Japán Napok

Kata pozitívan áll a miso leveshez

Pénteken szociológia után visszamentem a koleszba, ebédeltem, kicsit rendet raktam, aztán indultam Claudiáért a Népligetbe. Ott ki volt írva a nagy táblára, hogy a 25-ös kocsiállásra fog érkezni a busza, ahogyan még vagy öt azon kívül, ugyanabban az időpontban. Kicsit furcsálltam, de azért elindultam megkeresni, hol is van az. Mindenfelé ki voltak ragasztgatva nyilak, hogy "A 25-ös kocsiállás oldala arra". Konkrétan végigjártam az egész pályaudvart, de nem sikerült megtalálnom. Teljesen olyan érzésem voltam, mintha legalábbis a kilenc és háromnegyedik vágányt keresném. xD Aztán feladtam és felhívtam Claudiát, hogy inkább találkozzunk bent a mozgólépcsőnél. Közben rájöttem, hogy nem néztem meg, hogy tudunk eljutni a Kálvin térre a Népligetből, így neki álltam telefonos segítséget kérni.

Várólisták

Aki olvassa a Plurkömet és/vagy a Twitteremet, az már végigizgulhatta mindezt velem vagy ha azt talán nem is, értesülni biztosan értesülhetett arról, hogy első körön sem engem, sem pedig Katát nem vettek fel a kollégiumba. Emiatt anyukámmal keddre kinyomtattuk az egyetem működési szabályzatából azokat a passzusokat, amik alapján a meglévő papírjaimmal fel kellett volna venniük és felmentünk Pestre az igazoló irataimmal. Mivel ő most szabadságon van, miután végeztünk megtartottuk a közös mininyaralásunkat. Én tegnap is megjártam Pestet, akkor mentem ugyanis beiratkozni az egyetemre.

Világmegváltós

Úgy alakult, hogy idén van apropóm egy tartalmas bejegyzést írni A Föld Napja alkalmából, mert nekem bizony olyan kedvenceim vannak, akik teljes odaadással szerepet vállalnak ilyen dolgokban. :)

My Chemical Romance. SING. Sing It For Japan.

Öröm és büszkeség. Ezek az érzéseim ezzel a klippel kapcsolatban. Én kicsi vagyok ahhoz, hogy bármi számottevőt tudjak tenni álmaim országáért, így hálás vagyok, hogy az egyik legnagyobb kedvenc nyugati együttesen próbálkozik helyettem. Ugyan sosem voltam MCRmy-s, így ebben a projektben sem vettem tevőlegesen részt, mégis úgy érzem, hogy közöm van hozzá. Mert lélekben ott vagyok a sok összetartó és lelkes rajongó között, akik szerepelnek ebben a videóban. És lélekben ott vagyok a japánokkal, s ha már segíteni nem nagyon tudok, igyekszem minél erősebben hinni abban, hogy hamarosan már csak egy rossz emlék lesz mindaz, ami történt.

Eddig is a SING volt a kedvencem a Danger Days lemezről, de ezzel az akcióval most aztán már igazán ledönthetetlenné vált nálam erről a posztjáról. (Van is ITT fordításom a szövegéről.) Olyan szép ebben a lassú, lírai verzióban (is). Meg szép az egész klip, megható. Szeretlek titeket, My Chemical Romance! ♥ Nyáron látjuk egymást. *-*

Szeretem az Anti Fitness Clubot is. Szeretem a kis projektjeiket.

Emlékszem, mennyire örültem, mikor meghallottam a Végső kiáltást a LéleKzet lemezen. Azóta vártam tőlük egy újabb ilyesféle, komoly mondanivalóval bíró számot, amióta annak idején megszerettem őket a Még vár ránk ez a föld kapcsán. Csak hát, ők mégsem a The Grenma. xD Az elkészült klip, a Szájbergyerekhez hasonlóan, ugyancsak házi gyártmányú, s a minőségét megszabja, hogy ez is főként a rajongók által beküldött videókból készült. Emlékszem, a Placebo Running Up That Hillje kapcsán láttam először ilyen megoldást, hogy az emberkék rátátognak az énekes hangjára. Akkor nagyon nem tetszett, azóta viszont már megértettem, hogy az ilyen klipekben elsősorban a gesztust kell keresni. Itt, a rajongókon kívül, még több magyar híresség is feltűnik. Vannak, akiket én személy szerint nem szívlelek, de ott van például az örök nagy kedvencem, Bereczki Zoli is. Az igazi meglepetés azonban a legeslegvégén jön el, amikor is MIYAVI nagyon kis aranyosan belemondja a kamerába, hogy "végső kiáltás"!

