Várólisták

Aki olvassa a Plurkömet és/vagy a Twitteremet, az már végigizgulhatta mindezt velem vagy ha azt talán nem is, értesülni biztosan értesülhetett arról, hogy első körön sem engem, sem pedig Katát nem vettek fel a kollégiumba. Emiatt anyukámmal keddre kinyomtattuk az egyetem működési szabályzatából azokat a passzusokat, amik alapján a meglévő papírjaimmal fel kellett volna venniük és felmentünk Pestre az igazoló irataimmal. Mivel ő most szabadságon van, miután végeztünk megtartottuk a közös mininyaralásunkat. Én tegnap is megjártam Pestet, akkor mentem ugyanis beiratkozni az egyetemre.

Elég sokkoló volt hétfőn megkapni a levelet, azután, hogy a pasi a múltkor még azt mondta, hogy 320%-ban minden jelentkezőt felvesznek, teljesen beleéltük magunkat és emiatt semmiféle B-tervet nem gyártottunk. Mindketten várólistára kerültünk, Kata a 10., én a 20. helyre. Amikor felmentünk anyukámmal, a kollégium másik vezetőjével beszéltünk, aki nagyon kedves volt, felírta az indokainkat és mondta, hogy értékeli, hogy személyesen odafáradtunk. Annyit sikerült elérnünk, hogy előre helyeztek a várólistán, de a bácsi biztatóan megjegyezte, hogy mindig van visszamondás. Most is volt! Tegnap telefonáltak, hogy felvettek! Ma pedig kiderült, hogy Kata is bejutott, szóval egy pár plusz kör után most úgy néz ki, minden rendben. Már csak azt kell majd elérnünk, hogy egy szobába tegyenek minket, de ez ezek után már nem olyan nagy kihívás.

Egyébként, már a gólyatábor miatt is kellett izgulnunk egy sort, ugyanis napokkal a jelentkezési határidő lejárta előtt beteltek a helyek és ott is várólistát indítottak. Hálisten, mi Katával már korábban befizettük a pénzt és annak a beérkeztét nézték nem a jelentkezési lapét, így oda is bekerültünk mindketten. Amúgy, hétfőtől kezdődik és négy napos lesz. Eléggé izgulok miatta... Meg igazából minden miatt...

Miután a fontos teendőnket letudtuk, eldöntöttük anyukámmal, hogy akkor most "nyaralunk" egy napot. Ennek az egyetlen hátulütője a pokol meleg volt, a forró aszfalton sétálgatni a betondzsungelben annyira nem volt kellemes, de ezt leszámítva jó volt. Én meg összevásároltam egy rakat "kacatot"... Először is, elmentünk a SakuraZakába, hátha most találok olyan kitűzőket, amilyeneket szeretnék. Sikerült is vennem végre egy Kamésat, még egy KAT-TUN-osat, egy NEWS-osat és olyan LM.C-set, ami az egyik kedvencem volt (lila♥), de elhagytam miután már egy soron kimostuk mosógépben is. Amit továbbra sem találtam, az C.N.Blue-s és Yong Hwás, pedig elvileg lehet kapni. Na, majd legközelebb.

Ezután bementünk a Lónyai Antikváriumba, ahol úgy vannak kiképezve az eladók, hogy ha bemész, addig beszélnek, addig nem engednek el, amíg nem veszel valamit. Így végül árengedménnyel vett nekem anyukám, a ballagási ajándékom részeként, egy faximilié (az eredeti másolata) kiadású Radnót Miklós: Bori noteszt, amire azóta vágytam, hogy a magyar tanárnőm behozta megmutatni az övét. Egyébként, Radnóti a kedvenc költőm, de már biztos említettem korábban.

