Miyavi koncert

Katával a 17 órás vonattal indultunk el, így eleinte tartottam is tőle, hogy nagyon későn fogunk odaérni és nem fogunk tudni normális helyet szerezni. Zuglóban szálltunk le és onnan sétáltunk el a Pecsáig, ahol meglepően kevesen voltak. Így hát, megnyugodva leültünk a bejárattal szemben. Amin még csodálkoztam, hogy kicsit más összetételűnek tűnt a közönség, mint az eddigi koncerteken és bulikon. Eleinte ismerőst se nagyon láttunk, de a végére egész sokkal összetalálkoztam. Aztán, eljött a beengedés. A biztonsági pasi élből kidobta a teli üveg vizem, ezen meg sem lepődtem, de utána leszedette a kitűzőimet! Mondtam neki, hogy már nem azért, de mindenkin van, már a társa is kérdezgette, hogy most akkor majd mindenkiről le akarja majd szedetni, de ő nem engedett. Szóval, levetettem, pedig egyértelmű, hogy feltett szándékom volt halálra szurkálni velük Miyavit... De nem baj, amíg koncert után sorban álltunk a ruhatárnál, Katával kiötlöttük, hogy nagyjából mindennel lehet ölni. xD

Bent először a mörcspulthoz mentünk, ahol én vettem egy nagyon szép plakátot, illetve adakoztunk Japán megsegítésére. Nem voltunk túl sokan, de koncert alatt azért, igaz szellősen, de egészen sikerült feltölteni a termet. Mi Katával először bal oldalt álltunk, de ott kezdéskor rögtön felemeltek pár szív alakú táblát, amiktől nem láttunk semmit, így gyorsan átmentünk a jobb oldalra. Onnan a rálátásunk nagyon jó volt, összesen annyi problémánk akadt, hogy egy idő után kinyitották az ajtókat, jött be a hideg, mi pedig eléggé fáztunk.

Fantasztikus volt. Ha egy szóval kellene jellemeznem, az a letisztultság lenne. A színpadi berendezés végtelenül egyszerű volt, Miyavi tökéletesen levetkőzött már minden visual kei jegyet, nem volt fanservice sem. Csak ő volt és a zene, nyersen, tisztán, egyszerűen és csodálatosan. Nagy kisegítő zenekar sem volt, csupán BOBO a sokat emlegetett dobos. Rám hihetetlenül nagy hatást gyakorolt az egész atmoszféra, amit megteremtett. Ő maga is csak egy egyszerű fekete felsőt viselt és, muszáj megjegyeznem, én ilyen gyönyörűnek még soha életemben nem láttam. Ahogy ott állt a gitárjával a színpadon, ahogy körbevonta az a narancssárgás fény, ahogy fújta a haját a ventillátor; egyszerűen lélegzetelállító volt. Miyavit sosem a külseje miatt szerettem, de most eszméletlenül megfogott ez a fajta elemi tisztaság, amit árasztott magából. Ezenkívül,  hihetetlenül kedves és aranyos volt, mindannyiszor amikor szólt hozzánk, ráadásul, hálisten, "lemotherfuckersöznie" sem sokszor sikerült a közönséget, aminek örültem, mert ezt a fajta hergelést nagyon nem szeretem. Valamint, az egyik legfontosabb dolog, hogy megtapasztalhattam végre élőben is, hogy Misama tényleg egy igazi gitáristen. Úgy tudja teljes uralma alá hajtani azt a hangszert, hogy közben teljes alázattal viseltetik iránta. Utánozhatatlan, amit művel.

Setlist:
01. What's My Name?
02. Universe
03. Survive
04. Hell No (új dal)
05. Chase (új dal)
06. Ossan ossan ore nanbo
07. Chillin' Chillin' Money Blue$
08. Boom-hah boom-hah-hah
09. I Love You, I Love You, I Love You, and I Hate You
10. Gravity
11. Justice (új dal)
12. Music Free (új dal)
13. (cím nélküli új dal)
14. Shelter
(akusztikus jammelés)
15. Moon
16. We Love You
17. What's My Name? (lassú verzió)
18. Torture
19. Are You Ready to Rock?
20. Futuristic Love
-ENCORE-
20. Futuristic Love folytatása
21. Subarashiki kana, kono sekai -What a Wonderful World-
22. Survive

