2009. december 22., kedd

Kristóf gumimatraca

Én most már kicsit ismerem Steiner Kristófot. Ha végigkövettem volna mindent eddig, amit csak csinált, ha láttam volna az összes műsorát, beleértve az Interaktív összes általa vezetett adását, akkor nem tudnék róla semmit, maximum le tudnám írni a kinézetét. Valamikor délután 5 óra tájt befejeztem a Gumimatrac a Gangeszen c. önéletrajzi könyvét. Hogy őszinte legyek, nem hittem volna, hogy tényleg ennyire önéletrajzi lesz, kissé félrevezető az ajánló, amiben az áll, hogy "A huszonhét esztendős szerző huszonhét novellában keresi a Nagy Rejtély megoldását: ki ő, honnan jött, és hova tart". Nekem ezek fejezetek, nem novellák, mivel némelyik igencsak bajosan tudná a többi közül kiragadva megállni a helyét. A fülszöveg másik állításához, miszerint "Steiner Kristóf első kötete jóval több mint egy újabb celebkönyv", nem tudok hozzászólni, lévén nem olvastam még olyasmit. :) Leginkább hasonló élményeim az Én, Torres!, de az interjúkönyv, a Nikki Sixx: A heroinnaplók, ami értelemszerűen napló, valamint a Placebo: Sebzetten és összetörve, ami pedig nem önéletrajz. Szóval ezeknek sem mutatnak sok hasonlóságot Kristóf könyvével. De, hálisten, nem akadtam fent ezen a kérdésen, és tegnap elkezdtem olvasni a már az orvosi rendelőben. Meg kell hagyni, Kristóf valamit nagyon jól csinált, ugyanis a története letehetetlen, egyszerűen nagyon érdekelt. Annak ellenére, hogy nem mindenben tudtam egyetérteni vele, nagyon szívesen merültem el a világában, életében. Én elhiszem neki, hogy ez mind őszintén ő, még ha néha nagyon el is üt attól, amit eddig ismerhettünk belőle.
SPOILER A könyvben azt írja, amióta az eszét tudja ír, kezdetben meséket, később novellákat, regényeket. A köszönetnyilvánítások között megköszöni a kiadónak, hogy már 27 évesen publikált szerző lehet. Ez nekem kicsit furcsa... Miért nem jelentetett meg eddig semmit? Vagy előbb be akarta bizonyítani a világnak saját maga megírásával, hogy nem egy buta üres tévés senkiházi? Vagy a világot nem érdekelte még más tőle, csupán az a buta üres tévés senkiházi? (Egyébként nem tartom Kristófot az előbb leírtnak, általában szerettem, mint műsorvezető [kivétel volt, mikor Szabó Dávidot cseszegette az Interaktívban xD], úgy gondolom, hogy a Viva színvonala akkor zuhant véglegesen darabjaira, mikor ő otthagyta.) Nem tudom a választ, de talán majd most elindul valami, mert engem pl. érdekelne, hogy írhat Kristóf NEM magáról... :) Bár kétségkívül roppant érdekes téma ő maga, a családjával, az étkezési zavaraival, a nemi identitásával, a barátaival együtt. Meg persze a kedvenceivel! Kiderül ám a könyvből, hogy Paris Hilton, Nichole Ricci és társai nem voltak ám igazi példaképei hősünknek, csupán polgárpukkasztásból és szánakozásból állt a zászlójuk alá, viszont Victoria Beckham, és Madonna főleg, örök. :) Kristóf egyébként nagyon intelligens, csak ez nyakon van öntve nála jó adag exhibicionizmussal, hedonizmussal és persze egoizmussal... és még ehhez jön a buddhizmus is, csakhogy halmozzuk az izmusokat. :D Nagyon megfogott az, hogy "Számomra egész kicsi korom óta három részből áll az esztendő: áprilistól szeptemberig a nyárból, szeptember elejétől december végéig a karácsonyból, decembertől áprilisig pedig az elhízásból, a depresszióból és a világfájdalomból". Amúgy tényleg elég kitárulkozó mű. Amit nagyon ötletesnek ítéltem meg, azok a fejezetcímek, amelyek mind-mind egy-egy filmcím, ami tökéletesen passzol a tartalomhoz. :) Egyébként az egész könyv ékes lenyomata az utóbbi évek popkultúrájának, ugyanis Kristóf azt előszeretettel emeli be a történeteibe. :) Többször ír még a tizenhat év alattiakról, amin akár meg is sértődhetnék, de hogyha belegondolok, szerintem én - egyébként Kristófhoz hasonlóan - mindig emberként kezeltem a kedvenceimet, ha találkoztam velük. Annyira nagyon nem műfajom az ilyen "üldözzünk valaki utcákon át, csak mert játszik egy együttesben/filmben/darabban"... Hát, már nem azért, de... Ne érjük már el a sok drága kedvenckénknél, hogy elszálljanak! ;) Az emberként kezelés módszerének sikerére Kristóf történetei pl. jó példák. :P:D SPOILER VÉGE Sokat megtudhatunk emellett még Kristóf családjáról is, különös tekintettel az anyukájára, valamint két legfontosabb szerelméről (Nyugi, nem olyan homoerotikus stílusban. ;D). Na, de nem szeretném leírni a könyv teljes tartalmát, érdemes elolvasni! :D Én örülök, hogy megtettem. :) Nagy meglepetés volt a barátaimtól ez a könyv , mint karácsonyi ajándék, de nem sült el rosszul! :)

