A britpop-isten visszatért

Úgy, de úúúgy vártam már az RPA & The United Nations of Sound lemezét! :) Már július 19-én kijött, de egyszerűen hiába kerestem égen-földön, nem lehetett letölteni. Azonban ma végre sikerült meghallgatnom! :D Nagyon-nagyon tetszik. :) Eddig a kedvencek a Beatitudes, a She Brings Me The Music, a Glory és a Born Again, amihez klip is készült:

Még régebben készült egy az Are You Ready-hez is, IDE kattintva megtekinthető. Érdekessége, hogy a klip alatt mindenféle nyelven kiírják azt, hogy "Are you ready?", és a sok, számomra ismeretlen, valamint a német "Sind Sie bereit?" mellett felbukkan egy olyan szöveg, hogy "A készen?", komolyan érdekelne, hogy ez valami másik nyelv, vagy magyarul fordítanak még a Google-nél is rosszabbul? :'D

A zenekar élén Richard Ashcroft áll, aki a The Verve énekese volt. Ők az egyik legnagyobb kedvenc britpop együttesem, csak sajnos a tagok nem igen tudják elviselni egymást... xD 1990-ben alakultak, 1995-ben feloszlottak, majd 1997-ben újraegyesültek, de csak 1999-ig húzták. A legnagyobb ellentét Ashcroft és Nick McCabe (gitáros, billentyűs) között feszül, olyan "két dudás nem fér meg egy csárdában"-helyzet áll fent. Ennek ellenére 2007-ben megint összeállt a The Verve, egy lemez (Forth) után 2009-ben ismét búcsút intettek egymásnak. Én valamikor 2008-ban szerettem meg őket, bár a Bitter Sweet Symphony c. számukat én is ismertem már időtlen idők óta, mint valószínűleg minden élő ember. xD (Ez volt többek között a Megasztár kiszavazó zenéje, a Kegyetlen játékok végefőcíme, valamint kb. havonta feltűnik egy-egy reklámban. :P) Ekkortájt szerettem bele a britpop zenei műfajba is, aminek ők voltak az egyik legjelesebb képviselői. A britpop nem összekeverendő az angol nyelvű popzenével, akkor már inkább brit alternatív rocknak mondanám. Mindenesetre ez az egyik kedvenc zenei műfajom. :) Az első Verve szám, amit letöltöttem és megszerettem a Rather Be volt, talán azóta is ez a legnagyobb kedvencem tőlük:

Richard Ashcroft a Verve második feloszlása és újraegyesülése között kiadott három szólólemezt, amiket szintén nagyon szeretek. Zeneileg - nem meglepő módon - nagyon közel állnak az anyaegyüttes stílusához, ám azért ha választani kell, akkor még mindig a Verve-re voksolnék, abban van még valami plusz, amit bizonyára a többi tag rak hozzá a számokhoz. Ashcroft szóló számai közül egyértelműen az A Song For The Lovers a kedvencem, aminek nagyon érdemes megnézni a klipjét, mert eszméletlen milyen feszült atmoszférát tud teremteni. ;)

A feloszláskor fájt a szívem a Verve-ért (Főleg, hogy akkor oszlott fel az egyik másik kedvenc britpop zenekarom, az Oasis is...), azonban mégsem estem annyira nagyon kétségbe, mert számítottam rá, hogy Ashcroft elő fog rukkolni valamivel, akkor még azt hittem egy újabb szóló albummal. :) Kiváló zenésznek tartom őt, fantasztikusan egyedi hanggal, így egyértelmű volt, hogy bármilyen formában fog lemezt kiadni a jövőben, én mindenképp meghallgatom. Végül egy új együttes, a The United Nations of Sound lett a dologból, akik most úgy érzem, kicsit talán kárpótolni tudnak a Verve-ért. :)

Taste in

A napokban elgondolkodtatott az a tény, hogy fent van Adam Lambert lemeze a gépemen, és még hallgatni is szoktam. xD Nem is olyan rég még olyan konkrétan be tudtam határolni a zenei ízlésemet. Mit hallgatok? Britpopot és alternatív rockot. Mit nem? R'n'B-t, és semmit, aminek tuc-tuc alapja van, vagy hörögnek benne.

