Múlt héten, hosszas tépelődés után úgy döntöttünk Katával, hogy nem megyünk haza, csak szombat délelőtt, mert túl csábítónak bizonyult a péntek esti Vad Fruttik koncert és Digital Sushi kombó. Péntekenként Katának nincs órája, így ő egész nap hiraganákat tanult a koleszban, igencsak szorgosan, aminek az lehetett az oka, az ő szavaival élve, hogy szerdán kétszer másfél órát rettegett végig japánon, hogy nehogy felszólítsa a tanárnő. xD Nekem is csak egy órám volt aznap, így elég hamar hazaértem. Igaz, hívtak a kommos fiúk kocsmázni, de fáradt is voltam, úgyhogy végül úgy voltam vele, hogy elég lesz az este. Aztán a koleszban, mivel túl lusta voltam ahhoz, hogy én is tanuljak, a délutánt netezéssel és faldekorálással töltöttem. Kellett már az is. ^^
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: J-Rock. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: J-Rock. Összes bejegyzés megjelenítése
2011. szeptember 21., szerda
2011. február 25., péntek
Új szerelmek
Ezt a hetemet javarészt két együttes zenéje határozta meg. Mindkettő j-rock, mindkettőt múlt hétvégén kezdtem el hallgatni. Teljesen beleszerettem a zenéjükbe. Kb. 90%-ban csak őket hallgattam.
Vidoll.
Belefutottam a neten a Blue star PV-jébe, s eszembe jutott, hogy én ezt már láttam egyszer régebben és tetszett. Találtam is egy Vidoll bestofot a gépemen - nem tudom, hogy anno egyáltalán meghallgattam-e. Most viszont igen és nagyon-nagyon megszerettem őket.
Plastic Tree.
NyaSu az utóbbi időben mindenhol sok szépet írt róluk, ezért gondoltam belehallgatok milyenek és letöltöttem tőlük is egy best ofot.
Ez az együttes egy csoda. A zenéjük hitetlenül egyedi és kellőképpen elvont. Az egész hangzásviláguk rendkívül különleges, letisztult. Annyi érzelem és érték árad a dalaikból, hogy már első hallgatás után teljesen a hatásuk alá kerültem. Zseniálisak. Olyan zenekar, hogy egyszerűen azt érzem, mikor hallgatom őket, hogy általuk én is több leszek. Köszönöm, NyaSu, hogy általad megismerhettem őket. ♥
2011. február 21., hétfő
Elkápoposodás
Igaz, már egészen elültek a viták ezzel a témával kapcsolatban, de miután még tegnap is belefutottam egy ezt taglaló hozzászólásba, nem bírom ki, hogy ne mondjam el a saját véleményemet. Ha jól vettem le, akkor ez az egész a Facebook kommentekből indult, és az az alap felállás, hogy aki j-rocker volt és most k-popot (is) hallgat, az pózer és csak azért hallgatja, mert most ez a menő. Aki pedig csak j-rockot hallgat, az begyöpösödött.
Elsőként újfent érdeklődnék, hogy mi az, hogy most a k-pop a menő? Hol menő? Legfeljebb a saját szubkultúránkon belül. Mutasson nekem valaki olyan k-popost, aki nem japán dolgokkal ismerkedett meg először! Ha nem megy, akkor folytatnám. Vagyunk úgy pár százan, esetleg egy-két ezren Magyarországon azok, akik japán zenéket hallgatunk. Ez egy elég zárt szubkult, így nagyjából minden koncerten, bulin, fórumon ugyanazokba az emberekbe botlassz bele. Ha valaki pl. talál egy nagyon jó új együttest és azt megosztja a többiekkel valamilyen fórumon, akkor várható, hogy az a zene hamar szét fog terjedni a rajongók között. Ugyanis ha jó, akkor azt azok is elkezdik tovább terjeszteni, akiknek megtetszett. Láttam már erre nem kevés példát. Na már most, gondolom hasonlóképp lehetett ez k-pop népszerűségének megnövekedésének esetében is. (Nekem a SHINee szélesebb körű elterjedése tűnt fel anno.) Sajnos pontosan nem tudom, hogy kezdődött, ez csak egy elég erős tipp.
Szerintem inkább örülni kellene, hogy egyre inkább elmosódnak a maradék falak is az ázsiai (pop)kultúrát kedvelő rajongók között. Nem azt mondom, hogy minden j-rockernek kötelező jelleggel el kell kezdeni k-popot/j-popot is hallgatni és fordítva, csak épp ne legyen már probléma, ha más így tesz. Kevesen vagyunk, tartsunk össze. Teljesen más a helyzet az esetünkben, mint pl. azoknál, akik amerikai zenéket hallgatnak. Mindig, mindenki megköveteli magának, hogy a nem japánosok elfogadják az ő ízlését, akkor lehetőleg a saját társaságán belül pedig ő ne kezdjen elitista mozgalomba. Egyébként, ha még egyszer belefutok a trú kifejezésbe, én nem tudom, mit csinálok... Nem attól leszel trú, hogy csak egyféle dolgot szeretsz, hanem attól, hogy amit igen, azt szívvel-lélekkel. És tudjátok mit? Nem kötelező trúnak lenni, vannak, akik beérik annyival is, hogy egyszerűen csak tetszik nekik valami. Ezzel sincs semmi baj.
Úgy gondolom, egy idő után kikerülhetetlenek a koreai dolgok a Japán-rajongók számára. Már ha animés-mangás valaki, akkor is bele fog futni a könyvesboltban koreai manhwákba, s ha tetszenek neki, onnantól már kit érdekel, hogy azok nem mangák? A zenénél ugyanígy, a doramák esetében pedig pláne. Szerintem amúgy is nyitottnak kell lenni, nem nemzet alapján megválasztani, mi tetszik és mi nem, de a kirekesztés Korea esetében még nagyobb butaság, mint egyébként. Ott van Japán szomszédságában, mindkét ország sok mindent átvett a másiktól a kultúrfejlődésük alatt és azóta is, valamint a szokások és az életvitel is hasonló. Igaz, hogy mondjuk pont ott lehet éles határt húzni, hogy míg Japán igazi rockzenei központnak számít, addig a k-rock csapatok legtöbbjét felületes hallgatás után még kapásból a pop műfajba sorolná be az ember. Igen, Koreában dominál a pop. A finneknél meg a metál, nálunk pedig az alternatív... Mi a probléma? Ilyen a zenei élet náluk, akinek tetszik hallgassa, akinek nem, az ne. Aki viszont leáll utálkozni, annak továbbra is irigylem a rengeteg idejét és az energiáit.
Most pedig szorosabban rátérve a 'kedves' kommentárra, amit egyik ismerősöm blogjába írtak. Még azt is megkapta szerencsétlen, hogy milyen gáz, hogy mindig vannak új kedvencei, akikért nagyon elkezd rajongani. Ez a kijelentés volt még az, ami végképp felháborított. Lévén ugyanolyan típus vagyok, mint ő. Meg van az abszolút kedvenc zenekarom (Placebo♥), náluk jobban soha egy együttest sem fogok szeretni, mégis van, hogy napokig nem hallgatom őket vagy egy ideig nem is foglalkozom velük annyit. Közben pedig felfedezek új kedvenceket, s ha valamelyikük nagyon megfog, akkor nekiállok róla információt gyűjteni és, igen, annyira rajongani, hogy akár az úgy is tűnhet, hogy ő lett a legfőbb kedvenc. Pedig nincs így, s az első lelkesedés utána alább is hagy, hogy majd csak időszakosan térjen újra vissza. Ez viszont nem azt jelenti, hogy pózer voltam akkor, mikor a legtöbbet vele foglalkoztam, még ha igaz is, hogy az az újdonság varázsa miatt volt. Mivel miután lecseng ez a periódus, nem felejtem el az új kedvencemet, onnantól ugyanúgy szeretem és ugyanannyit foglalkozom vele, mint a többiekkel. Én szeretem ezt így. Viszont itt már megint megjelenik egy teljesen felesleges ellentét, ugyanis a rajongók másik típusának van az egy mindent meghatározó kedvenc, őérte folyamatosan száz százalékon rajong, s csak azért hallgat mellette másokat is, mert nagy ritkán kell a változatosság. Erre nem tudok mit mondani, meg kellene érteni a másikat.
Ja, és még a végén szeretném közölni, hogy én is hallgatok mostanában k-popot, igaz csak kis mennyiségben. (Még mindig túlsúlyban vannak a japán, angol, magyar és amerikai zenék, valamint a rock, és ez nagy valószínűséggel így is fog maradni.) És, remélem mondanom sem kell, nem azzal a szándékkal, hogy 'menő' legyek. Az egész amiatt van, mert imádom a koreai doramákat. Eleinte csak azok soundtrackjét hallgattam, más ilyesmi zene azokon kívül nem is tetszett. Azonban az a helyzet, hogy egy sorozatban vannak szereplők is. A koreai színészek pedig legtöbbször nem csupán filmeznek, hanem együttessel is rendelkeznek. Ha pedig megszeretsz egy színészt, ami nyilván elkerülhetetlen egy-egy jó dorama esetében, akkor magától értetődik, hogy utána nézel a további munkásságának is. Ezért kezdtem én el Kim Hyun Joong miatt SS501-t hallgatni, aztán már nem is csak miatta, mivel megszerettem a zenéjüket. Mostanában pedig a You're Beautiful színészeinek együtteseivel ismerkedem, az F.T. Islanddel és a C.N.Blue-val. Vannak számok tőlük is, akik kifejezetten tetszenek. Ha meg tetszik, akkor mit számít milyen műfaj?
