Ma nem mentem iskolába. Helyette itthon ültem és egész nap emelt- és középszintű magyar érettségi feladatsorokat, illetve angol felsőfokú próbavizsgákat oldottam meg. Igazából tegnapra kellett volna eldöntenem, hogy pontosan miből milyen szinten akarok érettségit tenni, de egyszerűen nem ment. Már gyomorgörcsöm volt a pániktól és minden szünetben a tanári előtt ácsorogtam. Beszéltem az alapórás magyar tanárnőmmel és rendületlenül vártam a faktosat. Komolyan, az egyetlen időszakasz, amikor nem a továbbtanulásom járt a fejemben, az a tesióra volt! (Mert, ha egy hatalmas, színes gumilabdával ökörködsz, akkor a világ is szebb.) A napot úgy zártam, hogy mindkét tanárnőm ott állt mellettem, latolgattuk az érveket és ellenérveket, de nem jutottunk semmire. Utána hazajöttem és nekiálltam feladatlapokat kitölteni, hátha mutatnak valami irányt. Este még anyukám is felhívta a faktos tanárnőmet. De mikor lefeküdtem még mindig fogalmam sem volt róla, hogy mit csináljak.
Most, ennyi tapasztalatszerzés után, azt hiszem, a középszintet kell választanom. Mégpedig azért, mert egy-két százalék is sokat számíthat a pontoknál. Nekem pedig be kell jutnom a kinézett szakra, mert ötletem sincs, mi lesz velem, ha nem sikerül. Ezért pedig fel kell adnom a büszkeségemet. Nem most van itt az ideje, hogy bárkinek is bebizonyítsam, hogy képes vagyok jól megírni az emelt szintet. Akkor miért fáj ez a döntés mégis ennyire?
Amióta gimnáziumba járok, biztos voltam benne, hogy emeltszintűzni fogok magyarból. Sőt, mindenki, beleértve a tanáraimat is úgy gondolja, hogy ki, ha én nem. Főleg, mivel ezzel szeretnék foglalkozni a jövőben. De mit tehetek, ha úgy van több esélyem ezzel foglalkozni, ha most a könnyebb utat választom?
Már lemondtam az angol emelt szintről is, igaz annak nincs ilyen drámai színezete, mivel eleve csak ahhoz kellett volna, hogy az anglisztikát megjelölhessem biztonsági háló gyanánt, mert egyébként csak elviszik miatta a nyelvvizsga pontom. Viszont mérlegeltem és úgy határoztam, hogy nem fogom a B-tervem kedvéért veszélyeztetni az A-t. Akkor inkább vesszen a B! Az egyetlen olyan B, amihez kedvem lett volna...
Igazából az is kicsit rosszul érint, hogy úgy volt, két tantárgyból is emeltezek, aztán végül egyből sem. Olyan, mintha megfutamodnék, pedig egyszerű matematika az egész. Nem kezdem el magyarázni a pontszámítást, mert nagyon bonyolult, annyi a lényeg, hogy számítva a pluszpontjaimat, a duplázást és a lehetségesen elérhető százalékokat, így jövök ki jobban.
Viszont valószínűleg megpróbálom az angol felsőfokú nyelvvizsgát, igaz, csak nyáron szerettem volna. De hátha tudnék vele még plusz pontot szerezni, mert két emelt nélkül még "van helyem" hova. (80 a maximum.)
Nem írtam a nyílt napokról ide, sőt konkrétabban a terveimről sem, azért, mert igazából csak pár hete tisztult le az egész véglegesen. A töménytelen mennyiségű vívódásom, tépelődésem és félelmem pedig nem szerettem volna itt részletezni. Meg attól is félek, hogy túl nagyokat álmodok, utána meg majd koppanok. Nem merek semmit sem elkiabálni, kijelenteni... Tudom, hogy bíznom kellene magamban, de egyszerűen annyira kiszámíthatatlannak látszik most minden. Utálom, hogy azon fog múlni a jövőm, az álmaim, hogy abban a pár napban épp milyen passzban vagyok, milyen kérdések jutnak nekem.
Most már nem csak arról vannak konkrét álmaim, hogy mit szeretnék, hanem arról is, hogy hol. Igazából, szerintem, így most rosszabb. Mert, ha nem jutok be, akkor abba kicsit (nagyon) bele fogok halni. Annyira szeretném! És... nincs biztonsági hálóm. Egyszerűen nem tudok mit kitalálni. Mikor tegnap a faktos tanárnőm vigasztalás céljából azt mondta, hogy "Ne viccelj, valahová biztosan fel fognak venni!", csak azon múlott, hogy nem sírtam el magam, hogy öt másodperc múlva odalépett hozzánk pár osztálytársnőm. Nem, nincs olyan, hogy valahová biztosan felvesznek! Mert nem jelölök meg helyeket...
Még febr. 15.-ig van időm.
Nem, nem szeretnék már túl lenni rajta, mert utána még hónapokig téphetem magam azon, hogy vajon jól döntöttem-e. A legjobb az lenne, ha valaki el tudná intézni nekem, hogy már jövő év eleje legyen és mehessek a választott egyetemre. Nem is akarnék tudni róla, mik történtek a köztes időben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.