Tegnap, miután hazaértem befejeztem a You're Beautiful 7. részét, amire előző nap nem jutott időm. A fenti videó ennek a résznek a légvégéből van. Miután megnéztem, hiába állt előttem a történelem dolgozatra készülés, még vagy fél órán keresztül nem tudtam semmit sem csinálni, annyira a hatása alatt voltam. Egyszerűen tökéletes ez a jelenet. Ahogy Mi Nam kiénekli a szívét is... Annyira gyönyörű az egész. Azóta is újra és újra a Without Sayinget hallgatom. Nagyon megszerettem most Park Shin Hye-t is, csodás hangja van és annyira... hiteles.
Mondhatnám, hogy SPOILER-es leszek, de igazából semmi olyat nem fogok leírni, amit nem lehet már az első részből kikövetkeztetni, szóval...
Igazából nem tudom, pontosan min sikerült ennyire kiborulnom. Egyrészről valahogy annyira átéreztem Mi Nam érzéseit. Mármint úgy közvetve, lévén én és a szerelem... Bár talán pont ezért. Mert azt igenis el tudom képzelni, hogy mennyire borzalmas lehet, ha egyszer végre mégis találsz valakit, akibe beleszeretsz és akkor erre csak fájdalmat kapsz. Talán valahol van bennem emiatt (is) szorongás és félelem, főleg, mivel nem vagyok az a szerelembeesős-fajta. Így, ha aztán egyszer majd, annak nálam nyilván súlya lesz. Meg eleve elég szentimentális vagyok, ami az emberi kapcsolataimhoz való hozzáállásomat illeti.
A másik ok pedig Shin Woo. Azt hiszem, ő a kedvenc karakterem a doramában, bár egyelőre még nem tudom, ebben mekkora szerepe van annak, hogy nagyon emlékeztet a Boys Before Flowers Ji Hoo-jára. Egyszerűen valahogy ezeket a szerencsétlen, már első pillantásra örök második szerepre ítéltetett karaktereket tudom legközelebb érezni magamhoz. Olyan mélyen megérint az egész reménytelenségük. És hiába kedvelem én benne a "nyertest" is, ha egyszer végig azzal azonosulok, aki aztán nem kap semmit... A legszebb, hogy ezt általában már az elején tudom.
Egyébként egyre jobban tetszik ez a dorama.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.