2011. január 3., hétfő
Szilveszter
Utálom a Szilvesztert, felesleges "ünnep", ráadásul sohasem úgy sikerül, ahogy szeretném... Idén sem volt ez másképp. Szerettem volna a barátaimmal lenni, de ez alkalommal sem sikerült összeszerveznünk, s az lett a vége, hogy mindenki szétszéledt... Eléggé ki voltam bukva miatta, de végül feltaláltam magam, eldöntöttem, hogy elmegyek szilveszteri Nippon Shoxx-Groove-ra, aztán jó lesz. Meg is beszéltem NyaSukival, hogy majd hozzájuk csapódom, meg úgy voltam vele, hogy úgyis lesz majd ott egy csomó ismerősöm.Így hát, Bereczki koncert után az unokatesómékhoz mentünk, akik egy Budapest melletti faluban laknak. Nagyon szeretem őket, jó volt náluk lenni. 31.-én Péter elment és az aznap lejáró étkezési utalványaiból bevásárolt egy étteremben egy konkrét lakomát nekünk ebédre. Ezenkívül a nap azzal telt, hogy próbáltuk közös erővel valahogy pótolni az otthon felejtett dolgaimat, ami többé-kevésbé sikerült is. Végül aztán a 19:11-es vonattal elindultam Pestre. Kilépve a Nyugatiból, hosszú évek óta először éreztem meg valamit a szilveszteri hangulatból. Az utcák tömve voltak, hömpölygött az embertömeg, szóltak a papírtrombiták, minden második ember színes parókában vigyorogva igyekezett valahová, a járdákat mindenféle bulikelléket árusító standok lepték el... Hihetetlenül hangulatos volt, úgy éreztem magam, mint kisgyerekkorom szilvesztereinek alkalmával, bár az is igaz, hogy akkor voltam utoljára ilyen szilveszteri ketyeréket árusító bodék közelében. xD
Így aztán nagyon jó hangulatban indultam el a Vörös Yuk felé. Mikor odaértem, már rengeteg ember várakozott az utcán. Magabiztosan elindultam feléjük, mondván úgyis lesz ismerős... de nem volt. Így aztán felhívtam NyaSut, hogy mikor ér ide, aztán tíz percen belül már ott is voltak Rikával és még pár barátnőjükkel. Megismerkedtem pár emberkével, Chibivel azt este folyamán többször is eljátszottunk az egymás-nyakába-ugrós-üdvözlést, mert mindkettőnket zavart, hogy mindenki ezt csinálta körülöttünk, nekünk meg nem volt kivel. xD Aztán végre beengedtek minket a buli helyszínére. Én rögtön - több másik lánnyal egyetemben - megrohamoztam az átöltözéshez a mosdót, aminek a kézmosós-tükrös része egybe volt az előtérrel. Hamar kiderült, hogy az a férfi vécé, de, mivel nem tudtuk hol a női, maradtunk ott. (Mikor egyszer később arra jártam, akkor már ott állt egy biztonsági őr, hogy nőneműek még a tükrökig se mehessenek el. xD) A ruhám amúgy szerelem volt első látásra. Csodaszép, tüllös, sötétlila, tökéletes. Megkérdezték, hogy varrattam-e, pedig, az igazat megvallva, turkálós. Megmutatom, bár élőben ennél még ezerszer szebb:
Maga a buli kicsit átverés volt, mivel úgy volt meghirdetve, hogy akkor most lesz j-rock is, nem csak j-pop és k-pop, de, mint utólag megtudtam, ez 20%-80% arányban lett elképzelve, a pop javára. Többször volt, hogy NyaSu-val kint ültünk az iszogatós-üldögélős résznél azon bosszankodva, hogy adjanak már végre valami rockot is, aztán megszólalt valami k-pop szám, amire mindenki eszét vesztve szaladt be a táncolós részre, mi meg csak néztünk, hogy "Mi ez?!". Alulműveltek vagyunk, ez van. Mondjuk az SS501: Love ya-ra én is berohantam. xD
Ott volt Kael és Sora is, velük, Rikával és még pár emberkével köszöntöttem az éjfélt. (Gackt Vanillája volt az első szám, amit 2011-ben hallottam. ^^) Aztán volt még sok-sok ismerős arc koncertről és DS-ről, de személyesebb ismerős elég kevés. Azért az LM.C-találkozós emberkékkel felelevenítettem az ismeretségünket, meg pl. a mosdóban összetalálkoztam a lánnyal, aki szemben ült velem odafelé a vonaton. xD Aztán volt egy pont mikor eléggé egyedül éreztem magam, mert mindenkinek volt ott közeli barátja, nekem meg nem. Akkor aztán kimentem és telefonáltam Nikivel... Szeretlek. ♥
Négy körül úgy voltam vele, hogy elindulok, aztán elmegyek az ötórási vonattal. Szépen át is buszoztam az éjszakai járattal a Nyugatihoz, majd beültem a szeptemberben felfedezett éjjel-nappali török étterembe, hogy addig ott elleszek, amíg nem jön a vonat. Ki akartam tenni a telefonomat az asztalra, hogy majd azon nézem az időt, de nem volt meg... Hipertempóval belapátoltam a pudingot, amit vettem, majd kirohantam keresni egy buszt visszafelé. Szerencsére negyed óra múlva jött is egy. Visszamentem a Vörös Yukhoz, s első körön megkérdeztem a ruhatárnál, nem hagytam-e ott. Miután a pasi kellőképp kifaggatott, hogy nézett ki a mobiltokom, mi volt még benne a telefonon kívül, milyen típusú a készülékem, átnyújtotta nekem, én pedig úsztam a boldogságban. Majd pedig sarkon fordultam és szaladtam a buszmegállóba, olyan sebességgel, amire nem hittem volna, hogy platform csizmában képes vagyok. xD Ennek ellenére nem értem el az 5:02-est, így várhattam húsz percet.
Kis idő múlva azonban odajött három csajszi megkérdezni, mikor jön a következő busz, és kiderült, hogy ők is NSG-ről jöttek. Elkezdtünk beszélgetni, majd együtt mentünk a Nyugatiig, aztán végül még a vonatomat is megvárták velem. Haláli aranyosak voltak, örülök, hogy megismerkedtem velük. :) A vonaton is együtt utaztam két lánnyal, akik NSG-n voltak és ugyanoda tartottak, mint én, de csak pár mondatot tudtam velük kommunikálni, mert utána félkómába zuhantam és a továbbiakban azért küzdöttem, hogy ébren tudjak maradni. Aztán megérkeztem... és ennyi. Igazából vegyes élményeim voltak ezen a Szilveszteren is, na de majd hátha jövőre. ^^'
2010. október 27., szerda
J-Rock teszt 2.
Keresgettem a google-ben J-Rock tesztet, aztán találtam is egy lefordított variációt. Remélem a fordítója nem haragszik meg, hogy elloptam. :)
magyar verzió © Zelda
magyar verzió © Zelda
................................................................
1) Az első japán szám, amit valaha hallottál?
Nightmare - The World (mert édes egyetlen Death Note opening ♥)
2) Mi keltette fel az érdeklődésed a Jrock iránt?
Editkém olvasott a Mondóban a visual keiről, aztán túl sokat bizonygatta nekem, hogy a Cinema Bizarre az az, engem meg már elkezdett idegesíteni, hogy azt se tudom, eszik vagy isszák a visual keit, így hát utánanéztem. :'D
3) Kedvenc személyed a Jrockban? (csak egyet)
Ha csak egyet lehet, akkor Hyde, mert egyszerűen zseniális, bármit csinál.
4) Megveszed a zenét?
Nem nagyon... Sajnos nagyon ritkán van lehetőségem eredeti CD-t venni. :S
5) Írsz/olvasol fanfiction-t?
Fuck yeah. xD
6) Top10 előadód/zenekarod?
1. LM.C
2. D'espairsRay
3. Miyavi
4. -OZ-
5. VAMPS
6. L'Arc~en~Ciel
7. Hyde
8. SuG
9. Gackt
10. Dir en grey
Nem reális. Nem tudom őket sorrendbe rakni, főként, hogy Hyde-ot és az együtteseit nem szeretném szétválasztani... Szóval a közepén borul az egész. :'D7) Hogyan ismerted meg őket?
Az LM.C-t a Mondóból. :'D A Despa volt az egyik első, úgy ajánlották, és hát beleszerettem. :) Miyaviról sok lehúzó véleményt olvastam, és érdekelt, mennyire igazak (semennyire!). Hyde-ot láttam a Moon Childban, aztán utánanéztem a zenéinek, így jött a Vamps és Laruku is. Az -OZ- és SuG esetében belefutottam egy-egy PV-be, amik nagyon megtetszettek. :D Gacktról és a Diruról pedig szépeket hallottam, így letöltöttem tőlük best ofokat. :)
8) Voltál már koncerten? (ha igen, kién)
Igen! :3 D'espairsRay ♥
9) Mit gondolsz a Dir en grey utálókról?
Még nem találkoztam velük ilyen konkrétan. :S De a Dirut szeretem, az utálkozókat pedig alapból utálom, így tehát csupa szépet...
10) Mit gondolsz, miért olyan népszerű a Dir en grey?
Mert kegyetlen jó a zenéjük és zseniális az énekesük? De csak tippelek. xD
11) Miért van minden Jrock kérdőívben megemlítve a Dir en grey és a Malice Mizer?
Mert nagynevű bandák, akiket valószínűleg mindenki ismer, aki érdeklődik a J-Rock iránt.
12) Hiszel a rajongókban?
Milyen értelemben? Szeretem a rajongókat. Megértem őket. :3
13) Ezt a kérdést ugrom, mert fogalmam sincs, miért lett feltéve, nem is ismerem az illetőt, úgyhogy semmiképp sem akarok itt hülye pletykákat terjeszteni. xD
14) Top10 szám, amit megállás nélkül hallgatsz
Fúúú, de utálom az ilyen kérdéseket... Inkább leírom a fentiektől a kedvenc számaimat. :)
Fúúú, de utálom az ilyen kérdéseket... Inkább leírom a fentiektől a kedvenc számaimat. :)
1. LM.C - OH MY JULIET
2. D’espairsRay – KAMIKAZE
3. Miyavi - We love you ~Sekai wa Kimi wo Aishiteru~
4. -OZ- - Rain Delay
5. VAMPS - DEVIL SIDE
6. L'Arc~en~Ciel - New World
7. Hyde - The Cape Of Storms
8. SuG - nama yoku HoliC
9. Gackt - Jesus
10. the GazettE - Filth in the beauty
Megint csaltam. xD Egyszerűen nem hagyhattam ki a Filth in the beauty-t. :3
15) Rajongsz a japán zenéért?
Igen-igen! :D
16) Szerinted mi inspirálta Japánt arra, hogy "rock" zenét csináljanak?
Nyilván a világleigázó terveik szerves részét képezi... They wanna rock the World! xD
17) Próbáltál már leutánozni valamilyen jrock stílust? (ruhákban, hajban, sminkben)
Ööö, néha. De szerintem valamennyire alapjáraton is hatnak rám.
18) Mit hallgatsz jelenleg?
Miyavi - What's My Name?
19) Szerinted az emberek miért írják le Miyavit olyan gyakran?
Ez komolyan érdekelne engem is! Az még egy dolog lenne, hogy oké, valakinek nem tetszik a zenéje, de attól még nem kellene sokszor ledegradálóan beszélni róla... A rajongóiról meg pláne nem, biztosíthatok róla mindenkit, hogy a legtöbben egyáltalán nem azért szeretjük, ahogy kinéz... Igenis nagyszerű zenész!
20) Én szeretem MYV-t, és te?
Nagyon. ♥
21) Melyik szám ríkatott már meg?