2009. december 21., hétfő

Betegen

Beteg vagyok, egyébként. Úgy kb. pénteken kezdődhetett, de mindenképp be akartam menni szombaton diáknapra, meg utána Nettivel is találkozóm volt, amit csak nagy nehezen tudtunk összehozni, meg közben-utána meg Ritáékhoz volt filmnézés szervezve, úgyhogy mentem. A diáknap nem volt nagy szám, jobban mondva szar volt, csak ez mondjuk nem a szervezés hibája miatt. Mindegy. Volt megint Orange Juice koncert, mint az Őszi Ifjúsági Bálon (Meg az utóbbi összes iskolai bulin. xD), na az jó volt, most is. Főként Ritának! ;D Utána Nettivel voltunk a könyvtár gyermekrészlegén beszélgetni, mert a Malomban túl sokan voltak, a könyvtár többi részén meg túl nagy volt a csend. :D Kapott tőlem Brian Molko-Jared Letós naptárkát karácsonyra. :) Én csináltam! *büszke* :D Utána meg a kezdődő hóviharban kiküzdöttem magam Ritáékhoz, megnéztük az Euro túra c. vígjátékot, ami egy "kedves" amerikai vígjáték, ami lényegében egész Európát kiparodizálta... SPOILER Az angolok erőszakos Manchester United fanatikusok voltak és mindenkit hülyének néztek külföldön, hogy rossz oldalon autóznak. Az olasz pasi meg minden főszereplősrácra rányomult a vonaton. xD A német kisfiú Hitlert játszott. És akkor Pozsony... Ott meg tiszta nyomor volt, és 5 amerikai cent borravalóval a pincér felmondott, hogy megy és saját szállodát nyit. SPOILER VÉGE Utána hazajöttem. Hóvihar volt. Ami alapvetően jó, mármint hogy esik a hó, csak pont most... Betegen nem hógolyózhatok. :( Pedig szeretnék...
Megnéztem a Csillag születik döntőt. Tabáni István nyert, aminek nagyon örülök, mert tényleg szép hangja van. Bár nem tudom, mit fognak kezdeni vele, gondolom feldolgozásokat fog énekelni. Nem szeretem az olyan lemezeket... (Kivételek persze a Bereczki-Szinetár lemezek, mert azokat nagyon. :L) Fellépett a Csikó Szabival AFC Tomi, na az nagyon tetszett. :D



Ma meg bementem osztály-ajándékozásra az orvos előtt. Én Editet húztam, és az előzetes poénkodások végett, miszerint hímtagot (HIM-tagot) fog kapni karácsonyra, csináltam neki egy amolyan Ville Valo-transzparenst, amit masnival a fején adtam át neki. :D Én meg az "egyszerűen kapsz egy Brian Molko-gumibabát" továbbgondolása miatt kaptam egy Anita által vart pici Bri-babát. :D Igen, nem vagyunk teljesen normálisak. xD Amúgy, Anita húzott. :D Nagyon jól titkolta, voltak elterelő hadműveletei is, és többször beszélgettem vele arról is, hogy mit vegyen Petrának, merthogy azt mondta őt húzta. :) Éééés kaptam könyvet. :D Ahogy kibontottam totál berekedve is röhögőgörcsöt kaptam. :D Steiner Kristóf: Gumimatrac a Gangeszen! xD Hát, így mondjam én lányoknak, hogy valamit szívesen elolvasnék! :F De nem ám, nagyon örülök neki. :) Szeretem Kristófot. A könyv meg, hát... elég letehetetlen. Már több, mint a felét elolvastam, ki kell mondani, Steiner Kristóf egy kurvaérdekes ember. :)

