Miért most?!

Nem akartam ilyen bejegyzést írni, de úgy döntöttem kinyavalygom magam egészben, ha már úgyse vagyok jelenleg másra alkalmas, aztán legalább nem a Plurkömet szemetelem tele vele.

Délután olvastam, miket írt ma Jin a twitterére:

"It's raining in Budapest~"

"Oh there is a lot of ppl who doesn't kno why I'm in Budapest. Yea I'm shooting the movie over here"

Ezzel most sikerült tovább fájdítania a szívemet. Borzasztó rossz érzés a tudat, hogy itt van, velem egy országban, lehet, hogy soha többet nem lesz ilyen "elérhető" közelségben, de semmi reményem rá, hogy lássam. Tervezgettük Claudiával, hogy felmegyünk megkeresni, de nem jött össze. Igazából nem is baj, mert eleve nem sok esélyünk lett volna, mivel max egy hosszúra nyújtott napot tudtunk volna fent maradni. Annyira utálom, hogy ez az egész most történik! Ha most jövő ilyenkor lenne, akkor reményeim szerint már fent laknék Pesten, nem állnék érettségi előtt és rugalmas egyetemi órarendem lenne. Ergo minden feltételem adott lenne ahhoz, hogy megkeressem. Jelenleg viszont még kevesebb van, mintha fél évvel korábban lennénk.

Utálom, hogy itt van. Menjen haza! Forgassanak máshol! Ez most teljesen olyan érzés, mint mikor anno sikerült márciusban beleesnem az LM.C-be és utána szépen végigéltem, hogy nem lehetek ott a koncerten. Miért most?! Miért jön Akanishi Jin ide forgatni, szinte rögtön azután, hogy megszerettem? Miért?! Komolyan mondom, ekkora szerencsém is csak nekem lehet...

Elmondhatatlanul rajongok Jinért. Mint zenészért, mint színészért és mint emberért is. A Placebo óta nem találtam olyan kedvencre, aki ekkora hatással lett volna rám. Az elmúlt két hónapban végignéztem két doramáját, egy rakat interjút, három KAT-TUN koncertet, majdnem az össze PV Making of-jukat, azt hiszem, tartok ott, ahol mások talán még több év után sem. Trúnak érzem magam... vagymi. Reménytelenül rajongó-beállítottságú vagyok, továbbra is, de hát ez van, ha megfeszülök sem tudok magammal mit csinálni. Sokat jelent számomra Jin. Nagyon. És annyira, de annyira szeretném őt látni.

Nem tudom, meddig marad itt. Azt írták, Keanu Reeves április 30-án megy el, de ez sem teljesen hivatalos információ. Jinről pedig pláne nem tudni semmit... Ha még itt lesz május 7-én, nem tarthat vissza senki és semmi, felmegyek és megpróbálom megtalálni. Azzal tökéletesen együtt tudtam élni, hogy mikor Jang Geun Suk itt járt nálunk és csomóan tudtak vele találkozni, én meg nem, de Jinnel kapcsolatban egészen más a helyzet.

Tudom, hogy fantasztikus, hogy ez a legfőbb problémám, így, érettségi előtt kevesebb, mint egy héttel, de áááh... Most épp nem is tudatosul bennem rendesen, hogy én jövő héten komolyan érettségizni fogok. Olyan idegen az egész. Persze, tanulgatok, de nem szakadok bele. Nem félek. Igazából, egyedül az ijeszt meg, hogy nem félek. Inkább azt várom, hogy végre túl legyünk már rajta, aztán kész.

Díjaztuk

Csütörtök délelőtt Mollyval elmentünk Kiskunfélegyházára megnézni Kata énekfellépését. Ez volt a főpróbájuk a musical versenyre, amire majd május elején mennek. Ebből adódóan, természetesen, mindannyian musical dalokat énekeltek, úgyhogy én pláne éreztem magam. Legjobban, persze, annak örültem, hogy végre én is hallhattam-láthattam Katát énekelni. Ezúton is gratulálok neki, mert nagyon-nagyon ügyes volt. Új rajongód van. ♥

Próbáltam fotókat készíteni, ami nem annyira jött össze a gépen gyatra teljesítménye miatt, de azért lett egy-kettő, amin legalább felismerhetőek a rajta szereplők.

