Vad Fruttik koncert

Tegnap előtt voltam Vad Fruttikon a Technika Házában (Teka). Kicsit elszámítottam, hogy mikor is lesz, így előtte való nap kezdtem el embereket toborozni rá, ami így nem volt túl sikeres. Az értesítettek kicsit kevesebb, mint a fele a mai napig nem válaszolt, mások meg jöttek pl. a téli álom indokával, talán a többiekkel is ez a helyzet. Mindegy, miután utolsó pillanatban szóltam mindenkinek, sokra úgysem számítottam. Meg eleve úgy voltam vele, hogy én annyira szeretnék menni, hogy akár egyedül is bevállalom, maximum majd ott spanolok. Végül Ritával mentem és Luca barátnőjével, aki a múltkorin is velünk volt.

Kezdésnek eljátszottuk azt, hogy ők elindulnak a vasútról, én a Tekától és félúton találkozunk, aztán mikor odaértem a pályaudvarra, hívtak, hogy hol vagyok, mert ők már ott állnak az épület előtt. Gyönyörűen elkerültük egymást, azzal, hogy a parkon máshol jöttünk át. xD Akkor vissza az egész, és most már félúton tényleg megtaláltuk egymást, és mentünk a koncertre. Most voltam először a Rock Heart Clubban, ez az új városi koncertező hely, ami végre, úgy tűnik, be tudja tölteni Kecskeméten a Rocktár szerepét, és nem kell majd átjárkálnunk Kiskunfélegyházára. Egyébként a volt zsinagógában van, amit nekem kicsit furcsa volt először hallani, hiszen milyen már egy templomban bulizni, még ha az már évtizedek óta nem is működik. Egyébként jó hely, nagy a koncertterem és van kintebb leülős rész is. Mondjuk az utóbbi így télen nem éppen ideális, mert a ki-be járkálók miatt nagyon hideg volt ott.

Bementünk, leraktuk a cuccainkat, a ruhatárba, majd bementünk a koncertterembe. Az előzenekar már hangolt, de épphogy lézengett pár ember. Kicsit megijedtünk, hogy ennyire kevesen leszünk, de mire a Vad Fruttik következett, megérkezett a közönség is. Vettünk boroskólát, illetve Rita poshadt alma ízű fröccsöt, aztán üldögéltünk, iszogattunk és vártunk. Időközben a Jurij elkezdett játszani. Jók voltak, sajnos közönség ekkor még mindig nem volt, így csak egy csapatnyi 14 éves fullrészeg liba dülöngélt a zenéjükre. Illetve Rita egy-két számra odahúzott minket is táncolni. Közben Luca vett nekünk egy üveg bort, hogy közösen igyuk meg, illetve kiderült róla, hogy egészen nagy "VF-fangörl", nagyon aranyos volt, ott mondogatta, hogy "Az ott nem a dobos?! Menjünk oda beszélgetni!", majd végül ezt a gitárosnál sikerült is elérnie. Rita lehuppant mellé és kicsit becsípve elkezdett vele a kiscsajok ihletettsége alatt a mai fiatalság hanyatlásáról beszélgetni, majd a beszélgetés valahogy a pasi egyetemi halasztására terelődött. Eközben én csak részlegesen figyeltem oda, akkor kapcsolódtam be, mikor a Vad Fruttikra terelődött a szó. Úgyhogy, beszélgethettem az együttes egyik tagjával a zenéjükről... Mondjuk ez más helyzetben jobban esett volna, de már ez is valami. :) Miután ő elment, és valami facebookról szófosó srácok betámadtak minket, elvonultam telefonálgatni. Leszidtam Krisztát, hogy nem hívott vissza, utána pedig hosszasan elbeszélgettem Nikivel az éppen felmerülő... khmm... dilemmáimról.

A Vad Fruttik háromnegyed 11-kor kezdett játszani. A setlist kicsit módosult november elejéhez képest, de inkább csak a sorrendben. A Diszkóssal kezdtek, utána sorban vidám számok, majd depressziós záróblokk. Illetve valahová az utóbbi közepébe becsempészték a Táncot, ami kicsit furcsa volt, de örültem neki. Most nem voltam annyira lezúzott koncert után, mint legutóbb, talán most nem jött annyira nagyon át. Ennek elsősorban a már említett csitrik voltak az okai, akik eléggé rombolták az egész jellegét. Estek keltek, egyszer valamelyik úgy nekivágódott a lapockámnak, hogy utána még jó darabig fájt. A biztonsági őr, látva hogy a csajszikák hamarosan a színpadra fognak bezúgni, leült a szélére, az énekes elé. Úgyhogy onnantól őt kerülgettem, mert körül-belül pont ott álltam. xD (De azért továbbra is nagyon jó helyem volt.) Aztán egyszer csak megelégelte amit azok a lányok műveltek, és a kettő legharsányabbat (Ja, mert folyamatosan kiabáltak is, dalcímeket.) kivezette, aztán miután pár perc múlva visszatértek, onnantól az egész banda kulturáltabban viselkedett. Ezen kívül az első blokk alatt akadt még egy dolog, ami el-elvonta a figyelmemet... De ahogy következtek az olyan dalok, mint az Embergép, az Úgy fáj, a Nekem senkim sincsen, már ha akartam sem tudtam volna másra figyelni. Zseniálisak. Akkora elsöprő erő van ezekben a számokban... Az pedig továbbra is hátborzongató, ahogy egy egész tömeg egyszerre ordítja, hogy "Nekem senkim, de senkim sincsen!" vagy azt, hogy "Nem hiszek!". Vicces felkonferálások az énekes részéről ezúttal is voltak, az maradt meg leginkább, mikor a billentyűssel közölte, hogy "Az a szám jön Gyuszikám, amit már lassan három éve játszunk, de nem tudod megjegyezni a címét... Szóval, a gyógyszeres!". Ez volt a Kemikáliák. xD A ráadásban pedig Nem hiszeket és Lehetek én ist játszottak. Mindent összevetve a koncert most is nagyon jó volt, de azért az előző jobb. Valahogy nagyon érződött, hogy más volt a közönség, még a zenekar megszólalásaiból is nekem kicsit kitűnt.

Koncert után kaptam egy pengetőt az énekestől! Ez életem első pengetője, és pont Vad Fruttik, úgy örülök neki. ♥ Utána Luca megragadott, hogy csináljunk közös képet az énekes Likó Marcellal. Rita fotózott minket telefonnal. Igazából ha azt nézzük nagyon rossz kép lett, de nekem állatira tetszik. Olyan... egyedi. :)

Megkérdeztem Marcellt, hogy van-e nála most olyan ezüst színű toll, amivel a múltkor a lemezeket dedikálták, mert akkor szeretném ha aláírná a pengetőmet. Mondta, hogy mindjárt szerez, várjak egy kicsit. Addig végigjártam Lucával a többi tagot, mert alá akarta íratni a jegyét most is mindenkivel. Tényleg olyan aranyosan lelkes volt, teljesen a pár évvel ezelőtti önmagamat juttatta eszembe. (Régebben nagyon nagy közös fotó- és aláírásgyűjtő voltam. ^^) Utána visszamentünk Marcellhoz, aki egyébként hihetetlenül jófej volt. A képnél mondta, hogy "Két ilyen csinos lánnyal? Hogyne!", most meg azzal köszöntött minket, hogy "Na, mi újság szépségeim?". Szerzett tollat, és ráírta a pengetőmre, hogy "Likó Marcell pengetője". Utána Luca kiment az előtérbe Ritához, de én bent maradtam, mert kint fáztam. Néztem az együttest, Likó Marcellt és azon gondolkoztam, hogy mennyire furcsa volt most ez a rajongókislányosdi, mert amit igazán szeretnék, az nem egy közös kép vagy aláírás, hanem mondjuk komolyan elbeszélgetni velük... "A koncert után lehet haverkodni a zenekarral, ott leszünk a bárnál, ott lehet minket bebaszatni!" Na igen, ilyen programmegjelölés után nem hiszem, hogy ilyesmire egy koncerten lenne lehetőség, meg nem is úgy néztek ki.

Hamarosan egy idegbeteg pasi kezdett el rohangálni, hogy "Fogyasszanak és távozzanak! Aki nem veszi ki a kabátját most a ruhatárból, az anélkül megy haza!". Így hát szedelőzködni kezdtünk. Rita nagy nehezen lerázta a srácot, aki nyomult rá, és kimentünk várni az apukáját, aki hazavitt minket. Egyszer csak a kocsi elhajtott mellettünk, és beállt a távolabbi parkolóba, pedig mi ott álltunk a közelebbiben. Ekkor kijött a srác is a Tekából, mi pedig rohanni kezdtünk a kocsihoz, mert Rita semmi esetre sem akart még egyszer összefutni vele. Fél egyre értem haza, és Hajni közölte, hogy már aggódott értem, mert azt hitte tíz körül jövök. xD

Viszlát, Norie...

Szerdán volt az utolsó találkozónk Norie-val, mielőtt Székesfehérvárra költözött. Kettőre beszéltük meg a Malom elé, de megint csak késett, és megint csak nem lehetett elérni telefonon. :) Miközben vártunk, pont jött Claudia és Ara, úgyhogy velük beszélgettünk amíg Norie be nem futott. Az Otthon Kávézóba mentünk, ahol vettünk egy-egy forrócsokit, és cserébe megengedték, hogy megehessük ott a tortánkat. Ugyanis Kriszta, ahogy ígérte, megsütötte Norie-nak az isteni Sacher-tortáját. Eszegettünk, beszélgettünk, Norie pedig mesélt az AFS-es (a csereprogram) ismerőseiről. Odaadtuk neki Krisztával karácsonyi (és) búcsúajándékunkat, egy fotóalbumot a sok-sok fotóval amit (amúgy direkt emiatt) a találkozásaink alkalmával csináltunk. Nagyon meghatódott rajta, olyan aranyos volt. Meg folyton hátulról kezdte volna kinyitni, mert galád módon magyar olvasási irány szerint raktuk bele a képeket, ráadásul még magyar nyelvű kis kártyácskákat is gyártottunk az egyes eseményekhez. Még sok üres lap maradt benne, ez felhívás arra, hogy még sokat találkozzunk.

