Smaragdváros

Nagyon durván post-oz-szindrómám van. Úgy január 22. óta szerintem konkrétan senki mást nem hallgattam rajtuk kívül. De nem vagyok ám depressziós! Ezt szeretném már most tisztázni, mert a Placebo koncert utáni bejegyzésem után, úgy gondolom, szükség van rá. xD Szóval, nem vagyok. Sőt. Hétfőn és kedden kifejezetten boldog voltam. Tegnap óta pedig az tartja bennem a lelket, ha visszagondolok a koncertre. Olyan furcsa belegondolni, hogy mikor nyáron megszerettem az -OZ--t, meg se fordult a fejemben, hogy valaha is láthatom majd őket élőben. És tádáám, láttam. Sőt, találkoztam velük és Natsukival még beszéltem is. Ez az egész valami hihetetlen. Nem kell számítani még a dedikálást és a sok fanservice-t sem, mert már maga a koncert egy csoda volt. Natsuki utánozhatatlan hangja, Aki és Tama gitárjátéka, Nao a csodás basszusgitárral és Zukki a doboknál. Én... igen, boldog vagyok, hogy ott lehettem és láttam őket. Elrepítettek - hogy én is éljek már ezzel a gagyi szójátékkal - a Smaragdvárosba és egyelőre nem is akarok onnét visszatérni! :)
Amúgy, még csak pár órája vágtam le a karszalagomat. Általában rögtön leszedem őket, hogy ne sérüljenek, de ezt eddig nem volt szívem.

Annyira elmondhatatlanul szeretem őket. ♥

Gondolom már két nap alatt a legtöbbeknek feltűnt, meg írtam plörkön is, de a miheztartás végett, azért szólok, hogy új blog-kinézet van. Megint nagyon meglepő lehetek, az -OZ- látható rajta. *-*

Nagyon rövid ideig húzta az előző, pedig mikor megcsináltam, az is nagyon tetszett. De, a nyilvánvaló okokon felül, az volt vele a problémám, hogy hiába világosítgattam még csomószor az eredeti tervhez képest, továbbra is nagyon sötétnek éreztem és nem tudtam megszokni. Szóval, most gyökeres fordulat: fehér alap, hideg színek. Nagyon tetszik. Úgy gondolom ezt most aztán tényleg szeretni fogom. :)

Szerdán egyébként az volt a bajom, hogy aznap volt tablófotózás. Napközben azért voltam kibírhatatlan, mert világelkeseredtem amiatt, hogy pont akkor fotózkodunk, amikor a tél meggyilkolta a fele hajamat, utána meg viva la túlkapások. Kicsesztem magammal és a többiekkel is. Ja, és megbántottam azt az embert is, aki egyike azoknak, akik a legeslegközelebb állnak hozzám. Szóval, ja. Ne beszéljünk erről többet!

A mai nap tanulsága pedig az volt, hogy át kellene értékelnem, a "minél kevesebb alvás, annál jobb"-filozófiámat. Igazából karácsony óta egyszer sem aludtam ki magam, mert még hétvégén is ébresztő órára kelek. Szóval ma konkrétan minden órán azért küzdöttem, hogy ébren tudjak maradni. De úgy, a szó szoros értelmében, állandóan lecsuklott a fejem és a szemem sem tudtam nyitva tartani. Tanítás után meg volt rendhagyó történelemóránk egy a II. világháborúban harcolt kecskeméti bácsival. Gondolom nem kell leírnom, mi bajom volt kb. az előadás felétől kezdve... Jajj. Mondjuk ma Kriszta is eléggé ki volt, szóval lehet, van is valami a levegőben. Viszont a másik meg az, hogy most már olyan beteges szinten kávéfüggő vagyok, hogy ha nem iszom két kávét egy nap, használhatatlan vagyok. Eddig csak egyre volt feltétlen szükségem. Szóval, igen, azt hiszem el kellene gondolkoznom azon, hogy változtassak, mert ez így nem egészséges.

