Gólyák itt és gólyák ott

Ezt is beleszámítva, eszement mennyiséget gépeltem össze a hétvégén, de ennek ellenére még mindig egy hetes csúszásban vagyok. Bár, most kicsit jobb a helyzet, mert a negyedik hét egyes eseményeit már külön-külön bejegyzésekben megírtam, szóval azokat majd linkelgetem, hogy egybe legyen. De akkor most következzék a szokásos heti összefoglaló.

From my Kriszta, Edit and Petra ♥

Lehet, hogy még nem írtam, de hétfőnként délután kettőtől este fél nyolcig vannak óráim, így csak aznap délelőtt szoktam visszamenni Pestre. Utóbbi az egyetlen jó dolog abban a napban, egyébként eléggé utálom a hétfőt, mert nagyon fárasztó és unalmas. Múlt héten viszont egész jól telt, ugyanis az első órámat eltöltöttem azzal, hogy fejben szinte teljesen megírtam a novellámat íráskészségre, majd, mivel a pszichológia óra tolerálhatatlanul unalmas volt, fogtam magam és le is írtam a füzetem hátuljába. Kézzel. Ebben az a nagy szó, hogy - sokak nagy felháborodására - nem nagyon szeretek kézzel írni, mert utána duplikálni kell, zavarnak az áthúzgálások stb. Viszont most kimondottan élveztem. Egész órán az újság/tévé v. rádió adó/közösségi ház/szervezeti ünnepség témákra megírt pályázatainkat kellett bemutatnunk csapatonként, ami igazából kategóriánként mindenkinél 90%-ban ugyanaz volt, mert mindenki ugyanúgy mindent akart csinálni, a minden pedig mindenkinél ugyanaz. A lényeg, hogy pár előadás után már elég fárasztó volt a többi. Ezért jó volt szinte teljesen kiszakítanom magam onnan és írni.

Kedden Katával színházba mentünk, a Csoportterápia c. mjuzikelkámedit néztük meg a Madách Színházban. Erről tegnap írtam egy hosszabb lélegzetvételű bejegyzést, amit ITT lehet megtalálni.
Szerda délután Szandival és Vikivel találkoztam, illetve pénteken is, de akkor még becsatlakozott két barátnőjük is, Anna és Eszti. Mindkettő nagyon jó volt. ♥ Mivel mind a négy leányzó livejournales, erről a két napról ott írtam bővebben a múlt hétvégén, aki még nem olvasta volna, de szeretné, IDE kattintva megteheti.

Csütörtök estére gólyatáboros csapattalálkozó volt meghirdetve, valami olyan kocsmába, ahol még életemben nem voltam. Megbeszéltem azzal a szaktársammal, aki szintén piros volt, illetve még koleszos is, hogy majd hozzá csatlakozom, mert ő az egyik HÖK-ösünkkkel megy, mivel szintén nem találna oda egyedül. Tehát, így hármacskán mentünk az AfriCaféba, ahol... a másik HÖK-ösünkön kívül senki sem volt a piros csapatból. Együtt tartottuk a világoskékkel, akik szintén nem voltak ott mind, de azért tőlük legalább páran eljöttek. Mi meg... Pedig vártam ezt a találkozót, mert a pszichós csapattársaimat nagyon bírtam, de az ő szakuknak külön épülete van valahol a világ végén, így velük nem szoktam csak úgy összefutni a suliban. Kb. egy órát beszélgettünk négyesben, utána, hárman, ahogy jöttünk, elindultunk vissza a koleszba. Annyi előnye volt, hogy rájöttem, hogy már nincsenek meg az ellenérzéseim ezzel a szaktársam lánnyal kapcsolatban. Igazából, már amióta elkezdtük a sulit, fokozatosan kezdi őt bevenni a gyomrom, pedig a gólyatáborban borzasztóan irritált. Valószínűleg különösképp szeretni sosem fogom, de egészen jól ki tudok jönni vele, ha felül emelkedem az édelgős stílusán.

Szóval így már egész hamar visszaértünk a koleszba, ahol nem volt senki. Erről azonban már írtam az előző bejegyzésemben, amit ekkor és ezáltal volt lehetőségem összehozni. Egyébként, Betti végül olyan fél hat körül esett haza, pár pillanatra felébredtem rá. Másnap délelőtt aludt, amíg én összekészültem a suliba, így nem tudtam megkérdezni, merre járt, így csak hétfőn oldódott meg a rejtély. Ottragadt a barátjánál és hosszas gondolkozás után, hogy kit értesítsen, Katára esett a választása, mert nem tudta, hogy ő aznap este már nem alszik ott.

