra, Edit, Kriszta és Rita. Néztünk Velvet Goldmine-t. :D És Krisztán kívül senki sem tudta, hogy ki az a David Bowie (a főszereplő karaktere őt hivatott parodizálni)! :'( Emberek, lehet így élni? Nem. Élnek így emberek? :'S Egyébként a VG a legkedvencebb közös kedvenc filmem Nikivel. :D Egyik nyáron órákon át kódoltuk-időzítettük a feliratát, mert nem passzolt... utána se. De, találtunk olyat, ami végül igen. xD Glam-rock korszak. Imádom. :) Jujj, meg, tényleg, emiatt a film miatt szerettem meg a Placebót is! :D Énekelnek benne egy számot, ami elsőre a filmben kevésbé, de a soundtrack CD-n már annál inkább megfogott. :D
Na, tessék művelődni, ő Mr. David Ezmárzenetörténelem Bowie:



Mostanában egyébként japán filmeket nézek! :D (Tegye fel a kezét, akit ez meglepett! xD) Őszinte leszek, eddig alig láttam egy-kettőt. Tudtam, hogy a horror-művészetük nagyon jelentős, de... ööö... én nem nézek egyedül horrort, társaságban meg mindig akadt valami más ebben a műfajban, így nem estünk neki pl. az eredeti Körnek (amit egyébként még semmilyen formában nem láttam :D). Viszont volt már a Filmklubban előadás a japán filmművészetről, miután a Véres trónt néztük. Igazából mindezt felesleges volt leírnom, mert se nem horrort, se nem valami kimagasló filmtörténeti alkotásokat nézek. Olyan filmeket, amikben J-Rock sztárok szerepelnek... :L Az első a BeatRock☆Love volt, aminek Takeru (SuG) volt az egyik főszereplője. Képes voltam megnézni a filmet japánul, felirat nélkül (tekintve, hogy nem létezik rá). :L Igazából nem is hiányzott hozzá... A kedvenceim azok a kellemesen hosszú jelenetek voltak, amikor percekig nem beszélt senki, és - annak ellenére, hogy a film egy ZENEkarról szólt - még zene sem volt! Takeru életunt, szenvedő arckifejezésétől meg már a falat kapartam, és konkrétan fellélegeztem, mikor végre elmosolyodott a végén... De a koncert-jelenetek az elején és a végén jók voltak. :) Majd ha egyszer lesz rá felirat, lehet kap még egy esélyt, de... :S A következő élmény már sokkal jobb volt, bár azt a filmet meg mindenhol lehúzták, pedig nekem tetszett. Moon Child, lövöldözős vámpíros film, Gackttal (ex-Malice Mizer) és Hyde-al (L'Arc-en-Ciel) a főszerepben. Érdemes elolvasni róla EZT a kritikát (az elejét minimum, ahhoz még a film megnézésének tervezése sem szükséges), mert állati szellemes, és mindent elmond amit én is gondolok. :) Arról már volt szó korábban, hogy Gacktért odavagyok, de a másik úriembert csak most kezdtem el, a film hatására hallgatni. :P Okés, régebben végighallgattam egy L'Arc-en-Ciel best ofot, és nagyon tetszett is, csak, hogy teljesen őszinte legyek, utána arról is sikerült elfelejtkeztem, hogy ez fent van a gépemen. :S De most újra felfedeztem, sőt belekóstoltam Hyde szóló munkásságába is, azt kell mondjam, az is eszméletlen jó! Ezek után talán már annyira nem is meglepő, hogy tegnap Hyde másik filmjét, a Last Quatert néztem meg. Gótikus szerelmi történet. Először majd frászt kaptam tőle, mert mikor tegnap előtt éjszaka lejött, és belenéztem, pont sikerült olyan jeleneteket kiválasztani, mint pl. a hosszú, fekete hajú japán lány, fehér ruhában, ami nálam első számú szívroham-faktor. Azt hittem, valami horror lesz, de nem bírtam magammal, meg kellett néznem még frissiben. Hálisten, kiderült, hogy alaposan félreértelmeztem a látott jeleneteket. :) Igazából tetszett, bár a film második fele eléggé B-kategóriába süllyesztette, de nem volt rossz. Megkerestem azt a számot, amit Hyde énekel benne. Annyira szép:



A jövőben tervezem majd megnézni az Oresamát is, ami meg Miyaviról szól, és természetesen ő is benne a főszereplő. :D *menthetetlen*