Gondolkozom mi volt még... Szerdán voltunk a filmesztétika szakkörrel karácsonyi ajándékként így az utolsó alkalmon a Karácsonyi éneken. :) Amúgy is megakartam volna nézni, csak drága volt, úgyhogy nagyon örültem a lehetőségnek! :D Hát, 3D... Alapvetően nem rajongok a 3D-ért, mert telezsúfolják miatta a filmeket felesleges kinyúlkálásokkal, de pl. az Aliz Csodaországban előzetese... huhh. :D Nagyon jónak ígérkezik! :D Aztán még fenntartásaim voltak a szemüveggel is, mert rá kellett raknom a gyógyszemüvegemre... Aztán kicsit meg is fájdult tőle a fejem. :S De amúgy nagyon tetszett, bár néha túl ijesztő és naturális volt, szerintem... Szóval, én nem erre vinném a kisgyerekemet karácsonykor, hogy őszinte legyek. :S De a film alatt folyamatosan jöttek fel az emlékek arról, ahogy ezt előadtuk 4.-ben vagy 5.-ben a Nagyszínházban az iskolával... :) Táncoltam benne. Imádtam azt az előadást, emlékszem, órákon át ücsörögtem a próbákon, mikor már nem is lett volna kötelességem ott lenni, csak azért, hogy nézhessem. :D Óóó, istenem, de jó volt! :D Visszatérve a filmhez, Jim Carrey megint bebizonyította, hogy zseniális. Hat különböző karaktert szinkronizált a filmben! Ezt sajnos csak a feliratokból tudom, mert ugye magyarul volt. Félreértés ne essék, szerelem a szinkronos filmeket, és Kerekes Józsefet őszintén nagyon jó szinkronszínésznek tartom, de ugye Jim Carrey-ből csak egy van, így nekünk nem így lett megoldva. :)

Aztán még annyi, hogy nem megyek holnap se iskolába. Nem mintha sajnálnám... Csak ne azért lenne, mert beteg vagyok. :S Pont szünetre...

R.I.P. Brittany Murphy

Basszus, meghalt Brittany Murphy! Nem igaz, nem hiszem el!!! Általában nem annyira tartom számon a kedvenc színésznőimet, valahogy férfiakért jobban tudok rajongani (biztos, mert lány vagyok...), de őt nagyon szerettem. Róla még a MySpace-emen is volt kép a Who I'd like to meet mappámban... Hát ennyit erről. Hátborzongató belegondolni, hogy ha megnézem szombat este A port, akkor még akkor látom azt a filmet, mikor még él, de így, hogy az amúgy szar A falut néztem és előbbit videóra vettem, kénytelen leszek úgy megnézni, hogy ő már nincs... Ez nem igaz.

"Brittany Murphy vasárnap reggel szívmegállás következtében elhunyt - jelentette a TMZ. A színésznő Los Angeles-i otthonához nyolc órakor hívták ki a mentőket. A TMZ forrásai szerint Murphy édesanyja a zuhany alatt talált rá a lányára eszméletlen állapotban. A helyszínre érkező mentősök szívmegállást diagnosztizáltak, megpróbálták újraéleszteni, de a színésznő szervezete nem reagált az újraélesztési kísérletekre. A Cedars-Sinai kórházba érkezése után nem sokkal Murphy-t halottnak nyilvánították. 32 éves volt." (origo)

Nagyon szerettem őt, mert sokoldalú volt. El tudott játszani mindenféle szerepet, a Ne szólj, száj! őrültjétől a Nagydumás kiscsajok bájos rocksztár-örököslánykáján át a 8 mérföld vad Alexéig. Hihetetlenül kár érte.