Utána Norie mondta, hogy el akar menni a Nicibe, és hogy segítsünk neki ajándékot választani két barátnőjének. Elég sokáig időztünk ott, közben beszélgettünk (főleg Norie-ról xD) az eladókkal, akik még életemben nem voltak ilyen kedvesek hozzám (nyilván mert még sose vettem ott semmit.). Norie nagyon sokáig tipródott, végül nagy nehezen amellett a két kulcstartó mellett döntött, amiket mi szavaztunk meg a legaranyosabbaknak. Elindultunk sétálni a főtérre, aztán egyszer csak mondta, hogy ezeket a kulcstartókat a két a legjobb barátnőjének vette, majd megállt, kivette őket a szatyorból és felénk nyújtotta: "Ti vagytok azok!". Ezután még, felemelve őket, hozzátette, hogy "Ez én vagyok. Szóval, ha elmegyek, ti ne legyetek szomorúak, mert mindig veletek leszek!". Ne legyünk szomorúak, nekem nem sokon múlott, hogy ott helyben elsírjam magam... *-*

Miután kellőképp összeölelgettük Norie-t, és Kriszta elhelyezte a sünijét a kulcscsomóján, én pedig a télicicámat a táskámon, még végigsétáltunk a karácsonyi vásáron. Aztán elmentünk megmutatni Norie-nak a könyvtárat. Elidőztünk a gyerekrészlegen, a földrajzkönyveknél és megbeszéltük ki melyik országba volt már, valamint hogy hová szeretne feltétlenül eljutni. Ezután elindultunk a Malomba, de Krisztának hamarosan mennie kellett. Mi még Norie-val egy darabig járkáltunk ajándék után a fogadó anyukájának a Malomban és a vásáron, utána elkísértem a buszához. Miközben vártuk, megbeszéltük, hogy ha tudunk, akkor még 27-én találkozunk, mivel csak 28-án költözik. Sajnos ez végül nem jött össze...

Olyan hülye ez a rendszer, miért kellett Székesfehérvárra költöztetni?! Nagyon fog hiányozni... De még mindenképp találkozunk jópárszor, amíg Magyarországon van. Addig meg legalább van értelme, hogy fent vagyok facebookon... Szeretünk, Norie! ♥

Kis karácsony, nagy karácsony...

Utolsó tanítási napon volt az "osztálykarácsonyunk", ami csak annyit jelent, hogy mindenki átadta a kihúzott emberkéjének az ajándékát. Én - életemben először - nem vettem részt a húzásban, mivel egyrészt már német órán is húztunk, másrészt pedig idén a szalagavatós elfoglaltságok miatt annak is nagyon örültem, hogy azoknak tudtam ajándékot adni, akiknek én magam szerettem volna. Szerintem jobb volt így, pl. ha olyat húztam volna, akit nem nagyon ismerek és fordítva, az esetben, úgy gondolom, egyikünknek sem lett volna szüksége csokira 1000 Ft értékben. Így is adtam a barátaimon kívül két osztálytársamnak, Lacinak és másikPetrának is ajándékot, szóval nem lehet rám azt mondani, hogy kihúzom magam az osztályközösségből. Csak egy kicsit.

Rögtön ezt az órát követő szünetben ejtettük meg a lányokkal is az ajándékozást. Ritának, Krisztának és Petrának már odaadtuk az ajándékát, azonban mielőtt még Edit is kézhez kaphatta volna az övét, Norie beviharzott az osztályba, és elrabolt engem és Krisztát. Felmentünk a másodikra, ahol is megkért, hogy hívjam ki a teremből a srácot, aki tetszik neki. Miután megbizonyosodtam róla, hogy komolyan gondolja, bementem. Enyhén ledöbbentettem a kérésemmel a srácot és a barátait, mikor kifelé mentünk, csak úgy záporoztak, a "Júúúúj, mit csináltál?!" és a "Pofozd meg!!" kijelentések. xD Norie és a angolul abban a szempillantásban elfelejtő srác, néhol a csipetnyi tolmácsi segédletemmel megbeszélték, hogy barátok lesznek és majd leveleznek a neten. Norie olyan boldog volt, hogy madarat lehetett volna fogatni vele. Annyit mondogattam neki, hogy majd legalább utolsó nap menjen oda hozzá, és úgy örülök neki, hogy végtére is rászánta magát. ^^

Nagyszünetben felszaladtam Mollyhoz és Nominhoz is, odaadni az ajándékukat. Utána az utolsó órában tartott az iskolai ünnepélyen is mellettük álltam és végigbeszélgettük a műsort (amit amúgy sem lehetett hallani), s ezzel többek között mi is kivívtuk az igazgatóhelyettes megvetését, vagymit... Az igazat megvallva minden egyes iskolai ünnepélyt végig szoktam beszélgetni. :S

Délután Krisztával elmentünk a még hiányzó ajándékokat intézni, amíg Petrának dolga volt. Végül nem hallottuk meg mikor hívott minket, így rendesen megvárattuk szegényt... Utána még az is jó idő volt, mire Rita előkerült, de nagy nehezen aztán beültünk a Korzóba, hogy odaadják az én ajándékomat is, ami nem készült el csak délutánra. Egy hógömböt kaptam tőlük és Edittől a közös képünkkel.

Szerda este apukáméknál vacsoráztam, és akkor megkaptam a mostohabátyáimtól a karácsonyi ajándékomat. Kiderült, hogy elutaznak, és már csak Szilveszter után találkozunk, de én erről nem tudtam, úgyhogy én majd csak utólag fogom őket megajándékozni. Kaptam tőlük egy nagyon szép fekete, fürdősós-tusfürdős szettet, valamint Gergely csinált nekem egy kitűzőt. X-Japaneset, biztos azért ezt az együttest jegyezte meg, mivel náluk csináltuk Kata szülinapjára az X-es dobozt. Mindenesetre teljesen meghatódtam rajta és nagyon jól esett. *-*

23-án elutaztunk a nagyszüleimékhez. Szokásos karácsonyi programok voltak, bejglisütés, fadíszítés, Igazából szerelem-nézés... Meg 25-én eljöttek unokatesómék a kislányukkal. Ééés kaptam anyukámtól jegyet a 30.-ai Bereczki Zoltán koncertre! Ketten fogunk menni, mert úgy néz ki egy ismerősöm sem jön, de nem baj. :)

26.-ától pedig apukáméknál voltam. Háromszor etettem öcsikémet cumisüvegből. *-* Annyira édes, úgy szeretem. ♥ Apukáméktól karácsonyra -OZ- koncert jegyet kaptam! Ezzel eldőlt, mire költöm a "karácsonyi pénzemet" (ilyenem végül nem lett), -OZ- vagy Miyavi koncertre kérdés. Azt mondta apukám ezt az együttest meg tudta jegyezni a Nagy Varázslóról. xD Nagyon örülök neki, Miyavira pedig mindenképp megyek, van spórolt pénzem is, meg addig még névnapom is lesz. Semmi esetre sem fogom kihagyni.

Ez volt hát az idei karácsony. Sokkal kevesebb karácsonyi hangulatom volt, mint szokott, de azért nem volt rossz. Viszont a Szilveszternek már a gondolata is... Mindegy. Élvezze mindenki azt a kevéske időt, ami a szünetből még hátra van!  :)

Karácsonyra

Boldog Karácsonyt Mindenkinek!

Ugyan nem szenteste van, de talán így karácsony utolsó napján sem olyan késő még. :)

Ez alkalomból pedig itt a Coldplay csodaszép ünnepi szerzeménye, a Christmas Lights. Nekem idén egyértelműen ez volt a kedvenc karácsonyi számom. ♥

Egyébként 23.-a óta a nagyszüleiméknél voltam, most meg apukáméknál vagyok. Holnap után megyek haza, akkor aztán majd tényleg aktív leszek, mert rengeteg a mesélni valóm továbbra is! :)

Jared 39.

Nagyon Boldog 39. Születésnapot, Jared Leto! :) ♥

Jared Leto 1971. december 26-án született, Jared Joseph Leto néven. Rendkívül tehetséges színész, olyan filmekben szerepelt, mint a Rekviem egy álomért, a Mr. Nobody, a Chapter 27, a Highway és a Nagy Sándor, a hódító. Híres-hirhedt arról, hogy szó szerint mindent megtesz azért, hogy a vásznon hiteles legyen, ha kell fogy 14 kilót, vagy hízik 30-at, illetve forgatási időben minden este órákat ordít, ha épp az öreg hang elérésére van szükség. Utóbbiból mondjuk remélem nem fog rendszert csinálni, hiszen mindemellett ő a 30 Seconds to Mars énekese és frontembere is.