Hyde - The Cape Of Storms *-*
22) Ki a hősöd? (csak egyet)
Nem tudok egyet mondani: az LM.C.
23) Szerinted Mana a legkevésbé sem szép?
Dehogynem. :) Egy csodaszép porosz menyasszony! :D
24) Szerinted Mana-nak vissza kéne vonulnia?
Ugyan miért kellene?
25) Mit gondolsz azokról a bandákról, akik betámadják az USA-t?
Vesztegetik az idejüket. Kevés külföldi együttes tud ott befutni... Meg amúgy is, felesleges.
26) Hány Jrock számod van? (adj számot)
A sajátgép szerint kb. 1400 db.
27) Miért letöltesz, ahelyett hogy megvennél legalább egy albumot?
Beszóóót a teszt. xD Azért mert mindig van valami egyéb, amire költeni kell, és tudom, hogy még a legjobban vágyott lemezek is megvárnak, de pl. egy koncert az nem.
28) Szoktál Jrock fórumokat látogatni?
Igen. A Mondo Fórumra írni is szoktam. :)
29) Mi aggaszt jelenleg a Jrock-ban?
Hizumi (D'espairsRay) rejtélyes torokbetegsége... ._.
30) Előadó/zenekar, akiben csalódtál? (ha van ilyen, miért)
Van, de már lényegtelen, mert rendeztem magamban az ügyüket. :)
31) Mit gondolsz a fangirlökről?
Amíg nagyon nem durvulnak el, addig semmi rosszat. :) Én is szeretek fangörlködni. :D
32) Mit hallgatsz most?
Miyavi - Moon
33) Legutóbbi megjelenések közül valami, amit imádsz?
LM.C – No Fun, No Future ♥
34) Szerintem a jrockereknek kiskutyákat kéne magukkal hordani. Szerinted?
Beugratós kérdés, beugratós kérdés... Könyörgöm, mondja valaki, hogy ez csak beugratós kérdés!!
35) Miért nem hozzák nyilvánosság elé a szerelmi életüket?
Mert magasabb értelmi szinten állnak, mint a celebek, akikkel ellentétben ők csinálnak is valami értékeset, így nincs szükségük rá, hogy ezzel hívják fel magukra a figyelmet.
36) Szoktál énekelni az utcán sétálva?
Egyedül nem, de ha van mellettem valaki, simán! :)
37) Mi a helyzet a tánccal?
Előfordul az is. xD
38) Ha találkozhatnál bármelyik Jrockerrel, ki lenne az?
Maya és Aiji.
39) Miért?
Mert az LM.C a kedvenc japán együttesem. ♥ Imádom őket, a zenéjüket, és azt, hogy ilyen hülyék tudnak lenni... xD
40) Teli van plakátolva a szobád a képükkel?
40) Teli van plakátolva a szobád a képükkel?
Azt azért nem mondanám, de van kint egy LM.C, egy D'espairsRay és egy L'Arc~en~Ciel poszterem. :3
41) Mi a helyzet a magazinokkal? Melyiket szereted?
Külön nem szoktam rá időt áldozni, hogy foglalkozzak velük. Majd ha fogtam már a kezemben többfélét, visszatérek erre a kérdésre. ^^
................................................................
Köszönöm a figyelmet! :D Egyébként ez volt a 150. bejegyzésem. :)
2010. október 20., szerda
Jön az -OZ-!
Huhh... Én még mindig emlékszem arra, mikor az volt a bajom, hogy a kedvenceim felénk se néznek, nem jönnek Magyarországra. Most meg már lassan, komolyan mondom, túlzásba viszik. xD
u.i.: Ez most végre egy kicsit feldobta a rég-volt-ennyire-szar hetemet. :3
Húúú, hát, annyira nagyon örülnék, ha el tudnék menni. *-* Ők nyár óta az egyik kedvenc japán bandámmá nőtték ki magukat. :)
Pozitív, hogy az A38 Hajón lesz, ahová The Subwaysre 3500 Ft volt a jegy (elővételben csak 3000 Ft), szóval nagyon reménykedek benne, hogy ez a koncert is ilyen barátságos áron lesz. Mert olyan jó lenne ott lenni~
u.i.: Ez most végre egy kicsit feldobta a rég-volt-ennyire-szar hetemet. :3
2010. szeptember 30., csütörtök
D'espairsRay koncert
Még mindig hihetetlennek érzem, hogy tegnap ott voltam a D'espairsRay koncertjén. Ők voltak az első japán együttes, akiket komolyabban elkezdtem hallgatni, s ez nem is volt még olyan régen... Épp ezért felfoghatatlan, hogy ilyen hamar megadatott, hogy lássam őket színpadon is. Felfoghatatlan, de fantasztikus. :) Nagyon remélem, hogy az a hiatus, még ha két éves is, akkor is tényleg "csak" szünet, és nem a vég, mert én még szeretném látni őket!
Iskola után lezavartam még egy gyors szalagavatós ruhapróbát, utána elkezdtem készülődni. Közben befutott Edit, s igaza lett. Nekem háromszor annyi időm volt elkészülni, mint neki, és végül mégis rám kellett várni. xD A Sparnál találkoztunk Mollyval és Mimivel, majd lóhalálában rohantunk a buszhoz, de hálisten végül még hamarabb is értünk oda. Saya már fent ült, mivel ő Szegedről jött, és foglalt nekünk helyet a második emeleten leghátul. Mimi elaludt, mi pedig végigbeszélgettük az utat, valamint körmöt lakkoztunk. xD A Népligetben szálltunk le, ahonnan kb. öt perc volt a Diesel Club, ami előtt beálltunk a már eléggé hosszú sor végére. Egyszer csak látom, hogy közeledik egy nagyon ismerős lány... NyaSuki volt, csak épp levágatta a haját, mióta utoljára láttam. :) Megölelgettük egymást, aztán odahívtam hozzánk.
Közben Saya és Edit hatalmas erőbedobással próbáltak felbontani két üveg bort, hogy VBK-t csináljanak belőle, aztán, külső segítséggel, de megoldották. Míg várakoztunk, egyszer elhaladt mellettünk egy kisiskolás csoport, csak úgy bámulták a tömeget, mi ez a sok fura szerzet! :D Molly hamarosan felfedezett ismerősöket a sorban, úgyhogy, egy kis gondolkodás után, mi is előrébb tolakodtunk. Ott volt Andreya, s később Nanoushka is csatlakozott hozzánk. Nem tudom mennyit vártunk, igazából gyorsan eltelt az idő, beszélgettünk, aláírtunk egy zászlót és csináltunk a vezetésemmel ezernyi képet. xD

![]() |
| Mimi, én, NyaSuki, Edit |
![]() |
| én, Molly, Mimi |
Bent leraktuk a cuccainkat a ruhatárba, utána megnézegettük, miket árulnak. Volt valami gusztustalan zokni 5500Ft-ért, meg csodaklassz pulcsi 9900Ft-ért. Értelemszerűen egyikből sem vettünk. xD Edit, Molly és Mimi vettek vászontáskát, amit a koncert és hosszas gondolkodás után végül én is akartam, de addigra már csak a hivatalos staffnak fizethettem volna, Euróval, amim pedig nem volt. :S A koncertterem nagyon picike volt, ráadásul olyannyira sikerült megtöltenünk, hogy elég hering-stílusban álltuk végig a koncertet, de ez csak azt jelzi, mennyien szeretjük Despáékat. :) Bent összefutottam Kaellel, Rikával, Deeával és még pár ismerőssel. Aztán hét körül beálltunk a várakozó tömegbe, s még egy órán keresztül Evanescence-t hallgattunk. xD Folyamatosan azt adták, már az egész közönség ki volt készülve tőle, hogy nem képesek váltani, azért mégsem Evanescence koncertre jöttünk, na! :'D Várakozás közben a rajongók minden élő embernek sikítottak, aki felment a színpadra, így lett nagy sztár a fotóspasi, aki hálából még puszikat is dobált nekünk. xD Aztán végül nyolc után pár perccel elkezdődött! Molly, NyaSu, Mimi és Andreya elég hamar elsodródtak tőlünk, de Edittel és Sayával végig nagyjából együtt maradtunk. A neten a következő setlistet találtam:
1. BORN
2. Marry of the Blood
3. WEDICINE
4. 浮遊した理想 Fuyuu shita risou
5. DEATH POINT
6. dope
7. 13 -Thirteen-
8. LOVE IS DEAD
9. DAMNED
10. Masquerade
11. Human-Clad Monster
12. DEVILS' PARADE
13. abyss
14. Hollow
15. REDEEMER
16. Garnet
Encore:
17. Abel and Cain
18. Forbidden
19. in vain
20. MIRROR
A KAMIKAZE-nak és a TRICKSTER-nek még nagyon tudtam volt örülni, mert azok a legnagyobb kedvenceim között vannak tőlük, de a másik két nagy szerelmet, a Garnetet és DEVILS' PARADE-et eljátszották, nem is akárhogy. Az egész koncertnek volt valami "spirituális" jellege, vagy nem is tudom, hogy fogalmazzam ezt meg. Ezt leginkább a DAMNED alatt éreztem, amikor még ráadásnak az egész színpad vörös fénybe borult. Ahogy az egész közönség egy emberként kiabál, Hizumi mozdulatai, gesztikulációja... Valahogy ezt jutották eszembe. Voltak azonban teljesen más pillanatok is, mint például az átszellemült karlengetés az abyss alatt, vagy a parti-hangulatot hozó LOVE IS DEAD. Egyébként meglepően táncolható volt a zenéjük, én sokszor abba is hagytam a feltett kézzel való ugrálást. :) Nem éreztem különösebb problémákat Hizumi hangjával, a betegsége ellenére sem, inkább csak a beszédhangját találtam elég rekedtnek. Szólt hozzánk párszor, angolul, amit néha nem annyira értettem, de a lényege a szokásos közönség-biztatás volt. Mielőtt levonultak, Zero egy üveg vizet szétköpködött a közönségre, és büszkén elmondhatom, hogy jutott rám is. xD Egyébként annyira aranyos volt, az egész koncert alatt ott bujkált a mosoly az arcán. Ezután a koncert után már nem tudok válaszolni arra a kérdésre, hogy ki a kedvenc tagom, mert most már mindet egyaránt imádom. :) Karyu olyanokat leművelt a gitárjával meg a nyelvével ... Azt hiszem ezt hívjuk fanservice-nek. :P:D Tsukasából sajnos gyakorlatilag semmit sem láttunk, mert a dobok mögötti rész nagyon erős fénnyel volt megvilágítva, aminek hatására csak a sűrű, színes füstöt láthattunk, s néha a hajának a körvonalát. Egyedül akkor pillanthattuk meg őt, mikor kijött eldobni a dobverőit, de azután meg elég hamar elhagyta a színpadot. :( A koncert végén a fiúk rituálisan kiosztották az üvegeiket is, de a kedvencem volt a pengetők "eldobálása", amiket Zero és Karyu konkrétan a szájukból köpködtek a tömeg közé. :D Úgy gondolom, igazán lelkes és hálás közönség voltunk, amíg Despáék levonultak a színpadról, olyan extatikus sikítás-ordítás orkán volt, hogy ilyet szerintem még nem is hallottam. xD
Amikor oszlani kezdett a tömeg, észrevettem, hogy Rika és még egy lány a földön fekszenek egy dobverőt markolva, körülöttük egy csapatnyi lány, akik ütve-rúgva próbálták kitépni azt a kezeik közül. Hihetetlenül ijesztő volt az egész. Próbáltam lecincálni egy-egy csajt róluk, de miután nem sikerült, és mindenki más csak bámult, elrohantam biztonsági őrt hívni, ők se perc alatt szétszedték őket, de páran még mindig maradtak akik szorosan fogták azt a nyamvadt dobverőt, s nem nagyon tudtak megegyezni róla. Igazából nem tudom, mit képzeltek azok a lányok magukról... Mi van, ha megkaparintják a dobverőt? Nézegethetik otthon nagy büszkén, hogy "Az enyém. Megvertem érte három másik rajongót!". Szánalmas. Végül nem tudom, mi lett a kérdéses tárgy sorsa, Rika otthagyta, miután megkapta az őröktől Hizumi nyakláncát, de szegény eléggé kivolt, amit meg is tudok érteni...
