Hosszú hétvége

A megújult blogspot szörnyű. Így röviden. De úgy döntöttem, kap egy esélyt, mert most érzek kedvet magyarul postolni. Tudom, hiába mondtam legutóbb, hogy többet tervezek, végül áprilisban is csak egy bejegyzést sikerült összehoznom ide, de talán ezzel most kárpótolom azt az egy-két embert, akik hiányolni szokták a magyar bejegyzéseket.
Szóval, a következőekben akkor a hosszú hétvége említésre méltó eseményei, szépen, sorban és - hiábavaló lenne tagadni - terjengősen. ^^

Hisashiburi~

Úgy döntöttem, gyorsan letudom a havi egy magyar bejegyzést. xD Nem ám, most tényleg van három is, amit még szeretnék majd ide megírni, úgyhogy, ha minden jól megy, áprilisban végre nem csak egy lesz.

Na, de amiért most írok, az az, hogy végre csináltam új kinézetet! Szombaton találkoztam Claudiával, és akkor beszélgettünk a blogjaink layoutjáról, és rájöttem, hogy tarthatatlanul nagyon unom azt ami volt, ami nem is csoda, lévén augusztus eleje(!!) óta volt fent. Aznap történt az is, hogy szembejött egy photoset Tumblrön Jin Nylon magazinos fotóiból, és megint rájöttem, mennyire szeretem őket. Mindez együtt pedig azt eredményezte, hogy tegnap éjjel hirtelen felindulásból megalkottam ezt.

Nekem nagyon tetszik. ♥ Magán a layen csak annyi változás van, hogy csináltam felülre menüsort, mondjuk az már fent van pár hete, de igazából akkor is eredetileg cserélni terveztem, csak nem jött elég ötlet, szóval vegyük úgy, hogy ehhez lett. A szöveg Jin Set Love Free c. dalának az első két sora, az az egyik kedvenc számom a Japonicanáról.

Nem nagyon tudom, mit írhatnék még, akit pedig érdeklek, úgyis olvassa az LJ-met, és tudja mi van velem, úgyhogy most csak ennyi, aztán áprilisban majd még jövök azért, tényleg.

Óóó, még ezt a képet, ha már postolok, mert amióta megláttam ma Tumblrön, nem tudok elszakadni tőle~

私の大切な人。♥

Egy éve ♥

Szeretnék itt is tenni egy kis megemlékezést, ha már ide írtam, pontosan egy évvel ezelőtt, életem első bejegyzését is Jinről, EZT, aminek köszönhetően örök nyoma maradt annak, hogy találtam rá.

Szeretlek. ♥

Bővebb, kissé szentimentális kifejtés arról, mit jelent ő nekem, illetve pontosan hogyan is ismertem meg, a szokott helyen, vagyis LJ-n, ITT.

Falun ♥

Jó régen írtam már utoljára magyar bejegyzést, de még régebben megígértem Editnek, hogy ha vele csinálok valami "nagyszabásút", akkor arról magyarul fogok írni, mert tudom, hogy nem igazán szereti az angol postjaimat. És ezt most nektek írtam. ♥ Meg, persze, azért magamnak is. Sokszor tényleg könnyebb angolul írni, de most jó volt megint ilyen terjengően, kitérőkkel dúsítva írni, mint régen.

Shinshoku Fever vol.10

Ez volt a második SF-em, ezen kívül az előzőn voltam november elején Vikiékkel, csak arról elmaradt végül, hogy írjak postot. Röviden annyit tudok róla mondani, amit már az bokatörős NG-s bejegyzésemben is leírtam: zeneileg szörnyű volt, kb. 20 japán szám ha volt, maximum, de azért jól éreztem magam, mert kellemes volt a társaság, így azért elvoltunk. Most csak hármasban mentünk: én, Claudia és az egyik barátnője, Adri. Viszont, így is nagyon jó volt, a zene szempontjából pedig még jobb is, mint az előző.

Animekarácsony

Összeszedtem végre minden akaraterőmet, hogy befejezzem a postomat az Animekarácsonyról és a Shinshokuról, mert tudom, hogy ha ma nem csinálom meg, akkor szilveszter után már nem is fogom. Kicsit hosszú lett, úgyhogy megint ketté szedem. Ez azt jelenti, hogy lesz most két új, szép hosszú, magyar nyelvű post, remélem ezzel egy időre kárpótoltam mindenkit, és jövőre nem fogtok annyit piszkálni a sok angol postért. ^^"

Hina, én, dwaejitokki és Claudia

Merry Christmas

Boldog Karácsonyt, Kellemes Ünnepeket!