Utána Mollyval hazajöttünk és még egy kicsit mászkáltunk a városban. Végül elindultunk hazafelé, de félúton kettőnk lakásai között, befoglaltunk egy padot és nekiálltunk fotókat készíteni. Egy ideig próbáltuk diszkréten csinálni, de utána már direkte rá is játszottunk a dolgokra. Nem nézett ám minket hülyének minden arra járó gyalogos és autós, ááá, nem. xD Az egyik fénypont volt, mikor már kistükröt is előszedtem, hogy megcsináljam a hajam a fotókhoz.

Egyébként, nagyon jól elszórakoztunk a hülyeségünkön, én nagyon élveztem. ♥ És, hosszú próbálkozás után, sikerült végre egy egész jó közös képet is összehoznunk:

Ohh, most jut eszembe, hogy még nem is írtam. Mint látható, be lett festve a hajam. Lila. Nem vörös, lila. Egyébként tetszik. Mondtam a fodrásznak, hogy majd ballagás után, nyáron be akarom festeni, erre ő elkapott, hogy minek addig várni, megcsináljuk most! Amúgy, most voltam nála először, de szimpatikus. ^^

A képeket igyekszem minden rajtaszereplőnek mihamarabb átküldeni. ;D

Jang Geun Suk - Let Me Cry

Tegnap találtam meg ezt a klipet kedvenc Sukkie-nktól és azóta nem tudok leállni vele.

Jang Geun Suk az egyik kedvenc ázsiai színészem, bár itt még nem nagyon írtam róla, de a szomszédban, konkrétabban a DoReMiFaSoLaSiDo és a You're Beautiful kritikámban már kifejtettem mennyire elismerem, mint színészt. Most aztán sikerült egy más téren is teljesen lenyűgöznie. Még régebben azt olvastam, hogy, annak ellenére, hogy szerepei felében zenészt alakít, kerek-perec kijelentette, hogy nem tervez albumot kiadni. A fenti szám hallatán, azt kell mondjam, szívből örülök neki, hogy meggondolta magát.

Jang Geun Suk koreai. Ez a szám pedig rock. Emberek! A K-ROCK fogalma tényleg létezik! Miután meghallgattam én már több ebbe a műfajba kategorizált előadót is, elkönyveltem, hogy nyilván annyira távol áll a dél-koreaiak mentalitásától az efféle zene, hogy ott igazából nincs is. De van! És eszméletlenül jó. És annyira illik Sukkie-hoz. Meg ez az egész klip valami hihetetlenül ütős.

Utánanéztem, Sukkie Japánban készül albumkiadásra (ezért is énekel az angol mellett japánul a fenti számban), eredetileg a március 23-án jelent volna meg a Let Me Cry kislemeze, de a történtekre való tekintettel elhalasztották a kiadását. Bővebb információ magáról a kislemezről: ITT. Egyébként, azon gondolkoztam, hogy lehet, azért is rögtön Japánt célozza be a rockosabb zenéjével, mert úgy gondolja, hogy ott fogékonyabb erre a közönség.

Mivel teljesen felspannolt a Let Me Cry, nekiálltam rákeresgélni a többi számára, hátha elérhető valamilyen formában. Sikerült is letöltenem INNEN még kettőt, a Bye Bye Bye-t és a Make Memoriest, rádiós verzióban. Ezek mondjuk már tipikus popballadáknak bizonyultak, de mindenképpen nyomon fogom követni a továbbiakban is Sukkie zenei karrierjét.

Nagy nehezen Kéményseprők

Szerdán elmentünk Nominnal és Claudiával Kéményseprők koncertre a Tekába. A program 18:00-tól volt kiírva, ami elképesztően korainak tűnt, de úgy voltunk vele, hogy mi odamegyünk időre, aztán majd elleszünk, amíg nem lesz kezdés. Ez konkrétan úgy nézett ki, hogy mi voltunk az elsők, akik vettek jegyet. Kaptunk karszalagot, rám sikerült a csajszinak úgy feladnia, hogy simán le tudtam húzni, így később rajzoltak még egy vámpírszmájlit is a csuklómra, hogy bebiztosítsák a megkülönböztető jelzésemet. Mivel ekkor még nem volt sehol senki, átsétáltunk a szemben lévő parkba és leültünk beszélgetni. Egy háromnegyed óra múlva már láttunk embereket bemenni, s mivel fáztunk, úgy döntöttünk, követjük a példájukat. Bent kb. még olyan öt ember volt rajtunk kívül. xD Befoglaltuk az egyik leülős sarkot és folytattuk a beszélgetést. Claudiával tervezgettük, hogyan kellene megkeresnünk Jint Pesten, merthogy ő most itt, nálunk forgatja a 47 Ronin c. filmet, Keanu Reevesel. Istenem, mit meg nem adnék érte, ha sikerülne megtalálnunk. *-*