A koncert után leültünk a lépcsőre enni és beszélgetni, majd elnéztünk hátra, ahol a rajongók várakoztak, hátha kijönnek Despáék. Megvártuk, amíg Andreya elment, után átsétáltunk a Diesel másik oldalára, ahol szintén találtunk pár várakozót. Elég sokáig lézengtünk a buszuk elkerített parkolója körül, de végül a lányok meggyőztek, hogy nagyon hideg van, és úgyse jönnek ki, menjünk... Mikor elindultunk, felkiáltott a tömeg, hogy "Karyu!!", ezért még maradtunk egy kicsit, de már nem sokáig. Megkerestük az éjszakai buszt, elmentünk a nyugatihoz, ahol ijedten konstatáltuk, hogy a McDonald's csak hétvégén van nyitva kettőig. Segítséget kértünk az egyik utcai kajáldánál, ahonnan a belváros felé irányítottak minket, de már pár méter után belebotlottunk egy török étterembe, reggel hattól hajnali négyes nyitva tartással. Így hát beültünk, felváltva eszegettünk, beszélgettünk, egész hamar eltelt az a pár óra, és miután ráraktam a táskámat az asztalunk alatti szellőzőre, már annyira hideg sem volt. Éjfél után felköszöntöttük Mollyt, aki ma lett 16 éves. Boldog Szülinapot, Molly!
![]() |
| Saya és Molly |
Végül elérkezett az idő, hogy átmenjünk a vasútállomásra és felszálljunk a várva várt első vonatra. :) Harmadik próbálkozásra találtunk egy kupét, ahol volt fűtés és az ajtaját is be tudtuk zárni. Olyan megáll-minden-bokornál járat volt, de körülbelül az út felére már mindannyian aludtunk. Ceglédnél arra ébredtem, hogy megsülök, letéptem magamról minden kabátot és pulcsit, s könyörögtem a lányoknak, hogy hadd nyissam ki az ajtót, de rajtam kívül egyedül Sayának volt még melege, így végül én mentem ki a vonat folyosójára. Nem tudom, mit éreztek a többiek, de szerintem kész szauna volt bent... Az állomáson elbúcsúzkodtunk a többiektől, majd busszal hazajöttünk Mollyval. Olyan fél hét körül értem haza. Kicsit tartottam ettől a Pesten való éjszakázástól, de nem volt vészes, és mindenképp megérte! :D
Címkék:
barátok,
D'espairsRay,
J-Rock,
koncert,
szülinap
2010. július 27., kedd
LM.C meet + DS
Elérkeztem az élménybeszámolóim utolsó állomásához. :D Mondjuk azt hittem hamarabb meg leszek vele, de mindegy, mert azóta úgysem történt semmi érdekes. Vagyis de! :D Meg van a jegyem Szigetre, Placebóra és D'espairsRayre is. *10 centivel a föld felett* Olyan, de olyan boldog vagyok. ♥
Július 24-én 14:00-ra volt meghirdetve az LM.C rajongói találkozó a Westend vízeséséhez. Balatonfüredről mentem, így Pesten keresztül jöttem haza 25-én hajnalban, a cuccaimat, meg apukámék utánam hozták, mert nekik is aznap kellett hazaugrani. Percre pontosan érkeztem! :D Minden elismerésem a vonat és metró menetrendeké. :'D Ennek ellenére már ott voltak páran. Nem volt nehéz felismerni őket, nagyjából mindenkiről sütött, hova is jött. xD Szépen gyűltünk, végül összesen 25-en vettünk részt a találkozón. Eleinte csak álltam ott, hogy "Úristen, itt mindenkinek van 3-4 ember, akit már ismer személyesen, én meg senkit, jesszusúristen, mit fogok én csinálni?!". Miután felvonultunk a tetőteraszra, ott folytatódott a klikkesedés. Ácsorogtam ott magamban, nem messze tőlem pedig Deea, ugyanígy. Miután beazonosítottuk egymást, úgy döntöttünk, elkezdünk vegyülni, s rögtön meg is környékeztük a legközelebbi csapatot, bemutatkoztunk, majd szinte abban a pillanatban mindenki elvonult WC-re az ott lévőkből, és ott álltunk ketten NyaSukival. Ijesztően hasonló szituáció. xD Egy darabig egy helyben toporogtunk, majd találomra kiválasztottunk egy klikket és így hozzá csapódtunk Zaviihoz és Dukához, akik nagyon kedvesen fogadtak minket, és hamarosan visszajöttek a többiek is, így már egy egész nagy csapatot alkottunk. :) Aztán Sora és Kael, a kedves szervezőink, nekiálltak LM.C kvízeket kiosztani, amiknek lelkesen neki is estünk. Végül egy darab hibátlan lett, a többi meg szerintem ugyanúgy sikerült, mert nem kicsit egyeztettünk. xD Miután ezzel és Sora muffinjaival végeztünk, páran elindultunk mosdóba, majd onnan, egy hirtelen ötlettől vezérelve, Noni és NyaSu vezetésével be az épületbe helyes ázsiai fiúkat nézni. :D Elvoltunk egy darabig, már ránk is telefonáltak, hogy menni kellene vissza, mert csoportkép következik. :D És ekkor odajött hozzánk a csúnya biztonsági őr bácsi. :S Megkérdezte, mi ez a csoportosulás, mit tervezünk, ha ilyen hangosak leszünk a házban is, ki fognak onnan toloncolni minket, valamint a Nanoushka-készítette zászlónkat, amit mindannyian aláírtunk, ledegradálta lepedővé, s közölte, hogy aláírást gyűjteni tilos... -.-'
Ezután elmentünk a Westend játéktermébe táncszőnyegezni. Pár perc után kettészakadt a csapat, aki akart ott maradt, a többiek - köztük én is - elmentünk Starbucksozni. Próbáltuk kitalálni mit szokott Maya inni, de szerintem egyikünknek sem sikerült. xD Én valami karamelles Frappucinót vettem. Finom volt, meg minden, de olyan szinten tömény, hogy a végén ott álltunk valamennyien kezünkben egy-egy negyed pohár Frappucinóval, hogy lassan már hányingerünk van, de 880 Ft-os kávét nem dobunk ki! xD
Nonival el akartunk menni kimosni a poharainkat és eltenni emlékbe, de addig szenvedtem az enyém megivásával, hogy szegény nem tudott tovább várni és kidobta, aztán én is az enyémet. (Gomen, Noni, itt is. :S) Közben odajött hozzánk két pedofil bácsi, és nekiálltak zaklatni minket... Kérdezik, milyen suliba járunk, mondom katonaiba. Tényleg, és miket tanulunk ott? Közöltem vele, hogy tudunk bánni a szamurájkarddal, valamint lőni, nagyot és pontosan. xD Sehogy sem akartak békén hagyni minket, úgyhogy végül a biztonsági őrök szerelték le őket. :S Fél hatkor megint kétfelé vált a csapatunk, az egyik fele elindult a Margitszigetre Sorával, akik meg hat körül hazamentek, azok maradtak a Westendnél Kaellel. Mivel Kriszta vonata is hatra ért fel, én is velük maradtam. Miután mindenki elment, akinek el kellett, valamint Kriszta is csatlakozott hozzánk, kimentünk mi is a Margitszigetre, de szinte azonnal vissza is fordultunk onnan, mert - mint később kiderült, téves - jégeső-riasztást kaptunk. Páran visszamentek a Westendbe, mi Krisztával azokkal tartottunk, akik szintén Digital Sushira mentek este. Kael felfedezte, hogy Kriszta hasonlít Junra (LM.C support szintis), és az a durva, hogy jobban megnézve, tényleg, pedig egyszer sem jutott eddig ez eszembe róla! :D A Boráros téren (ott?) beültünk egy kocsmába, de rövid úton kivágtak minket onnan, hogy nem lehet heten ülni két üveg sör felett. :S Úgyhogy az utcán alapoztunk, meg ismerkedtünk egymással, és két csajszival, akik szintén DS-re jöttek. :) Meg elmentem fogadott anyukámmal, Rikával pénzt felvenni. xD
Utána elindultunk a bulira. Hát, örülök, hogy velük tartottam, mert a helyszínül szolgáló jelzés nélküli, lepukkant raktárépület mellett simán elmentem volna, úgy hogy sose jövök rá, hogy ott tartották a DS-t. xD Belülről viszont nagyon királyul nézett ki. Telis-tele volt lolitákkal, akik hihetetlen lelkesen végigtombolták a német visual kei zenekar, a Lolita Komplex koncertjét. :D Tetszik nekem ez az együttes, nagyon jók voltak, csak a vége felé már mindenki elfáradt, és ki-be járkáltunk róla. Az énekesnő dobált nekünk nyalókákat. :D Mondjuk amúgy is egész este (meg nap) mindenki kollektíven nyalókázott. :D Mert az jó dolog. A buli is jó volt utána. A kedvenc részem a D'espairsRay: Love is DEAD - Gackt: Vanilla - the GazettE: Filth in the Beauty blokk volt. Rengetegen voltunk bent, és mindenki tombolt! :D Olyan jó volt amúgy, hogy így meetről mentünk, mert így volt egy tucat ember, akit ismertem, és akihez bármikor oda tudtam menni beszélgetni meg táncolni, még akkor is, ha Kriszta esetleg másfelé volt épp. :) Egyébként ő is nagyon jól érezte magát, aminek külön örülök, mert ha már - anyukám szavaival élve - elrontom őt, legalább élvezze! ;D
Képek:
1.: Ha esetleg valaki nem ismerne fel, én vagyok balról a második, piros kockás szoknyában (Bell the CAT-style *.*). ;D
2.: A Starbucks előtt, megint csak balról a második vagyok. :)
3.: Én, Noni és NyaSu a Frappucinóinkkal. :D
4.: Krisztával DS-en. :)
