Falun ♥

Jó régen írtam már utoljára magyar bejegyzést, de még régebben megígértem Editnek, hogy ha vele csinálok valami "nagyszabásút", akkor arról magyarul fogok írni, mert tudom, hogy nem igazán szereti az angol postjaimat. És ezt most nektek írtam. ♥ Meg, persze, azért magamnak is. Sokszor tényleg könnyebb angolul írni, de most jó volt megint ilyen terjengően, kitérőkkel dúsítva írni, mint régen.

Mondhatni hirtelen ötlet volt, hét közben beszéltem meg Krisztával, hogy lemegyek pénteken Szegedre hozzá, mivel Edithez is ment Laci, Árpi és Ádám. Elmaradt az aznapi egy szem órám, így, miután kialudtam a mögöttem lévő kegyetlen két napot, összekészültem, és, mivel lemondtam a suliba való berohangálásról, becéloztam a 12:57-es vonatot. Felhívtam Krisztát, hogy informáljam, ő pedig mondta, hogy úgy tudja, a fiúk is ezzel a vonattal terveztek jönni. Máig nem találok rá okokat, miért, de a Nyugatiban nem lehet jegyautomatából Szegedig jegyet venni, aminek köszönhetően teljes frászban kellett átvágtáznom a pályaudvar másik végébe a jegypénztárakhoz. Mikor odaértem, szembesültem vele, hogy alig van nálam pénz, mivel eredetileg nem volt betervezve ez a kiruccanás, de, hálisten, pont elég volt a pénzem, még maradt is 300 Ft-om.

Időközben sikerült elérnem Lacit telefonon; kiderült, hogy a fiúk nem is tudtak róla, hogy én is menni fogok, ugyanis Kriszta Editet is csak aznap tájékoztatta erről. Perceken múlt, de elértem a vonatot, és hosszas keresgélés után, telefonos segítséggel, nagy nehezen végül Laciékat is megtaláltam. Egy bársony üléses kupéban ültek a vonat végében, alig akartam elhinni nekik, hogy tényleg az is másodosztályú kocsi; én mindig a lepukkant részen szoktam utazni. Útközben pár kör telefonálással sikeresen elintéztem az egyik órám áthelyezését, aztán befejeztem a mailjeimet is, amikhez már nem volt agyam előző este. Ádám filmet nézett, Laci tanulgatott, de azért beszélgettünk is közben, szóval elég kellemesen telt az utazás.

Laci és Fifi, a kék zsiráf

Ült mellettem a kupénkban egy nagyon érdekes lány. Egyszer csak megszólított, mikor a Neptunban intézgettem az ügyeimet, hogy látja, Károlis vagyok, és hát, ő is. Nem sokkal ezután, mikor a fiúk a gimis spanyol tanárukról beszélgettek, egyszer csak rákérdezett a tanárnő nevére. Mert hogy ugyanabba a gimibe járt mint mi. És itt még nem volt vége! Ahogy tovább beszélgettünk, még be-bekapcsolódott azzal, hogy ő is volt japán minoros, illetve lakott két évet a koleszomban. Komolyan, már-már kicsit ijesztő volt, hogy mindenhez hozzá tudta fűzni, hogy ő is. xD Egyébként, egész aranyos volt, bár továbbra is tartom, hogy a koleszunk nem undorító, rendben van, hogy kicsit lelakott, de teljesen élhető. Illetve mondhatja nekem ezer ember, milyen nehéz a japán minor, nem fognak eltántorítani tőle.