Egyébként lehet ám nekem kommentárokat írni, mert mostanában olyan keveset kapok... Pedig, szerintem, az utóbbi időben csak egészen normális, követhető mennyiségűt blogolok. Mindegy. :)

Ezt pedig muszáj a végére. 大好きだよ-OZ-。 ♥

-OZ- koncert

Este háromnegyed hat körül értem oda az A38 Hajóhoz. Kapásból összeismerkedtem két lánnyal, miközben a zebrát kerestük, amit végül nem találtunk meg. Odaérve gyorsan végigjártam a sort, hogy keressek ismerősöket, de már megint nem találtam. Úgyhogy visszamentem a két újonnan megismert lányhoz. Elmondhatatlanul hideg volt. Mikor odaértem, konkrétan összekoccantak a fogaim, úgy vacogtam. Nem bántam meg, hogy nem jöttem ki korábban. A SoundOfJapan-en azt írták 18:00-kor lesz kapunyitás (bizonyíték: katt), de csak kicsivel 18:30 után kezdtek el beengedni minket. Addig beszélgettem a körülöttem állókkal, többek között megismerkedtem egy kecskeméti lánnyal is. Aztán végre bemehettünk. Először le kellett tennünk az, egyébként, ingyenes ruhatárba a kabátunkat és a táskánkat is, azzal ugyanis nem engedtek be. Beérve lézengtem egy kicsit, gondolkoztam mit kellene venni a mörcspultról, illetve továbbra is közelebbi ismerősöket kerestem. Mivel megint nem sikerült találni, így odamentem a sorban megismert lányokhoz. Pozitív, hogy a várakozás alatt végig j-rock számok szóltak, viszont nagyon-nagyon negatív volt, mikor bekapcsolták a légkondit. xD Mielőtt kezdetét vette volna az örület, a szervezők intéztek hozzánk pár mondatot arról, hogy ne fotózzunk és vigyázzunk egymásra stb. Egészen családias hangulat volt, főleg, hogy nagyon kevesen voltunk, én max. 300-at tippelek. Ez azonban senkit sem befolyásolt abban, hogy egy hihetetlenül jó koncertben legyen részünk.

Az első pár szám alatt előre sodródtam, bekerültem két magas srác mögé, onnan aztán jobbra vettem az irányt, míg nem kikötöttem Aki előtt, a harmadik sorban. Fantasztikus helyem volt, igaz tökéletesen csak Akit és Natsukit láttam, illetve Zukkit, ha néha hátranéztem a dobok felé. Viszont Aki kárpótolt minket mindenért. Ahogy elfoglalta a helyét, ránk vigyorgott és megnyalta a szája szélét, mintha azt mondta volna "Óóó, szóval, ti lesztek az enyémek!". Onnantól pedig végig kommunikált velünk, néha-néha kipécézett magának egy-egy embert, akinek mélyen a szemébe nézett, majd utána az kezével pisztolyt formálva "lelőtte", vagy épp újfent megnyalta az ajkait. Mindkét mutatványt elég sokszor csinálta, elérve, hogy teljesen megvaduljunk érte. Ha egy kicsit eltávolodott tőlünk, rögtön elkezdtük a nevét kiáltozni, mire általában "Ennyire hiányzom?"-mosollyal visszajött hozzánk. Az egyik kedvenc jelenetem volt tőle, mikor a koncert vége felé, megunva, hogy csak "kézifegyverrel" lövöldözik minket, a vállára kapta a gitárját, s géppuskaként ránk lőtt vele egy sorozatot. Nagyon sokszor letérdelt és behajolt közénk de én csak egyszer értem el őt, úgy igazán. Először elkaptam a karját, majd miután láttam, hogy még hagyja magát nekünk, felemeltem a kezem és beletúrtam a hajába, ügyelve arra, hogy meg ne rántsam neki, majd végighúztam a kezem az arcán. Ő pedig csak mosolygott ránk, olyan szeretettel, ahogy az egész koncert alatt végig. Néha helyet cseréltek Tamával és Naóval, nagyon örültem, hogy láttam ilyen közelről őket is. Nao minden alkalommal egy gyönyörűszép mosolyt villantott nekünk, Tama inkább csak szaladgált. xD Aztán mindig visszaérkezett Aki, és úgy nézett ránk, mint aki tudja, hogy "hazaért". Ő volt a kedvencem a koncert alatt, pont annyit fanservice-elt velünk, amennyi hihetetlenül aranyos volt. ♥

