Merry Christmas

Boldog Karácsonyt, Kellemes Ünnepeket!

メリークリスマス～

♥ ♥ ♥

Kizuna

Még mindig nincs erőm írni arról a rengeteg mindenről, ami történt. De majd mindenképp fogok, mert ezek olyan dolgok, amiket magam miatt szeretnék dokumentálni. Végül is, a szalagavatós dolgokat is sikerült előbb-utóbb megírnom, majd eljutok a szerenád-ballagás témákig is. Előttem a felkészülési szünet, nee?

Amúgy lehet, azért nem megy, mert valahogy még nem annyira fogtam fel. Mert oké, itthon vagyok, nem kell mennem iskolába. De nem érzem azt, hogy soha többet nem kell mennem, legalábbis gimnáziumba nem. Sőt, olyan, mintha az egész előző hét egy alternatív világban játszódott volna. Jelenleg teljesen elszigetelve érzem magam tőle. Nagyon furcsa.

Igazán az elmúlt napokban nem sok mindent csináltam, holnaptól tervezek szocializálódni. Doramát néztem, még mélyebbre zuhantam a KAT-TUN fandomban, illetve párszor voltam apukáméknál. Most már elég nagy az öcsém ahhoz, hogy lehessen játszani vele, aminek nagyon örülök, mert az ülünk-mellette-és-nézzük program nem volt épp a kedvencem. xD Alig várom, hogy már tudjon menni és beszélni. Olyan jó lesz. Majd nézek vele sok-sok Disney mesét. *-*

Hamarosan a végére érek a Nobuta wo Produce doramának. Imádom. Valószínűleg elő fog lépni kedvenc japán doramává, sőt még összesített listán is nagyon esélyes neki egy holtverseny a második helyen a Boys Before Flowers-szel, de még akár a Playful Kiss mellé is felzárkózhat. Azt szeretem a Nobutában, hogy annyira mély, igazi emberi kapcsolatokról szól. Meg eleve örülök, hogy végre valahol a barátság áll egy történet középpontjában. Személy szerint, sokkal többre tartom a barátságot, mint a szerelmet, bár ebben biztos közrejátszik, hogy sosem voltam egy szerelmes-típus.

Kamenashi Kazuya az egyik főszereplője a Nobutának és nagyon szeretem benne. Talán ezért is, de mostanában elkezdtem többet foglalkozni Kaméval. Eddig is ő volt Jin után a második számú kedvencem a KAT-TUN-ból (Mert attól, hogy Jin kilépett, nem tudom azt mondani, hogy nem ő a kedvencem, ha egyszer a munkásságuk minimum 80%-ának szerves része.), de mostanában még jobban megszerettem. Nagyon szép hangja van és odavagyok az előadásmódjáért. Személyiségre néha nem vagyok kibékülve vele, bár az tény, hogy izgalmas ember. A szólói pedig csodálatosak. A Kizuna az egyik legnagyobb kedvencem tőle. Igazából, úgy vagyok vele, mint magával Kaméval. Eleve szerettem, de minél többször hallom, mindig csak annál jobban.

Akárhány videót néztem már meg, ahol Kame a Kizunát énekli, ez a kedvencem. Mert ahogy Jinnel együtt éneklik az annyira... kizuna (~baráti kötelék).

Cartoon KAT-TUN to me

Hát, mit ne mondjak, meglátszik az érdeklődési köröm mostani leredukáltsága, azon, hogy már majdnem egy hete írtam utoljára. És megint csak Jinnel lesz tele a bejegyzésem, ami mondjuk így reális, mert a fejem is leginkább vele és a KAT-TUN-nal van tele, továbbra is. Bár, most már amúgy jobb a helyzet, pár napja már nem csak őket hallgatom, hanem sok-sok Miyavit is. Rám jött, hogy igazából mennyire nagyon várom már a koncertet. *-*

Aztán, tegnap óta, még ugyan csak elég erőtlenül, de újra elkezdett fellobbanni bennem a félelem az érettségitől, ami abból a szempontból jól jönne, hogy hátha rávenne, hogy tanuljak normálisan. Mert jelenleg még mindig az van, hogy akárhogy határozom is el, a vége mindig az lesz, hogy jó, ha napi egy tantárgyra tanulok rendesen, s még csak lelkiismeret furdalásom sincs miatta. De hagyjuk is, nem akarom újrakezdeni.