Összegyűjtöttem melyik filmjeit láttam:
Spinédzserek
Észvesztő
Ne szólj, száj!
Kapás van (félig)
8 mérföld
Szakítópróba
Nagydumás kiscsajok

Ashton Kutcher azt írta a twitterén:
"2day the world lost a little piece of sunshine. My deepest condolences go out 2 Brittany’s family, her husband, & her amazing mother Sharon."
Ma a világ elveszített egy darabka napfényt. Legmélyebb részvétem Brittany családjának, a férjének és a fantasztikus anyukájának, Sharonnak.
"see you on the other side kid."
Találkozunk a másik oldalon, kölyök.

Mindig is az volt a fixa ideálom, hogy hiába házas mindkettő, nekik végül egyszerűen MUSZÁJ lesz újra összejönniük, mert annyira hihetetlenül illenek egymáshoz... Hát, már ez sem történhet meg.
Nyugodj békében, Brittany!


2009. december 19., szombat

Protect Me From What I Want

Extravagáns akarok lenni. Tetoválást szeretnék, meg sok-sok piercinget. Szerelmes szeretnék lenni. Vagy olyan, aki tényleg minden bulin ott van, és telis-tele van haverokkal. Vagy nem. 15 éves akarok lenni. Alig változtam azóta, úgyhogy miért leszek mindjárt 18? Meg amúgy is. El akarok költözni. Angliába. Londonba, konkrétan. Nem akarok itt maradni. Nem szeretem az ismerőseimet. És utálom, hogy anyukám küzd a munkahely-problémákkal. Azt szeretném, hogy legalább valami végre megváltozzon! Hogy ne legyen minden ilyen kilátástalan...



Meg azt, hogy a barátaim ne csak akkor szeressenek, mikor vidám, humoros, jófej és aranyos vagyok. Ki akarok borulni néha, mikor olyan a helyzet, és azt szeretném, hogy utána bocsánatot kérjenek, ha miattuk van, ne pedig még nekik álljon feljebb, hogy miért hisztizek... Azt akarom, hogy mindig legyen mellettem valaki. Többet akarok beszélni/találkozni Nikivel. Szeretném, ha nem mindig nekem kéne egyes barátnőimet felhívni, ha találkozni akarok velük. Változást akarok.



A rajongás hiánypótló. Erre már két éve rájöttem. Ennek ellenére szeretek rajongani, mert hát pótolja a hiányt, ugye. Szeretnék fanatikus lenni. Akkor nem hiányozna semmi, akkor teljesen kitölthetné az életemet. De csak "lelkes rajongó" vagyok. Aztán így néha látom kívülről a dolgokat, a hiányokat. És ez rossz. Inkább ne látnám. Igen. Bár erről nem tudom, akarom-e, hogy megváltozzon. Persze, akarom, csak ne teljesen... Pótolva a hiányt, de meghagyva nekem ezt. Így lehetséges?
Régen fanatikus voltam. Most nem vagyok. Tudom, érzem, elfogadom. Vagy nem. Változást akarok. Nem tudom, hogy, de akarok. Elég lenne egy valami kicsiny dolog...



Na, tessék... Személyes dolgokról írtam.