2010. május 3., hétfő

A munka meg az ünnepe

Érettségi szünet van. Rájöttem, hogy ez korántsem amiatt van, hogy ne zavarjuk a rengeteg érettségizőt ebben a három napban, hanem hogy a 11. évfolyamnak legyen ideje felépülni a kóros fenyő- és orgona-utálatából. xD Fúúúj. Nekünk kellett feldíszíteni a sulit a ballagásra... A bolondballagás idén nem volt olyan emlékezetes, kivéve mikor Petrát és Editet kihívták táncolni egy-egy tanár úrral. Nagyon kis ügyesek voltak ám! :D Utána pedig kettőtől hatig dekoráltunk. Az első pár órában fel-alá szaladgáltam, csináltam én mindent az orgonapakolástól a vödörfeliratozáson át a különböző dolgok ragasztópisztollyal (amit akkor fogtam először a kezembe) való felragasztásáig. Utána odacsapódtam Edithez és Petrához, akik fenyőágakat kötöztek fel a korlátokra. Akármennyire is szar dolog fenyőt pakolni, onnantól sokkal nyugisabb volt, nem kellett fel-alá rohangálni az apró-cseprő hülyeségek miatt, el lehetett merülni a rutinmunkában. :D Miután végeztünk, közösen pakoltunk orgonákat. Ezen a ponton még csak a fenyők iránt ébredt akkora ellenszenvem, hogy jajj annak, amelyik karácsony előtt a szemem elé kerül, de másnap az orgonák is csatlakoztak a klubhoz. Hétre kellett bemenni, és én speciel onnantól minden lehetséges helyre random orgonákat rakosgattam. Szuper volt, tényleg. xD Egyébként mióta én a Katonába járok, nem volt olyan, hogy mikor a diákok jöttek, akkor még nem volt kész a díszítés, de mi voltunk olyan bénák, hogy örülhettünk, hogy végeztünk addigra, amíg a végzős osztályok megérkeztek. :D Fejvesztett díszítés közben gyorsan összepróbáltuk a Rock & Roll Queent a The Subwaystől, mert az volt a 12.A kívánsága, hogy énekeljük ezt el nekik, ahogyan ezt tavaly ők tették az akkori ballagóknak. Rita és Vivi megtanulták elgitározni előző este, aki meg tudta a szöveget, az énekelt. :) Nagyon örültek a produkciónknak, énekelte az egész osztályuk velünk! :D Utána sok-sok üresjárat következett, de aztán végre valahára véget ért a ballagás. Takarííítás. xD Olyan érzés volt, mint mikor órákon át sütsz egy sütit, majd 2 perc alatt megeszed. Lábbal rugdostuk az alig pár órája kipakolt dekorációt. :'( Petra javaslata volt, hogy fogjuk fel úgy, hogy "Na, most bosszút állunk!". xD Utána lemehettünk ebédelni, azok is, akik alapból nem menzásak. Na, én 3 ilyen emberkével ebédeltem. Kis finnyásak voltak, pedig menza-szinten nem is volt rossz a kaja! :D Miután kiszabadultunk a suliból, elmentünk fagyizni, majd Ritával a főtérre. Leültünk a fűbe, és gitároztunk (vagyis inkább csak ő :D) és énekeltünk. Először egy srác jött oda hozzánk, hogy tanítsuk már meg neki a Rock & Roll Queent, utána meg egy lány odahívott hozzájuk, hogy annyira szereti hallgatni a gitár hangját, játszunk már ott mellettük. :D Meg le is lettünk hippizve, jó volt! :)

Május elsején pedig voltam MiniKAMI-n (Kecskeméti Anime Meet)! Edit megint nem ért rá, de sok tépelődés utána úgy döntöttem, elmerészkedek egyedül is. xD Nem bántam meg! :D Tétován elkezdtem felsétálni a művház lépcsőjén, aminek a tetején gyülekeztek, mire köszöntek, majd az egyik fiú felemelt két mangát: "Ha ezektől nem menekülsz, akkor jó helyre jöttél!". :D Rajtam kívül még volt másik két új tag is, de ők otakuk (fanatikus rajongók) voltak. De mindenki nagyon aranyos volt, mondták, hogy neeem baj, hogy még nem láttam sok animét, valahol el kell kezdeni, és nagyon örülnek, hogy jöttem, és hozzam majd az animés barátnőmet is! (Igen, Edit, megalapoztam a hírnevedet! :D) Rendesen ki lettem faggatva, hogy miket láttam már, és L vagy Kira, meg hogy fogok-e conra menni, stb. stb. :D Lehet mondtam egy-két hülyeséget, meg néhány dologra talán válaszolhattam volna jobban is, de úgy döntöttem, nem fogok ezen agyalni, mert úgyis megyek még KAMI-ra (bizony! :D). A tagfelelős srác mondta, hogy itt mindenkit úgy fogadnak el, ahogy van, egyedül csak azt utálják ki, aki ezt nem így teszi. És annyira így van, látszik rajtuk! :D Mikor elköszöntem, ketten meg is öleltek! :D Ez milyen aranyos már? :) Nem tudtam végig maradni, mert Krisztával volt programom megbeszélve. Mindenféle szupermenő tinisztár lépett fel a majálisunkon, olyan nagy nevek, mint Hien, Barbee, Király Viktor, Bad Boyz... xD A tömegben összefutottunk egyik osztálytársunkkal, és együtt megnéztük az SP koncertet! :D Vicces volt, nagyon jól elvoltunk. xD Utána Krisztával felmentünk ebédelni az éttermekhez, ahol is találkoztunk Szilvivel. A délután hátralevő részében meg sétálgattunk mindenfelé, vagy ültünk a fűben, esetleg egy padon és beszélgettünk. Ilyenkor mindig tök érdekes témákra tudunk kilyukadni, szeretem, ha ilyen sokat vagyunk együtt. :D Este megnéztük a NoThanx koncertet is, mert hát mégiscsak szerettük az Angeldustot... :( Hát, továbbra sem fogok NTX-et hallgatni, de azért városkánk tehetséges fiával az élén, rögtön jobbak voltak! xD Meg énekeltek nagyon jó feldolgozásokat. De rendületlenül sajnálom, hogy az Angeldustnak annyi lett. :( Nem baj, ott van nekünk a Mad Dolls! :D