Nao, Natsuki, Aki © A38

Natsuki utánozhatatlan, kettős, egyszer mélyen hörgő, másszor remegősen éteri és magas hangja olyan tökéletesen szólt, mintha csak egy lemezről hallgatnánk. Ahogy viselkedett, arról pedig az jutott eszembe, amit egyszer egy Puskás Peti interjúban olvastam:

"Ha úgy érzed a színpadon, hogy mindenki le akar veled feküdni, akkor igazán nagy voltál azon a koncerten. – vélekedik Peti, aki bevallja: egyfolytában azon van, hogy rajongói igazi szexbálványként nézzenek rá. – Kizárólag előadóművészként szeretnék szexuális élményekhez fogható érzéseket kihozni a közönségből. A koncertek ettől olyan jók lesznek, mint egy nagy szeretkezés."

Natsuki olyan szinten eladta nekünk magát, hogy arra szavak sincsenek. Kicsit talán már túl sok is volt a fanservice. Ahogy haladt előre a koncertidő, egyre inkább nekivetkőzött (bár biztos közrejátszott a kimelegedés is), miután pedig kigombolta az ingét, hosszú másodpercekig nézhettünk, ahogy a ujjaival végigsimít a mellkasán. Ezen kívül pedig - kicsit meg is lepődtem rajta - hagyta, hogy a közönség szó szerint azt csináljon vele, amit csak akar. Mindenki agyon fogdosta, simogatták a combját, a mellkasát, sőt néhányan pontosan oda markoltak neki, ahová a legkevésbé sem illik. xD A kedvencem viszont az volt, amikor elkezdtek belekapaszkodni az övébe, s ha szép flegmán, lazán nem nyúl oda ő is, valószínűleg simán lerángatták volna róla a nadrágot is... Natsuki azonban nem zavartatta magát semmin. Nagyon sokszor átjött hozzánk is, nekem is volt szerencsém kétszer végighúznom a kezem a mellkasán, valamint egyik alkalommal neki is óvatosan beletúrtam a hajába, majd ahogy húztam vissza a kezem, pont úgy fordította a fejét, hogy konkrétan a száján szántottak végig az ujjaim, még a fogát is éreztem. A második alkalomnál pedig szabályosan megfogta a kezem. Folyton annyira közel térdelt a színpad széléhez, hogy egyszer be is esett a közönség közé, a biztonságiak húzták ki. Ám, bármi történt, ő ugyanolyan tökéletesen énekelt. Valami zseniális ez az ember. ♥