Az, hogy hogyan lett Jared Leto az egyik legnagyobb kedvenc színészem, a 30 Seconds to Mars pedig az egyik legnagyobb kedvenc együttesem, az egy igencsak vicces történet. Két és fél éve nyáron valahogy szóba került köztünk Nikivel Jared Leto, mire közöltem, hogy szerintem elég ciki, hogy így 26-27 évesen emókén (ekkor még tévesen ezt hittem rá) próbál érvényesülni, hisz már kiöregedett ebből a korosztályból. Hogy - hogy nem, rákerestünk az interneten, és döbbenten konstatáltuk, hogy konkrétan tíz évvel öregebb, mint gondoltuk, akkor volt 37. Ez csak tovább rontott a szemünkben a megítélésén. Azonban közben valahogy belefutottunk egy-két kritikába a Rekviem egy álomértról, amik felkeltették az érdeklődésünket, így hát megnéztük a filmet. Ekkor kezdett tudatosulni bennünk, hogy igenis komolyan kellene venni Jared Letót... Utána jött a The Reason videó, ami az egész 2008-as nyarunk meghatározója lett, s valahogy állandóan oda lyukadtunk ki, hogy Jareddel foglalkozunk, míg nem szépen, észrevétlenül a rajongóivá nem váltunk. Elkezdett érdekelni minket az együttese is, így egyik nap beraktuk a diszkográfiájukat háttérzajnak. Először, be kell valljam, elég átlagosnak találtuk őket, de mire az összes szám a végére ért, beléjük szerettünk. Nem tudom, honnan jöttek nekünk ezek a sorozatos elhamarkodott ítéletek, majd a nagy pálfordulások, de mindegy, az a nyár  igazán emlékezetes volt, s azóta is hivatkozási pont. (Tavaly pl. azt válaszoltam anyukám azon kérdésére, hogy ki az az Alex Kapranos, hogy "Az idei Jared Letónk!". Egyébként a Franz Ferdinand énekese, a 2009-es nyarunk központi alakja.)

Nagyon-nagyon szeretem mind Jaredet, mind a 30 Seconds to Marsot, tényleg mindkettő a legnagyobb kedvenceim egyike, bár echelon (hivatásos-hivatalos, elkötelezett street teames rajongó) sosem voltam. Nyáron láthattam a Marsot élőben a Sziget Fesztiválon (egyébként Nikivel együtt), fantasztikus élmény volt, és biztosan soha nem fogom elfelejteni. ♥

Jarednek önző módon új filmszerepeket kívánok a születésnapjára, mert, tudom, hogy most inkább a zenélés van soron, de nekem már most nagyon hiányzik színészként. :) Viszont, hogy ne szaladjunk messzire a Marstól, a bejegyzés zárásaként itt az Attack, ez volt az első kedvenc számom és klipem tőlük:

Kim Hyun Joong ♥

Befejeztem a Playful Kiss doramát... Vagyis, még a hat YouTube-os rész hátravan. :) Hálisten, még nincs vége. ~

Utoljára a Boys Before Flowers esetében kerültem ilyen szintű függőségbe egy sorozattól... Mikor hét közben csak kevés dologra volt időm, mindennel szemben a dorama-nézés élvezett elsőbbséget. Valamint Editnek is folyamatosan a Playful Kissről beszéltem a suliban, mivel ő, mint mindig, már előbb végignézte, mint én. Egyszerűen annyira nagyon szeretem. *-* Ez lett a másik kedvenc doramám a BBF mellett.

Amúgy, azért akartam már régóta megnézni, mert a BBF-es kedvencemet, Ji Hoo-t alakító színész, Kim Hyun Joong a főszereplője. A Playful Kiss megnézése után most már bátran kijelenthetem, hogy a kedvenc dorama-színészemmé lépett elő. Annyira szeretem ahogy játszik, a tekinteteit, az arcrezdüléseit... Folyamatosan fejlődik és egyre csak jobb lesz. Mondjuk, bizonyára közrejátszanak a rajongásomban a szerepei is. :) Baek Seung Jo♥

Szűkös időmben próbáltam aktívan információt gyűjteni Hyun Joong-ról, egyelőre még mindig csak keveset tudok róla, de ezzel az életrajzi elemmel már biztosan megnyert magának:

"Amikor az SS501 Japánban tartózkodott és ő éppen unatkozott, rövid sztorikat kezdett el írni saját magáról és Jungminről, majd ezeket feltette a netre, hogy elolvashassák a rajongók is. Egy interjúban, amikor ezekről a történetekről beszélt, eszébe jutott egy vicces incidens, amikoris tréfából írt egy levelet Jungminnek bocsánatot kérve, amiért nem képes szeretni őt, aztán a személyzet egyik tagja megtalálta és félreértette a kapcsolatukat és mindkét srácot zavarba hozta."

forrás: playful-khj.gportal.hu

Annyira hülye, isteneeem. xD

Egyébként most meg, azt olvastam, elviszik két évre katonai szolgálatra, merthogy Koreában általános hadkötelezettség van... Nagyon tudok örülni neki...

Mint már az idézett szövegből kiderülhetett, Kim Hyun Joong az SS501 nevezetű k-pop fiúzenekar tagja. Természetesen ezalkalommal is, mint anno a BBF idején, neki veselkedtem hallgatni őket. A különbség csupán annyi, hogy ez alkalommal sokkal-sokkal többet tettem ezt, ugyanis az a helyzet, hogy egészen megtetszettek. :)

Egyébként imádom a Playful Kissben a női főszereplőt is, Oh Ha Nit. Őt Jung So Min játsza, valami fantasztikusan brilliánsan! Mindenképp szeretném majd őt is még több szerepben is látni. Ha Ni pedig, a BBF Jan Di-ja mellett, a kedvenc női dorama-karakterem lett.

Na, egyelőre ennyi. Majd írok a doramáról sokkal részletesebben akkor, ha végeztem a YouTube-os részekkel is. ;)

Japán-nap

Vasárnap Japán-nap volt a művházban. Én mindenképp menni akartam, aztán, miután belegondoltam mennyire buli lenne külföldön elmenni egy magyar-napra, elhívtam Norie-t is, de kiderült, hogy ezt már mások is megtették előttem. Megbeszéltem Krisztával is, hogy majd valamikor ő is benéz, de pontosan nem tudja mikor, induljak el nélküle. xD

Kettőtől ötig volt meghirdetve a program, de nekem is csak háromra sikerült odaérnem. Ahogy beléptem az előtérbe, Norie rögtön felpattant az origami-asztal mellől, és örömmel szaladt elém. Odavitt a barátaihoz, ahol megismerkedtem Claudia barátnőjével Arával, valamint iskolatársunk Eszti barátnőjével, Vikivel. Norie hamarosan beszélgetésbe elegyedett egy japán férfival és a kislányával, az apuka a Smack instant-rahment gyártó cég vezetője és Magyarországon élnek. Mivel Claudia pedig eközben épp a "legkisebb daru" origami-verseny kategória megnyerésére gyártotta a kisebbnél kisebb madarakat, Arával elindultunk körülnézni. Elsőként a teaszertartásos asztalhoz mentünk, ahol egy yukatát viselő japán néni szolgált fel az érdeklődőknek egy egyszerűsített rituálé keretében matcha teát. Krémes volt, fűzöld, kissé keserű, de egész finom. Utána átmentünk a sushi-s asztalhoz. Odaálltunk a kiszolgáló néni mellé, és csak ácsorogtunk ott, mert nem mertük megkérdezni, hogy ehetünk-e belőle. Végül pár perc után erőt vettem magamon és rákérdeztem, mire rakott nekünk egy-egy maki sushi-ra gyömbért és wasabit. Ezután álltunk ott még egy-két percig, hogy akkor most felvehetjük-e, vagy mi van, majd nagy végül Ara beleszúrta az egyikbe a kapott fogpiszkálót, és ráemelte a szalvétájára. Megpróbálkoztam ezzel én is, de sehogy sem sikerült felvenni, úgyhogy körbepislogtam, és gyorsan megfogtam kézzel, de hozzáragadt egy salátalevél, így kissé feltűnőre sikerült a mozdulat. Miután mindketten a sushink birtokába kerültünk, visszamentünk Norie-hoz és Claudiához, majd percekig nem tudtuk abbahagyni a röhögést saját magunkon. xD Mindkettőnk most evett először wasabit, ráadásul elég sokat is raktak rá nekünk, így mikor megettük a sushit, az olyan csipősnek bizonyult, hogy azt se tudtuk hova kapjunk. Szerencsére megláttam a következő asztalon a mezei, cukor nélkül kínált zöld teát, úgyhogy gyorsan felkaptam egy belőle egy pohárral. Ara nem sokára követte a példámat, majd megbeszéltük, hogy zöld tea ennyire jól még soha nem esett. xD

Időközben mindenki bevonult a sudoku terembe, így úgy döntöttünk, utánuk megyünk. Bent leültem Norie mellé, és nem sokkal később nekiállt a feladatlapján magyarul levelezni velem. Megtanítottam neki a "csend" szót, lévén abban a teremben olyan feszült koncentrálás zajlott, hogy konkrétan levegőt is alig mertem venni. Megbeszéltük, hogy feladjuk, és kisettenkedtünk a helyiségből. Kint Norie meglátva az Smack-es standot, mondta, hogy szeretne venni belőle. Mondtam neki, hogy, ha eszünk kóstolót és utána kitöltünk egy kérdőívet, akkor kapunk ingyen, úgyhogy odamentünk egy-egy tálkáért. Finomabb volt, mint az olcsó teszkós verzió, amit én szoktam venni, de annyival azért nem, amennyivel többe kerül. De kaptunk ajándékba egy-egy csomaggal. Miközben ettünk, befutott végre Kriszta is. Beszélgettünk, majd egyszer csak odajött hozzánk két csajszi, hogy csinálhatnak-e közös képet Norie-val. Mondtam neki, hogy sztár lesz. xD Ennek tetejébe pár perc múlva odajött hozzánk egy másik japán nagyfőnök a Smack-től, és a kezébe nyomott egy hatalmas szatyornyi instant tésztát. Nem semmi, ő sem tudott hirtelen köpni-nyelni. Utána végre felszabadult a sushi készítős asztal, és le tudtunk ülni csinálni mi is. Nagyon jó volt, annyira élveztem! Egyébként ,Ara az egész folyamatot művészi közelképekkel tarkítva fotódokumentálta. :) Végül annyi sushink lett, hogy mindahányan degeszre ettük magunkat belőle, és az utolsó darabokat már a többi látogató között álltam neki szétosztani, akik amúgy nagyon örültek neki, szóval kifejezetten jó érzés volt. ^^