Végül aztán olyan még egy óra elteltével elkezdett játszani az első zenekar, az Audiofeel. Eddigre összegyűlt már vagy tizenöt ember. Vettünk a pultnál vodkanarancsot, aztán ott ácsorogtunk a pult közelében, mikor odajött egy fotós, hogy álljunk már a színpad elé és csápoljunk, mert fotózni akar. Készségesen odaálltunk, neki pedig olyan húszezredik próbálkozásra sikerült is lefotóznia minket. Hát, nem mondom, hogy nem fagyott már addigra az arcunkra a mosoly. xD Ekkor azonban még nem tudtuk, hogy a teljes első két koncert abból fog állni, hogy a kb. a közönségével megegyező létszámú fotóshad azonnal megvadult kattogtatásba fog kezdeni, ha csak megmoccanunk. Ennél már csak az volt a jobb, mikor még a videokamerát is az arcunkba nyomták. Hármunkon kívül még egy csapat volt, akik néha-néha odamerészkedtek, de egyébként leginkább továbbra is mi képviseltük a nézőközönséget. xD

A második zenekar a Close to you volt, aminek az énekese Szabi a Barátok köztből, aki amúgy kecskeméti. Claudia találkozott egy barátnőjével, aki felvilágosított minket róla, hogy is hívják, azóta már sikeresen elfelejtettem, de mindjárt rákeresek... Tehát, Bozsek Márk zenekarát láttuk. Elég jók voltak, tetszett a zenéjük is és "Szabinak" kimondottan jó hangja van. Sajnos, ekkor még mindig elég kevesen voltunk, így nem kaptak akkora tombolást, mint megérdemelték volna, főként csak a feldolgozásokra mentek oda az emberek táncolni. Pedig, szerintem, kifejezetten jók voltak. Mire a Baby on the Woods elkezdett játszani, már szép kis tömeg gyűlt össze. Nagy tombolás volt, jó hangulat, de mi folyamatosan az óránkat bámultuk és minden szám után azért könyörögtünk, hogy az utolsó legyen. Ugyanis, a rendesen elcsúszott kezdés miatt vészesen közeledtek az utolsó buszaink indulási időpontjai, és már mindenkit láttunk-hallottunk, csak azt a zenekart nem, ami miatt jöttünk. Végül pont úgy sikerült befejeznie a Baby on the Woodsnak, hogy indulnunk kellett.

Mivel az összes utolsó busz kb. egy időpontban megy, így az egész közönség morgolódva oszlani kezdett. Mi, az utolsó pillanatban, elkezdtünk szervezkedni az előtérben, úgy, hogy már a kezünkben volt a kabátunk és készültünk rohanáshoz, ha nem jött volna össze. Végül sikerült elintéznünk, hogy engem és Nomint hazavigyen anyukám, valamint, hogy Claudiáért is bejöjjön a sajátja. Aztán még Claudia megszervezte, hogy vigyék haza útközben a barátnőjét is, akivel ott futottunk össze. Így tehát, nagy nehezen megoldottuk, hogy ott tudjunk maradni a Kéményseprők koncerten, ha már eleve arra jöttünk. Beállás után az énekesnek volt egy próbálkozása, hogy ne tartsanak kis szünetet a kezdés előtt, de aztán bizonyára úgy voltak vele, hogy akik itt maradtak, azoknak már mindegy, úgysincs több busz. Aztán végre valahára elkezdődött a várva-várt koncert, ami nagyon jó volt, de leginkább csak oldalt táncoltunk, mivel veszélyesnek ítéltük meg a középen a fullrészegen dülöngélő-pogózó, leginkább egy állatkert és egy cirkusz keresztezésére emlékeztető emberek megközelítését. xD A gitáros srác többször is próbálta fegyelmezni a népet és fenyegetőzött, hogy abbahagyják, ha nem lesz rend. Idővel a lámpákat is felkapcsolták, hogy legalább látni lehessen, mit csinálnak az emberek. Hát, érdekes látvány volt, azt meg kell hagyni. ^^