Szokás szerint a What's My Name?-el kezdtünk, ami alatt első körön mindenkinek csak sikítani sikerült a kérdés elhangzása után, de aztán, mikor később lassú verzióban is eljátszotta, mindenkinek volt ideje szépen bekiabálni mindig, hogy "MIYAVI"! Látszott rajta, hogy örült neki, biztos vagyok benne, hogy ő ezt a számot így képzelte el, ezért soha nem értettem, miért mindig csak sikítozik a közönség. Aztán következett a Universe és a Survive, amiket imádok. Utána pedig két új szám, amiktől először nagyon megijedten, mert az első dolog, ami eszembe jutott, az volt, hogy "Jesszus, mit tud ez játszani, amit én még csak nem is hallottam eddig?!". Utána, szerencsére, megvilágosodtam. Nézegettem más országok set listjét, szerintem még sehol sem játszott el ennyi új dalt, mint nálunk. Egyébként, nagyon tetszettek, jó kis lemez lesz a következő is.

Volt egy kis technikai gebasz is. Miyavi épp betanított nekünk egy tapsolós-csápolós (ijesztgetős?) koreográfiát a Boom-hah boom-hah-hah-hoz, amikor elszállt a hangosítás. Ő egy ideig próbálkozott folytatni az éneklést, majd feladta, nemes egyszerűséggel letette a gitárját és előre jött jól begyakorolni velünk az előbb tanultakat. Miután már minden oldalnak jól ment, levonult a színpadról. Ott álltunk a sötétben, sikítoztunk, kiabáltuk a nevét és spontán nagyban elkezdtünk "Boom-hah boom-hah-hah"-zni. Aztán feljött egy pasi és mondta, hogy kis technikai szünet. Mikor Miyavi visszatért, mintha mi sem történt volna, ott folytatta velünk a "Boom-hah boom-hah-hah"-t, ahol abbahagytuk. xD

A koncert közepén egyszer csak elhallgatott a zene, s Miyavi beszélni kezdett. Mondta, hogy nehéz volt a döntés, hogy a Japánban történtek dacára belevágjon ebbe a turnéba, hogy félti az otthoniakat... Utána megkért mindenkit, hogy hunyjuk le a szemünk egy percre és imádkozzunk együtt Japánért. Tökéletes csend lett, senki sem beszélt, senki sem mozdult. A perc vége felé közeledve Miyavi hangosan mondott fohászt. Aztán kinyitottuk a szemünket, ő pedig a Japánnak ajánlva belekezdett a Gravitybe. Az a szám alapból egy csoda, de ilyen előzmények után teljesen transzba estem tőle. Folyamatosan rázott a hideg és közel álltam a síráshoz. Leírhatatlanul gyönyörű volt. Kicsit nehéz volt mindezek után visszazökkenni újra vidám koncertező hangulatba, de egy-két szám elteltével azért, hálisten, sikerült. Felkerültek a netre nagyon jó minőségű videók a koncertről, szóval, íme a Gravity:

Pár szám után Miyavi leült egy székre és akusztikus gitáron folytatta a koncertet. Ezzel csak annyi baj volt, hogy innentől egy darabig folyamatosan lábujjhegyen kellett állnunk, hogy lássuk őt rendesen. Következett a Moon, ami az aktuális kedvenc számom tőle, majd pedig rögtön utána a mindenkori kedvencem, a We Love You. Annyira örültem neki, mikor megtudtam, hogy játssza ezt a számot ezen a turnén. Mondta, hogy szeretné, ha énekelnénk a szöveget, Japánnak. Elővett egy fényképezőgépet is és lekamerázta, ahogy szívecskéket mutogatva hangosan énekeltünk. Aztán mondta, hogy most pedig tanít nekünk pár japán kifejezést. "Nippon (Japán)" - hát, mondom - "Gambaro! (Erőt! / Hajrá! / Mindent bele! ~ ilyesmi)" - sok újságot tanulunk. xD Persze, igazából, ez a We Love You üzenetünk kiegészítése volt, amit szintén videóra vett.