Fúúú, ez most megint hosszú lett. xD Na, még egy the GazettE - Filthy in the Beauty a végére, csak mert kegyetlenül jó:

2010. május 2., vasárnap

BeZo 34.

Boldog 34. születésnapot kívánok az én első igazi kedvencemnek, Bereczki Zoltánnak, akit ha nem ismerek meg 5 évvel (te jó ég!) ezelőtt, akkor valószínűleg most nem az lennék, aki. De a sors úgy hozta, hogy 13 évesen elmentem a Rómeó és Júlia c. musicalre, ami - közhely, de - megváltoztatta az életemet. Beleszerettem a színház, a művészet világába. Barátokat találtam, eleinte csupán az interneten keresztül, majd a közvetlen környezetemben is, Dóri személyében. Valamint egy-két virtuális barátságom is idővel valóssá vált. Így találtam egy igazi legjobb barátot az ország másik végében. Vajon hogy alakult volna az életem, ha (pár hónap híján) 4 éve nem ismerem meg Nikit (és Renit) egy isten háta mögötti Musical Fórumon? Hálistennek (és Szabó Dávidnak - de ez egy másik történet) nem így történt. :) A többi akkortájt megismert netes barátom viszont, természetesen, idővel elmaradt mellőlem, nyilván kinőttük egymást, valamint az évek során mindannyian sokat változtunk. Még ha csupán csak egy fázis részei voltunk is a másik életében, én akkor is mindig szeretettel gondolok rájuk. Nekem azóta ízlés tekintetében is eléggé kiszélesedett a látóköröm. Emlékszem, milyen gyorsan történt... Sokáig csak az Operettszínház létezett számomra, aztán láttam a Volt egyszer egy csapatot (azóta is örök első^^) a Madáchban. Azt hiszem, azóta is utóbbi a kedvenc színházam. Innen pillanatok alatt jött a globális színház-imádat, már nem volt kikötésem műfajilag, társulatilag, csak az számított, hogy jó darabokat lássak. Azért innen még messze vagyunk a japán rockig, de, higgyétek el, simán le tudnám vezetni, olyan "Mondjatok egy szót, és én elmondom, hogy az a szó, amiből az a szó jön, áz görög!"-stílusban, de úgy gondolom ettől most inkább megkímélem a nagyérdeműt. :) Annyi a lényeg, hogy minden azon a 2005-ös előadáson kezdődött... És Bereczki Zoltán azóta is a kedvenc színházi színészem. Áhhh, szűk ez a kategória így! Bereczki Zoltán a mai napig is az egyik legnagyobb kedvencem. Az iránta való rajongásom örök, ahogyan a színház iránti szeretetem is. Az utóbbi időben ugyan kevesebb lehetőségem volt eme szenvedélyemnek hódolni, ám továbbra is a lényem egyik legfontosabb része. Mint már mondtam, minden ott és akkor kezdődött.

Boldog szülinapot, Zoli! :)
(Az anyukáknak pedig, élükön az enyémmel, boldog anyák napját! :D)

.................................................................

Ez a kép volt az első közös képem Zolival (pont a 30. születésnapján készült :D), a fenti pedig 2008-as. Még tavaly májusban is készült vele képem, de az sajnos nem lett túl jó minőségű. Nagy divatja volt ám anno a közös képeknek, ne tudjátok meg mennyi van - és nem csak vele! :D A képeken gondolom látható, hogy elég sokat változtam az idők folyamán (felnőttem xD)... Ha esetleg valakit az is érdekel, hogy milyen voltam személyiségileg pár évvel ezelőtt, az nézze meg az előző blogom, az még nekem is érdekes olvasmány szokott lenni. :D (Bár már igazából az is az, amit pár hónapja írtam. xD)