Elgondolkoztam azon, hogy végül is azért csináltam a kritikás blogomat, hogy a kedvenceimről szóló hosszú bejegyzéseimet, amiket feltételezem, a barátaimon kívül, az olvasóim nagy része csak akkor olvas el, ha történetesen ő is szereti az adott személyt, oda rakjam fel, ne pedig ezt a blogomat árasszam el vele. Ezzel csak annyi a problémám, hogy ott próbálok kicsit objektívebb lenni, ergo nem fogom azt ecsetelni több soron át, hogy mennyire a hatása alatt vagyok valaminek... ellenben itt. xD (Bár ahogy visszanéztem, a Jang Geun Sukos bejegyzés, kicsit átírva simán mehetett volna akár oda is.) A másik meg, hogy mostanában tényleg sikerült kicsit elhanyagolnom az Eyelid Moviest, de majd pótolok, ha a holnapi utolsó írásbelimet is letudtam.
Most viszont nincs tovább a mese, mert szeretnék írni az újabb Akanishi Jin-féle csodáról. Tegnap jelent meg a Yellow Gold Tour 3011 című koncert DVD-je, ami az internetnek hála már délután megtekinthető volt YouTube-on. Én pedig, természetesen, azonnal megnéztem. Nagyon tetszik. Annyira jó ez a futurisztikus színpadkép és a városi majálist a Star Treck szereplőgárdájával egyszerre megidéző JinCrew, kontrasztban Jinnel, aki többnyire utcai-szerű ruhát visel és sok számban nem is táncol. Tökéletesek az arányok és izgalmas maga a koncepció.
Jinnek pedig igaza volt, tényleg nem lehet műfajilag besorolni a zenéjét. "My music is like... hip-hop... pop... maybe pop." És még azt hiszem, egész jól megfogalmazta. Nagyon más, mint a KAT-TUN. Annyira megértettem mindent, miközben néztem a koncertet. Bizonyára szenvedett attól, hogy valami olyasmit kellett csinálnia, amiben nem találta önmagát. Látszik rajta, hogy ez ő, ez az ő zenéje. Akárhogy is szeretem a KAT-TUN-t, világos, hogy ezt meg kellett lépnie. Tisztelem érte, hogy önmegvalósít és örülök megosztja velünk a világát a zenén keresztül. Szerintem most minden rajongójának büszkének kell lennie rá, s remélem ő is az saját magára. Részletesebben nem akarok belemenni ebbe a témába, mert még mindig nem látok bele elég mélyen, illetve nyilván átérezni sem tudom teljesen, milyen lehetett megélni a szétválást a régóta rajongóknak, lévén én már ebbe a szituációba csöppentem bele. (Mondjuk, ennek ellenére következetesen a KAT-TUN örökös tagjának tekintem Jint, pedig szeretem és hallgatom a többieket nélküle is.)
Tetszik Jin zenéje. Ilyesfélét sem hallgattam ezelőtt... De van benne valami, ami egyszerűen elragad. Elektronikus, de nem agresszívan. Révülős és mégis sodró. Atmoszférát teremt, a hatása alá von. Határozottan tetszik a legtöbb száma. Persze van olyan is, ami nem, mert a túlzott torzítóhasználatot pl. Christmas Morningban, még mindig nem tudom tolerálni. Voltak számok, amiket még nem is nagyon hallottam vagy csak nagyon rossz minőségben. Külön öröm, hogy máris felkerült a netre audiorip az utóbbiak DVD-s verziójáról, így most aztán van mit hallgatnom.
Gondolom, a videókat hamarosan le fogják szedni YouTube-ról, de ezt a két számot muszáj most beraknom. Aztán, ha felszívódnak a netről, majd kicserélem őket képre vagy zenére.
A Page. Nem tudom, hogy ez a szám másra is olyan erős hatást gyakorol-e, mint rám, de nekem ez az egyik első számú kedvencem tőle. Ha nem, akkor a videóval együtt sem fog. Nincsenek táncosok és Jin arca itt sem látszik a kapucnijától. Egyedül ül, majd feláll és egyre magasabbra emelkedik. Szimbolikus, nee? Egyébként pedig, ez a szám monoton, de igazság szerint én pont ezt szeretem benne. A "nagyon üres" napjaimban hallgattam állandóan ezt és tökéletes volt. Azóta is imádom. A szövegét is.
Paparats. Ez a szám egyike azoknak, amiket eddig csak hallgathatatlan minőségben ismertem, úgyhogy nekem ez lett a koncert legnagyobb meglepetése. Az eleje színtiszta elfojtott indulat. Még a hangja is vissza van fogva torzítóval. Utána feloldás. Majd kitörés, igazi rockosan. Valami állati. És ahogy közben diszkréten lángba borul a színpad, zseniális.
Az Eternal volt az utolsó szám... Továbbra is az a véleményem, hogy én annál gyönyörűbb dalt még életemben nem hallottam. Annyi szeretet, annyi szomorúság, annyi szépség, annyi érzelem van benne, hogy az páratlan. Valahol olvastam, hogy Jin ezt a számot ajándéknak szánta, bármilyen alkalomra. Mivel pont tegnapról mára virradóan van két hónapja, hogy ez a hihetetlenül tehetséges srác bekerült a legnagyobb kedvenceim közé, mondhatjuk, hogy nekem ez a koncert volt a hónapfordulós ajándékom. Szebbet nem is kívánhatnék. ♥
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.