Időközben kihirdették a haukuíró, sudoku- és origami-verseny díjazottjait, Viki a sudoku gimnáziumi kategóriáját nyerte meg, Claudia és egy másik lány pedig megosztott díjat kaptak a 8×8 mm-es darujukért. Gratulálok. ^^ Aztán véget ért a Japán-délután, így Kriszta, Norie, Ara, Eszti, Viki és én átmentünk a Malomba karácsonyi ajándékokat nézni. Kriszta hamarosan leszakadt, mi viszont még hétig bolyongtunk a központban. Nagyon klassz nap volt, igazán jól éreztem magam a társaságotokban! :)

Én csináltam. *-*

Kasutera

Konyhatündér Kriszta barátosném már az első közös délutánunk alatt megbeszélte Norie-val, hogy majd főzünk/sütünk együtt valami japán ételt. Erre most szombaton került sor. Kettőre beszéltük meg a találkozót a Malom elé, s mivel anyukámmal kicsit késve indultunk, szóltam Krisztának, hogy előbb Norie-ért megyünk, csak azután érte. Azonban Norie-t nem találtam a megbeszélt helyen. Bejártam a pláza egész alsó szintjét, valamint a két bejárat környékét, de sehol sem találtam, ráadásul hiába hívtam, nem vette fel a telefonját sem. Már kezdtem kétségbeesni, mikor is - épp egy keresőkörútról jövet - kilépve a főkapum, azt láttam, hogy Norie a kocsi mellett áll, ugyanis anyukám felismerte, s nagy meglepetést okozva ezzel neki, leszólította. Kiderült, hogy kimaradt a busz, amivel jönni akart, a telefonja meg le volt némítva. xD Ezután elugrottunk Krisztáért, és jöttünk hozzánk.

Először is megmutattam Norie-nak a lakást. Megállt az ajtómban, az LM.C poszterem láttán nagyot sóhajtott és megkérdezte, melyik Maya. Megmutogattam, ki kicsoda, mire közölte, hogy "Mindkettő undorító.", és befutott a szobámba. Gonosz. (Ezt a szót magyarul én tanítottam neki.) xD Nagyon tetszett neki a  plüss Motkányom, aztán kiderült, hogy nem ismeri a Jégkorszakot, így megmutattuk neki azt a filmtörténeti első öt percet belőle. Utána a nappaliban álló világító földgömbünkön nézegettük, milyen nagyon messze lakunk egymástól... Beszélgettünk, aztán egy idő múlva úgy döntöttünk, ideje nekiesni a sütésnek. Norie hozott magával haláli aranyos kötényt is. Kriszta a nővérével leíratta a kasutera receptjét, ebből dolgoztunk. Már a kész tésztánk sem nézett ki túl biztatóan, de reménykedve beraktuk sülni. Amíg vártunk, Norie gyönyörű kis dobozkát hajtogatott egy, az asztalon heverő szalvétából. Erről eszembe jutott, hogy megmutattatssuk vele újra a daru hajtogatását, úgyhogy előszedtem a régi rajzórás színes papírjaimat, amik nem voltak olyan professzionálisak, mint az igazi origami papírok, de a célnak megfeleltek. Csináltunk darut, utána olyan dobozkát is, epret, valamint Norie egy kis piramist is készített. Hihetetlen, milyen ügyes. *-*

Időközben a "kasuteránk" a sütőben hatalmasra fújódott fel, így agresszívan kiszurkáltuk villával. Miután kisült, hagytuk egy kicsit hűlni, addig Norie megmutatta a japán kedvenc együtteseit, valamint én is mutogattam neki olyan magyar előadókat, akik úgy gondoltam tetszhetnek neki. Utána vacsoráztunk, majd következett a sütink. Egész finom volt, Norie-nak különösen ízlett. Kérdeztem, hogy legalább ízre hasonlít-e a kasuterára, mire gondolkodás nélkül rávágta, hogy nem. xD Utólag nézegettem recepteket, való igaz, hogy a magyar tejespitéhez több köze volt. Egyébként, elneveztük krisztanorievalen-sütinek. :) Végül fél nyolc körül jöttek Krisztáért, és ők vitték haza Norie-t is.

Így kellett volna kinéznie...

...de így nézett ki. xD

Nagyon jó nap volt. Amúgy, most már szinte csak magyarul beszélgetünk, Norie már a legtöbb dolgot nagyon jól el tudja mondani, és szinte mindent megért. Nagyon büszke vagyok rá. ♥ Úgy örülök, hogy megismertük, egyszerűen annyira aranyos, és igazi barátunk lett. Elmondhatatlanul fog hiányozni. T_T

Here it's December every day

Az utóbbi időben pont ahhoz vagyok fáradt, hogy arról írjak, ami épp történik velem, de majd idővel pótolok, vagy nem tudom... Mindegy, most nézzük gyorsan a múlthetet! :)

Kriszta

A napjaim jelentős részét a dolgozatokra való tanulás és a maratoni szalagavatós táncpróbák töltötték ki. Csütörtökön és pénteken is estig bent voltunk, és három órán keresztül gyakoroltunk. Fárasztó, ráadásul iszonyúan fáj a lában a kis magas sarokkal rendelkező cipőmben, mivel egyáltalán nem szoktam ilyenben járni. Viszont összességében nem mondanám, hogy nem élvezem. :) Most már elég biztosan tudjuk a koreográfiát is, szóval végre lehet arra is figyelni, hogy szépen csináljuk. Remélem jó lesz. Csütörtökön főpróba, pénteken bemutató a diákoknak, majd este élesben. Hihetetlen, hogy már csak pár nap.

Péntek délután, tánc előtt volt egy kis időnk, így Krisztával és Norie-val elmentünk a könyvtár-béli nagyon szép kávézóba. Norie fagylaltkávét ivott, amit agyon kellett szegénynek cukroznia, ahhoz hogy iható legyen, én meg chillis forrócsokit, amire folyton vizet kellett innom, mert csípett. Krisztáéra nem emlékszem, pedig az övé volt a legfinomabb. Meg ettünk valami kávés sütit is, ami nagyon finom volt. Megmutattam Norie-nak a japán füzetemet, és azt mondta nagyon szépen írom a hiraganákat. *-* Utána pedig kijavította a hibáimat. xD Apropó hibák... Szerintem Norie meg van győződve róla, hogy nem tudunk angolul. Azzal, hogy próbálunk egyszerűen fogalmazni, olyan blődségeket mondunk, mint én pl. az "I can't dance." helyett közöltem, hogy "I don't know dancing.", Kriszta pedig nagy magyarázás közben elejtette, hogy "When you are in japanese...", mondtam neki, hogy az azért kicsit durva lenne. xD

Megint kicsit feltűnőek voltunk a kávézóban, a pincérsrácok itt is jól szórakoztak rajtunk. :) Norie hozott nekünk egy-egy origami papírt és megtanított darut hajtogatni. *-* Elég sokat kellett segítenie benne, ráadásul kötve hiszem, hogy meg tudom csinálni egyedül is, úgyhogy legközelebb megkérem, hogy mutassa meg még egyszer. Aztán elindultunk a buszmegállóba, de Norie busza pont az orrunk előtt ment el, így fagyoskodhattunk negyed órát a következőig.

Norie karácsonykor családváltás miatt elköltözik Székesfehérvárra. Azt mondta hiányozni fogunk neki, hát még ő nekünk... :( Megbeszéltük, hogy mindenképp meglátogatjuk majd. Amíg itt van, addig meg még igyekszünk csinálni közös programokat. ^^

Szombaton iskolába kellett menni, de nálunk diáknap volt. A többieknek reggel rögtön táncpróba kezdődött, így kettesben voltunk Krisztával. Végigsétáltuk a programokat, utána pedig felmentünk Nominék osztályához, akik gofrit árultak, egyébként. Sokáig beszélgettünk a terem előtt Nominnal, meg időnként egy-két barátnője is odajött. Aztán elmentünk Krisztával megkeresni Petráékat, de ő és Edit épp egy bioszos vetítést néztek, amiről én pánikszerű menekülést indítványoztam, Ritáék pedig épp igyekeztek kimászni(!) a suliból, ahonnan egyébként csak 12:15-kor lehetett volna kimenni. Így hát, továbbra is csak ketten, bementünk a filmnézős osztályba, és néztünk egy negyed órát a Nagyfiúkból. Után úgy döntöttünk inkább visszamegyünk Nominhoz és Mollyhoz. Közben volt egy rövid táncpróbánk is, de gyakorlatilag innentől négyesben végigbeszélgettük az egész délelőttöt. Nagyon jó volt. :) ♥ Egy magnó körül ültünk, amiből filmekből ismert komolyzenék szóltak, és ha nagyobb intenzitással tettük le a kezünket/táskánkat az asztalra, akkor számot váltott. xD Ez a diáknap volt három éve a legjobb! Igaz mostanra is jutott egy kisebb félreértés, de hálisten hamar megoldódott.

Petrával

Délben elbúcsúztam a lányoktól és lementem Petrával ebédelni. Miután végeztünk, hármasban Edittel bementünk a központba és vettünk forralt bort az adománygyűjtő standnál a karácsonyi vásárban. Közben pedig esett a hó, az egész annyira hangulatos volt. :) Aztán nekiálltunk karácsonyi ajándékok után kajtatni, ami elég fárasztó volt, de szerencsére nem teljesen eredménytelen.