Amíg vártuk a felmentő sereget a koncert után, leültünk még az előtérben, csináltunk partifotót és örvendeztünk, hogy végül csak láttuk kéményseprő barátainkat. A legutóbb, mikor Kéményseprők koncertre mentem, azért maradt el, mert nem volt ott a dobosuk, s a Baby on the Woods volt helyettük, szóval, nem  mondanám, hogy éppenséggel egyszerű kifogni őket. xD Nomin, Claudia, nagyon jól éreztem magam veletek, majd menjünk máskor is! ^^

Világmegváltós

Úgy alakult, hogy idén van apropóm egy tartalmas bejegyzést írni A Föld Napja alkalmából, mert nekem bizony olyan kedvenceim vannak, akik teljes odaadással szerepet vállalnak ilyen dolgokban. :)

My Chemical Romance. SING. Sing It For Japan.

Öröm és büszkeség. Ezek az érzéseim ezzel a klippel kapcsolatban. Én kicsi vagyok ahhoz, hogy bármi számottevőt tudjak tenni álmaim országáért, így hálás vagyok, hogy az egyik legnagyobb kedvenc nyugati együttesen próbálkozik helyettem. Ugyan sosem voltam MCRmy-s, így ebben a projektben sem vettem tevőlegesen részt, mégis úgy érzem, hogy közöm van hozzá. Mert lélekben ott vagyok a sok összetartó és lelkes rajongó között, akik szerepelnek ebben a videóban. És lélekben ott vagyok a japánokkal, s ha már segíteni nem nagyon tudok, igyekszem minél erősebben hinni abban, hogy hamarosan már csak egy rossz emlék lesz mindaz, ami történt.

Eddig is a SING volt a kedvencem a Danger Days lemezről, de ezzel az akcióval most aztán már igazán ledönthetetlenné vált nálam erről a posztjáról. (Van is ITT fordításom a szövegéről.) Olyan szép ebben a lassú, lírai verzióban (is). Meg szép az egész klip, megható. Szeretlek titeket, My Chemical Romance! ♥ Nyáron látjuk egymást. *-*

Szeretem az Anti Fitness Clubot is. Szeretem a kis projektjeiket.

Emlékszem, mennyire örültem, mikor meghallottam a Végső kiáltást a LéleKzet lemezen. Azóta vártam tőlük egy újabb ilyesféle, komoly mondanivalóval bíró számot, amióta annak idején megszerettem őket a Még vár ránk ez a föld kapcsán. Csak hát, ők mégsem a The Grenma. xD Az elkészült klip, a Szájbergyerekhez hasonlóan, ugyancsak házi gyártmányú, s a minőségét megszabja, hogy ez is főként a rajongók által beküldött videókból készült. Emlékszem, a Placebo Running Up That Hillje kapcsán láttam először ilyen megoldást, hogy az emberkék rátátognak az énekes hangjára. Akkor nagyon nem tetszett, azóta viszont már megértettem, hogy az ilyen klipekben elsősorban a gesztust kell keresni. Itt, a rajongókon kívül, még több magyar híresség is feltűnik. Vannak, akiket én személy szerint nem szívlelek, de ott van például az örök nagy kedvencem, Bereczki Zoli is. Az igazi meglepetés azonban a legeslegvégén jön el, amikor is MIYAVI nagyon kis aranyosan belemondja a kamerába, hogy "végső kiáltás"!

Természetesen, azonnal elkezdődött a pánik, hogy majd ezután biztos minden divatliba mostantól j-rocker lesz, amiatt a két szó miatt és itt a világ (vagy legalábbis a szubkultúra) vége. xD Most csak mosolygok rajta, de első olvasásra sikerült eléggé felhúznom magam az ilyen megnyilvánulásokon. Több mondanivaló van annál ebben a számban-klipben, mint hogy ezen az irreális hülyeségen akadjon fenn mindenki. Pont az összefogásról és elfogadásról szól az egész, mert csak így tudunk tenni bármit is a minket körül vevő világért. Személy szerint engem büszkeséggel tölt el, hogy Miyavi, aki, amellett, hogy nagy kedvencem, az egyik legismertebb japán zenész külföldön, egy magyar klipben magyarul beszél. Ez, szerintem, nagyon megtisztelő. ♥