メリークリスマス～

♥ ♥ ♥

The Suicide Circus

Voltam múlt szombaton Animekarácsonyon (nagyon tervezek majd bővebben is írni róla), ahol beültünk a PV-vetítésre. Az első szám a the GazettE-től a The Suicide Circus volt, és azóta teljesen bele vagyok esve ebbe a számukba. Katával ennek örömére letöltöttük az egész Toxic lemezüket a múlt héten, és meglehetősen sokat hallgatom azóta. Szerettem a Gazette-et eddig is, mármint, rajongani sosem rajongtam értük, illetve a tudásom is elég felületes, de volt már azért jó pár számuk, ami nagyon megfogott, illetve úgy-ahogy szoktam követni a munkásságukat. (Bár, amióta kihalt a Mondo fórum - hanyadjára siránkozom ezen? -, már nem annyira.) Aztán, ez a szám most megint teljes szerelem. ♥ De tetszik az egész album, igazából, sok dalt ismertem is már róla a PV-k miatt.

Az vonzódásom az akármilyen cirkuszokhoz pedig menthetetlennek tűnik. xD

................................................................

Egyébként, tanulok. Kedden vizsgázom szemiotikából és kulturális antropológiából, egy élmény lesz. Ezek a tantárgyak olyan szinten elborultak és elvontak, hogy tanulás címszó alatt tulajdonképpen csak annyit szeretnék elérni, hogy valami fogalmam legyen arról, hogy eredendően mik szeretnének ezek lenni, mert, egyébként, nem igen lehet belőlük felkészülni. A féléves kurzus keretében kb. végig azt ragoztuk, hogy minden jel, és bizonyos szinten mindennek vannak kulturális utalásai. Viszont, mivel az utalások egyben jelek is, a mai napig nem tudom rendesen szét választani ezt a két tárgyat az agyamban, nem mintha a tanár úr sokszor megtette volna ezt. Hétfőnként voltak ezek a szuper óráink, egymás után másfél-másfél órában, szépen összefolyatva. Imádtam. xD

Na, de mindegy, a lényeg, hogy pénteken rám mosolygott az ég, és teljesen véletlenül megláttam Neptunban, hogy felszabadult egy hely a január 9-ei filozófia vizsgára és teljes extázisban lecsaptam rá. Így talán van esélyem átmenni belőle elsőre, mert ha kedden kellett volna mennem, akkor félek, esélyes lett volna a bukás. Meg így legalább nem kell sakkoznom a szemiotika és antropológia vizsgáimmal sem, nyugodtan elmehetek kedden letudni őket. (Az ehhez kötődő kavarásról ENNEK a postnak a vége felé írtam bővebben.) Így az összes többi vizsgám januárban lesz, igazából, a filozófián kívül annyira nem tartok tőlük, de attól viszont nagyon-nagyon.

Brian 39.

Már harmadjára köszöntelek fel a blogomban. Azt hiszem, most először érzem valóban soknak az eltelt időt. Már három és fél éve, hogy ti vagytok az én mindeneim. ♥

Boldog 39. Születésnapot, Brian Molko!

Köszönöm, hogy vagy, te, művészek legcsodálatosabbika. Maradjatok meg nekem örökre, rendben?

I love the song and the singer,

Without you I'm nothing at all.

2 év 1 hónap 2 nap

Azt hiszem, tartozom valami magyarázat-félével, így, hogy novemberben kemény három bejegyzést sikerült összehoznom, illetve, hogy a november 6-ai második blogszülinapot is teljesen említés nélkül hagytam.

Ha akad valaki, aki szokta olvasgatni az LJ-met, az láthatta, hogy oda viszont novemberben sokkal több, szám szerint, tizenegy bejegyzést sikerült elkövetnem, köztük több személyeset, nem csupán fandomosat. Azt kell mondjam, hogy nem is tervezek ez ellen semmit sem tenni. Nem akarom teljesen itt hagyni ezt a blogot, ahhoz túl sokat éltünk mi már át együtt, de ha valakit én érdeklek (gondolok itt a barátaimra, elsősorban), akkor azoknak mondanám, hogy a "Mindig olvasom a blogod, de az LJ-det, hát... azt nem."-dologgal már nem megyünk túl sokra. Azt hittem, szét tudom választani úgy, hogy a Jin/KAT-TUN/JE/doramák fanolásokat oda, a személyes dolgokat pedig ide, de egyre inkább úgy tűnik, hogy ez nem ilyen egyszerű. Főleg, hogy van már egy-két ott megismert ember, akik azóta már az életem "személyes részének" is a szereplői lettek, viszont a velük való találkozásaimról stb. egyértelmű, hogy inkább oda írok.