Edittel

Röviden ennyi. :) Amik ez előtt történtek, azokat meg majd igyekszem bepótolni, bár a jövő hetem extrán nagyon zsúfolt lesz... Bár, ahogy magamat ismerem valamilyen formában úgyis jelentkezem majd. xD

Messze... messze...

Épp a holnapi Babits-Kosztolányi elemzős magyardolgozathoz nézegetem a füzetemet. Mikor Babits Mihály Messze... messze... c. művét vettük, amiben minden versszak egy-egy országról szól, akkor azt a házi feladatot kaptuk, hogy írjunk mi is Magyarországról és/vagy a kedvenc országunkról. Én ezen felbuzdulva írtam négyet is, aztán most úgy megörültem nekik, mikor beléjük futottam, hogy gondoltam gyorsan megmutatom nektek is:

Magyarhon. Bor, paprika.
Lánchíd, margitszigeti uszoda.
Hortobágy kilenclyukú hídja,
legelni tér a szürkemarha.

Japán. Buddhista pagodák sora.
Anime, manga, modern technológia.
Jakuzák, gésák, szamurájok,
itt legfontosabbak a hagyományok.

Skócia. Whisky és bőrduda.
Kastélyait szellem-horda lakja.
Az egyszerű megoldások földje ez,
hol ünnepkor minden férfi szoknyát vesz.

Írhon. Zöld mezők, furulyaszó.
Erdeiben ezernyi táncos manó.
Keresztény áll kereszténnyel szembe',
szívekben mégis ír nemzeti eszme.

Angliához nem írtam, mert olyan már az eredeti műben is volt, és nem gondoltam, hogy meg kellene próbálkoznom Babits túlszárnyalásával. xD

Na, most csak ennyit akartam. Tanulok tovább, aztán még majd lehet, hogy jövök.

Vesztettem.

Beregisztráltam Facebookra.

Igen, és ez kifejezetten szarul érint. Most még jobban utálom azt az oldalt, mint eddig. Annyi ideig sikerült kitartanom, nem hatott meg semmi, pedig már mióta megy ez a facebook-hiszti körülöttem... Most úgy érzem elbuktam. Olyan, mintha feladtam volna az elveimet - vagy valami hasonló. Tudom, hogy most maximum csak nagyon kevesen érzik át ennek a jelentőségét, de én akkor is el vagyok keseredve miatta. Gyűlölöm a közösségi oldalakat, a Facebookot meg, ha lehet, még jobban, mint a többit, erre... Sajnos már túl sok tényező jött össze, ami a regisztráció-felé lökdösött.

• Valamin fenn kell lenni, kapcsolattartás végett; az iWiW-et sem szeretem, ennek meg van talán annyi "előnye", hogy nemzetközi...
• A MySpace-t, az egyetlen olyan közösségi oldalt, amit szerettem, addig újítgatták, mígnem használhatatlan lett, így azon már nincs idegzetem követni a kedvenceimet. (Valamint tetemes mennyiségű fura arab pasi jelölget be, ami kicsit ijesztő.)
• Elgondolkoztam azon, hogy ha kommunikáció és médiára megyek, akkor ez az őrületet kíváltó hülyeség megkerülhetetlen lesz. *forgatja a szemét*
• Kami-honlap (épp) nincs. Kami-facebook van. *sóhajt*
• Norie el fog költözni, ugyan még nem haza Japánba, de Magyarországon belül messzire, aztán ez lesz a legegyszerűbb módja, hogy tudjam vele tartani a kapcsolatot.
• Tanácsos lenne követnem pár aktív facebookos barátom és fontosabb ismerősöm üzenőfalát, hogy ne maradjak le, mi van épp velük...

Komolyan fizikailag fájt beregisztrálni... Annyira nem akartam volna! Nekem olyan unszimpatikus, hogy mindent megosztanak ott az emberek. Oké, ezt mondja az, aki blogot ír, meg plörköl... De ez nem olyan, mert itt leginkább csak a barátaim, a netes ismerőseim és vadidegenek olvasnak, akiktől ezáltal nem tartok. Viszont nem vagyok hajlandó egy honlapon olyanokkal megosztani bármit is, akikről amúgy is tudom, hogy rosszindulatúak és, majdhogynem válogatás nélkül, mindenkit kibeszélnek. Meg az sem érdekel, amiket ők írnak ki. Semmi bajom nem lenne az egésszel, ha lehetne úgy csinálni, hogy csak azok legyenek az ismerőseim, akiket én akarok. Húúú, de antiszociális. xD  A legtöbb ismerősömet nem szeretem, na... Mindegy, egyelőre csak annyi adatot töltöttem ki, amennyit muszáj volt, és letiltottam a megosztást mindenről, amit értem, bár szerintem amúgy sem irkálnék. Akit érdeklek, az úgyis olvashatja a blogomat és a plörkömet, nincs különösebb szükségem a facebookra e célból.

Egyébként, ne értsen félre senki, alapból semmi bajom a facebook-függőkkel, felőlem nyugodtan, ha közösségi emberke lennék, talán szeretném én is. Szóval tényleg annyi a problémám csupán, hogy szerettem volna ebből kimaradni, és fáj, hogy megtörtem. Főleg hogy csomóan tudják, hogy utálom a facebookot, és kitartó anti voltam, aztán most ez milyen már?! Igen, ez számomra tragédia.

Amúgy, szinte egyáltalán nem szoktam ilyen közösségi oldalakon jelölgetni, most is csak kezdésnek pár embert megkerestem, szóval aki ezt olvassa, ismer és úgy gondolja, az megkereshet és bejelölhet.

Nikki 52.

Azért jó dolog itt felköszönteni a kedvenceimet, mert leírhatom azok esetében, akikért még a blogolásom kezdete előtt kezdtem rajongani, hogy hogy kezdődött, hogy mit jelent számomra az adott személy. Pontosan ezért, bár már viszonylag sokat írtam róla korábban is, semmiképp nem maradhat ki ez a bejegyzés sem.

Boldog 52. Születésnapot, Nikki Sixx! :) ♥

Nikki 1958. december 11-én született, Frank Carlton Serafino Ferrana Jr. néven. Igazi modern polihisztor, basszusgitározik, zenét- és dalszöveget ír, emellett fotózik és rádióműsort (SixxSense) is vezet, valamint van egy jótékonysági szervezete is (Running Wild in the Night). A zenélést is úgy kell elképzelni, hogy a fő együttese, a legendás Mötley Crüe mellett még sok zenekarban közreműködik, köztük van a személyes kedvencem is, a Sixx:A.M. A Mötley Crüe-t Tommy Lee-vel alapították 1981-ben, és legnagyobb örömömre a mai napig együtt vannak, ráadásul az 1992 és 2004 közötti hosszabb-rövidebb tagcserék után, az eredeti felállásban: Nikki Sixx, Tommy Lee, Mick Mars, Vince Neil.

Bár Nikki rendkívüli zenész, én - ha hívhatom őt így - íróként találkoztam vele először. Egy délutánon nem meglepő módon épp a helyi legnagyobb könyvesboltot jártam végig, mikor a kezembe akadt A heroninnaplók. Az impresszív borítója és a hangzatos alcíme (Egy összetört rocksztár életének egy éve) rögtön felkeltette az érdeklődésemet, ám csak akkor szegezett földhöz igazán, mikor bele is lapoztam. A fényes, fekete-fehér-piros, stilizált oldalak anniyra megfogtak, hogy hazaérve azonnal nekiálltam utána nézni, ki is az a Nikki Sixx. Ekkor kezdtem el Mötley Crüe-t hallgatni. Az elkövetkező pár hétben sokszor bejártam a boltba, s ott kezdtem el olvasni a könyvet, majd végül a (tavalyi) szülinapi pénzeimből el tudtam menni megvenni. Zseniális és lebilincselő, a kedvenc könyveim egyike. Ez Nikki naplója 1987-ből, amikor legmélyebbre merült a drogok és mindennemű züllés világában. Ám olyan elképesztően intelligensen írt még a legmeredekebb kalandjairól is, hogy azóta is csodálom érte. Az pedig, hogy legyőzve a függőséget, ma már, szinte azt mondhatni, példaértékű életet él, igazán tiszteletre méltó. A naplója annyira személyes, annyira kitárulkozó, hogy az elolvasása után kicsit az az érzésem támadt, hogy én most már tényleg ismerem ezt az embert... Azóta aktívan nyomon követem a munkásságát, valamint bepótoltam a korábbi éveket is. Nikki a tökéletes példája annak, hogy a rock&rollba nem kötelező belehalni, anélkül is lehet valakiből legenda.

Ez pedig itt az egyik kedvenc Mötley Crüe számom, a Wild Side. Az 1987-es Girls Girls Girls lemezen található, ami azért különleges számomra mert, A heroinnaplókat olvasva folyton ezt az albumot hallgattam, igazodva ahhoz, ahogy Nikki épp elmondta, hogyan írta meg az egyes dalokat.

Brian 38.

Nagyon Boldog 38. Születésnapot, Brian Molko!

Kicsit aggódom, hogy mivel mostanában a rengeteg dolgozat és táncpróba mellett nem nagyon volt időm egyéb bejegyzéseket írni, így most ez szinte el fog veszni a sok felköszöntgetés között. Ráadásul előre látom, hogy nem fogom tudni érzelgősség nélkül leírni, amit akarok... Brian, te voltál az első személy, akit felköszöntöttem a blogomban, tavaly ilyenkor. A te születésnapodat fejből tudom, mikor van, ritka az ilyen.  Igazából, el sem tudod képzelni, mekkora szerepet töltesz be te és a Placebo az életemben, annak ellenére, hogy személyesen nem is ismerlek. Sőt, bár leghőbb vágyaim egyike, talán még csak találkozni sem fogunk soha. Néha mégis azt érzem, hogy a "lelki társam" vagy. A barátom... Az, aki már majdnem minden megénekelt nekem, amire valaha szükségem lehet. Ott vagy, ott vagytok, ha vigasztalásra szorulok, és akkor is, ha boldog vagyok. Oly távol, de mégis közel...