Nonival el akartunk menni kimosni a poharainkat és eltenni emlékbe, de addig szenvedtem az enyém megivásával, hogy szegény nem tudott tovább várni és kidobta, aztán én is az enyémet. (Gomen, Noni, itt is. :S) Közben odajött hozzánk két pedofil bácsi, és nekiálltak zaklatni minket... Kérdezik, milyen suliba járunk, mondom katonaiba. Tényleg, és miket tanulunk ott? Közöltem vele, hogy tudunk bánni a szamurájkarddal, valamint lőni, nagyot és pontosan. xD Sehogy sem akartak békén hagyni minket, úgyhogy végül a biztonsági őrök szerelték le őket. :S Fél hatkor megint kétfelé vált a csapatunk, az egyik fele elindult a Margitszigetre Sorával, akik meg hat körül hazamentek, azok maradtak a Westendnél Kaellel. Mivel Kriszta vonata is hatra ért fel, én is velük maradtam. Miután mindenki elment, akinek el kellett, valamint Kriszta is csatlakozott hozzánk, kimentünk mi is a Margitszigetre, de szinte azonnal vissza is fordultunk onnan, mert - mint később kiderült, téves - jégeső-riasztást kaptunk. Páran visszamentek a Westendbe, mi Krisztával azokkal tartottunk, akik szintén Digital Sushira mentek este. Kael felfedezte, hogy Kriszta hasonlít Junra (LM.C support szintis), és az a durva, hogy jobban megnézve, tényleg, pedig egyszer sem jutott eddig ez eszembe róla! :D A Boráros téren (ott?) beültünk egy kocsmába, de rövid úton kivágtak minket onnan, hogy nem lehet heten ülni két üveg sör felett. :S Úgyhogy az utcán alapoztunk, meg ismerkedtünk egymással, és két csajszival, akik szintén DS-re jöttek. :) Meg elmentem fogadott anyukámmal, Rikával pénzt felvenni. xD
Utána elindultunk a bulira. Hát, örülök, hogy velük tartottam, mert a helyszínül szolgáló jelzés nélküli, lepukkant raktárépület mellett simán elmentem volna, úgy hogy sose jövök rá, hogy ott tartották a DS-t. xD Belülről viszont nagyon királyul nézett ki. Telis-tele volt lolitákkal, akik hihetetlen lelkesen végigtombolták a német visual kei zenekar, a Lolita Komplex koncertjét. :D Tetszik nekem ez az együttes, nagyon jók voltak, csak a vége felé már mindenki elfáradt, és ki-be járkáltunk róla. Az énekesnő dobált nekünk nyalókákat. :D Mondjuk amúgy is egész este (meg nap) mindenki kollektíven nyalókázott. :D Mert az jó dolog. A buli is jó volt utána. A kedvenc részem a D'espairsRay: Love is DEAD - Gackt: Vanilla - the GazettE: Filth in the Beauty blokk volt. Rengetegen voltunk bent, és mindenki tombolt! :D Olyan jó volt amúgy, hogy így meetről mentünk, mert így volt egy tucat ember, akit ismertem, és akihez bármikor oda tudtam menni beszélgetni meg táncolni, még akkor is, ha Kriszta esetleg másfelé volt épp. :) Egyébként ő is nagyon jól érezte magát, aminek külön örülök, mert ha már - anyukám szavaival élve - elrontom őt, legalább élvezze! ;DKépek:
1.: Ha esetleg valaki nem ismerne fel, én vagyok balról a második, piros kockás szoknyában (Bell the CAT-style *.*). ;D
2.: A Starbucks előtt, megint csak balról a második vagyok. :)
3.: Én, Noni és NyaSu a Frappucinóinkkal. :D
4.: Krisztával DS-en. :)
Nagyon-nagyon jó volt az egész nap. Örülök, hogy megismerhettelek Titeket! :D Akarok még sok-sok ilyet. *.* Meetet is, meg japán zenés bulikat is. Imádtam. ♥
2010. július 1., csütörtök
Taste in
A napokban elgondolkodtatott az a tény, hogy fent van Adam Lambert lemeze a gépemen, és még hallgatni is szoktam. xD Nem is olyan rég még olyan konkrétan be tudtam határolni a zenei ízlésemet. Mit hallgatok? Britpopot és alternatív rockot. Mit nem? R'n'B-t, és semmit, aminek tuc-tuc alapja van, vagy hörögnek benne.
Igazából az, hogy elkezdtem japán zenéket hallgatni, ha nem is változtatott meg mindent, hiszen annak ellenére, hogy mostanában már főként ilyen zenéket hallgatok, a régi kedvenceimet ugyanúgy szeretem; jelentősen kiszélesítette a zenei látókörömet. És ezt nem csupán a hallgatott előadók nemzetiségére, illetve nyelvére értem. Olyan műfajokból is kikerültek kedvenceim, amikről addig azt hittem, egyáltalán nem is szeretem. :)
Nálam ez az egész J-Rock dolog a D'esparsRay-nél kezdődött. Miután megnéztem a REDEEMER PV-jét, úgy gondolom, eldőlt a "sorsom". :) Ők lettek az első japán kedvenc együttesem. Először, mint gondolom rajtam kívül még sokan mások, a REDEEMER lemez dalaival ismerkedtem meg, amelyek a régi számokhoz képest már könnyebben emészthetőek, lágyabbak. Viszont, természetesen, ennyi nekem nem volt elég belőlük, így rövid úton továbbléptem a régebbi lemezeik felé. És itt jött be az életembe a hörgős rock... xD Előtte a legkeményebb zene, amit hallgattam, a 30 Seconds to Mars volt, ahol összvissz annyi volt, hogy bizonyos számok végén Jared előszeretettel "kiabált", de be kell valljam, ez akkoriban kicsit zavart is bennük... Viszont mikor komolyan nekiálltam Despát hallgatni, valami történt. Egyszerűen imádom az igazán zúzós, hörgős számaikat, teljesen átszellemülten tudom hallgatni. :D Rengeteg kedvenc számom ezek közül került ki. Odavagyok Hizumi hangjáért, hogy tud simogató lenni, majd hisztérikus... Igazából az egész D'espairsRay-ért odavagyok. :) Hát, így gabalyodtam bele a japán zene ezen ágába. Ezek után, már nem hogy visszariasztana a hörgés-kiabálás a dalokban, hanem konkrétan szeretek hörgős ScReW, Dir en Grey, exist†trace, the GazettE és újabban -OZ- számokat hallgatni! :D Azért nem semmi idáig eljutni onnan, hogy pár éve még csak musicaleket, illetve a musical színészek popba-hajló lemezeit (Most már szigorú rostán kell ezeknek átmenni! xD) voltam hajlandó hallgatni. :P
Ám ott a másik vonulat is! :D Hosszú időn keresztül (nem írom, hogy világ életemben xD) jobban vonzódtam a depressziós, elmélázós, vagy épp világmegváltós számokhoz, igazából - Mikát leszámítva persze :D - kifejezetten taszítottak a happy-minden-jajj-de-jó típusú dalok. Bizony, ezt az írja, akinek a fejlécén ott virít Takeru és az LM.C (Egyébként már egészen sikerült megbarátkoznom a blogom új kinézetével! :D). :P Míg az előzőt valamelyest meg tudtam magyarázni, ezt nem fogom tudni. Valami átállítódhatott bennem, mert már nem a világfájdalom számok tudtak felvidítani, ha esetleg rossz kedvem volt (azonos azonosat olt ki-elv), hanem épp hogy az ilyen minden ízéig vidám és pozitív zenék. :D Egyszerűen az van, hogy szeretem az oshare kei bandákat, és kész! :D Egyébként pedig igenis értékes az, amit csinálnak, és csomó számnak sokkal több a mondanivalója - számomra legalábbis biztosan - mint amennyinek elsőre tűnik. ;) Amúgy, valószínűleg a fentebb említett ok miatt szerettem meg az Owl City-t is, hogy ne csak folyton japán együtteseket említsek. :)
Britpopot már elég régen hallgattam. Legutóbb tavasszal volt a Blur kapcsán utoljára úgy igazán terítéken. Valahogy mostanában nem ahhoz van hangulatom. :S Pedig tartom, hogy az egyik legszínvonalasabb zenei műfaj. Talán az is közrejátszik, hogy feloszlott a két legfontosabb együttes (Oasis, The Verve). De július 19-én megjelenik Richard Ashcroft új együttesének, a United Nations Of Soundnak az első lemeze, az majd biztos visszarángat egy kicsit. :) Igazából Ashcroft is az a kategória nálam, hogy szívesen meghallgatok mindent, amihez hozzányúl, nem kötelező azt a Vervével tennie. xD Szóval, jó lesz. ^^
Összességében nem bánom, hogy ilyen színes a zenei ízlésem. :) Nagyon szeretem az összes kedvencemet, egyik hallgatásáról sem tudnék lemondani. :D Viszont, hogy visszakanyarodjak az első mondatomhoz, vannak újabban (vagy nem is annyira újabban?) olyan furcsa defektjei az ízlésemnek, hogy én csodálkozom rajta a legjobban. xD A Wikipédia definíciói alapján ők Electropop, ill. Electronic Rock. Annyi a lényeg, hogy tuc-tuc az alapja, na! :F Fogalmam sincs, miért tetszenek... De személyes legnagyobb betegségem, Jeffree Star után, most az enyhébb verziójának, Adam Lambertnek is tetszik a zenéje. :S

Azt már elfogadtam, hogy Jeffree Startól nem szabadulok, de legalább az ő védelmére fel tudom hozni, hogy kegyetlen jó dalszövegei vannak, viszont Lambert átlagosabb ezen a téren... Na, meg játssza őt a Viva. xD Valamiért mégis tetszik...