Ezen a ponton is elkezdett összefolyni, illetve, az a helyzet, hogy igenis Jin, a KAT-TUN és az egész fandom is van már olyannyira az életem része, hogy ha nélkülük adok képet magamról, az nem reális. Ezért mondogattam eddig is, hogy, mondjuk, a barátaimtól legalább jól esne, ha rendszeresebben olvasnák az LJ-met is. Mostantól viszont ez már százszorosan érvényes, mivel úgy döntöttem, nem fogok erőltetni magamnak semmit. Jobban szeretem az LJ-t, szóval valószínű, hogy nem fog változni a helyzet, és ott lesz több bejegyzés. A blogspoton legtöbbször úgy érzem magam az utóbbi időben, mintha egy üres szobában lennék, az irányítópultom is többnyire üres, mert valahogy mindenki eltűnt innen. És tudom, ezzel én is csak ezt erősítem, de egyszerűen jobban esik LJ-re írni, ahol van élet. És igen, gyakran angolul is jobban esik írni.

Nem mondom, hogy itt nem lesznek bejegyzések, a hosszabb lélegzetvételű beszámolókat, amiket mondjuk nincs erőm/kedvem/okom LJ-re, angolul megírni, továbbra is ide fogom felrakni, ahogy a sok hetes lemaradással megírtakat (de ezeket sem teszem magamnak kötelezővé, mert az csak megöli a lelkesedésem) is, illetve a nem fandomba eső kedvenceimről szóló hosszabb postok is valószínűleg maradnak itt. Nem mintha azok rajtam kívül akár itt, akár ott sokakat érdekelnének. xD

Szóval, akkor elmondom még egyszer, főleg a blogspotot használó barátaimnak címezve: ha az Irányítópulton, a HOZZÁADÁS gombra kattintás után beírjátok oda, hogy valenstrange.livejournal.com, akkor ugyanúgy lehet követni az LJ-met, mint a blogspotos blogokat. Valamint, ahhoz sem kell, továbbra sem külön regisztráció, hogy kommentárt írjatok oda, aminek még mindig nagyon tudnék örülni, de csodákat ezúttal sem várok, itt is csak alig páran szoktatok írni.

Úgyhogy, igazából, annyi a lényeg, hogyha velem kapcsolatban képben szeretnétek lenni, ahhoz már nem lesz elég ez a blog. Akit nagyon-nagyon nem érdekelnek a fandomos postok, azoknak ajánlom, hogy nézzen rá a címkékre, van ott is personal tagem. Az angolra pedig csak annyit tudok mondani, hogy annyira bonyolultan azért nem fogalmazok, hogy ne értené meg, aki bármikor is tanult már valamennyit.

Emlékezetes Nippon Groove

Hálisten, az NG-ket is emberi helyen tartják, nekem a világvégi lepukkant helyeken megrendezett DS-ek után még mindig élmény, ha japán zenés bulira a belvárosba kell menni. A villamosút oda ráadásul nagyon jól telt. Mivel Claudia már a készülődés óta megállás nélkül az I'm the Bestet énekelgette a 2NE1-tól, kétségbeesetten igyekeztem elnyomni valamivel, így a megállóban várakozva nekiálltam telefonról zenéket berakni. Ezt a villamosra felszállva sem hagytuk abba, sőt, Claudiával már felváltva csináltuk, s közben énekeltünk, nevettünk és fotózgattunk, még Mónit is egészen sikerült bevonnunk. Bizonyára, a többi utas legnagyobb örömére, de én nagyon élveztem. Megérkezve sikerült kicsit rosszul lépnem, mikor leszálltunk a villamosról, picit éreztem, mert alapból rossz a jobb bokám, de ez még nem volt vészes. Kitaláltuk, hogy veszünk még egy bort a Kashmirral szemközti kisboltban, mielőtt bemegyünk. Így is tettünk, hasonló jó hangulatban megiszogattuk, majd elindultunk be.

