Extravagáns akarok lenni. Tetoválást szeretnék, meg sok-sok piercinget. Szerelmes szeretnék lenni. Vagy olyan, aki tényleg minden bulin ott van, és telis-tele van haverokkal. Vagy nem. 15 éves akarok lenni. Alig változtam azóta, úgyhogy miért leszek mindjárt 18? Meg amúgy is. El akarok költözni. Angliába. Londonba, konkrétan. Nem akarok itt maradni. Nem szeretem az ismerőseimet. És utálom, hogy anyukám küzd a munkahely-problémákkal. Azt szeretném, hogy legalább valami végre megváltozzon! Hogy ne legyen minden ilyen kilátástalan...
Meg azt, hogy a barátaim ne csak akkor szeressenek, mikor vidám, humoros, jófej és aranyos vagyok. Ki akarok borulni néha, mikor olyan a helyzet, és azt szeretném, hogy utána bocsánatot kérjenek, ha miattuk van, ne pedig még nekik álljon feljebb, hogy miért hisztizek... Azt akarom, hogy mindig legyen mellettem valaki. Többet akarok beszélni/találkozni Nikivel. Szeretném, ha nem mindig nekem kéne egyes barátnőimet felhívni, ha találkozni akarok velük. Változást akarok.
A rajongás hiánypótló. Erre már két éve rájöttem. Ennek ellenére szeretek rajongani, mert hát pótolja a hiányt, ugye. Szeretnék fanatikus lenni. Akkor nem hiányozna semmi, akkor teljesen kitölthetné az életemet. De csak "lelkes rajongó" vagyok. Aztán így néha látom kívülről a dolgokat, a hiányokat. És ez rossz. Inkább ne látnám. Igen. Bár erről nem tudom, akarom-e, hogy megváltozzon. Persze, akarom, csak ne teljesen... Pótolva a hiányt, de meghagyva nekem ezt. Így lehetséges?
Régen fanatikus voltam. Most nem vagyok. Tudom, érzem, elfogadom. Vagy nem. Változást akarok. Nem tudom, hogy, de akarok. Elég lenne egy valami kicsiny dolog...
Na, tessék... Személyes dolgokról írtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.