Igazából az, hogy elkezdtem japán zenéket hallgatni, ha nem is változtatott meg mindent, hiszen annak ellenére, hogy mostanában már főként ilyen zenéket hallgatok, a régi kedvenceimet ugyanúgy szeretem; jelentősen kiszélesítette a zenei látókörömet. És ezt nem csupán a hallgatott előadók nemzetiségére, illetve nyelvére értem. Olyan műfajokból is kikerültek kedvenceim, amikről addig azt hittem, egyáltalán nem is szeretem. :)

Nálam ez az egész J-Rock dolog a D'esparsRay-nél kezdődött. Miután megnéztem a REDEEMER PV-jét, úgy gondolom, eldőlt a "sorsom". :) Ők lettek az első japán kedvenc együttesem. Először, mint gondolom rajtam kívül még sokan mások, a REDEEMER lemez dalaival ismerkedtem meg, amelyek a régi számokhoz képest már könnyebben emészthetőek, lágyabbak. Viszont, természetesen, ennyi nekem nem volt elég belőlük, így rövid úton továbbléptem a régebbi lemezeik felé. És itt jött be az életembe a hörgős rock... xD Előtte a legkeményebb zene, amit hallgattam, a 30 Seconds to Mars volt, ahol összvissz annyi volt, hogy bizonyos számok végén Jared előszeretettel "kiabált", de be kell valljam, ez akkoriban kicsit zavart is bennük... Viszont mikor komolyan nekiálltam Despát hallgatni, valami történt. Egyszerűen imádom az igazán zúzós, hörgős számaikat, teljesen átszellemülten tudom hallgatni. :D Rengeteg kedvenc számom ezek közül került ki. Odavagyok Hizumi hangjáért, hogy tud simogató lenni, majd hisztérikus... Igazából az egész D'espairsRay-ért odavagyok. :) Hát, így gabalyodtam bele a japán zene ezen ágába. Ezek után, már nem hogy visszariasztana a hörgés-kiabálás a dalokban, hanem konkrétan szeretek hörgős ScReW, Dir en Grey, exist†trace, the GazettE és újabban -OZ- számokat hallgatni! :D Azért nem semmi idáig eljutni onnan, hogy pár éve még csak musicaleket, illetve a musical színészek popba-hajló lemezeit (Most már szigorú rostán kell ezeknek átmenni! xD) voltam hajlandó hallgatni. :P

Ám ott a másik vonulat is! :D Hosszú időn keresztül (nem írom, hogy világ életemben xD) jobban vonzódtam a depressziós, elmélázós, vagy épp világmegváltós számokhoz, igazából - Mikát leszámítva persze :D - kifejezetten taszítottak a happy-minden-jajj-de-jó típusú dalok. Bizony, ezt az írja, akinek a fejlécén ott virít Takeru és az LM.C (Egyébként már egészen sikerült megbarátkoznom a blogom új kinézetével! :D). :P Míg az előzőt valamelyest meg tudtam magyarázni, ezt nem fogom tudni. Valami átállítódhatott bennem, mert már nem a világfájdalom számok tudtak felvidítani, ha esetleg rossz kedvem volt (azonos azonosat olt ki-elv), hanem épp hogy az ilyen minden ízéig vidám és pozitív zenék. :D Egyszerűen az van, hogy szeretem az oshare kei bandákat, és kész! :D Egyébként pedig igenis értékes az, amit csinálnak, és csomó számnak sokkal több a mondanivalója - számomra legalábbis biztosan - mint amennyinek elsőre tűnik. ;) Amúgy, valószínűleg a fentebb említett ok miatt szerettem meg az Owl City-t is, hogy ne csak folyton japán együtteseket említsek. :)