Natsuki © A38

Mint a fentiekből már kiderülhetett, nagyon alacsony volt a színpad és kordon sem volt. A fiúk meg aztán rendesen tűzbe hozták a közönséget, néha talán már egy picit túlzásba is estek. De ez egyáltalán nem volt zavaró, mert mindent együttvéve, fantasztikus volt az egész koncert. A dalok sorrendjére nem emlékszem, sőt, az extázis miatt arra sem, hogy mik voltak és mik nem. Hihetetlenül sodró volt az egész... A legtöbb nagy kedvenc elhangzott, volt FILMY, LEAD, Last Shell, Zenith, Venom és még sorolhatnám. A ráadásban pedig az elmaradhatatlan DETOX. Amikor valamikor koncert közben Natsuki bemondta, hogy a Rain Delay következik, azt hittem mindjárt elsírom magam. Ez volt az első szám, amit hallottam tőlük, azóta is az egyik legnagyobb kedvencem. Mivel a lengyeleknél nem játszották, ezért aggódtam, hogy kimarad nálunk is. De hálisten nem. Leírhatatlan élmény volt, ahogy az egész közönség ordítva énekelte a szöveget. A nagyobb slágereknél, amúgy, szintén így tettek. Natsuki többször próbált hozzánk beszélni angolul, elég tagoltan sikerült, szerintem ő sem áll a helyzet magaslatán, ami a nyelvtudást illeti. xD Viszont mondta nekünk magyarul, hogy "Köszönöm!", "Sziasztok!" és "Szeretlek, Budapest!". A végén a meghajláshoz megszólalt a LEAD, ezúttal felvételről, ők pedig vigyorogva a vállukra vették a zászlókat, amiket előzetesen aláírogattunk sorban állás közben. A hangzás végig tökéletes volt, minden úgy szólt, ahogy annak kell. Egytől egyig mind igazán profik. Ami kicsit meglepett, bár teljesen logikus, tekintve, hogy a számok többszólamúak, hogy több részt is, amit a felvételeken Natsuki szokott énekelni, most a többiek vokáloztak be, de még örültem is, hogy így - úgymond - ők is még inkább megmutatták magukat.

Még egy adalék, miszerint Aki oldala volt a legjobb, hogy ilyen rendes emberek között én még koncerten nem álltam. Egyszer elestem, akkor felsegítettek, mikor véletlenül leverték a szemüvegemet, akkor a lány, akinek a lába elé esett, ügyelt, hogy ne lépjen rá és nem ugrált addig, amíg fel nem vettem, így nem lett semmi baja. Aki a levonulás előtt bedobott közénk egy pengetőt. Szünetben egyszer csak megkérdezte az egyik lány, hogy valaki elkapta-e, mire mindannyian ráztuk a fejünket. Ekkor elővett egy telefont és elkezdtük keresni. Én láttam meg legelőször és gyorsan lehajoltam érte. Senkinek eszébe sem jutott félrelökni és megtaposni érte! Utána megkértek, hogy mutassam meg. Bevallom, tanulva a D'espairsRay-en látott dobverő-incidensből, kicsit féltem szétnyitni a tenyerem, de eszük ágában sem volt kitépni a kezemből. Köszönök mindent. ♥

Koncert után vettem CD-t dedikáltatni. Addigra már csak a Versust lehetett kapni, de nem bántam, mert ezt a lemezt is imádom. Csodaszép, egyébként, és van hozzá DVD is. Aztán időközben megtaláltam NyaSuékat, így velük álltam sorba a dedikáláshoz. Miközben várakoztunk megbeszéltük a koncertélményeinket. Utána szép lassan elértünk mi is a színpadhoz, amin egy asztalnál álltak a fiúk és osztogatták az aláírásokat. Ötösével lehetett felmenni és mindenki csak egy autogramot kérhetett. Én előzetesen megkértem Claudiát, hogy fordítson le nekem egy rövid kis szöveget, amit el szeretnék mondani a srácoknak a dedikáláson. Ezúton is nagyon-nagyon köszönöm neki ezt a szívességet, még felejthetetlenebbé tette ezt a fantasztikus estét. ♥

Az első Natsuki volt. Elvette a CD-borítómat, én pedig elkezdtem beszélni:

- Omedetou! (Gratulálok!) *Natsuki kicsit meghajtja a fejét*
- Subarashii konsaato datta yo! (Fantasztikus koncert volt!)
Natsuki vigyorogva felnéz: - Subarashii?
- Kitekurete, arigatou! (Köszönöm, hogy eljöttetek!) *Natsuki meghajol*
- Chikaiuchi ni mata hangarii ni kitene! (Remélem, hogy mielőbb újra ellátogattok hozzánk!)
Natsuki mosolyog: - Maybe. (Talán.)