Az Are You Ready to Rock? alatt kijött mindkét oldalon a színpad szélére és énekeltetett minket. Mindenki hangosan ordította a szöveget, nagyon jó volt. Utáni következett a Futuristic Love, aminek a technós részét sikerült végtelenül hosszúra nyújtani, Miyavi letette a gitárját és nekiállt táncolni. Közben pedig olyan felszabadult boldogsággal mosolygott, hogy ilyennek még azokon a képeken sem láttam, amiken a gyerekeivel van. xD Aztán megtörtént a levonulást, mi pedig, természetesen, követeltük a ráadást. Hamarosan vissza is jött és folytatódott a Futuristic Love. Ha Miyavinak, ne adj isten, valamikor befuccsolna az énekes-gitáros karrier, javaslom neki a DJ hivatást, mert láthatóan boldoggá teszi. xD Aztán következett a Subarashiki kana, kono sekai -What a Wonderful World-, ahogy elkezdődött, mindenki hangosan énekelte, hogy "Mawaru mawaru sekai wa mawaru, tatoe boku ga inaku nattemo...". Miyavin látszott, hogy nagyon örült nekünk, egy pillanatra abba is hagyta az éneklést és hagyott minket kibontakozni. Utána mondta, hogy most az utolsó szám után következik, túl kell élnünk: Survive.

És véget ért... Elmentünk a ruhatárba, leloptunk egy Children of Bodom plakátot Molly számára, majd leültünk és bent maradtunk addig, amíg ki nem küldtek minket. Utána elindultunk megkeresni, honnan indul az éjszakai járatunk, aminek keretében kirándultunk egyet a Vajdahunyad Várához, illetve át akartunk menni egy építési területen, mert a túloldalán ott magasodott a csodaszépen kivilágított Hősök tere. Éjszakai városnézésünk után, telefonos GPS-t is bevetve, elindultunk a másik irányba, amerre már legalább buszmegállókat találtunk. Ácsorogtunk az egyikben, amit lehetségesnek ítéltünk, de nem jött semmi. Átmentünk a túloldalra, ahol egy nagyobb csapat, köztük ismerősök, vártak valamire, de nem voltak épp olyan állapotban, hogy tudjanak segíteni. xD Miután ők elmentek, Katával elindultunk abba az irányba, amerre láttunk buszokat közlekedni. Nem sokára sikerült is megtalálnunk a megfelelő megállót, de még volt vagy negyed óránk a következő járatig. Így hát, leültünk az oszlop tövébe, a nyolcsávos út szélén és néztük a mellettünk elhúzó autók reflektorait. Színtiszta LSD-élmény volt. xD Aztán megérkezett a busz, teli BKV ellenőrökkel, de szerencsére voltak nálam felhasználatlan jegyek, még szilveszterről. Átszálláskor viszont nem értük el a következő buszunkat, mert, további ellenőröktől tartva, vettünk jegyet az automatából. De egész hamar eltelt az a fél óra, amit ott várakoztunk. Végül sikerült megérkezni a Nyugatihoz, ahol a már jól ismert török kifőzdébe vezetett az utunk. Vettünk valami kaját és befoglaltunk egy asztalt a sarokban. Itt is gyorsan eltelt a várakozás, beszélgettünk, elvontunk, hevertünk az asztalon, utóbbi miatt, szerencsére, nem is szóltak ránk.

Négy körül indult haza a vonatunk, befoglaltunk rajta magunknak egy egész fülkét, de mivel elég sokan felszálltak, nyitva hagytuk az ajtót, hogy aki máshol nem talál helyet, beülhessen. Egyszer csak azt hallom, hogy bejön két pasi és az egyik közli, hogy "Ülj rá a lábára, nyugodtan, ez nem hálókabin!". Hát, bocs már... Szerencsére azonban annyira fáradtak voltunk, hogy tudomást se véve róluk fetrengtünk és aludtunk tovább. xD Pedig, szerintem, igyekeztek direkt jó hangosan beszélgetni. Aztán megérkeztünk Kecskemétre, én leszálltam, Kata pedig ment tovább. Volt 6:20-as buszom haza, így, hálisten, nem kellett gyalogolnom és fél hétre már itthon is voltam. ^^

Igazán különleges élmény volt ez a koncert. Olyan, amilyet még nem nagyon éltem át ezelőtt. Igazán köszönöm, Miyavi-sama! ♥

Források, linkek:
koncert fotók (© Molek Csaba)
videók (az egész koncert, kifejezetten jó minőségben)