2009. december 15., kedd

Helyzetjelentés

Huhh... nem is tudom hirtelen, mit írjak. Az elmúlt egy hét borzalmas volt. Az eleje csupa fájdalom, a vége csupa rettegés... Nem szeretnék írni róla. Túl személyes. Meg amúgy is... Na, milyen közérdekű dolgok történtek velem? :)
Szerdán voltam Ritával és Alexával ingyenes mozin. A hülyeség kora c. környezetvédelmi propagandafilmet néztük meg. SPOILER A sztori 2055-ben játszódott, mikor már az egész Földet víz borította, a Föld összes műkincsét, és az összes valaha megjelent cikket, könyvet stb. nagy szervereken egy víztorony-szerű izében tárolták. Aztán itt volt egy férfi, aki nekiállt egy archívumot létrehozni kisfilmekből, hogy "Miért nem mentettük meg addig a Földet, amíg megtehettük volna?". Szóval az egész film ezekből a kisfilmekből állt valójában. A végén volt egy nagyon jó rész, mikor pörgött az évszámláló, és közben "híreket" mondtak be. 2010 után olyanok jöttek, mint "... New Orleanst harmadjára már nem építik újra ... London újra víz alatt ... az Északi-tenger forr ...". SPOILER VÉGE Ritával azt se tudtuk, hova nézzünk. xD Egyébként kissé szenvedtünk, mert még így is túl közel ültünk a vászonhoz, pedig feladtuk Alexa és Rita családjának a társaságát azért, hogy ne kelljen az első sorból nézni (később ők is találtak hátrébb helyet). :) Az volt a legnagyobb baj a filmmel, hogy én ezzel nem tudok mit kezdeni. Most ezt levetítik az iskoláknak, és akkor most mi van? Nem tudjuk megakadályozni, hogy a Shell tönkretegye az afrikai folyókat, vagy Kínát abban, hogy ne termeljen olyan sok műanyagot... Én személy szerint amúgy sem tudok többet tenni. Lekapcsolom a villanyt, ha kimegyek a szobából, kikapcsolom az összes világító bizbaszt éjszakára a gépen, ha tehetem mindenhova gyalog járok, a telefontöltőt sem hagyom a konnektorban (Az MTV-s Jézus megtanított erre! :D) és összenyomva dobom ki a tejes dobozt, merthogy vizet eleve kútit iszunk. Ennyi. Ennyit mindenki meg tud tenni. A többi meg a korrupt nagyhatalmakon múlik, nekik kéne ezt mutogatni, hátha végre eljutna az agyukig, hogy mit művelnek...
Aztán csütörtökön volt szalagavató főpróba, ami szép volt, jó volt, rövidebb volt, mint tavaly. :) Pénteken meg igazi szalagavató bál, amin ruhatáraztunk, meg be tudtunk menni az A-sok műsorára. Találkozások volt a címe, azzal kezdődött, hogy osztályfőnöki óra keretében (videóról) mindenki elmondta mi szeretne lenni, ha nagy lesz, aztán később azzá válva találkoztak a műsorban (pl.: alkoholista régész xD). Aranyos volt, főleg mikor a végén elmondták, mit tanultak a tanároktól a 6 év alatt. :D Sok-sok olyan dolgot, amit minden Katonás ért, de ide szerintem felesleges felírni. :)
Tegnap Edittel voltam Cine-Java Filmklubban, lévén ő japán-mániás, és most a japán filmművészetről volt szó. Negatívum volt, főként Editnek, hogy az előadó eléggé leminősítette az animéket és a mangákat... :@ Viszont sokkal jobban adott elő, mint az előző, bár az a téma nekem érdekesebb volt. :L (Nem mintha nem szeretném a japánokat, de az ismereteim a Véres trónon kívül kb. A halállistánál megrekednek a filmjeik terén... :S)
Egyébként meg ajándék-mizéria, sajnos. Már megint túl hamar jött a karácsony! :P:D Majd azért lassacskán próbálok haladni a dolgokkal... Csak ne kéne már iskolába járni... püfff...

Lecseréltem a desing-t. Mötley Crüe-s lett. :L Nem tudom, miért. :D Bele vagyok szerelmesedve a fejlécet adó háttérképbe, jelenleg az a hátterem LD50-en (ott is átvariáltam a profilomat :D), meg volt egy rövid ideig MySpace-en is, de oda végül mégis inkább egy fantasztikus Tim Burtonös layoutot választottam. :) Aztán szerintem illik a Mötley ehhez a szín- és formavilághoz! :D Meg szeretem őket. Most már a zenéjüket is, nem csak Nikkit, de ugye vele kezdődött minden. :) Tényleg! Ha valaki nem ismerné őket, akkor ők így sorban: Mick Mars, Nikki Sixx, Vince Neil, Tommy Lee. :) Egyébként végre olyan részek vannak az LA Inkben, amiben Kat von D már Nikkivel van! :D Hooolnap pedig őt fogja tetoválni! :D Úgy örülök neki! :) Egyébként arra is gondoltam, hogy őket kettőjüket rakom a fejlécre, de az nagyon csöpögött volna... Annak ellenére, hogy szerintem aaannyira összeillenek, attól még nem szeretem az álompár-kultuszt. Zoliék esetében is zavar. (Amúgy Nikki írt a blogjába MySpace-en, jön az új Sixx:A.M. lemez, fotózik, jótékonykodik, rádiózni fog és annyira édes, végig Katherine-nek hívja Katet. *.* Befejeztem! xD)

Na, tényleg ennyi, mert írni hosszú idő, pedig lennének témák amikről tudnék eszmét futtatni...