Már akkor is ezer közül könnyedén felismertem volna a hangod, mikor még hónapokon át csak az Every You Every Me-t hallgattam tőletek. Ám, ami még ennél is több, a dalszövegeid, amelyek egytől-egyig költemények, amiket a legizgalmasabb dolog fordítani, főleg hogy még a mai napig is gyakran szótáraznom kell a Molko-szókincset. Nem vagy, nem vagytok máshoz hasonlíthatók, máshoz foghatók. Számomra legalábbis biztosan nem. Emlékszem a rajongásom első heteire... Akkor talán még nem is sejtettem, hogy mostanra már egy jó ideje, ha zenéről van szó, sőt, ha az egész érdeklődési körömről, ti vagytok a minden. Nem akarnék olyan világban élni, amiben nem létezik a Placebo. Áldom azt a napot 1994-ben, mikor belebotlottál Stefanba abban londoni metrómegállóban.

Talán nem vagy eszményi példakép, de pontosan így tökéletes. Ugyan még csak körülbelül két és fél éve vagy az életem része, van, hogy ez sokkal-sokkal többnek tűnik. Hála a technikának, mintha egészen 1996 óta ismernélek. Láthattam én is, hogy lesz a leopárdmintás harisnyát viselő fiatal fiúból, aki friss lázadóként tépte a húrokat az első fellépéseken, az a Brian, akit most ismerünk. Érzem és látom, azóta akadt, ami megváltozott, szívem szerint én is leginkább a 90-es években szerettem volna Placebo-rajongó lenni. Ám már attól is boldog vagyok, hogy most az lehetek. Az életem részei vagytok, és ez csodálatos dolog. Sokat változtam én magam is, mióta ismerlek titeket, és itt nem feltétlenül a kinézetemre vagy a zenei ízlésemre gondolok, bár valószínűleg mindkettőhöz van némi közötök. Annyi minden változott a gondolkodásmódomban is, sok dolog került a mostani helyére az értékrendemben, és ez nem kis részben a ti hatásotok is. Olyan sok minden mellett, ezért is hálás vagyok.

Köszönök, Brian, köszönök mindent. Kívánok neked még sokszor ennyi boldog születésnapot! És a Placebóval is még nagyon sokáig itt kell, hogy legyetek nekem, mert szükségem van rátok. Szeretlek Titeket. ♥

Jim Morrison

Boldog Születésnapot, Jim Morrison!

A Gyíkkirály ma lenne 67 éves.

67. Bevallom, ezt leírni is furcsa, tekintve, hogy James Douglas Morrisonnak ennél pontosan 40 évvel sikerült kevesebbet élnie. 1943. december 8-án született, s 1971. július 3-án halt meg, Párizsban. A fürdőkádban ülve találták meg, a halál oka elvileg színroham, de - az esetében nagyon is nem ok nélkül - sokan kábítószer túladagolásra gyanakodnak. Jim a halála előtt többször megjegyezte, hogy ő a "harmadik". S igaza is lett, harmadikként csatlakozott a 27-esek klubjához (1970-ben halt meg ennyi idősen Janis Joplin és Jimi Hendrix - érdekes, ráadásul mindannyiuknak J-betűvel kezdődik a keresztneve.). Sajnálom, hogy nem adatott neki több idő, azonban, hálisten, neki ez is elég volt ahhoz, hogy olyan rengeteg értéket hagyjon maga után, aminek köszönhetően örökre beírta a nevét a hallhatatlanok közé.

Jim 1965-ben Ray Manzarekkel alapította meg a legendás The Doors zenekart. A nevet Aldous Huxley The Doors of Perception (Az érzékelés ajtói) c. regényének címéből kölcsönözték. Jim halála után az együttes még készített kiadványokat, új énekessel, sőt időről-időre újra összeállnak, más néven, de hogy őszinte legyek, erről sokat nem tudok, ugyanis számomra, és, gondolom, ezzel nem vagyok egyedül, a Doors 1971-ig tartott. Ez idő alatt hat stúdióalbumot készítettek el, az én kedvenceim az 1967-es lemezek (The Doors, Strange Days). Pszichedelikus rockot játszottak, és tisztán érződik is a zenéjükön, hogy Jim igencsak ritkán volt józan. Azonban a hangzás, Morrison senkiével sem összetéveszthető énekhangja, az elvont szövegek együttesen egy olyan izgalmas és egyedi egyveleget hoztak létre, amihez foghatót még azóta sem sikerült sokaknak alkotni. Ha Doors-t hallgatok, általában rám tör a vágy, hogy a hatvanas években éljek, s láthassam élőben a sámán-szertartásokat idéző koncertjeiket.

Az együttes összes dalszövegét Jim írta, aki, már a zenélés kezdete előtt is írt verseket. A legtöbb műve elvont, rejtett misztikus utalásokkal teletűzdelt, ám letaglózó hatású. Az én személyes kedvencem ez az alkotása:

"A lélek érzékeny műszer,
éltre kelti az anyagot.
A test pusztán hideg gép,
míg a lélek visszavonhatatlan
ajándék.
Nem változik, ha formát cserélsz.

Ami megöli a lelket, az a pénz.
Ezek lehetnének utolsó szavaim is."
/Jim Morrison - Hét pillanat/

Én a The Doors-szal Oliver Stone azonos címen készült, róluk szóló mozijában ismerkedtem meg. A film, s benne elhangzó zenék akkora hatással voltak rám, hogy nyomban előkerestem a két vékonyka Jim Morrison verseskötetet, amiket még anyukám (akinek egyébként a kedvenc filmje az előbb említett) vett egyszer régen, s még aznap éjszaka elolvastam őket, másnap pedig nekiálltam letölteni a lemezeiket. Azóta pedig nincs megállás, már két újabb verseskötettel gyarapítottam a gyűjteményemet, az imádott tornacipőmet is az ő logójuk díszíti, s kaptam névnapomra egy Jim Morrison életrajzi könyvet is, amit azonban még nem volt alkalmam elolvasni.

Dióhéjban ennyit szerettem volna elmondani Jim Morrisonról, a The Doors-ról és a hozzájuk fűződő kapcsolatomról. A végére, a kedvenc számom tőlük, a People Are Strange. Rövid, "könnyed", ám mennyire igaz...

Karyu 32.

Nagyon Boldog 32. Szülinapot, Karyu! :) ♥

お誕生日おめでとう!

Karyu, mint Matsumura Yoshitaka született 1978. december 7-én. A D'espairsRay 1999-es megalakulása óta ő tölti be a bandában a gitáros posztját. Egyébként, az együttesben amúgy sem volt soha tagcsere, ez számomra hihetetlenül szimpatikus bennük. Be kell valljam, Karyut csupán akkor szerettem meg igazán, mikor a szeptemberi koncert előtt elkezdtem még intenzívebben is foglalkozni a bandával. Előtte inkább semleges volt, azóta viszont nagyon szeretem őt. Mindezt a koncerten lezavart magánszámaival még sikerült tetéznie, így jelenleg Despa-téren is eljutottam arra a pontra, hogy nem tudnék kedvenc tagot választani, mivel egytől egyig imádom őket. :)

Mint azt már többször leírtam, a D'espairsRay az egyik legmeghatározóbb j-rock banda az életemben, hihetetlenül örülök, hogy láthattam őket élőben. Remélem Hizumi rejtélyes torokbetegsége hamar rendbe jön, s nem kell nekik túl hosszú kényszerpihenőt tartani.

Karyu szülinapjának alkalmából pedig Garnet PV, ami az egyik legnagyobb kedvenc számom tőlük. Ez még az igazi elvadult, sötét D'espairsRay a coll:set nagylemez idejéről. Szeretem ezt a PV-t, a zaklatott képi világát, Despáék halálmadár-kinézetét...

u.i.: A december is ilyen felköszöntgetős hónap lesz. :'D

Bedugaszolatlanok

Picit lemaradtam a blogolásban, mármint azon a téren, ami a saját dolgaimat illeti, úgyhogy majd lassacskán megpróbálom behozni magam. ^^

Múlt hétvégén itt volt Niki. Eleinte úgy nézett ki a dolog, hogy péntek délutánra már csak én leszek itthon, mert anyukám hétfő estig elutazik, de végül csak szombat reggel indult, így ki tudtunk menni Nikiért az állomásra. Pénteken sokáig vacilláltunk, hogy elmenjünk-e akusztikus Nova Propect koncertre, de utána úgy döntöttük, hogy ezúttal inkább kihagyjuk. Végül filmbe sem kezdtünk bele, miután bejelentettem, hogy valószínűleg negyed óra után elaludnék rajta. Így aztán néztünk pár videót YouTube-on, de jobbára inkább végigbeszélgettük az estét, ami jó, mert legutóbb a nagy rohanásban ilyesmire nem nagyon jutott időnk. :)