Pénteken suli után visszamentem a koleszba, megebédeltem, összepakoltam, aztán vissza a sulihoz, leraktam a táskám a csomagmegőrzőbe és mentem találkozni Szandiékkal. A 18:53-as vonattal jöttem haza, az állomásról rögtön a gimibe mentem, benézni a gólyabálra. Már az épület előtt összefutottam a német tanárnőmnek, beszéltünk pár szót, nagyon örültem neki. Bent gyorsan megkerestem az én édes drága Szegedre szakadt csillagbogaraimat, nevezetesen Petrát, Krisztát és Editet. A régi tantermünkben voltak, pár volt osztálytársunkkal egyetemben, az ofőnkkel beszélgettek. Utóbbiak közölték velem, hogy nem áll nekem jól a szemüvegem, úgy hiányoztak már, komolyan. Get the fuck off. Főleg beszélgetéssel telt el idő, ki-hova jár, kinek-hogy tetszik a suli, ilyesmik. Nem volt rossz. Lacival megbeszéltük, hogy jól sejtettem és tényleg egy villamosmegállóra tanulunk egymástól, szóval most már itt az ideje találkoznunk, mert ez így elég gáz. xD

A lányokkal egy időre félrevonultunk a második emeletre külön is beszélgetni, ekkor megkaptam tőlük a szülinapi ajándékomat. (Igen, a szülinapom júniusban volt, cseppet le voltak maradva; én már nem is vártam, hogy kapni fogok valamit, de azt mondták, jobb későn, mint soha. ^^) Egy csodaszép nyakláncot kaptam, aminek a medálja egy ceruza. (ld.: fenti kép) Imádom. Csak sajnos nagyon durván előjött tőle másfél nap viselet után a fémallergiám, így azóta inkább kabala-féleként használom. Mindig nálam van, sokszor egész órákon át csavargatom a kezemre; nem azért, mert nem figyelek, nekem amúgy is mindig babrálni kell valamivel. Nagyon szeretem, egyrészt azért, mert Krisztától, Edittől és Petrától kaptam, akik hát... nagyon szoktak hiányozni. Másrészt pedig azért, mert ceruza és írás és újságírás, nekem pedig ezek a dolgok az utóbbi időben még fontosabbá váltak, mint ezelőtt bármikor. Most már nem csak újságíró szeretnék lenni, hanem úgy néz ki, az is leszek. Szóval, egyszerre látom magamat és a barátaimat ebben a nyakláncban. Nagyon köszönöm; szeretlek titeket! ♥

Mivel tudtam, hogy Molly is eljött a gólyabálra, próbáltam megkeresni, de nem sikerült. Utána visszahívott és kiderült, hogy már elmentek onnan, pár barátjával a Malomban vannak, de megbeszéltük, hogy ha vége, akkor együtt megyünk majd haza. Miután elköszöntünk mindenkitől, Krisztával el is indultunk a központ felé, de kiderült, hogy valami elmondhatatlanul hideg van. Pingvin-módszerrel összekapaszkodva mentünk,  mire az egyik zebránál pár nem-szomjas srác csillogó szemekkel megkérdezte, hogy leszbikusok vagyunk-e. Mondtuk hogy nem, csak fázunk. Kicsit ijesztő volt, hogy ezután is szorosan mögöttünk jöttek, így végül az utolsó szakaszon úgy döntöttünk, futni fogunk; de ezt is legalább kézen fogva tettük, szóval biztos örültek nekünk. xD A Malom bejáratnál szétváltunk, Krisztáért jött az anyja, én pedig szaladtam Mollyhoz. Szegénykém, mire odaértünk, már teljesen szétfagyott. Épp arról készültünk dönteni, hogy feladjuk a közös hazasétálást és megyünk busszal, mikor Kriszta kiszállt a kocsiból és felajánlotta, hogy elvisznek minket, szóval, megmenekültünk.

Úgy volt, hogy találkozom Mollyval még majd külön, de végül nem jött össze, mert a hétvégém eléggé durván kisiklott vasárnap.... Nagyon sajnálom, de azért örülök, hogy legalább erre a kis időre láttuk egymást a múlt héten is. ♥
A hétvégén más megemlítendő nem nagyon történt, huszonöt perc híján befejeztem a Hana Yori Dangót filmestől, mindenestől. Imádtam. ♥ Bővebben most nem fejtegetem ki, mivel már több soron telespammeltem vele a Twittert, írtam róla Plurkön is, illetve ecseteltem Szandinak hosszú e-mailekben, szóval a közléskényszerem vele kapcsolatban egészen kielégítettnek tekinthető. xD Ha valaki mégis igényelné, ITT elolvashatja az augusztusi LJ-s bejegyzésemet róla, a véleményem ugyanez maradt a legvégéig.
Ezen kívül pedig X-Faktor, amit megállás nélkül szoktam Plurkön (és kisebb mértékben Twitteren is) kommentálni, mert az úgy realtime-ban az igazi, de azért idén igyekszem majd idén rendes bejegyzést is írni róla, nem úgy, mint tavaly.

Azt hiszem ennyi. Igyekszem a napokban megírni az eheti összefoglalót is - úgysem történt sok minden -, hogy aztán most már végre behozzam magam, mert utálom ezt az egy hetes csúszást.