Mivel így "elbeszélgettem az időt", arról sajnos lemaradtam, ahogy Zukki aláír nekem, viszont Tamától kezdve már mindenkinek bőszen mondogattam, hogy "Arigatou!". Mikor Naóhoz és Akihoz értem, az -OZ-os felsőmre mutatva vigyorogva mondták, illetve Aki mutogatta is a kezével, hogy "Nice T-shirt!". Kinyögtem egy "Arigatou gozaimashita!"-t, meghajoltam, elvettem a füzetkémet és lebotorkáltam a színpadról.

Fülig érő mosollyal odamentem NyaSuékhoz és beálltunk a hangosító pult elé. Megállás nélkül remegtek a lábaim és csak azt tudtam hajtogatni, hogy "Végigmondtam! Elmondtam nekik!". Bent maradtam addig, amíg ki nem küldtek minket. Megvártam még Kaeléket is. Utána hosszas keresés árán meglett a ruhatáros bilétám, így - utolsóként - végül csak ki tudtam venni a kabátomat. Aztán ki lettünk zavarva az utcára. Amíg el nem mentek, Deeával és egy barátnőjével beszélgettem, utána felsétáltam a felső rakpartra és vártam apukámat, aki csak kb. fél óra múlva érkezett meg. Én mentem el a helyszínről utoljára. xD

Ez volt életem eddigi egyik legjobb koncertje. Talán csak a szeptemberi Placebo előzi meg. Felejthetetlen élmény. Köszönöm, Natsuki, Aki, Nao, Tama és Zukki! ♥

Elraboltak!

Kb. két órája felhívott mostohatesóm Gábor, hogy otthon vagyok-e, mert Hajnival 4-5 percen belül itt vannak értem. Nem mondták meg miért kell most azonnal, sürgősen elmennem hozzájuk, de Hajni a háttérből ki is hangsúlyozta, hogy nagyon fontos. Így hát gyorsan összekaptam magam, ők felvettek a ház előtt és mentünk hozzájuk, nekem pedig még mindig nem mondtak semmit. Bent Hajni a kezembe nyomott egy zacskót, hogy úgy döntött nem vár, meg kapom most a névnapi ajándékom, mivel most lesz ez úgyis aktuális. Hát, néztem egy nagyot, mikor ezeket találtam benne:

-OZ- pólók *-*

Olyan szépek, főleg a fekete. ♥ Szerintem abban fogok menni a koncertre is... Amúgy, nem mondom, rendesen meglepett! Mindenre számítottam, de erre nem. Nagyon figyelmes tőle. :) Azt azért megjegyezte, hogy nem nagyon tudta eldönteni a tagokról, hogy fiúk vagy lányok. xD

Na, a végére stílusos zárásnak LEAD PV, mert ez a legutóbbi. Meg azért, mert imádom ezt a számot. ♥

Még 13 nap~
Úristen, annyira várom már! Remélem, végül akkor Molly is el tud jönni. *-*

Jön az -OZ-!

Huhh... Én még mindig emlékszem arra, mikor az volt a bajom, hogy a kedvenceim felénk se néznek, nem jönnek Magyarországra. Most meg már lassan, komolyan mondom, túlzásba viszik. xD

Húúú, hát, annyira nagyon örülnék, ha el tudnék menni. *-* Ők nyár óta az egyik kedvenc japán bandámmá nőtték ki magukat. :)

Pozitív, hogy az A38 Hajón lesz, ahová The Subwaysre 3500 Ft volt a jegy (elővételben csak 3000 Ft), szóval nagyon reménykedek benne, hogy ez a koncert is ilyen barátságos áron lesz. Mert olyan jó lenne ott lenni~

u.i.: Ez most végre egy kicsit feldobta a rég-volt-ennyire-szar hetemet. :3

Videózzunk... :)