Természetesen, azonnal elkezdődött a pánik, hogy majd ezután biztos minden divatliba mostantól j-rocker lesz, amiatt a két szó miatt és itt a világ (vagy legalábbis a szubkultúra) vége. xD Most csak mosolygok rajta, de első olvasásra sikerült eléggé felhúznom magam az ilyen megnyilvánulásokon. Több mondanivaló van annál ebben a számban-klipben, mint hogy ezen az irreális hülyeségen akadjon fenn mindenki. Pont az összefogásról és elfogadásról szól az egész, mert csak így tudunk tenni bármit is a minket körül vevő világért. Személy szerint engem büszkeséggel tölt el, hogy Miyavi, aki, amellett, hogy nagy kedvencem, az egyik legismertebb japán zenész külföldön, egy magyar klipben magyarul beszél. Ez, szerintem, nagyon megtisztelő. ♥

Miyavival Japánért

Tegnap elolvastam a levelet, amit Miyavi írt a rajongóihoz a katasztrófával és a koncertekkel kapcsolatban, s úgy éreztem, na most jött el a pillanat, hogy elmenjek megvenni a jegyem. Mivel amúgy is bementünk apukámékkal a városba a kiállításmegnyitóra, amin van most egy képe, meg is ejtettem a dolgot. Kifogtam egy kolleginát, aki most nyomtatta élete első jegyét. Lebetűztem neki a Miyavit, a tapasztaltabb néni  meg mondta, hogy óóó, erre már adtak el egy jegyet. Hmm, két tippem is van, ki lehetett a másik vásárló. :)

Egyébként, hogy lehet a Ticketportal ennyire igénytelen?! Az első, ami szemet szúrt, az a "tokyo" elgépelése "tokuyo"-ra, de még ettől függetlenül sem lenne jó a honlapcím, ugyanis nincs pont a myv382 és a tokyo között. Kicsit szánalmas, már nem azért...

De a lényeg az, hogy látni fogom Misamát élőben és ez nagyszerű dolog. Ő pedig, amellett, hogy nagyszerű zenész, nagyszerű ember is. Szóval, jöjjön el mindenki.

credit: blackheat

Nem is írnék most többet, íme inkább, Miyavi levele:

"A 2011. március 11-én Japánt érintett tragikus károkat okozó földrengésre és tsunamira válaszolva, úgy döntöttünk, hogy a március 16-án kezdődő európai turné során összegyűlt összegeket adakozásra szánjuk. Minden koncert helyszínénél elhelyezünk majd egy "adakozási-dobozt", amiben a befolyt összeget a segélyezésre szánjuk. A turnéról összegyűlt haszon egy részét is a katasztrófa áldozatainak javára fogjuk fordítani. További részleteket az adakozásról az EMI egyik kijelölt oldalán fogunk nyilvánosságra hozni, továbbá rendszeresen frissíteni.

Továbbra is erősen imádkozunk számtalan emberért, akik még mindig szenvednek a szomorúságban, hidegben és a katasztrófasújtotta területeken, és reméljük, hogy olyan hamar érkezik segítség, amilyen hamar csak tud. Ennek érdekében lépésről lépésre, teljes szívünkkel fogunk cselekedni, annak reményében, hogy segíthetünk a rettenetes katasztrófa áldozatainak.

Nem számít, milyen hűvösek és keserűek az éjjelek; mindig van egy holnap.

Higgyetek továbbra is!
A jövőtök rátok vár.

Szeretünk titeket.