Talán meg kellene világosodnom, hogy nem minden szar, aminek tuc-tuc az alapja, mint ahogyan nem minden szar, ami hörgős? :S Mert akkor hallgathatnám ezt is nyugodtan. xD Hiszen hallgatok én szimfonikus metált (Within Temptation♥), glam rockot (Mötley Crüe♥), magyar undergroundot, néha még punkot is, ezt ugyan miért ne? Ettől még nem lesz szar a zenei ízlésem. Csak még vegyesebb. xD
Azért, ha valaki mostanában egy beszélgetés alkalmával megkérdezné, milyen zenéket hallgatok, csont nélkül csak annyit mondanék: j-rock, britpop, alternative rock. Mert ezek a számottevőek és a legfontosabbak. :)

Adam Lambert,
britpop,
D'espairsRay,
gondolatok,
J-Rock,
zene
2010. június 30., szerda
Nagykorú lettem
Csütörtök délelőtt volt az évzárónk, 9-kor, úgyhogy a két napos folyamatos buli előtt sikeresen aludtam 4 órát, ami napközben meg is látszott... :S Dél körül kimentem Nikiért a vasútra, utána volt pár óránk, ami alatt ki bontottam az esőerdőnyi újságba csomagolt ajándékomat. xD Komolyan, fél órán át szedtem le róla a papírt. :D Nem vicc, és elhasznált rá egy tekercs celluxot. :F Egyébként Férfiakt (Szabó Dávid♥) DVD-t kaptam, meg egy I ♥ jRock és egy Jim Morrisonos kitűzőt. :D 6-ra mentünk vissza az államosra gyülekezni a félegyházi vonatra. Ötösben utaztunk Nikivel, Krisztával, Petrával és Csontival, Petra barátja, Roli és még ketten később csatlakoztak hozzánk. Megérkezvén kiderült, hogy Edit azt hitte busszal jövünk, úgyhogy ő arra várt, szóval el kellett sétálnunk érte a város másik végébe a buszpályaudvarra. :D Közben hangolódás gyanánt énekeltünk The Grenma: Állunk és nézünket. :) Utána bementünk a Rocktárba, ahol is elvesztettem a tequila-szüzességem, mert, ugyan én úgy tudtam, hogy ittam már, az amire én azt hittem, hogy tequila volt, az nem úgy nézett ki. xD Ez így elég zavaros lett... :P Az első koncertet a Nova Prospect adta. Édes drága egyetlen Petrám és Editem elintézték az énekesnővel, hogy felköszöntsön a szülinapom alkalmából, és a Gemini faktort nekem énekelje! *.* Én úgy, de úgy meghatódtam! :'D Egyébként nagyon jó volt az egész koncert. :) Utánuk, kis szünet után, az előzetes felállással ellentétben nem a Grenma, hanem a The Idoru következett. Ők Edit és Petra nagy kedvencei, én annyira nem ismerem őket, de nagyon nagy hangulatot csináltak! :D Aztán elérkezett az este fénypontja. :P A The Grenma színpadra lépett - olyan részegen, hogy csodáltuk, hogy állni tudnak (bár a későbbiekben Dórinak már az se nagyon ment xD). Dóri aznap diplomázott (ezt minden szám között közölték), és ennek örömére rendesen leitták magukat. xD Talán azért következtek később, mert hagytak nekik időt józanodni? Ez esetben érdekel, hogy nézhettek ki akkor, mikor fel eredetileg fel kellett volna lépniük! :F Igazából imádom őket és nagyon aranyosak voltak, akármilyen szarul is játszottak. :P:D Csongi nyelve már a "közönség" szó kimondásakor összeakadt, de a dalszövegeket azért el tudta nyomni. Ritával és Szandival (akikkel a helyszínen találkoztunk) végigénekeltük az egészet, olyan volt, mint pár éve... :) Valami hülye gyerek viszont végigöntött sörrel. o.O Így koncert után első utam a WC-be vezetett. xD Utána leültünk a társalgó részre és felkészültünk lelkileg a hajnali 4-ig tartó várakozásra. Tök jó volt, bezárták a helyet, és ott aludtak az emberek a kanapékon. :D Csak közben valami szörnyű zene ment... Meg egyszer odajött hozzánk Csongi, hogy hol van McDonald's, valamint Matyi (Grenma dobosa) lekamerázott minket, mikor félig aludtunk, meg az egyik Idorus a hátán vitte ki Dórit. xD Amúgy - gondolom a kimerültség miatt - én tök jót aludtam, nem is tűnt hosszúnak a várakozás. :D Az első vonattal mentünk haza, még leszállás előtt elköszöntünk Nikivel mindenkitől, mert utána le kellett vágnunk egy három perces sprintet, hogy elérjük az első buszt, és ne kelljen hazáig gyalogolni. :D Elértük. ^^
Másnap nagy nehezen felkeltünk, felöltöztem itthoni nadrágba és pólóba, meg szép komótosan nekiálltunk kaját csinálni. Közben hazaért anyukám is. Épp az ebéd végénél tartottunk, mikor csöngettek! :D Ééés... az én drága Krisztám és Petrám állt az ajtóban (mellesleg szépen felöltözve -.-') egy-egy tortával a kezében, majd rázendítettek arra, hogy "Ez a nap más, mint a többi...". *.* Iiistenem, kinek vannak még ilyen barátai? Imádlak titeket! ♥ Átadták az ajándékomat, ami a Irvine Welsh: Trainspotting c. regénye volt, a gyönyörűszép, új Cartaphilusos kiadásban. :) Közben én átöltöztem valami szalonképesebb ruhába. x'D Végül befutott Edit is, és nekiálltunk tortázni. Kriszta sacher tortát sütött nekem... szegényt mindig ezzel nyúzom. :D Nagyon finomak voltak. ^^ Utána a Petra és Kriszta elment, mi meg nekiálltunk Nikivel lassan készülődni, Edit pedig asszisztált. xD
9-re mentünk KAMIkaze Attack IV. japán zenés bulira. Be kell valljam, az előző jobban sikerült. :( Bár a hely nagyon klassz volt, sajnos kevesen voltunk, és olyan mennyiségű tuc-tuc zene volt, hogy attól már kezdett kikattanni az agyam. :S Beszélgettem Lucával, aki a barátaival legtöbbször az utcára menekült a zene elől, hogy a pultos srác megkérdezte őket, hogy bírjuk, mert ő még 10 perc és felgyújtja a színpadot. xD Azért voltak ám jó számok is, azokat Edittel nagyon élveztünk, olyankor próbáltuk bevonni nem japán zenés barátosnéinket is, több-kevesebb sikerrel... Egyszer épp kint beszélgettünk Kooláékkal, mikor meghallottam, hogy bent LM.C szól. Lerohantam, de kb. fél percet voltam bent az OH MY JULIET-en, mivel senki sem jött utánam, így szomorúan visszakullogtam. Utána Dai borzalmas űrtechnoja alatt szomorkodtam egy sort a lányoknak, hogy lemaradtam az LM.C-ről, mire Kriszta felpattant, és szülinapomra megigényelt még egy számot, így a BOYS & GIRLS-t már végigtáncoltuk. :D Volt még később több LM.C szám is, azokra tömegével táncolt mindenki, azért látszik... ^^ A kedvenc számom az estéről viszont a vége feléről, amikor már jó volt a zene, így többen is lejöttek, Gackt Vanillája volt, amire én főként Edittel táncoltam, és annyira jó volt! :D Mondjuk mikor előadtam a lányoknak a SuG: Love Scream Partyra a PV koreográfiáját, az is emlékezetes volt. xD Roli, Kriszta és Petra időközben elszállingóztak, végül 2-kor Daiék is nekiláttak összepakolni. Én jól éreztem magam, imádok a kamisokkal lenni, voltak jó számok, ott voltak a barátaim... ♥ Remélem az utóbbiaknak se marad rossz élmény. :D Nikinek pedig nagy dicséret, amiért ilyen derekasan helytállt! ;) Egyébként a tracklist megtekinthető, ITT!
Összességében ez volt életem eddigi legjobb szülinapja. :) Elismerem, így nem is olyan szörnyű a tény, hogy betöltöttem azt az ijesztő 18-at. :P Köszönöm Nektek! ♥
Másnap nagy nehezen felkeltünk, felöltöztem itthoni nadrágba és pólóba, meg szép komótosan nekiálltunk kaját csinálni. Közben hazaért anyukám is. Épp az ebéd végénél tartottunk, mikor csöngettek! :D Ééés... az én drága Krisztám és Petrám állt az ajtóban (mellesleg szépen felöltözve -.-') egy-egy tortával a kezében, majd rázendítettek arra, hogy "Ez a nap más, mint a többi...". *.* Iiistenem, kinek vannak még ilyen barátai? Imádlak titeket! ♥ Átadták az ajándékomat, ami a Irvine Welsh: Trainspotting c. regénye volt, a gyönyörűszép, új Cartaphilusos kiadásban. :) Közben én átöltöztem valami szalonképesebb ruhába. x'D Végül befutott Edit is, és nekiálltunk tortázni. Kriszta sacher tortát sütött nekem... szegényt mindig ezzel nyúzom. :D Nagyon finomak voltak. ^^ Utána a Petra és Kriszta elment, mi meg nekiálltunk Nikivel lassan készülődni, Edit pedig asszisztált. xD
9-re mentünk KAMIkaze Attack IV. japán zenés bulira. Be kell valljam, az előző jobban sikerült. :( Bár a hely nagyon klassz volt, sajnos kevesen voltunk, és olyan mennyiségű tuc-tuc zene volt, hogy attól már kezdett kikattanni az agyam. :S Beszélgettem Lucával, aki a barátaival legtöbbször az utcára menekült a zene elől, hogy a pultos srác megkérdezte őket, hogy bírjuk, mert ő még 10 perc és felgyújtja a színpadot. xD Azért voltak ám jó számok is, azokat Edittel nagyon élveztünk, olyankor próbáltuk bevonni nem japán zenés barátosnéinket is, több-kevesebb sikerrel... Egyszer épp kint beszélgettünk Kooláékkal, mikor meghallottam, hogy bent LM.C szól. Lerohantam, de kb. fél percet voltam bent az OH MY JULIET-en, mivel senki sem jött utánam, így szomorúan visszakullogtam. Utána Dai borzalmas űrtechnoja alatt szomorkodtam egy sort a lányoknak, hogy lemaradtam az LM.C-ről, mire Kriszta felpattant, és szülinapomra megigényelt még egy számot, így a BOYS & GIRLS-t már végigtáncoltuk. :D Volt még később több LM.C szám is, azokra tömegével táncolt mindenki, azért látszik... ^^ A kedvenc számom az estéről viszont a vége feléről, amikor már jó volt a zene, így többen is lejöttek, Gackt Vanillája volt, amire én főként Edittel táncoltam, és annyira jó volt! :D Mondjuk mikor előadtam a lányoknak a SuG: Love Scream Partyra a PV koreográfiáját, az is emlékezetes volt. xD Roli, Kriszta és Petra időközben elszállingóztak, végül 2-kor Daiék is nekiláttak összepakolni. Én jól éreztem magam, imádok a kamisokkal lenni, voltak jó számok, ott voltak a barátaim... ♥ Remélem az utóbbiaknak se marad rossz élmény. :D Nikinek pedig nagy dicséret, amiért ilyen derekasan helytállt! ;) Egyébként a tracklist megtekinthető, ITT!Összességében ez volt életem eddigi legjobb szülinapja. :) Elismerem, így nem is olyan szörnyű a tény, hogy betöltöttem azt az ijesztő 18-at. :P Köszönöm Nektek! ♥
2010. június 29., kedd
Fáradt...