Az állomáson Kriszta és Edit vártak minket, de rövid örömködés után kettészakadtunk. A fiúk elmentek lecuccolni Edithez, mi pedig Krisztával elindultunk az albérletébe. Drágám olyan aranyos volt, mindenért szabadkozott, hogy mekkorka a szobája, meg a konyha stb. Pedig minden teljesen korrekt volt, főleg a kolesz-életmódhoz viszonyítva. Nagyon más lehet azért albérletben lakni. Nem tudom, hogy jobb vagy rosszabb, de más, az biztos. Majd egyszer, talán egyetem után, úgyis kipróbálom azt is, szerintem. Nem sokára megérkeztek Editék is, és elindultunk sétálni, jegyet venni nekik is az esti koncertre, illetve ennivaló után nézni. Szeged szép város, így pedig, hogy minden csupa hó volt, még inkább. Valamint, azt elismerem, hogy nagy előnye, hogy itt is minden elérhető gyalog. Kitartóan nem szeretem a tömegközlekedést.

Edit és a havas Tisza

A Boci tejbárban vacsoráztunk, amiről már Krisztától sokat hallottam. Tejberizs menüt ettünk, amihez a névadóján túl járt még egy lekváros palacsinta is, illetve egy pohár üdítő. Jó nagy adag volt, el is tartott egy darabig, míg megküzdöttünk vele, de sikerült! Miután végeztünk, elmentünk megnézni a befagyott Tiszát, és valahogy közben spontán hócsata kezdett kialakulni köztünk. Hősiesen küzdve áthógolyóztunk magunkat a Dóm térre, amit teljes egészében hó borított, végül ott tettük le a fegyvert, mikor már teljesen kifáradtunk. Még levezetésül Edit és Laci csináltak egy-egy hóangyalt, majd kimerült és fázós csapatunk Edit kolesza felé vette az útját.

Krisztának még el kellett ugrania a átöltözni az albérletébe, és felajánlotta, hogy akkor vesz ő valami piát is, ha már elfelejtkeztünk róla. Addig mi fent voltunk Editnél, a fiúk kockultak, én pedig DJ-t játszottam. Editéknél a szobák - bocsi, de - valami eszméletlen rossz elrendezésűek, konkrétan a szoba közepén van a vizes blokk és a beépített szekrények, amitől zsúfoltnak hat, és nem lehet látni egymást. Miután megérkezett Kriszta is, elkezdtünk összekészülni, illetve Edit szervírozott nekünk egy-egy pohár vodkanarancsot. Tovább nem is jutottunk az alapozással, mert rájöttünk, hogy el kell indulnunk, vagy lekéssük a koncertet. Ekkor még nem tudtuk ugyanis, hogy lesz előzenekar is.

Edittel ♥

Vad Fruttik koncertre mentünk a Jatéba, a jegy volt az én névnapi ajándékom Edittől és Krisztától. ♥ A Jate tényleg egy labirintus, de nagyon jól nézett ki, kár érte, hogy az esetek többségében diszkóként üzemel. Miután leértünk, nem sokára kezdett az előzenekar, akik kiléte azóta is rejtély előttünk, hiába mondták el a nevüket, egy szót sem értett belőle egyikünk sem. Minden esetre nem voltam rosszak. Utána következett a Vad Fruttik. Hmmm, hogy mondjam, voltam már jobb koncertjükön is. Az egy dolog, hogy a magyar alter zenészeket nem a hangjuk miatt szeretjük, de most Marcell egész számokat konkrétan végigszavalt, ami azért már... Emellett nyolcvan százalékban a haláldepressziós számaikat játszották, úgy, hogy még csak átvezető, feloldó köztes poénkodás se nagyon volt. Bizonyos értelemben olyan volt ez a koncert, mint az a bizonyos első, hasonlóan felszínre hozott bennem minden aktuális fájdalmas dolgot, de hálisten, így, hogy ott voltak a többiek, együtt voltunk még a koncert után is, illetve éjszaka Krisztánál aludtam, nem tudott teljesen az uralma alá vonni a vadfruttik-életérzés, de ott állt a küszöbön.