Péntek este elmentünk a nagyszüleimékhez, de én tegnap délután hazajöttem, mert mára várom a drága barátosnéimet Harry Potter 6-ot nézni, meg élménybeszámolni. :) Szóval, egyedül lévén, tegnap éjszaka nem kellett azzal foglalkoznom, hogy csendben legyek, így fél éjszaka a YouTube-on lógtam. :'D Úgyhogy most szentelnék egy röpke kis bejegyzést egy-kettőnek a sok szépség közül, amiket tegnap megnéztem. :D

Úgy szeretem Adam Lambertet. :) A Music Again eleve nagyon kis bájos szám, de ez a videó még aranyosabb, mint vártam! :D Olyan hangulatos, és Adam hangja továbbra is lehengerlő élőben! :)

.................................................................

És most jön az a rész, amiért szerintem a szomszédok legjobban szerethettek. xD Mert jó éjszaka hörgős rockot hallgatni! ;D Miután nyár közepén rongyosra hallgattam az -OZ- best ofját, tegnap beütött, hogy utána keresek a PV-iknek, mivel szégyen, nem szégyen, eddig még csak a Rain Delay-hez volt szerencsém. Hihetetlenül tetszenek, az egész színviláguk, hangulatuk... Egyre jobban felkelti az érdeklődésemet ez az együttes, tegnap el is kezdtem további zenéket is letölteni tőlük. :) Nagyon érdekes és egyedi hangja van az énekesnek, meg a zenéjük is izgalmas. És a PV-k...!

A Detox volt a Rain Delay mellett a másik kedvencem a best ofról:

A Colorsot is szerettem eddig is, de csupán tegnap éjjel került be az abszolút kedvenc -OZ- számaim közé. Annyira megfogott a PV-je... Olyan sötét és sejtelmes... Natsukit, az énekest pedig csak egy szóval tudnám jellemezni: őszinte. A hangja, az arca... Zseniális ez a PV.

Egyelőre még nem sokat tudok róluk, de a jövőben mindenképp több figyelmet fogok szentelni nekik. :)

Fáradt...

Új kinézet van... Hihetetlen mennyiségű időt rááldoztam a megcsinálására, és... nem tetszik. :S Valami nyáriasat akartam - szerintem eddig stimmel. De nem tudom, valahogy... mégsem az igazi. Egyébként bal oldalt Takeru (SuG), jobb oldalt pedig Maya és Aiji (LM.C), bár szerintem aki olvas engem, az már csont nélkül felismeri őket. xD
Nincs most lelkierőm nekiállni átvariálni az egészet, úgyhogy egy darabig most ez marad... Esetleg lehet véleményezni, ha gondoljátok. :)

Rövidek a napok. Még nyáron is. Annyi mindent akarok csinálni, és alig fér bele valami. Ez azért ijesztő... Pedig alig alszok ---> ez pedig nem normális.
Viszont elkezdtem japánul tanulni. :) Jobb híján a netről, pontosabban INNEN. Annyira jó! :D Mondjuk egy nyár alatt biztos nem leszek valami professzionális, de amíg nincs lehetőségem pl. tanárhoz járni, addig megteszi. Úgy érdekel, és hihetetlenül élvezem! :D

Nem tudok most mást írni. Vagyis tudnék, csak... fáradt vagyok. (Valaki lőjön le, könyörgöm, nincs még egy ilyen marha, aki nyári szünetben ébresztőórára kel!! :@)

-OZ--t hallgatok épp. A múltkor megnéztem a Rain Delay PV-jét, és az nagyon megtetszett. :) De bejövős az egész best ofuk.

Ezek a képek pedig annyira gyönyörűek... *.* Placebo. Nem rég kerültek fel a netre, de biztosan régebbiek, Brian hajából ítélve. Érdekes a kontraszt, Steve magabiztos arca, mosolygó szemei, és a Brianből áradó megtört szomorúság... Mondjuk remélem ezek csak fotók. Küzdünk a napért, nemde? :) ... Szeretlek titeket.