MIYAVI"

forrás: myv382tokyo
fordítás: j-rockmagyarul

szerk.: Mégis írok... Annyira szeretem most ezért Miyavit. Nem, mintha eleve nem szeretném. Csak most ez így olyan jól esik a lelkemnek. Annyira emberi. Úgy becsülöm, mind a kezdeményezésért, mind pedig azért, mert próbál mindenkiben bizakodást ébreszteni. Köszönöm, Miyavi-sama! ♥

Még mindig Japánért

Én ezt nem bírom tovább... Próbálok másra gondolni, meg pozitív lenni, de egyszerűen annyira félek. Most néztem meg a híradót. Ahelyett, hogy kezdene javulni a helyzet, csak egyre ijesztőbb hírek jönnek. Ráadásnak kitört egy vulkán is és azt mondják, nagyon esélyes, hogy felrobbanjon a fukushimai atomerőmű. Olyan pusztítás is lehetséges, mint a csernobili volt. MIÉRT?! Egyszerűen, miért?! Nem történhet meg még egy ilyen azzal az országgal! Nem szenvedtek eleget a második világháború alatt és után? Hogy lehet az élet ennyire igazságtalan?!

Nem tudom elmondani, mennyire megvisel és milyen nagyon féltem Japánt. Úgy aggódom mindenért és mindenkiért… Elég volt már!

Borzalmas csak ülni és nézni, hogy a világ másik felén mik történnek abban az országban, ami számomra annyira fontos. Utána nézek, milyen formában lehet adakozni segítségnyújtásképp, mert különben beleőrülök a tehetetlenségbe…

Könyörgöm, legyen vége!

................................................................

szerk.: Én adakoztam. Sokat nem tudtam, de, talán, sok kicsi sokra megy. Én pedig legalább picit jobban érzem magam tőle. Ha esetleg valaki szeretne hasonlóan tenni:

Magyar Ökomenikus Segélyszervezet
adomány számlaszám: (OTP) 11705008-20464565
megjelölés: "Japán földrengés és cunami 2011"
honlap: ITT

A honlapjukon lehet dombornyomásos bankkártyával online is adakozni, én így csináltam.

Japánért

Gondolom, már mindenki értesült arról, hogy mi történt Japánban pénteken. Földrengés, cunami, azóta még az atomerőművekkel is akadtak problémák... Nem szeretném részletezni, például ITT folyamatosan nyomon követhetőek az események.

Igazából most azért írok, mert szeretném valahol én is kifejezni a részvétemet, együttérzésemet, aggodalmamat. A Facebook most teli van "Pray for Japan" képekkel és üzenetekkel, de az, tudjuk, hogy nem az én világom, inkább maradok a "helyemen".

Ilyen katasztrófa, bárhol történik, ugyanúgy nagyon tragikus. Az oka, hogy a világ mindenkori rengeteg problémája közül engem (és rajtam kívül még sok ismerősömet) ez az eset különösképp megrázott, az az, hogy ez az ország kiemelkedően sokat jelent számomra. Sajnos, nem annyira ritkák ott az ehhez hasonló esetek... Talán ennek legalább annyi haszna lesz, hogy minél hamarabb vissza fog tudni állni minden a rendes kerékvágásba. Bár, a hírek szerint, ez most még ennek tudatában is hihetetlenül súlyos és durva.

Minden élet egyformán fontos, de, természetesen, nekem is első dolgom volt, miután értesültem az eseményekről, hogy megbizonyosodjak róla, hogy a nekem oly sokat jelentő japán kedvenceim épségben vannak-e. Hálisten, egyiknek sem esett baja. (Ismerősöm nem nagyon van kint, de aki igen, az, szerencsére, szintén jól van.) Gondolom, mostanra már mindenki túl van az efféle ijedtségen, de azért megadom a linket, hol lehet megnézni azon együttesek és előadók listáját, akik már hivatalos helyen megerősítették, hogy minden rendben van velük. Remélem, mindenki kedvence rajta van.