Mostanában beszélgettem Szandival arról, hogy régen mennyi depressziós zenét hallgattam, mert kicsit megleptem vele, mikor mutogattam neki Placebót, lévén mostanában már inkább az ellentéte dominál. Ennek kapcsán gondolkoztam el azon, hogy igazából, örülök ennek. Valószínűleg azt jelenti, hogy változtam, hogy túljutottam egy korszakon, erősebb lettem. Nagyon szeretem a Vad Fruttikat - akik valószínűleg a mélypontja a depresszív zenéimnek -, de valahol tényleg nem egészséges az, ha egy koncert ilyen hatással van rám. Ráadásul ez a mostani... Eddig legalább mindig láttam valamiféle oldani-akarást Marcellen, de ez most olyan volt, mintha egyszerűen csak minden fájdalmát és baját a nyakunkba zúdította volna, aztán vége. Egyik részről jó koncert volt, mert hatott megint, nagyon erőteljesen, másrészről viszont volt egy kis keserű szájíze a dolognak. De ne értse félre senki, azért élveztem ám a koncertet, örültem, hogy elmentünk, és a Vad Fruttik még mindig a legjobb magyar alter zenekar. ♥

Hócsata a Dóm téren

A koncert után még egy másfél órát ücsörögtünk a Jatéban és beszélgettünk, iszogattam Laci vodka-redbullját, miközben az egyik biztonsági őr úgy kerülgetett minket, mintha legalábbis potenciális bűnözők vagy kontrollálatlan részegek lennénk. Végül aztán úgy döntöttünk, elindulunk. Miután kettéváltunk, Krisztával vettünk palacsintát egy éjjel-nappali büfénél; volt egy feelingje, azt meg kell hagyni. Megérkezve az albérletbe rájöttem, hogy Krisztának igaza volt, és tényleg hideg van náluk; eltartott egy darabig míg elég lelkierőt kapartam össze ahhoz, hogy elmenjek zuhanyozni. xD Ezután a következő nehézséget az jelentette, hogy eldöntsem, az ágy melyik felén aludjak.

Kihúzva az ágy belső felének a középen jó pár léc szét volt törve, így nem lehetett túl biztatónak mondani, viszont, miután a külső rész konkrétan összecsuklott, már attól, hogy ráültem a szélére, inkább az előbbit választottam, hiába támasztgatta ki Kriszta papírral az ágy afelöli lábait. Így is pontosan ugyanabban a pózban ébredtem fel reggel, mint amiben elaludtam, nyilván nem igazán mertem megmozdulni. xD Kriszta még sosem aludt nálunk, és én sem náluk, szóval előre közöltem vele, hogy ne számítson gyors alvásra, mert első egymásnál alvásunk örömére jó sokáig beszélgetni fogunk. Így is tettünk, és úgy aludtam el, hogy így teljesen fokozatosan, szinte sose szoktam így. ♥

Kriszta, Ádám és én

Viszonylag korán keltünk reggel, nyolckor, mert a 9:44-es vonatot néztük ki magunknak. Meglepően időben sikerült elkészülnünk, így volt időnk még a vasút előtt kényelmesen megreggeliznünk a csodapékségben. Aztán az állomáson szinte szó szerint belefutottunk Editbe, aki elhagyta a diákigazolványát, így kabát nélkül szaladt vissza a koleszba keresni (falusi távolságok, de akkor is), hiába. Remélem, meglett azóta neki. A vonatút kicsit fáradt hangulatban telt, valamennyit beszélgettünk, illetve Edit és én átmásoltuk a lapijainkra a fotókat, illetve én megkaptam a Sherlock második évadát is. A pályaudvarról Laciék hazavittek engem és Krisztát is. Vicces volt, mert valószínűleg nem csak mi voltunk elkeveredve Krisztával, hanem Laci anyukája is, így, közös erővel, több soron sikerült elvéteni a kanyarokat, de aztán mindketten hazaértünk.

Tökéletes nap volt, és igazán kellett a mögöttem álló szar napok után. Köszönöm, Kriszta, Edit, Laci, Árpi, Ádám! ♥