Szombaton felkeltünk, összekészültünk, sütöttünk pizzát, aztán elindultunk a Malomba 12:15-ös Harry Potter és a Halál ereklyéi I.-et nézni Krisztával és a nővérével, Alizzal. eredetileg boszorkánykalapban és varázspálcával a kezemben akartam menni, de nem találtam meg őket, úgyhogy azzal jelképeztem a fanatizmusomat, hogy a Harry-babámat, amit még anyukám hozott nekem külföldről jó pár éve, magam elé tartva mászkáltam a plázában. xD A film egyébként nagyon-nagyon tetszett, de most nem írnék róla bővebben, mivel a jövőben egy egész bejegyzést tervezek majd neki szentelni. A mozi után elindultunk gyalog együtt, de Krisztáék egy idő után leváltak, hogy a rövidebb úton menjenek haza, mivel olyan szinten volt hideg, hogy azt már-már kibírhatatlannak éreztük. Hazaérve rögtön neki is láttunk Nikivel zacskós levest főzni, hogy valami meleget juttassunk a szervezetünkbe. Főételnek melegszendvicset csináltunk, de mindent olyan körülményesen és lassan, hogy vagy másfél órán keresztül ebédeltünk/vacsoráztunk, közben pedig oda-oda mászkáltunk MTV Top 40 élő fellépést nézni a tévéhez. Volt Placebo, 30 Seconds to Mars és Franz Ferdinand is. *-*

Háromnegyed hatra mentünk vissza a városba, találkoztunk Nominnal, és indultunk az Ifjúsági Otthonba akusztikus koncertekre. Lepakoltunk, és épp nagyban gondolkoztunk rajta, miért nincs sehol senki, mikor kiszúrtam a plakáton, hogy mégsem hatkor fog kezdődni, hanem hétkor... Így hát összekaptuk magunkat, és addig elmentünk megnézni a karácsonyi vásárt, illetve benézünk a Malomba is. Mikor egy óra múlva visszamentünk, már jó sokan voltak ott, de simán lett ülőhelyünk, jó elöl. Kicsivel később megérkezett Rita és Vivi is, és csatlakoztak hozzánk. A koncertek a kecskeméti Zöld Ernyő környezetvédő program keretén belül voltak megrendezve, Bedugaszolatlanok (unplugged, vágod? xD) címen. Az első fellépő együttes pár fiatal srácból állt, akik nagyon aranyosak voltak, nagyon lelkesek, de... a két énekes közül nem tudtunk dönteni, melyik volt a hamisabb, mert mikor már azt hittük, nincs rosszabb, a másik rákontrázott. Nikivel és Nominnal konkrétan nem mertünk egymásra nézni, nehogy még nagyobb röhögőgörcsöt kapjunk... A koncertek között volt környezetvédelmi nyereményjátékos kvíz, addig mi átmentünk a kávézó részre forralt bort venni.

Utána elkezdődött a Mad Dolls. Nagyon-nagyon jók voltak, ez alkalommal is. Hoztak bárszékeket, s azokon ülve gitároztak. Ez több szempontból sem volt praktikus, mivel az énekes, Milán egyrészt panaszkodott, hogy nem éri el a sörét, másrészt pedig nem látta a magasból  földre tett dallistát sem. Bár az utóbbin nyilván az se könnyített, hogy a lista sötétzöld lapra készült, kék tollal, apró betűkkel. xD Egyébként nagyon sokat kommunikáltak a velünk, próbálták rávenni a közönséget, hogy valamit aktívkodjanak, mert, egy ülős akusztikus koncertről lévén szó, kicsit punnyadás volt. Mi, a részünkről, igyekeztünk megtenni, amit tudtunk. Amúgy most ők is nyugisabbak voltak, mint egy "igazi" koncerten, nem volt pl. Sajti-féle polgárpukassztás sem. Mondták a srácok, hogy készül-készül a lemez, majd egyszer valamikor meg is jelenik, de hát még pontos számcímek sincsenek. Így hát a Nem értem után nem sokkal eljátszottak egy új dalt is szintén ezen a néven. Hát én ezt nem is értem... xD Milánnak a koncert alatt párszor kiment a gitárja, ami azért csak be volt dugva mindenkinek, hiába "bedugaszolatlanok", de mindig gyorsan megcsinálta. Egyébként csak hárman voltak, az új basszusgitárost nem hozták. Viszont így is nagyon jó volt. :)

Mad Dolls után Nomin hazament, mi viszont még maradtunk a hátralévő két koncertre. A következő a Jazz and Beat volt, amiből a beatbox részek jók voltak, viszont a jazz-t én nagyon-nagyon nem szeretem. Meg hangulatban is teljesen más volt, mint a Mad Dolls, így kicsit visszavett... A főfellépő, Varga Zsuzsa előtt a szünetben most is játék volt, illetve odajött hozzánk egy lány. Megkérdezte, hogy szeretnénk-e Varga Zsuzsa CD-t, épp kedvesen vissza akartuk utasítani, mire mondta, hogy ingyen van. Szóval, most nekem és Nikinek is van Barkácsklub lányoknak nagylemezünk! :D Utána elkezdődött a koncert. Állati jó hangja van a csajnak élőben, ráadásul nagyon szimpatikus és bájos is. Nagyon jó volt! Mikor vége lett, Rita felajánlotta, hogy hazavisznek mindannyiunkat.

Hazaérve nekiálltunk Nikivel valami gyorsan előkapható és elfogyasztható kaját keríteni, ami nem is volt olyan egyszerű feladat. Aztán még egy jó darabig beszélgettünk égő Lámpákról, bekapcsolt Ventillátorokról, a walkrockról és társairól. Másnap Hyde ordítására ébredtünk, mivel apukám gondolta felhív, van-e mit ennünk, illetve mikor vigyen ki minket az állomásra, én meg Vamps: Revolution-ra csörgök. xD Nagy nehezen felkeltünk, utána ugyanannak a műsornak az ismétlésére, amire előző nap, nekiálltunk ebédet készíteni.Végül megint rohannunk kellett, hogy Niki elérhesse a 14:47-es vonatát, de aztán még vártunk is, mivel az késett negyed órát. Jó hétvége volt! :)

30 Seconds to Mars: Hurricane

Nem szeretek semmit sem lehúzni, főleg nem akkor, ha egy kedvencemről van szó. Viszont talán pont ezért merem megtenni, mivel az, hogy egy valami tőle éppenséggel nem tetszik, az semmit nem változtat a szeretetemen, valamint elhihető nekem, hogy nem rosszindulatból teszem.

A 30 Seconds to Mars a legnagyobb kedvenc nyugati együtteseim egyike, de tisztában vagyok a megalomániájukkal, ami sokszor a klipjeiken is eluralkodik. Ennek ellenére a legtöbbet szeretem, bár pl. a Kings and Queens videójában vágtató fehér lovat még mindig nem tudtam hová tenni. A nem rég megjelent Closer to the Edge azonban minden szempontból tökéletes volt, pedig azt gondolhatnánk, mennyire egyszerű... ám pont ettől lett nagyszerű. Ilyen előzmények alapján nagyon vártam a következő klipjüket, ami ráadásul a kedvenc This Is War albumos számomhoz, a Hurricane-hez készült.

Akkor kezdtem kételkedni, mikor Marsék nekiláttak a töménytelen mennyiségű klipelőzetes kiadásának, amikből nyilvánvalóvá vált, hogy az új klipben gyakorlatilag minden lesz. Végül november 30-án napvilágot látott a videó, méghozzá 13:10 időtartamú, gigantikusan hosszú formában (bár elvileg van/lesz tévére szabott verziója is).

Sajnos, beváltotta amitől tartottam... Nem tetszik. Marséknak sikerült a beleesni abba a hibába, hogy túl-túl-túl sokat akartak. Ez mondjuk, tapasztalataim alapján, amerikai együtteseknél nem ritka, nyilván közrejátszik Hollywood közelsége is. A klip végeérhetetlenül hosszú és vontatott. Nagyon hiányzik számból Kanye West vokálja is, mert annak ellenére, hogy őt, mint előadót nem szeretem, ebbe a számba kell a hangja, mert az a kontraszt, amit Jareddel képeznek, adja a sava-borsát. Enélkül ez a dal, amit tényleg mesterműnek tartok, unalmas lett, és ezt csak fokozta a szétszabdalása. A klipet három részre osztották (Születés, Élet, Halál), s csak a harmadik egységben kap dinamikát, mind a szám, mind a képi megvalósítás.

Emellett nagyon nem örültem a sok-sok hatásvadász elemnek sem, a valamit nagyon szimbolizálni akaró, de gyakorlatilag funkció nélküli félmeztelen ikerlányoknak, a földet firkáló szőke horrorgyerekeknek, s annak a bevágásnak végképp nem, amin két lány egymás szájába hány/köp... A lassítások ahelyett, hogy valami megrendítő feszültségkeltést szolgáltak volna, inkább viccesre sikeredtek. Gondolok itt például arra, ahogyan Jared a klip elején (egyébként az Escape zenéjére) lassítva kiugrik az ablakon, illetve amikor hanyatt belezuhan az amerikai zászlókkal leterített koporsók egyikébe (amik megint csak elég hatásvadász kellékek voltak).

Azonban, hogy pozitívat is mondjak, az a jelenet, amikor megjelennek a tetoválások Jared felsőtestén, az kifejezetten tetszik. Emellett a klip alapját adó szadomazo jeleneteket is helyén érzem, illenek a dalhoz. Arról a röpke betétről pedig, amin Shannon másodmagával taiko(?) dobokon játszik, már az előzetesek alatt tudtam, hogy a kedvencem lesz. Nem tagadom, ezeken kívül is akadt pár jó ötlet, de így egybezsúfolva számomra azok sem tudtak igazán működni. Az viszont továbbra is nagyon szimpatikus bennük, hogy ennyire egyenrangúan szerepelnek mindig, mindhárman.

Tovább már tényleg nem akarom bántani őket, mert, mint tudvalevő, igazán nagyon szeretem ezt az együttest. De ezt a klipet most... nem. Azonban a Hurricane, album-verzióban, továbbra is az egyik kedvenc számom marad tőlük, mert tökéletes. ITT meghallgatható az imént említett verziójában is, valamint elolvasható róla a magyar fordításom is.