Móni, én és Claudia

Japán Napok

Kata pozitívan áll a miso leveshez

Pénteken szociológia után visszamentem a koleszba, ebédeltem, kicsit rendet raktam, aztán indultam Claudiáért a Népligetbe. Ott ki volt írva a nagy táblára, hogy a 25-ös kocsiállásra fog érkezni a busza, ahogyan még vagy öt azon kívül, ugyanabban az időpontban. Kicsit furcsálltam, de azért elindultam megkeresni, hol is van az. Mindenfelé ki voltak ragasztgatva nyilak, hogy "A 25-ös kocsiállás oldala arra". Konkrétan végigjártam az egész pályaudvart, de nem sikerült megtalálnom. Teljesen olyan érzésem voltam, mintha legalábbis a kilenc és háromnegyedik vágányt keresném. xD Aztán feladtam és felhívtam Claudiát, hogy inkább találkozzunk bent a mozgólépcsőnél. Közben rájöttem, hogy nem néztem meg, hogy tudunk eljutni a Kálvin térre a Népligetből, így neki álltam telefonos segítséget kérni.

Will Be Alright

Nee?

Brrrr...

Majd lesz beszámoló a hatodik hét két kiemelkedő eseményéről, ez még nem az. Elolvasni sem fontos. De, ha már megírtam, postolom.

Játszótér aka Plurk

Nem szeretném, hogy csak a plurkös ismerőseink legyenek tisztában azzal, hogy Molly, Claudia és én nem éppen vagyunk teljesen normálisak, ezért kiprintscreeneltem a nagyérdeműnek a tegnapi hülyeségeinket. xD Illetve, mivel én nagyon élveztem, így legalább nekem is elérhető helyen meg fognak maradni, és nem vesznek el a sok plörk között. ^^

Az egész Nomin, az én Kamenashi Kazuyás plörkömhöz írt hozzászólásával kezdődött, majd Molly pár óra múlva kirakott egy képet Slashről, én pedig...  x'D Inkább olvassátok el, mit alkottunk! Az én plörköm alá írt hozzászólásokkal érdemes kezdeni, igaz, hogy az utolsó hét már a Molly plörkje alatti beszélgetésünk közben-után született, de amint elolvastátok azokat is, teljesen érthető lesz.  Kattintsatok a képekre és nagyobbak lesznek!

Miu_n = Nomin
kaorin = Claudia

Imádom a Plurköt. Titeket, lányok, pedig még sokkal-sokkal jobban. ♥

Érdekes eseménytelenség

Megint elértem arra a pontra, hogy úgy lemaradtam a blogolással, hogy kedvem sincs hozzákezdeni. Főleg, hogy mielőtt elérek az igazán említésre méltó dolgokhoz, írnom kell a kissé eseménytelenebb előző és előző előtti hétről is. Ééés itt vesztettem el az ide merészkedő olvasóim nagy részét, ugye? Újabb hosszú, unalmas bejegyzés, képek nélkül, fúúúj már. xD Azért, annak ellenére, hogy világmegrengető események az ötödik héten nem történtek, volt egy-két kisebb esemény, amiről szeretnék írni. Megpróbálom ezt minél érdekesebben megtenni; remélem, nem fogok csalódást okozni annak, aki mégis megkockáztatja, hogy elolvassa ezt a bejegyzésemet. ^^

They're coming in pieces

Ezt a bejegyzést konkrétan múlthét csütörtök óta meg akarom írni, de a 300. miatt nem tettem. Így már nem annyira nagyon aktuális, de egyrészt nem hiszem, hogy az olvasóim között sok naprakész Placebós van, másrészt pedig... nekem kell. Úgyhogy~

Október 31-én kijön az új Placebo koncert DVD, a We Come in Pieces. Imádom a címét, akkora önirónia a koncerteken elmondogatott és a dobszerkójukra felfestett We Come in Peace frázisukra, meg valahol az imádott Peace & Love.-omra is. Istenem, el sem tudom mondani, mennyire várom! Remélem, a netes közösség nem hazudtolja meg magát és már aznap letölthető lesz, mert feltett szándékom rongyosra nézni az őszi szünet alatt. ♥

300. bejegyzés

Na, elég volt, letudom végre valahára ezt a bejegyzést, mert nem állapot, hogy azért nem írok, mert "nehogy már egy mezei beszámoló vagy fanolás legyen a 300. bejegyzésem". Nem mintha, ez rajtam kívül bárkit is zavarna vagy akár foglalkoztatna. De most akkor tartok csinos kis megemlékezést. Mégiscsak szép kerek szám az a háromszáz. ^^

Ha őszinte akarok lenni, el kell árulnom, egy kicsit meglepett, hogy még csak háromszáz bejegyzést írtam ide. Amennyit egy időben képes voltam összeírni, jóval többnek tűnne. Bár az tény, hogy pár soros bejegyzésem nem sok akad, általában ha postolásra adom a fejem, az mindig hosszabb lélegzetvételű. Ezen nem is tervezek változtatni, még akkor sem, ha ez egyet jelent azzal, hogy így a koleszból, az egyetem mellett jelentősen kevesebbet tudok írni. Kitartóan igyekszem beletanulni, hogy menjen úgyis az írás-blogolás, hogy zajlik körülöttem az élet, remélem, mihamarabb eljön ez az idő.