Britpopot már elég régen hallgattam. Legutóbb tavasszal volt a Blur kapcsán utoljára úgy igazán terítéken. Valahogy mostanában nem ahhoz van hangulatom. :S Pedig tartom, hogy az egyik legszínvonalasabb zenei műfaj. Talán az is közrejátszik, hogy feloszlott a két legfontosabb együttes (Oasis, The Verve). De július 19-én megjelenik Richard Ashcroft új együttesének, a United Nations Of Soundnak az első lemeze, az majd biztos visszarángat egy kicsit. :) Igazából Ashcroft is az a kategória nálam, hogy szívesen meghallgatok mindent, amihez hozzányúl, nem kötelező azt a Vervével tennie. xD Szóval, jó lesz. ^^

Összességében nem bánom, hogy ilyen színes a zenei ízlésem. :) Nagyon szeretem az összes kedvencemet, egyik hallgatásáról sem tudnék lemondani. :D Viszont, hogy visszakanyarodjak az első mondatomhoz, vannak újabban (vagy nem is annyira újabban?) olyan furcsa defektjei az ízlésemnek, hogy én csodálkozom rajta a legjobban. xD A Wikipédia definíciói alapján ők Electropop, ill. Electronic Rock. Annyi a lényeg, hogy tuc-tuc az alapja, na! :F Fogalmam sincs, miért tetszenek... De személyes legnagyobb betegségem, Jeffree Star után, most az enyhébb verziójának, Adam Lambertnek is tetszik a zenéje. :S

Azt már elfogadtam, hogy Jeffree Startól nem szabadulok, de legalább az ő védelmére fel tudom hozni, hogy kegyetlen jó dalszövegei vannak, viszont Lambert átlagosabb ezen a téren... Na, meg játssza őt a Viva. xD Valamiért mégis tetszik...

Talán meg kellene világosodnom, hogy nem minden szar, aminek tuc-tuc az alapja, mint ahogyan nem minden szar, ami hörgős? :S Mert akkor hallgathatnám ezt is nyugodtan. xD Hiszen hallgatok én szimfonikus metált (Within Temptation♥), glam rockot (Mötley Crüe♥), magyar undergroundot, néha még punkot is, ezt ugyan miért ne? Ettől még nem lesz szar a zenei ízlésem. Csak még vegyesebb. xD

Azért, ha valaki mostanában egy beszélgetés alkalmával megkérdezné, milyen zenéket hallgatok, csont nélkül csak annyit mondanék: j-rock, britpop, alternative rock. Mert ezek a számottevőek és a legfontosabbak. :)

Csodaország

Igazság szerint Vörös és feketét kellene olvasnom, mert szerdán már hatalmas TZ-t írunk, amiben benne lesz az is... De most rám jött, hogy irkáljak ide. Bár ha a világ egy ideális hely lenne, akkor most nem lennék gépközelben. Bécsben lennék, 30 Seconds to Mars koncerten. Lehet épp ebben a pillanatban énekli Jared a 100 Suns, nem is olyan messze tőlem... Még közelebb pedig a The Grenma játszik. Ott sem vagyok ott, értelemszerűen. Nem jött össze, pedig nagyon vártam már. Mindegy, majd megnézem őket jún. 26-án a Rocktárban... Remélem. Addig meg koncentráljunk arra, hogy holnap japán buli Edittel! :D Kicsit parázok miatta, hogy őszinte legyek. Annyira kis kezdők vagyunk még... :) Oké, Edit nagyon pró anime-manga témában, de a zene már nála is más tészta. Én meg rohadt sok mindent meghallgattam az elmúlt egy hónapban, de, hát... még felületes, ugye. De majd valahogy feltaláljuk magunkat, biztosan! :D

Múlt hétvégén volt nálunk Niki. :) Pénteken még elszántan besétáltunk a városközpontba, ám szombaton és vasárnap ki sem mozdultunk itthonról. Nem baj, kell ilyen is. :) Ijesztően el tudunk lenni a kis világunkban, igazából. :D Néztünk sok-sok filmet, amik közül kiemelném a Ragyogást, és tisztelettel megkérném az esetleg erre tévedő Stephen King rajongókat, akiknek ez a kedvenc könyvük/filmjük, hogy lépjenek velünk kapcsolatba, és ugyan magyarázzanak már meg nekünk egy-két funkció nélkülinek tűnő jelenetet, köszi! xD