► J-Rock ▲ J-Pop & Idols ◄

Őszinte, mély részvétem az elhunytak családjainak, s kívánom, hogy minden eltűnt személy épségben előkerüljön! Remélem, hogy Japánt (és a még veszélyeztetett Kanadát, Hawaii-t, Indonéziát és Fülöp-szigeteket) pedig már nem éri több csapás, s minél előbb minden rendbe jön.

Japán-nap

Vasárnap Japán-nap volt a művházban. Én mindenképp menni akartam, aztán, miután belegondoltam mennyire buli lenne külföldön elmenni egy magyar-napra, elhívtam Norie-t is, de kiderült, hogy ezt már mások is megtették előttem. Megbeszéltem Krisztával is, hogy majd valamikor ő is benéz, de pontosan nem tudja mikor, induljak el nélküle. xD

Kettőtől ötig volt meghirdetve a program, de nekem is csak háromra sikerült odaérnem. Ahogy beléptem az előtérbe, Norie rögtön felpattant az origami-asztal mellől, és örömmel szaladt elém. Odavitt a barátaihoz, ahol megismerkedtem Claudia barátnőjével Arával, valamint iskolatársunk Eszti barátnőjével, Vikivel. Norie hamarosan beszélgetésbe elegyedett egy japán férfival és a kislányával, az apuka a Smack instant-rahment gyártó cég vezetője és Magyarországon élnek. Mivel Claudia pedig eközben épp a "legkisebb daru" origami-verseny kategória megnyerésére gyártotta a kisebbnél kisebb madarakat, Arával elindultunk körülnézni. Elsőként a teaszertartásos asztalhoz mentünk, ahol egy yukatát viselő japán néni szolgált fel az érdeklődőknek egy egyszerűsített rituálé keretében matcha teát. Krémes volt, fűzöld, kissé keserű, de egész finom. Utána átmentünk a sushi-s asztalhoz. Odaálltunk a kiszolgáló néni mellé, és csak ácsorogtunk ott, mert nem mertük megkérdezni, hogy ehetünk-e belőle. Végül pár perc után erőt vettem magamon és rákérdeztem, mire rakott nekünk egy-egy maki sushi-ra gyömbért és wasabit. Ezután álltunk ott még egy-két percig, hogy akkor most felvehetjük-e, vagy mi van, majd nagy végül Ara beleszúrta az egyikbe a kapott fogpiszkálót, és ráemelte a szalvétájára. Megpróbálkoztam ezzel én is, de sehogy sem sikerült felvenni, úgyhogy körbepislogtam, és gyorsan megfogtam kézzel, de hozzáragadt egy salátalevél, így kissé feltűnőre sikerült a mozdulat. Miután mindketten a sushink birtokába kerültünk, visszamentünk Norie-hoz és Claudiához, majd percekig nem tudtuk abbahagyni a röhögést saját magunkon. xD Mindkettőnk most evett először wasabit, ráadásul elég sokat is raktak rá nekünk, így mikor megettük a sushit, az olyan csipősnek bizonyult, hogy azt se tudtuk hova kapjunk. Szerencsére megláttam a következő asztalon a mezei, cukor nélkül kínált zöld teát, úgyhogy gyorsan felkaptam egy belőle egy pohárral. Ara nem sokára követte a példámat, majd megbeszéltük, hogy zöld tea ennyire jól még soha nem esett. xD