James Blunt

November 8-án megjelent James Blunt harmadik nagylemeze, Some Kind of Trouble címmel. Az albumon 12 dal található, valamint különböző kiadásokban még három bónusz dalt lehet összegyűjteni, ebből nekem eddig csupán a Into The Darkot sikerült megszereznem, de remélem idővel a többi is elérhető lesz. Maga a lemez nagyon-nagyon tetszik, de, hogy őszinte legyek, azt, hogy már az előző két album, a Back To Bedlam és az All The Lost Souls közül sem sikerült kedvencet választanom, ez sem könnyítette meg. Mindhárom lemez 90%-át imádom. Az új lemez igazából nem hozott nagyon szembeötlő változást, bár összességében úgy gondolom vidámabb az összhatás. A dalokat pedig 8.-a óta már bizony elég rongyosra hallgattam. Túl sok a kedvencem róla, úgyhogy felesleges lenne leírogatni őket, helyette inkább bejelölöm a dallistán.

01 - Stay The Night
02 - Dangerous
03 - Best Laid Plans
04 - So Far Gone
05 - No Tears
06 - Superstar
07 - These Are The Words
08 - Calling Out Your Name
09 - Heart Of Gold
10 - I'll Be Your Man
11 - If Time Is All I Have
12 - Turn Me On
13 - Into The Dark (bonus)

Ezek közül még külön is megemlíteném a Turn Me On-t, aminek macsó dalszövegén az első meghallgatása óta sem tudok továbblépni, olyannyira nem, hogy gyorsan le is fordítottam, ITT tehát elolvasható magyarul. Nincs benne semmi különös, csak számomra szokatlan attól, aki anno megénekelte, hogy You're Beautiful. :) Nagyon szeretem a Stay The Night-ot is, ami a lemez első klipes dala. Elsőre a videó nem annyira fogott meg, de minél többször láttam, annál inkább megszerettem. Mert, legyünk őszinték, ki nem sírja vissza a nyarat? Azok a jelenetek pedig, mikor Blunty a naplementénél, illetve a tábortűznél gitározik, igazán nagyon szépek.

James Bluntról dióhéjban annyit kell tudni, hogy több, mint hat évig a katonaságnál szolgált, majd 2002-ben századosként szerelték le. Ezután kezdett zenélni, első lemeze, a Back To Bedlam 2004-ben jelent meg. Az áttörést a harmadik kislemez, hozta meg neki, a You’re Beautiful, amit, úgy gondolom, senkinek nem kell bemutatnom, mivel gyakorlatilag agyonjátszották. A következő albumáig, az All The Lost Souls-ig három év telt el, 2007-ben jött ki, majd ugyanennyit kellett várni a most megjelent Some Kind of Trouble-ra is. Jellemzi, hogy egy lemezről nagyon sok klipet készít, az elsőről például öt dalhoz (High, Wisemen, You're Beautiful, Goodbye My Lover, No Bravery), ebből az első kettőnek  két verziója is van. A másodikról a bónusz dalokkal együtt hat (1973, Same Mistake, Carry You Home, I Really Want You, Love Love Love, Primavera in Anticipo) látott világot. Ezzel a módszerre ügyesen eléri, hogy, a kifejezetten hosszúnak számító, három év várakozási idő mégsem tűnik olyan soknak. Tudom, hogy ő is azon előadók közé tartozik, akikkel szemben akadnak olyanok, akiknek ellenérzéseik vannak, gondolom a különleges hangszíne és a sok szerelmes száma miatt. Viszont engem ezúttal sem érdekel, mit mondanak mások, mert én nagyon szeretem! :)

Egyébként, 2008. október vége óta tartozik a kedvenc zenészeim közé. 25-én adott koncertet Magyarországon, ez után volt egy rövid riport róla a tévében, amit Nikivel (épp náluk voltam őszi szünetben) kifogtunk a tévében. A hatására pedig nekiálltunk klipeket nézegetni tőle a neten. Ő már hallgatta korábban is, ami engem illet, nekem is meg volt a Back To Bedlam, mert a You're Beautifult szerettem, mikor játszotta a tévé, de igazán aktívan innentől kezdtem érdeklődni James Blunt munkássága iránt. Rengeteg kedvencem van az előző két albumáról is, de tudok egyértelmű legnagyobbat választani, mégpedig a Same Mistake-et. Úgy gondolom, ez a leggyönyörűbb és legtökéletesebb szerzeménye, klipestől, mindenestől.

Sajnos, az eddig kihirdetett 2010/11-es turnéállomások között egyelőre nem szerepel Magyarország, de amilyen hosszúra nyúlt az előző turnéja is, még nincs veszve semmi. Nagyon örülnék neki, ha jönne, és lehetőleg akkor és annyiért, hogy meg is tudjam nézni, mert szeretném egyszer őt is hallani élőben! :)

Intermezzo

Péntek délután Molly bent maradt velem a városban suli után, hogy ne várjak egyedül táncig. Ittunk otthonmozis-automatás kávét, sétálgattunk, voltunk könyvesboltban... Mikor négy előtt pár perccel visszaindultam a suliba, a zebránál találkoztam egyik fiú osztálytársammal, aki szintén a próbára sietett, így hát együtt mentünk, s útközben beszélgettünk.

- És merre jártál? - kezdett bele.

- A központban. - feleltem röviden.

- Nem mondod! Azt valahogy kitaláltam abból, hogy onnan jöttél... - forgatta a szemét. - Mit csináltál a központban?

- Egyik barátnőmmel voltam, sétáltunk, ilyenek...

- Az a szőke lány, aki várt rád az osztály előtt? - vágott közbe.

- Igen.

- Ő ilyen lelki társad? - kérdezte.

- Ezt hogy érted? - néztem rá. - Sok közös pont van az érdeklődési köreinkben, ha erre gondoltál.

- Ja, erre. Gondoltam, abból ahogy kinézett. Vagyis... - kezdett magyarázkodni. - Szóval, neked is olyan egyedi stílusod van az osztályban... Mármint, hogy ilyen másnak nincs. Érted, szóval úgy kitaláltam, hogy biztos a barátnőd, mert ő is egyedien nézett ki.

Engem valamiért úgy feldobott, amit mondott. Mert igyekszem én egyedi lenni, csak hát a "példaképeimhez" (értsd: Azok, akiknek nagyon-nagyon tetszik a stílusa.) képest azért mindig kevésnek érzem magam. És ez így olyan jól esett. :)

Egyébként, általában fogalmam sincs róla, milyennek látnak engem az osztálytársaim, illetve mennyit tudnak és mit gondolnak rólam.

AFI - Prelude 12 21

Harmadik napja az AFI Prelude 12 21-jában élek. Erre kelek, erre alszom el. Annyiszor hallgattam meg, hogy gond nélkül végig tudom pörgetni a fejemben az egészet. Ahogyan Davey Havok kiejti a szavakat... És a klipjének minden egyes mozzanatát is kívülről tudom. Amikor az első "sleep" szó után az énekes felnyitja a szemeit... Ahogy elnézve mondja azt, hogy "think me naive". Tegnap elkezdtem a jegyzetfüzetembe firkálni a refrént. Mára már az egész dal szövege benne van. Fejből, bár ennyi hallgatás után nem nagy kunszt megjegyezni. Le is fordítottam.

Hihetetlen, hogy csak 1:34 az egész, és mégis ekkora hatással van rám... Mondjuk nyilván épp fogékony vagyok rá. És jobban teszem, ha ezt hallgatom, mint a depressziós Vad Fruttik számokat...

Egyébként, a fenti videóban is csak 1:46-ig tart, utána a Miss Murder jön. Azt is szeretem. Kata mutatta a minap, mert mondtam neki, hogy érdekel az AFI. Előtte csak annyit tudtam róluk, hogy az énekes, Davey Havok Jeffree Star egyik legjobb barátja. Nem mintha most sokkal többet tudnék... De meghallgattam a legutóbbi két albumukat és a 2004-es best ofot. Az előbbi kettő nagyon tetszik, csak mondjuk zavarnak a durva stílusváltásaik. Mintha három együttest hallgatnék, három különböző énekessel... De egyelőre megpróbálok nem levonni hosszútávú következtetéseket.

"This is what I brought you, this you can keep.
This is what I brought, you may forget me.
I promise to depart, just promise one thing.
Kiss my eyes and lay me to sleep.

This is what I brought you, this you can keep.
This is what I brought, you may forget me.
I promise you my heart just promise to sing.
Kiss my eyes and lay me to sleep.

Kiss my eyes and lay me to sleep.

This is what I thought, I thought you’d need me.
This is what I thought, so think me naive
I'd promised you a heart, you'd promise to keep.
Kiss my eyes and lay me to sleep.

Kiss my eyes and lay me to sleep.
Kiss my eyes and lay me to... sleep."

Úgy fáj

"A bánat, a bánat feltámad,
és nem menekülhet el senki.
Jaj, de nehéz most boldognak lenni.
Vasárnap csak nyomom az ágyat,
és nem nyújthat vigaszt már semmi.
Túl gyenge vagyok, pedig erősnek kellene lenni,
túl gyenge vagyok, pedig erősnek kellene lenni!
Könnyek tengere, keserűség vize patakzik arcomon,
folyjon csak – sajnálom magam.
Engem nem érdekel, hogy mit akarsz tőlem,
egyedül maradtam, ne kérj belőlem már többet.

Úgy fáj! Hogyha kimondom, fáj, mert véresre sebzi a számat.
Úgy fáj! Hogyha magamban tartom, mert beteggé tesz már a bánat."

Lehetetlen vagyok.