Ezután ebédeltünk egy kínai étteremben, majd elmentünk a Jégbüfébe sütizni. Utóbbi környéke a turista negyed, teli volt magyaros szuvenírboltokkal és népviseletes lányokkal. Itt lecsapott ránk egy kétes kinézetű adománygyűjtő, sajnos erősen kételkedünk benne, hogy tényleg az éhező gyerekeknek fog menni a pénzünk... Itt sétálgattunk, aztán visszafelé megláttam egy kis japán éttermet, ahol főleg bentókat (edéd doboz) lehetett venni. Az eladó srác valami hihetetlenül kedves volt, teljesen feldobta a napunkat. Szeretek ilyen emberekkel találkozni. Végül egy citromos zöld teát vettünk, ami isteni finom volt, és egy kis adag miso levest. Utóbbi kevésbé... Először is, a szaga valami szörnyű volt, alig mertem megkóstolni, miután kibontottam. Végül azért ettem belőle pár kanállal. A tofu ízlett benne, főleg mert elnyomta a lé ízét. Túléltem, de nem lesz a kedvenc kajám. Legalábbis ez a verziója biztosan nem, talán máshol még megkóstolom.

Utána lassan elindultunk haza, de még útközben megálltunk a Lurdy Háznál, ami mondjuk nem igazán nyerte el a tetszésem. Tipikus haldokló pláza. Azonban, sikeresen bementünk az Alexandrába, ahol még mindig kegyetlen nagy akciók vannak. Megfogadtam, hogy most már tényleg nem veszek több könyvet, amíg a meglévő el nem olvasottak listáján nem haladtam jelentősen előre, de nem tudtam ellenállni a kísértésnek. Pár száz forintért megvettem Kakukk Móni Holdvilág c. regényét, ami már egy ideje izgatta a fantáziámat, illetve az Ikeridő c. regényt Micky Donnellytől. Utóbbit már el is kezdtem olvasni, eddig eléggé tetszik.

Sajnos, itt még mindig nincs vége... Azt hiszem, egy ideig most nem fogok venni semmit sem, mert nem fogja már elbírni a lelkiismeretem. Akkor sem, ha ezek nagy része tényleg csak pár száz forint volt. Szóval, voltak akciós lemezek is. Az az elvem, hogy eredeti lemezt csak ezer forint alatt veszek (ez alól már kivétel a Placebo és hamarosan Jin is az lesz), hát, ez pont annyiba került, úgyhogy egyszerűen nem tudtam otthagyni. Szóval, gazdagodtam egy újabb eredeti Tokio Hotel CD-vel, a Zimmer 483 – Live In Europe-pal. Nagyon szép. ♥

Ezután, úgy döntöttünk, hazajövünk, mert plázákhoz nem volt kedvünk, az utcán pedig nem lehetett megmaradni. Ezt leszámítva viszont tényleg jó nap volt és, mint utóbb kiderült, eredményes is. ^^

Nekem tegnap volt még egy utam Pestre, ugyanis akkor volt a beiratkozás. Korán kelés, vonat oda, beiratkozás, vonat vissza. Eszetlen meleg volt aznap is, ahogy mostanában már megszoktuk, szóval alig vártam, hogy hazaérjek. Egyébként, együtt volt a tájékoztatónk a japán szakosokkal az udvaron, ahol, szerencsére, legalább árnyék volt. Egy lány, aki szintén egyedül volt, mellém ült, aranyos volt, beszélgettünk egy kicsit, aztán elkérte az e-mail címemet is. Egyébként, mikor bementem, néztem, hogy mennyi szimpatikus ember, aztán amikor szak szerint szétültettek minket, mind a japánosokhoz ült le... Illetve, mikor véget ért, a japánosok egy kisebb csoportja még ott maradt beszélgetni az épület előtt, míg a kommosok mind elsiettek. Ez kicsit rosszul érintett. Nem akarom, hogy ennyire a japán szak felé húzzon a szívem. Nem is jelentkeztem oda! Elsősorban újságíró szeretnék lenni. Hamarosan úgyis elkezdek japánul tanulni és sikerülni fog, fel fognak venni japán minor szakra jövőre. Csak tényleg szeretném azt érezni, hogy jó helyen vagyok. Szeretném megtalálni a helyem a szaktársaim között. Annyira izgulok és hát... félek.