Vasárnap találkoztam Claudiával, akinek most, sajnos, haza kellett jönnie Japánból, a történtek miatt... Látta a blogomon, hogy Jin & KAT-TUN mániám van, aztán mondta, hogy ha szeretném, tud nekem adni még három KT koncertet. Úgyhogy, leleveleztük a találkozót, amire, az óraátállítás dacára, egészen pontosan sikerült is odaérnem. Felmentünk a Malomba az éttermekhez és leültünk hátul. Claudia hozott laptopot, amiről nekiálltunk kiírni a DVD-ket, közben meg néztünk mindenféle videókat, megpróbálva elnyomni a plázarádiót. Ennek következtében, mikor egyszer körbenéztem, azt vettem észre, hogy az öt méteres körzetünkben nem ül senki. xD Beszélgettünk, megnézegettem Claudia Japánból hozott magazinjait, meg a KAT-TUN kislemezét, mert volt olyan aranyos, hogy még ezeket is elhozta megmutatni nekem. Nagyon jól éreztem magam, de a koncerteket nem köszönöm meg, mert azt mondta, ha még egyszer megteszem, visszaveszi. xD ♥

A Cartoon KAT-TUN II You DVD-t már meg is néztem azóta. Nagyon-nagyon tetszett ez is, bár most már nem volt az a letaglózott rácsodálkozás, ami a Break the Records esetében még igen. Ezúttal már tényleg csak alig akadt egy-két szám, amit nem annyira ismertem, legtöbbnek még a szövegét is tudtam (kamujapánnal, persze). Óóó, én annyira szeretem őket. ♥ Most tartok ott, hogy továbbra is teljesen érhető számomra, hogy Jin miért akarhatott váltani, de azért sajnálom, hogy én már soha nem láthatom őket élőben, így hatan. Tényleg, Jin az abszolút kedvenc, de mindet szeretem. Néztem PV Making of-okat, amikből aztán emberként is nagyon belopták magukat a szívembe. Húúú, meg néztem tévéreklámokat is, na, az valami nagyon kész volt. xD Egyébként, meglepően dinamikusan lehet haladni egy együttes feltérképezésével, ha szabad- és nemkénehogyszabadlegyen-időm nagy részében csak velük foglalkozom.

Visszatérve a koncertre, a szólók közül ezúttal Ueda tetszett a legjobban a LOST-tal. Egyébként is ez az egyik kedvenc számom a Cartoon KAT-TUN II You lemezről, de így élőben még ütősebb volt.

Ami nagyon nem tetszett, az Junnoé... Összegészében pedig, milyen meglepő, megint csak Jin volt rám a legnagyobb hatással. Annyira szeretem a hangját, már rögtön felismerem, amikor megszólal, még ha nem is épp őt veszi a kamera. Viselkedésileg pedig itt szimpatikusabb is volt, mint a Break the Recordson. Szeretem, mikor ennyire erőteljesen érzékelhető az... aurája (megártott a Bandage xD). Szeretem Jint, úgy ahogy van, az egész személyiségét és a különleges kisugárzását. ♥

Break the Records

Nos, az történt, hogy tegnap előtt megnéztem a KAT-TUN 2009-es Let's Break the Records koncert DVD-jét... És azóta is állandó jelleggel nézegetem újra a kedvenc részeimet belőle. Fergeteges. Meglehet, hogy csak azért nyűgözött le ennyire, mert még mindig nincs pop koncertekhez szokva a szemem, mindenesetre legtöbbször köpni-nyelni nem tudtam a látványvilágtól. Egy 55000-es stadionban léptek fel, és volt minden, víz- és tűzoszlopok, daruk, repülő ketrecek, óriási kivetítők, eszméletlen mennyiségű statisztéria, egyszerűen minden, amit csak el lehet képzelni. Bár, ami engem illet, ennek a felét se képzeltem el, de, mondom, nekem még mindig nincs sok tapasztalatom a pop koncertek terén. Hihetetlen volt, sodró, meghökkentő és magával ragadó. Közel három órás volt, igaz ebből minimum fél órát végigbeszéltek, illetve nem folyamatosan ők voltak a színpadon. Mivel a nappaliban néztem, anyukám időről időre odapillantott, aztán a végére már ott ragadt és nézte velem. Később pedig azon kaptam, hogy Keep the faith-t dúdol. xD A KAT-TUN az első japán együttes, ami tetszik neki.