Hétfőn pedig voltunk Alice Csodaországbanon Pesten, az IMAX-ban (bezony, bunkó magyarosan nem ájmexnek ejtem :P). Tényleg hatalmas. :o A film előtt egy kedves néni bemondta, mit kell tenni szédülés stb. esetén. :D Ehhh, ha ezt velünk is megosztották volna az Avatar előtt... :P A szemüveg kisebb volt, mint a kecskeméti, alig tudtam ráapplikálni a szemüvegemre. Az első negyedórában fel is adtam, mondván annyira nem rossz a szemem, de miután szúrni kezdett, inkább visszatákoltam az eredeti konstrukciót. Kedves 30D-s mozik, tessenek már számolni a szemüvegesekkel is!

Egyébként a film nagyon-nagyon jó volt! :D Nem él bennem túl élesen a Disney-rajzfilm, de még így is észleltem változtatásokat. Tim Burton továbbra is egy zseni, bár lehetett volna még-még-még burtonösebb.^^ Helena Bonham Carter aranyos volt a nagyfejű Vörös Királynő szerepében. :D Szimpatikusabb volt a kisebbségi komplexusával, mint a Fehér Királynő (Anne Hathaway). Bár be kell valljam, utóbbi minden kétséget kizáróan a mozi egyik legemlékezetesebb szereplője. xD Alíz (Mia Wasikowska), mert őszinte köszönetem a szinkronnak a magyar megnevezésért, a címfordítók is igazán megtehették volna, is el volt találva, valamint jól szórakoztunk a Kör Bubin (Crispin Glover) is! :D Ééés végül, de nem utolsó sorban, Johnny Depp. Őrült, megszoktuk. Annyira imádom, mikor ennyire nagyon elvont valamiben! :D Hihetetlenül édes volt az egész karakter, enyhén elütött az eredetitől, valamint nagyobb szerepkört is kapott. SPOILER A film kissé hajazott arra, hogy Alízt és a Bolondos Kalapost összehozza, ami mondjuk csöppet perverz lett volna... Elgondolkoztam, milyen jó lett volna, ha a hajón egy hétköznapi kinézetű Johnny Depp odalépett volna Alízhoz, de gyorsan elhessegettem a gondolatot, mert ezzel a mozdulattal csináltam volna Óz-koppincsot (Dorothy és a Madárijesztő barátja) a történetből. xD SPOILER VÉGE Johnny magyarhangja Nagy Ervin volt, aki az egyik kedvenc Depp-hangom. :) Őt hallhatjuk a Volt egyszer egy Mexikóban, a Charlie és a csokigyárban, valamint a Sweeney Toddban is. Sokkal jobban vissza tudja adni Johnnyt, mint pl. Stohl, aki szvsz egyáltalán nem illik hozzá, hiába szinkronizálta már kismilliószor. Ó, majdnem kifelejtettem a szereplők közül Vigyori Úr őmacskásságát! ;) Végezetül össze kellene vetnem az Avatarral a filmet, mint minden embernek, aki látta mindkettőt? Nem fogom tudni. Elfogult vagyok mind Johnny, mind Tim Burton, de még Helena Bonham Carter irányába is. xD Valamint az Almost Alice CD-t is változatlanul imádom! :) Nagyon szép és látványos volt ez is, az is, de nem kérdés, melyiket fogom jobban szeretni.

Ez alkalommal is a rakosgassuk-be-mit-hallgatok jegyében zárnám a bejegyzésem. Blurt. Britpop alapegyüttes, akivel az első találkozásom nem volt túl kellemes (konkrétan végigszenvedtem a best ofot), ám azóta akárhányszor hallgattam bele, ilyen-olyan indíttatásból, egyre jobban tetszett. Aztán, szép és jó a japán rockzene, de már kezdett britpop-hiányom lenni, főleg hogy szép napsütéses tavasz van, és ilyen időben ezt a műfajt a legjobb hallgatni, mert egyszerűen illik hozzá. :) Szóval, lényeg, ami lényeg, nem volt szerelem első hallásra, de kezdek egyre jobban belehabarodni a Blur zenéjébe. :)