Nagyon sokat köszönhetek ennek a blognak. Lassan két éve, hogy elkezdtem; már egy ideje előtte is újságíró szerettem volna, de csak miután megtapasztaltam, milyen jó érzés úgy írni, megosztani a véleményemet, hogy van, aki elolvassa, esetleg néha még reagál is rá, váltam teljesen biztossá abba, hogy ez az, amit csinálni akarok és nem más. És most itt vagyok, kommunikáció és média szakon, az út kezdetén. Úgy gondolom, ezt részben ennek a blognak is köszönhetem. ♥

Azonban, töredelmesen be kell vallanom valamit: jobban szeretem a LiveJournalt. Sokszor önkéntelenül userpic-et akarok váltani itt is kommenteléskor, be akarom írni a bejegyzéshez, mit hallgatok épp, milyen a hangulatom, szeretnék egyesével válaszolni a kommentekre. Ezenkívül, néha elfelejtek visszanézni mások bejegyzéseire elolvasni az odahagyott kommentjeimre adott válaszukat, mert elkényelmesített, hogy LJ-n kapok minderről értesítőt. Szóval, igen, jobban szeretem, mert jobb, viszont, még itt vagyok és, jelenleg úgy gondolom, itt is fogok maradni. Ebben a blogban benne van az elmúlt két évem, ez a blog én vagyok, szeretem, ezért nem tudom itt hagyni. Viszont, az LJ-m nélkül egy ideje már nem mondható teljes értékűnek.

Ezenkívül ideköt az a pár ember is, aki gyakrabban-ritkábban szokott kommentelni nekem. Nem vagytok túl sokan, de igazán örülök nektek. Tudjátok nekem tanúsítani, hogy nem hogy nem harapok, de még szívesen is beszélgetek, ugye? Mert akkor...
Nos, kedves (viszonylag) új rendszeres olvasóim, Kasszandra és izu~, valamint a kicsit régebbiek, nisa_laura, Wanda B. Lamb és Rien! Leteszem nektek a nagyesküt, hogy még soha, de soha nem ettem embert! Kedves tőletek, hogy olvastok, de ne féljetek írni is, oké? Nem mintha zavarnátok, de úgy azért több értelme lenne, nem? ^^

Na, erre az alkalomra ennyi, hagyok még mondanivalót a november 6-án esedékes kétéves blogszülinapra is. xD Annak a megírását legalább majd nem tologathatom, mert naphoz kötött.

u.i.: A képen, természetesen, Jin. ♥ Nanahan~

Gólyák itt és gólyák ott

Ezt is beleszámítva, eszement mennyiséget gépeltem össze a hétvégén, de ennek ellenére még mindig egy hetes csúszásban vagyok. Bár, most kicsit jobb a helyzet, mert a negyedik hét egyes eseményeit már külön-külön bejegyzésekben megírtam, szóval azokat majd linkelgetem, hogy egybe legyen. De akkor most következzék a szokásos heti összefoglaló.

From my Kriszta, Edit and Petra ♥

Csoportterápia

Múlt kedden végre elmentünk Katával színházba! Ő elég sokat volt mostanában az anyukájával, én pedig már kezdtem belebetegedni, hogy azért jöttem Pestre suliba, hogy színházba járjak, de még egyszer sem voltam. Oké, azért ez így nem teljesen igaz, de... azért kicsit közrejátszott, na. Szóval, eldöntöttük, hogy mindegy mire, de elmegyünk azon a héten a Madách Színházba, pótszékjeggyel. Kedden és csütörtökön olyan az órarendünk, hogy ezt meg tudjuk tenni, és mivel csütörtökön Macskák volt, amit én nem szeretek, egyértelműen a keddi Csoportterápia c. előadás nyert. Ez egy mjuzikelkámedi Szente Vajk és Galambos Attila tollából, ami nem olyan rég megnyerte a Madách musical pályázatot. Kb. ennyi volt az össztudásunk róla, illetve az, hogy a szereposztás igencsak kecsegtető. Hát, valami zseniális volt!