Új kinézet van... Hihetetlen mennyiségű időt rááldoztam a megcsinálására, és... nem tetszik. :S Valami nyáriasat akartam - szerintem eddig stimmel. De nem tudom, valahogy... mégsem az igazi. Egyébként bal oldalt Takeru (SuG), jobb oldalt pedig Maya és Aiji (LM.C), bár szerintem aki olvas engem, az már csont nélkül felismeri őket. xD
Nincs most lelkierőm nekiállni átvariálni az egészet, úgyhogy egy darabig most ez marad... Esetleg lehet véleményezni, ha gondoljátok. :)
Rövidek a napok. Még nyáron is. Annyi mindent akarok csinálni, és alig fér bele valami. Ez azért ijesztő... Pedig alig alszok ---> ez pedig nem normális.
Viszont elkezdtem japánul tanulni. :) Jobb híján a netről, pontosabban INNEN. Annyira jó! :D Mondjuk egy nyár alatt biztos nem leszek valami professzionális, de amíg nincs lehetőségem pl. tanárhoz járni, addig megteszi. Úgy érdekel, és hihetetlenül élvezem! :D
Nem tudok most mást írni. Vagyis tudnék, csak... fáradt vagyok. (Valaki lőjön le, könyörgöm, nincs még egy ilyen marha, aki nyári szünetben ébresztőórára kel!! :@)
-OZ--t hallgatok épp. A múltkor megnéztem a Rain Delay PV-jét, és az nagyon megtetszett. :) De bejövős az egész best ofuk.

Ezek a képek pedig annyira gyönyörűek... *.* Placebo. Nem rég kerültek fel a netre, de biztosan régebbiek, Brian hajából ítélve. Érdekes a kontraszt, Steve magabiztos arca, mosolygó szemei, és a Brianből áradó megtört szomorúság... Mondjuk remélem ezek csak fotók. Küzdünk a napért, nemde? :) ... Szeretlek titeket.
2010. június 10., csütörtök
J-Rock teszt
Mert ha már Edit kitöltötte, akkor nekem is muszáj volt! xD
1. Melyik J-rock bandát hallgattad először?
Tudatosan a Kagrrát, nem tudatosan pedig Nightmare-t (Death Note opening) :D
2. Melyik J-rock bandát hallgattad utoljára?
LM.C
3. Melyik a kedvenc J-rock bandád?
jáááj... gonosz... nem tudom... LM.C és D'espairsRay... Nem tudok választani közöttük. Annyira másképp szeretem a kettőt.
4. További 6 kedvenc J-rock zenekar:
Hmm... SuG, Vamps, L'Arc~en~Ciel, Dir en Grey, és nem zenekar, de: Miyavi, Gackt
5. Fangirl/boy vagy?
Az a nagy helyzet, hogy igen.
6. Ha igen, kié?
Leginkább az LM.C-é. :)
7. Cosplayezel?
Nem... Majd egyszer. :)
8. Kit?
Hát lennének ötleteim... :P
9. Szereted a Dir en Greyt?
Igen, bár még nem hallgatom olyan régóta. :)
10. Toshiya fangirl vagy?
Nem. (Azért érzitek, eddig még lehettem volna fanboy, de mostmár csak girl. xD)
11. Mi a helyzet Kaoruval?
Bizonyára jól van. :D
12. Die?
Remélem ő is. xD
13 Kyo?
Oké, ő eszméletlen, de nem vagyok fangirl, ha ez volt a kérdés.
14. Shinya?
Nem tudom, ki írta össze eredetileg ezt a kérdéssort, de van egy sanda gyanúm, hogy valami hatalmas Diru-fan volt. xD
15. Mi a kedvenc Dir en Grey számod?
Glass Skin ♥
16. A visual vagy a kevésbé visual bandákat kedveled jobban?
Oly mindegy... Imádom a VK-t, mint stílust, de a zene az első.
17. Melyik J-rock számot hallottad először?
Nightmare - The World :D
18. Melyik számot hallottad utoljára?
LM.C - little Fat Man boy
19. Szoktál venni J-rock magazinokat?
AnimeStarst ált. együttesek miatt veszek, az számít? :D
20. Melyik a kedvenced?
Nem tudok Mo.-n kapható J-Rock magazinról. o.O
21. Voltál már J-rock koncerten?
Nem. *szívszakad*
22. Min?
Semmin. De majd ősszel megyek D'espairsRayre! :D
23. Mit csinálnál, ha a lakóhelyeden meglátnád az egyik híres J-rockert mászkálni az utcán?
Meggyőzném magam arról, hogy egy egyszerű, épp erre járó japán srácba láttam bele valakit. :'D
24. Melyik J-rockerért vagy a legjobban oda?
Huhh... :D Ha egyet kell mondani, akkor Takeru (SuG). :)
25. Melyik 3 J-rockerrel találkoznál a legszívesebben?
Miyavi, Hyde, Gackt
26. Mi az a 3 dolog, amit mondanál nekik vagy kérdeznél tőlük?
- Megköszönném, hogy vannak és elmondanám mit jelent számomra a zenéjük.^^
- Hogyan élik meg, mikor látják, hogy külföldön is mennyire szeretik őket?
- Beszélgetnék velük a japán zeneiparról. :P
27. Melyik 3 J-rock számot hallgatod a legtöbbet?
LM.C - OH MY JULIET
D'espairsRay - Kamikaze
SuG - nama yoku HoliC
28. J-rockos háttered van?
Az hát. xD Miyavi a kislányával. *.*
29. Melyik J-rockertől kérnél szívesen divat- és sminktippeket?
Takeruuu :D
30. Olvasol J-rock fanfictiont?
püfff... "ki, ha én nem"-kategória xD
31. Szoktak J-rockos álmaid lenni? Ha igen, melyik volt a kedvenced?
Egyszer azt álmodtam, hogy Aijival (LM.C) beszélgettem. :D Többre sajnos nem emlékszem... :(
32. Mennyi J-rock számod van?
6,66 GB... Ördögi. :D
33. És végül: ha “együtt aludhatnál” (nem kell ám rosszra gondolni HÖHÖ) bármelyik 3 J-rockerrel, ki lenne az?
A hárommal egyszerre? xD Akkor Maya és Aiji, ők legalább biztosan ismerik egymást, aztán hozzácsapjuk még Takerut. :P
.................................................................

2010. június 3., csütörtök
Vége van
Még ha Kriszta meg is fog ölni érte, mert neki még nem, akkor is kimondom: Vége van. Vége van, vége van, vége van! Számomra vége van. Oké, még a hétvégén írni fogok egy egy oldalas házidogát a tesi ötösért a kviddicsről (igen, halálosan komolyan gondolom xD) és/vagy a kendóról (mert Otomen♥), de ez már igazán nem számít. Azt hiszem más már nem lesz, ma megírtam az utolsó dogáimat (jó szarok lettek). Az utóbbi napjaim a sorozatos kiborulásokról szóltak, főként annak kapcsán, hogy se a logaritmust, se a trigonometriát nem sikerült egy nap alatt jobban megtanulnom, mint mikor vettük őket (hónapokkal ezelőtt), így nem fogom megkapni matekból a jobb jegyet... Az a helyzet, hogy jelenleg nem is vagyok jobbra képes belőle. Nem értem meg, ahogy a tanár tanítja, arra meg nincs motivációm, hogy egyedül normálisan megtanuljam. Eleve nem sokat tanultam az utóbbi időben, ennek több oka is van, de most nem részletezném... Jövőre amúgy valószínűleg matektanárhoz fogok járni, hogy le tudjak belőle viszonylag jól érettségizni. Egyébként ez a másik. Úgy érzem egyre jobban elveszek, és ahogy közeledik a döntés időpontja, én egyre kevésbé tudom, igazából mi is akarnék lenni. Mindenhez, ami egy kicsit is vonz, őrült sok pont kell... Ráadásul az anglisztikához előírás az emeltszintű angol érettségi, viszont ha olyat is teszek, akkor nem fog számítani a nyelvvizsgám (19-én megyek^^). Kommunikáció és média... Mostanában annyira úgy érzem, mégsem vagyok odavaló. Ja, és akkor még... Most szépen "nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek" stílusban töredelmesen beismerem, hogy hihetetlenül szívesen mennék japán szakra is... Nem tudom még, mi lesz. Annyi biztos, hogy jövőre valahogy össze kell kaparnom a maximális plusz pontot, valamint marha jól kell magyarból és angolból érettségiznem, mert különben sehová sem fognak felvenni, még ha sikerül is eltalálnom, mit akarok.
Ééés íme, itt vannak az én drága felvidító tündérkéim az új PV-jükkel. :) Jó, hogy vagytok, SuG^^
Ééés íme, itt vannak az én drága felvidító tündérkéim az új PV-jükkel. :) Jó, hogy vagytok, SuG^^
Egyébként az elmúlt több, mint egy hétben írtam egy rakat piszkozatot, majd átnézem őket, mit szeretnék ténylegesen fel is tenni belőlük (van ami összvissz egy Ady versből, vagy egy videóból áll :S). Meg befejezem a beszámolómat egy héttel ezelőttről, szóval az majd itt, ez alatt fog felbukkanni, ahogy végzek vele. :D A többit nem tudom még, azok nagyon hangulati cuccosok voltak. Nem tudom, akkor miért nem raktam fel őket... :S
(szerk.: Na, már fent is van a csütörtök-pénteki élménybeszámolóm! :D)
Jujj, a Mondo Fórumon megint nagyon lököttek és perverzek voltunk, aminek az lett a vége, hogy közösen írunk egy fanfiction-sorozatot, amiben Takeru lesz a seme (bizony!! :D), az uke meg választható mellé. Kell nekem hülyeségeket benyögni... én írom Kyoval! xD Szóval most gyorstalpalón vagyok Dir en Grey-ből. :) Egyébként... szerintem, mire én ezt végigírom, konkrétan Diru rajongó leszek, vagy nem tudom. xD Egyre-egyre jobban tetszik a zenéjük (kiv. azok a számaik, amik szinte végig hörgésből állnak, az nem az én stílusom o.O).