Időközben mindenki bevonult a sudoku terembe, így úgy döntöttünk, utánuk megyünk. Bent leültem Norie mellé, és nem sokkal később nekiállt a feladatlapján magyarul levelezni velem. Megtanítottam neki a "csend" szót, lévén abban a teremben olyan feszült koncentrálás zajlott, hogy konkrétan levegőt is alig mertem venni. Megbeszéltük, hogy feladjuk, és kisettenkedtünk a helyiségből. Kint Norie meglátva az Smack-es standot, mondta, hogy szeretne venni belőle. Mondtam neki, hogy, ha eszünk kóstolót és utána kitöltünk egy kérdőívet, akkor kapunk ingyen, úgyhogy odamentünk egy-egy tálkáért. Finomabb volt, mint az olcsó teszkós verzió, amit én szoktam venni, de annyival azért nem, amennyivel többe kerül. De kaptunk ajándékba egy-egy csomaggal. Miközben ettünk, befutott végre Kriszta is. Beszélgettünk, majd egyszer csak odajött hozzánk két csajszi, hogy csinálhatnak-e közös képet Norie-val. Mondtam neki, hogy sztár lesz. xD Ennek tetejébe pár perc múlva odajött hozzánk egy másik japán nagyfőnök a Smack-től, és a kezébe nyomott egy hatalmas szatyornyi instant tésztát. Nem semmi, ő sem tudott hirtelen köpni-nyelni. Utána végre felszabadult a sushi készítős asztal, és le tudtunk ülni csinálni mi is. Nagyon jó volt, annyira élveztem! Egyébként ,Ara az egész folyamatot művészi közelképekkel tarkítva fotódokumentálta. :) Végül annyi sushink lett, hogy mindahányan degeszre ettük magunkat belőle, és az utolsó darabokat már a többi látogató között álltam neki szétosztani, akik amúgy nagyon örültek neki, szóval kifejezetten jó érzés volt. ^^

Időközben kihirdették a haukuíró, sudoku- és origami-verseny díjazottjait, Viki a sudoku gimnáziumi kategóriáját nyerte meg, Claudia és egy másik lány pedig megosztott díjat kaptak a 8×8 mm-es darujukért. Gratulálok. ^^ Aztán véget ért a Japán-délután, így Kriszta, Norie, Ara, Eszti, Viki és én átmentünk a Malomba karácsonyi ajándékokat nézni. Kriszta hamarosan leszakadt, mi viszont még hétig bolyongtunk a központban. Nagyon klassz nap volt, igazán jól éreztem magam a társaságotokban! :)

Én csináltam. *-*

Suicide Club

Vasárnap este néztem meg ezt a filmet, de azóta nem megy ki a fejemből... Szerintem ez volt az eddigi legkegyetlenebb, legnyomasztóbb és legdurvább film, amit valaha életemben láttam... Egy horror ehhez képest semmi. Jó esetben tisztában vagyunk azzal, hogy senki sem fog kimászni a tévéből, ill. a szerencsétlen cápákat és madarakat sem vádoljuk meg, hogy célzottan ránk utaznak... Viszont emberek lesznek öngyilkosok, ez tény. Épp azért megrázó, mert annak ellenére, hogy a végsőkig kisarkított, mégis valószerű.

A 2001-ben készül Suicide Clubot (Suicide Circle néven is ismert) Shion Sono írta és rendezte, és - számomra érthetetlenül - csupán két díjat nyert vele, a Fant-Asia Film Festivalon, abból is az egyik csupán második helyezés. Bár olvastam a kölcsön-Mondómban, amiből kiszemeltem mind a rendezőt, mind a filmet, hogy az úriember viszonya nem a legjobb a saját nemzetével, mivel a filmjei eléggé kellemetlen témákat boncolgatnak, igencsak biztosíték-csapkodós stílusban. Pedig "ne a tükröt átkozd, ha a képed ferde", mondaná Gogol.