Egyébként az egész KAT-TUN-ba teljesen beleszerettem. Sőt, a még mindig ijesztő mértékű Jin-mániám ellenére, ami a legjobban tetszett az egész koncertből, az Kame szólója, az 1582 volt. Mikor meghallottam a szám első taktusait, megéreztem, hogy most valami jelentős fog következni. Utána megláttam Kamét abban a hagyományos japán színházi maszkban és rájöttem, mi. Annak idején ezt a videót mutatta meg nekem egyik ismerősöm, ennek hatására került fel a gépemre az a bizonyos KAT-TUN lemez, amiről már korábban írtam (egyébként, a Cartoon KAT-TUN II You). Nem tudtam, hogy ebből a koncertből való... Most megint ugyanúgy megbabonázott. Az szám eleve nagyon különleges, de az, ahogy Kame, a finom mozdulataival, a tradicionális kellékekkel megidézve a nó-színházat előadja, arra nehéz szavakat találni. Egyszerűen csodálatos. Találtam belőle egy magyar feliratos verziót. Ennek a számnak még a szövege is eszméletlen. De minden elismerésem a fordítónak is, ennél szebben nem is lehetett volna.

Szóval, egyre jobban megszeretem KT-TUN-ékat is. Kame, a fentiek tükrében nem meglepően, ezzel a koncerttel teljesen levett a lábamról, azt hiszem, most már megértem, a legtöbbeknek miért ő a kedvence. Junnót is különösképp kedvelem, egyrészt azért, mert azon kevés Yukan Clubos karakterek egyikének megformálója, akiktől nem mászok a falra; másrészt pedig nagyon jó benyomást keltett bennem az egész viselkedése a koncert alatt. Valamint a többiek is szimpatikusak. ^^

Meglátszik, hogy mostanában mennyit hallgatom őket, mert a koncerten elhangzott dalok háromnegyedét vágtam. Szeretem őket, tetszik a zenéjük. Egyedül a legutóbbi, No More Pain albumukkal vannak problémáim, az teli van gépzenével és torzítóval, nem hinném, hogy fogom hallgatni... Viszont a többi tényleg nagyon jó. És továbbra is a legnagyobb örömöm, hogy számomra eddig kimagaslanak az összes j-pop/k-pop banda közül, amiket eddig hallottam. De komolyan, olyan jó kis rockos számaik vannak, azokat kiváltképp nagyon szeretem.

Jin meg... Hát, érte továbbra is teljesen odavagyok. Főleg, hogy szombaton újranéztem a Bandage-t. Az a film egy mestermű. További újabb dolgokat is felfedeztem benne, amiknek tükrében kicsit hozzá is toldottam még a kritikámhoz. Meg nézem az Anegót és a Yukan Clubot is, az előbbi nagyon-nagyon tetszik, az utóbbinak a harmadik részére pedig végre azt tudom mondani, hogy nem volt rossz. Aztán, ugyebár folyamatosan KAT-TUN-t hallgatok, ha épp mégsem azt, akkor Akanishi Jin szólókat vagy Bandage OST-ot. Nagyon durva, de egyszerűen annyira a hatása alatt vagyok ennek a srácnak. Olyan tehetséges, sokoldalú és szimpatikus... Egyszóval, Jin fantasztikus. ♥

................................................................

Mindez szép és jó, csak közben bár ne kellene még mindig ennyire (sőt, egyre inkább) aggódnom Japánért... Jelenleg mindennél jobban vágyom arra, hogy rendeződjenek ott a dolgok és a helyzet újra biztonságos legyen. Elmondhatatlanul sajnálom és féltem az egész országot... Könyörgöm, több szörnyűség már ne történjen!