Még a hétvégén elköltöztettem a dalszöveg fordításaimat egy blogspotos blogba. Oldalt is kint van a link hozzá. ;) Húúú, nyáron mennyi mindent fogok fordítani... :D Meg elolvasok egy csomó könyvet, megnézek egy csomó filmet, doramát, animét, PV-t, valamint jó sokat leszek azokkal, akiket szeretek. És minden szép lesz és jó. Csak tartsunk már ott.
Címkék:
fanfiction,
fórum,
J-Rock,
SuG,
személyes,
továbbtanulás
2010. május 23., vasárnap
Zenéljünk... :)
Teljesen bele vagyok szerelmesedve Miyavi Miyaviuta ~doukuso~ c. lemezébe, csak ma is már nem tudom hanyadszorra hallgatom végig... :) Olvasgattam a dalszövegek fordítását ITT, és elmondhatatlanul tetszenek. :D Emlékszem, még a kezdetekkor mennyi lekicsinylő véleményt olvastam Miyaviról... :S Pedig mind zeneileg, mind szövegileg hihetetlenül értékes és igényes a munkássága. Ilyenkor aztán pláne örülök, hogy nem vagyok előítéletes típus! :D
Aztán, mostanában elkezdtem ScReW-t hallgatni. Nagyon tetszik! :D Ők keményebb vonal, egyébként. :)
LM.C. Csak mert szeretet van, ez a kép meg annyira szép. (Aktuális háttérképem. :D)
2010. május 6., csütörtök
Fruits of Chaos
Kész. Vége. Elvesztem. Hány nap volt ez? Nem sok. xDHYDE. Komolyan mondom, ez valami elképesztő. Ez a pasi hihetetlen. Azt se tudom hova kapjak! Szóló lemezek, L'Arc-en-Ciel, vagy az általam épp csak felfedezett Vamps... Ilyen nincs! Egyszerűen, mind állati jó... Eszméletlen. Már három szólóalbumát végighallgattam, a 666-ot komplettül felraktam a telefonomra, mert ááá... Talán most az tetszik a legjobban. A Roentgen is nagyon szép (azon van a tegnapi szám is), de most nem olyan hangulatban vagyok. :) De a 666... Azon gondolkoztam, mihez tudnám hasonlítani... Hangzásra emlékeztet a Sixx:A.M. The Heroin Diaries Soundtrackjére, Hyde énekstílusa Liam Gallagherét (Oasis) juttatja az eszembe, a hangja meg néha kicsit olyan Hizumis (D'espairsRay)... Szóval egy rakat dolgot megidéz bennem, amiknek közük sincs egymáshoz (még nemzetiségileg se xD), de amiket eleve szeretek, és így egészben meg... hát nem kicsit ütős. :D Amúgy eddig a Fruits of Chaos a kedvenc számom róla, ha muszáj választani. :)
Egyébként meg továbbra is "utálom" a japánokat! :P Ez a Vamps PV áprilisban jött ki, és hát, szerintem, ember nincs, aki ránézésre azt mondaná, hogy Hyde 41 éves! xD (És mellékes, de az IMDB szerint mindössze 157 cm... Hogy fér bele ekkora hang? *.*)
Huhh, na ezt most jól kiadtam magamból. xD Egyébként nem sok minden történt. (De írok, azért érzitek.^^ Pedig megfogadtam az elején, hogy ilyen nem lesz. De valamiért szeretem ezt csinálni...) Lánykák ma előrehozott érettségiztek angolból (én nem, mert még mindig nem tudtam eldönteni, hogy ebből akarok-e majd emeltezni, vagy magyarból :S), úgyhogy a nap nagy részében hármasban voltunk Edittel és Ritával. :) Meg Edit mellett ültem napközben, úgyhogy bepótoltuk a betegségem miatt a múltkor elmaradt bishi-napot. xD Viszont... azt mondta, hogy nem valószínű, hogy jön D'espairsRay-re. *.* Merthogy ő nem szereti őket annyira, és így drága a jegy... :'S Nem tudom, mit fogok csinálni... Pedig épp eldöntöttem, hogy valahogy mindenképp összekaparom a pénzt a koncertjeimre, mert nem akarok olyan lelki válságot még egyszer, mint legutóbb az LM.C-nél, meg előtte a Snow Patrolnál volt... Kriszta azt mondta eljön Placebóra, meg Szigetre is. Majd meglátjuk mi lesz belőle, mindenesetre örülnék neki. :D A Despa meg... Hát, majd csak lesz valahogy... :S
Amúgy az elmúlt napokban durván rákattantam a Mondo Fórumra. :'D Konkrétan több oldalas csoportos agymenést robbantottam ki az LM.C topicban (igen, már oda is befolytam, végre xD) a következő reakciómmal a Maya-kit-köpött-le-a-koncerten témára:
"Valaki nem vett esetleg a rákerült mayanyálból DNS-mintát?
Megpróbálkozhatnánk a klónozásával, és mindenki kaphatna sajátot.
"

Hmmm, miről írhatnék még? :S Ápr. 30-án megszületett uncsitesó-keresztanyámnak a kislánya. :D Még nem volt szerencsém látni, de majd elvileg jövő hétvégén megyünk.^^
szerk.: Na, mit hallgatok? Na, mit? :D David Bowie: Life On Mars?, a Vamps feldolgozásában. xD Ez már sorsszerű, esküszöm. :'D Én mondtam, hogy zenetörténelem! ;)
.................................................................
szerk.: Na, mit hallgatok? Na, mit? :D David Bowie: Life On Mars?, a Vamps feldolgozásában. xD Ez már sorsszerű, esküszöm. :'D Én mondtam, hogy zenetörténelem! ;)
2010. május 5., szerda
Filmek, filmek
Hi. (Ez ilyenkor úgy akar hangzani, mint ahogy a Skins első évadának a legvégén Sid mondja, de gondolom akármit csinálok, ez nem fog átjönni belőle, de aki látta a sorozatot, az most már tudja.^^)
Tegnap itt volt Petra, Edit, Kriszta és Rita. Néztünk Velvet Goldmine-t. :D És Krisztán kívül senki sem tudta, hogy ki az a David Bowie (a főszereplő karaktere őt hivatott parodizálni)! :'( Emberek, lehet így élni? Nem. Élnek így emberek? :'S Egyébként a VG a legkedvencebb közös kedvenc filmem Nikivel. :D Egyik nyáron órákon át kódoltuk-időzítettük a feliratát, mert nem passzolt... utána se. De, találtunk olyat, ami végül igen. xD Glam-rock korszak. Imádom. :) Jujj, meg, tényleg, emiatt a film miatt szerettem meg a Placebót is! :D Énekelnek benne egy számot, ami elsőre a filmben kevésbé, de a soundtrack CD-n már annál inkább megfogott. :D
Na, tessék művelődni, ő Mr. David Ezmárzenetörténelem Bowie:

Mostanában egyébként japán filmeket nézek! :D (Tegye fel a kezét, akit ez meglepett! xD) Őszinte leszek, eddig alig láttam egy-kettőt. Tudtam, hogy a horror-művészetük nagyon jelentős, de... ööö... én nem nézek egyedül horrort, társaságban meg mindig akadt valami más ebben a műfajban, így nem estünk neki pl. az eredeti Körnek (amit egyébként még semmilyen formában nem láttam :D). Viszont volt már a Filmklubban előadás a japán filmművészetről, miután a Véres trónt néztük. Igazából mindezt felesleges volt leírnom, mert se nem horrort, se nem valami kimagasló filmtörténeti alkotásokat nézek. Olyan filmeket, amikben J-Rock sztárok szerepelnek... :L Az első a BeatRock☆Love volt, aminek Takeru (SuG) volt az egyik főszereplője. Képes voltam megnézni a filmet japánul, felirat nélkül (tekintve, hogy nem létezik rá). :L Igazából nem is hiányzott hozzá... A kedvenceim azok a kellemesen hosszú jelenetek voltak, amikor percekig nem beszélt senki, és - annak ellenére, hogy a film egy ZENEkarról szólt - még zene sem volt! Takeru életunt, szenvedő arckifejezésétől meg már a falat kapartam, és konkrétan fellélegeztem, mikor végre elmosolyodott a végén... De a koncert-jelenetek az elején és a végén jók voltak. :) Majd ha egyszer lesz rá felirat, lehet kap még egy esélyt, de... :S A következő élmény már sokkal jobb volt, bár azt a filmet meg mindenhol lehúzták, pedig nekem tetszett. Moon Child, lövöldözős vámpíros film, Gackttal (ex-Malice Mizer) és Hyde-al (L'Arc-en-Ciel) a főszerepben. Érdemes elolvasni róla EZT a kritikát (az elejét minimum, ahhoz még a film megnézésének tervezése sem szükséges), mert állati szellemes, és mindent elmond amit én is gondolok. :) Arról már volt szó korábban, hogy Gacktért odavagyok, de a másik úriembert csak most kezdtem el, a film hatására hallgatni. :P Okés, régebben végighallgattam egy L'Arc-en-Ciel best ofot, és nagyon tetszett is, csak, hogy teljesen őszinte legyek, utána arról is sikerült elfelejtkeztem, hogy ez fent van a gépemen. :S De most újra felfedeztem, sőt belekóstoltam Hyde szóló munkásságába is, azt kell mondjam, az is eszméletlen jó! Ezek után talán már annyira nem is meglepő, hogy tegnap Hyde másik filmjét, a Last Quatert néztem meg. Gótikus szerelmi történet. Először majd frászt kaptam tőle, mert mikor tegnap előtt éjszaka lejött, és belenéztem, pont sikerült olyan jeleneteket kiválasztani, mint pl. a hosszú, fekete hajú japán lány, fehér ruhában, ami nálam első számú szívroham-faktor. Azt hittem, valami horror lesz, de nem bírtam magammal, meg kellett néznem még frissiben. Hálisten, kiderült, hogy alaposan félreértelmeztem a látott jeleneteket. :) Igazából tetszett, bár a film második fele eléggé B-kategóriába süllyesztette, de nem volt rossz. Megkerestem azt a számot, amit Hyde énekel benne. Annyira szép:
A jövőben tervezem majd megnézni az Oresamát is, ami meg Miyaviról szól, és természetesen ő is benne a főszereplő. :D *menthetetlen*
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)