Bizonyára mindenki hallott már az öngyilkos klubokról, amiket a fiatalok az interneten szerveznek. A cím alapján tett előfeltevéseim alapján e téma kibontására számítottam, ám a film nem állt meg ezen a ponton. Japánban, sajnos, népbetegség az öngyilkosság, már az idők kezdete óta. Ha csúnyán akarnám megfogalmazni, azt mondhatnám, hogy minden piszlicsáré dolog miatt végeznek magukkal. Távol áll tőlem, hogy bántsam őket, de mit mondjak arra, ha olyan dolgok miatt dobják el maguktól az életüket, mint a cégük csődbemenése, a sikertelen felvételi, no meg a nyugaton is roppant népszerű ok, a szerelmi csalódások? És mindezt hogy kezelik? Ha befekszel a sínek alá, odanyomják a családod orra alá a számlát a maradványaid eltakarításának költségeiről... Ezáltal inkább maradnak az Ivan Iljics-féle "kellemes és illedelmes" megoldásoknál, mint pl. a legendává lett öngyilkosok erdeje, ahová az emberek elvonulnak felvágni az ereiket, majd időközönként a rendőrök kutyákkal megkeresik a holttesteket... Természetesen minden kultúrának meg vannak a maga hibái, de attól még mindez valami fájdalmasan hátborzongató. Csodálhatjuk a japánokat a szorgalmukért, becsületességükért, és azért, hogy az egész társadalmuk a tiszteletre épül, ám megéri ez az egész, miközben 13 éves iskolások ugranak le a házak tetejéről, mert nem tudják elviselni a rossz jegyek miatti szégyent? Nyilvánvalóan, nem. És sajnos ez is olyan dolog, amin felesleges rágódnom, mert én 17-18 éves fejjel, innen egy kis ország még kisebb városából ugyanannyira nem tudok tenni ez ellen semmit, mint ahogy azért sem, hogy a nagyhatalmak felhagyjanak Afrika kirablásával. Még meg sem fogom érni, hogy bármi megváltozzon, és ez dühítő. Ám a japánokat csodálom, továbbra is csodálom, mert megérdemlik, akkor is, ha ekkora árat fizetnek a páratlan fejlődésükért, és mert én mást úgy sem tehetek.

Viszont azzal, hogy ezt a tényt úgy-ahogy feldolgoztam, nem vált könnyebbé a film nézése. Bemutatta ugyanis az öngyilkosságok azon dühítő és értelmetlen formáját is, amit egyedül a média és annak manipulációi tudnak kiváltani az emberekből. Az emberi hülyeség végtelen. A történet során már-már szó szerint megvalósítva végignézhetjük a jó öreg mondást, "És ha ő a kútba ugrik, te is utána ugrassz?", amire természetesen igen a válasz. IGEN, és az emberek tényleg ennyire ostobák. Míg az előző bekezdésben tárgyalt okok úgy-ahogy tolerálhatók, addig egyszerűen az, hogy létezik ma már olyan, hogy Avatar-effektus, több, mint abnormális. Ha valaki azért lesz öngyilkos, mert nem élhet Pandorán, akkor nem akar sehol sem, akkor a halával - elnézést, gonosz leszek - azokat alázza meg, akik esetleg tényleg olyan borzalmakat éltek át, olyan kiúttalanságba sodródtak, hogy nem láttak más megoldást. Mert létezik ilyen, és, úgy gondolom, ez egy olyan komoly dolog, aminek a kérdését nem szabadna az ilyen groteszk tettekkel elbagatellizálni.

A film képi világa is rendkívül nyomasztó, valamint időről időre bekövetkező hosszú késleltetések, elnyújtott jelenetek, és az öngyilkosság majdhogynem minden formájának megjelenítése biztosítja, hogy az ember úgy érezze, nem kap levegőt, és már nem bírja tovább. Fontos szerepet kap még a zene is, a fő téma gyönyörű, a megjelenő számokra viszont nem térnék ki, mert azokhoz lényeges látni a filmet, olvasni a szöveget. A már-már krimibe-hajló történetben nem mindenre kapunk válaszokat. Miért is kapnánk? Az öngyilkosság pont az a tett, amire a való életben sem mindig találunk magyarázatot. Az apró mozaikokból azonban lehetőségünk van összerakni valamilyen képet. Akármennyi borzalmat mutatott is be, sehol sem éreztem a filmet öncélúnak. A közeljövőben mindenképp meg fogom nézni a rendező másik fontos filmjét, a hasonlóan botrányos és megrázó Noriko's Dinner Table-t is, csak úgy érzem, még rá kell egy kicsit készülnöm lelkileg.

A Suicide Clubot nem ajánlom mindenkinek. Kizárólag erős idegzetűeknek! Úgy gondolom, ha van film, aminél ezt komolyan kell venni, ez az. Inkább lelkierő kell hozzá, mint gyomor, bár nekem a nyitó jelenet vérben tocsogó metrója azért alattomosan bekúszott az álmaimba aznap éjszaka...