Rebecca & Nyomorultak

Ez a hét is jó volt, kétszer is voltam színházban. Ráadásul mindkettő musical volt. Hiába szeretem a prózai darabokat is, azért a musicaleknek még mindig különleges helye van a szívemben, mert ott kezdődött nekem ez az egész színház-szeretet. Mindkettőn anyukámmal voltam, a hétfői Rebeccát én kaptam tőle ballagásra, a szerdai A nyomorultakat pedig ő tőlem a születésnapjára.

Nem is emlékszem mikor voltam ott utoljára az Operettszínházban. Megnéztem és azóta, mióta meg van ez a blogom egyszer sem. Durva. Régen nagyon sokat jártunk, csak utána már nem engedhettük meg magunknak. Hiányzott. Annyira szeretem... Ott kezdődött minden, ott kezdődtem én. Már jó ideje nem vagyok részese a musicales szubkultnak. Kicsit néha hiányzik, de az a helyzet, hogy rengeteget változtam azóta. Fájt annak idején kiszakadni belőle, de ha jobban bele gondolok, ma már nem akarnák megint benne lenni. Más érzés volt most az Operettbe menni, de jó nekem ez így. Nem éreztem késztetést, hogy odatolongjak a művészbejáróhoz megvárni a színészeket, pedig régen hajajj... Lehet, csak egyszerűen kinőttem belőle, minden esetre most már nekem tökéletesen elég az, hogy ott lehetek abban a csodálatos színházban, láthatom az előadást és a színészeket, akiket annyira szeretek. Nekem ez így jó.

A darab fantasztikus volt. Sötét és nyomasztó. Lehet, hogy igazuk van az embereknek és tényleg gondok vannak a lelkivilágommal, de az ilyen történetekért tudok leginkább odalenni. Szerintem, én az író helyében még messzebb is elmentem volna, mert így volt egy kis Jane Eyre-utánérzetem, de annál azért jobb volt. (Nem szeretem a Jane Eyre-t.) Zeneileg, természetesen, nagyon-nagyon jó volt, de biztos is voltam benne, hogy az lesz, mivel ez is Sylvester Lévay - Michael Kunze musical. Szeretnék majd írni a darabról bővebben is a kritikás blogomra, de nem tudom sikerül-e valaha eljutnom odáig, mert elég lemaradásban vagyok arrafelé.

Bereczki Zolival és Szinetár Dórával néztük. Érdekel Szabó P. Szilveszterrel is, de mindenképp Zolival szerettem volna először látni. Zseniálisak voltak, tényleg. Maxim nagydalánál, az Úgy kísért e jégmosolynál, jó értelemben, végig rázott a hideg. Szerintem, akik gúnyosan meg szokták jegyezni, hogy a musical színészek nem is igazi színészek, azok még nem látták Bereczki Zoltánt játszani. Úgy örülök, hogy láttam végre ebben a szerepében is, erre voltam az "újak" (le vagyok maradva) közül a leginkább kíváncsi. Előzetesen úgy volt, hogy Mrs. Danverst Polyák Lilla fogja játszani, de sajnos lecserélték Nádasi Veronikára. Végül is, nagyon jó volt vele is, de Lilla a kedvenc színésznőm, így azért sajnáltam, hogy nem vele láthattam. Viszont volt Mészáros Árpi, hozzá is már nagyon rég volt szerencsém színpadon. Igazából, mindenki nagyon jó volt. A tömegjelenetekért is teljesen odavoltam, de az is feltűnt, hogy a kórus (ensemble) összetétele eléggé megváltozott, mióta utoljára voltam.

Szerdán pedig a helyi színházban voltunk A nyomorultakon. Most még sokkal nagyobb hatással volt rám, mint elsőre. Sírtam... Elég sírós típus vagyok, de színházban nem szeretek sírni, mert frusztrál a sok ember körülöttem, eddig csak párszor történt meg. De egyszerűen hiába próbáltam uralkodni magamon. Attól a számtól kezdve, mikor a forradalmárok megénekelték, hogy tudják, hogy a biztos halál vár rájuk, de küzdeni fognak, teljesen kész voltam. Utána még az Üres szék rátett egy lapáttal, arra a számra amúgy is random tudok sírni, ha időnként belefutok youtube-on... Megint Puskás Petivel, Feke Pállal és Simon Bogival láttam, aminek nagyon örültem, mert imádom őket ezekben a szerepekben. Csak azt sajnáltam, hogy Javert most nem Miller Zoli volt, vele jobban tetszett. Magáról a darabról nem írok bővebben, mert már megtettem, mikor októberben először láttam, ITT elolvasható.

Ez az a bizonyos videó, amit említettem. Bereczki Zoli énekli az Üres széket egy Musical Esten. Nem a legjobb minőségű, de akkor is gyönyörű. A szövege pedig annyira megidézi bennem Radnóti egyik Bori notesz versét.

Radnóti Miklós: A' la recherche...

Régi szelíd esték, ti is emlékké nemesedtek!
Költőkkel s fiatal feleségekkel koszorúzott
tündöklő asztal, hova csúszol a múltak iszapján?
hol van az éj, amikor még vígan szürkebarátot
ittak a fürge barátok a szépszemü karcsu pohárból?

Verssorok úsztak a lámpák fénye körül, ragyogó zöld
jelzők ringtak a metrum tajtékos taraján és
éltek a holtak s otthon voltak a foglyok, az eltünt
drága barátok, verseket írtak a rég elesettek,
szívükön Ukrajna, Hispánia, Flandria földje.

Voltak, akik fogukat csikorítva rohantak a tűzben,
s harcoltak, csak azért, mert ellene mitse tehettek,
s míg riadozva aludt körülöttük a század a mocskos
éj fedezéke alatt, a szobájuk járt az eszükben,
mely sziget és barlang volt nékik e társadalomban.

Volt, ahová lepecsételt marhakocsikban utaztak,
dermedten s fegyvertelen álltak az aknamezőkön,
s volt, ahová önként mentek, fegyverrel a kézben,
némán, mert tudták, az a harc, az az ő ügyük ott lenn, -
s most a szabadság angyala őrzi nagy álmuk az éjben.

S volt ahová ... mindegy. Hova tüntek a bölcs borozások?
szálltak a gyors behivók, szaporodtak a verstöredékek,
és szaporodtak a ráncok a szépmosolyú fiatal nők
ajka körül s szeme alján; elnehezedtek a tündér-
léptü leányok a háboru hallgatag évei közben.

Hol van az éj, az a kocsma, a hársak alatt az az asztal?
és akik élnek még, hol vannak a harcra tiportak?
hangjuk hallja szivem, kezem őrzi kezük szoritását,
művük idézgetem és torzóik aránya kibomlik,
s mérem (néma fogoly), - jajjal teli Szerbia ormán.

Hol van az éj? az az éj már vissza se jő soha többé,
mert ami volt, annak más távlatot ád a halál már. -
Ülnek az asztalnál, megbujnak a nők mosolyában
és beleisznak majd a poharunkba, kik eltemetetlen,
távoli erdőkben s idegen legelőkön alusznak.

Amúgy, mit szólnátok, ha mostantól több bejegyzés lenne ilyen tördelt formában postolva? Megtetszett ez a módszer livejournalon.