2010. november 6., szombat

Egy éves a blogom!

Mivel ez egy ütemezett bejegyzés, azért elmondhatom, hogy percre pontosan egy éve, 2009.11.06-án 21:04-kor kezdtem blogolásba. Igaz ez előtt két évvel volt egy másik blogom is, de az csupán 10 hónapot ért meg, ami alatt mindössze 35 bejegyzést írtam. Ide 12 hónap alatt, ezzel együtt, 157 bejegyzést. Azt hiszem a leglényegesebb különbség, hogy a két blog között kialakult egy kisebb mértékű grafomániám. xD

Nagyon szeretem a blogomat, örülök hogy belekezdtem. Általa megismerhettem olyan embereket, akikkel egyébként lehet, nem is kerültem volna ismeretségbe. Az első pár hónapban írt bejegyzéseimet nem annyira szeretem, mert még olyan... kezdetlegesek. De eszem ágában sincs törölni vagy átírni őket, azokban így voltam én én. :)

Sokat szoktam gondolkozni rajta, hogy miért írok blogot, hogy miért ír más blogot, hogy miért ír mostanában szinte mindenki blogot... Nem tudok rájönni. Lehetne azt mondani, hogy azért, hogy megmaradjanak a dolgok és emlékezésül visszaolvashatóak legyenek, de arra ott lenne a füzet és a toll, amiben még őszintébbek is lehetünk. Nekem sosem ment az igazi naplóvezetés. Jegyzetfüzetem volt évekig, amibe mindent felírtam, de címszavakban, nem kifejtve, mert nekem annyi elég volt ahhoz, hogy visszaemlékezzek. Az, hogy mások is olvassák, amit írok, inspirál arra, hogy szépen megfogalmazzak mindent, minél tökéletesebb külalakban. Mondjuk ez, ha belegondolunk, hasznos. :) Emellett pedig rákaptam az ajánló-félék írására az utóbbi időben, amit nagyon szeretek csinálni. Gondolkoztam is rajta, hogy azokat kevésbé személyes és komolyabb formában kellene megírnom, gyakorlatként, ha már újságíró szeretnék lenni... Ez majd még eldől. :)

Köszönöm szépen a 16 rendszeres olvasót! Lenne egy kérésem, az évforduló kapcsán. Aki szokta olvasni a blogomat az most ide írjon kommentárt! Akkor is, ha én nem ismerem őt. Sőt, akkor a leginkább, érdekelne miért és kik olvasnak engem... De persze ha valaki nagyon nem akarja, akkor elég az is, ha szavaz a Véleményeknél. Csak ez most nagyon érdekelne... Még sosem kértem ilyesmit! ;)

2010. november 5., péntek

Őszi szünetes

Kedden eljött hozzám Molly és Nomin, hogy megnézzük a Velvet Goldmine-t, amit még Molly szülinapján terveztünk, de akkor nem maradt rá idő. Sajnos Saya nem ért rá, de majd egyszer egyszer megmutatom ezt a filmet neki is. ^^ A lányokkal kettőkor találkoztunk a Sparnál, vettünk almalevet, utána jöttünk hozzánk. Az első pár óra leginkább beszélgetéssel és a szobám felfedezésével telt. Megmutattam a Placebo boxsetemet, nézegettük a filmes könyveimet, és, Molly azon kijelentése után, hogy érdekelné őt az Amerikai Psycho, elolvastattam velük a Lány c. fejezetet. xD (Nem, nem olvastam ezt a könyvemet sem, mert amiket most-vagy-soha megveszek az antikváriumokban, azokra általában sosincs utána időm... De ezt a csodaszép fejezetet Niki megosztotta velem még régebben. :D) Aztán elkezdtük nézni a filmet. Közben Mollyt hívta az anyukája, hogy haza kellene ugrania egy pillanatra (itt laknak tőlünk kb. 3 percre), úgyhogy tartottunk egy szünetet, s amíg Molly James Bond-gyorsasággal fel- és leszáguldott hozzájuk a lifttel, mi Nominnal vettünk narancslevet a Sparban. Utána visszamentünk hozzánk, de kiderült, hogy még mindig lenne egy kis szükség Mollyra otthon, úgyhogy ezúttal mi is felkísértük őt. Aztán haza, és befejeztük a filmet. Remélem tetszett nekik is. ^^ Időközben hazaért anyukám, és sikeresen összekeverte Nomint Norie-val, s mint utóbb kiderült a tavalyi észt cserediák lánnyal is, akiről érthetetlen okokból azt hitte, hogy koreai. xD Úgy érzem szegényre túl sok információt zúdítok... Utána Nominnak mennie kellett, úgyhogy Mollyval kikísértük a buszmegállóba. Nagyban beszélgetünk, mikor egyszer csak megáll mellettünk egy fehér kisbusz, és kiszól a sofőr, hogy "22-es, lányok...". Hát én először teljesen frászt kaptam, csak utána esett le, hogy valami buszpótló akármi volt. xD Miután Nomin elment, Molly még feljött hozzánk, néztünk képeket és videókat. Megmutattam neki a feldolgozhatatlan Szecsődi Karcsit, amivel rendesen ki is ütöttem. :'D Végül hazakísértem Mollyt, olyan önző érdekből, hogy nekem adta a Miyavi plakátját, mivel kettő volt neki belőle, így rögtön mind a kettőt. Még egyszer köszi. ♥
Nagyon jó nap volt és örülök, hogy itt voltatok! ^^

Aki még nem ismeri Szecsődi Karcsi Hányszor mondjam c. remekművét, az feltétlenül nézze meg most rögtön, mert nem lehet nélküle élni. xD Ki akarod majd kapcsolni fél perc után, de ezt le kell küzdeni, mert a második perc után még tudja fokozni! ;D


Én nem mondanék róla semmit, mert valaki már tökéletesen megfogalmazott minden elmondhatót róla. Olvassátok el EZT cikket róla, mert tényleg zseniális. Én mindenkivel a videó megnézése előtt olvastatom el, mert úgy, ha lehet, még mellbevágóbb ez a klip. xD

Ma jön Niki. *-* Megyünk este The Grenma koncertre, holnap pedig Vad Fruttikra. Nagyon jó lesz. :) Csak miért ennyire rövid ez a hülye őszi szünet?!

2010. november 4., csütörtök

Öcskös

Ma, azaz 2010. november 4-én 7:53-kor megszületett a kisöcsém 3,35 kg-mal és 50 cm-rel. Hadd mutassam be, ő itt:

Zsombor Hunor



Hát nem édes? :) És igen, Hunor, elleneztük a fiúkkal a második nevet, de megakadályozhatatlan volt. A Zsombor viszont az egyik kedvenc férfi nevem.

Ma délután voltunk bent a kórházban megnézni őt apukámmal és Hajni fiaival. Csak egy üvegajtón át mutatták meg pár percre, de vasárnap már hazajöhetnek. :) Egyébként császárral született, de már Hajni is sokkal jobban van.

Van testvérem! Azért ez tizennyolc év egykeség után elég furcsa. :) Neki bezzeg milyen sok testvére lesz, rajtam kívül ott van még Hajni három gyereke is. Jó nagyok lesznek a korkülönbségek, egyedül Gábor fiatalabb nálam egy évvel, Gergely egyel idősebb, Noémi pedig már 25. Örülök amúgy neki, és remélem nagyon fogjuk egymást szeretni, még akkor is, ha kevesebbet fogom látni, mint ideális, mert ugye eleve külön lakunk majd, meg én jövőre elmegyek egyetemre.

Húúú, Zsomborkám, milyen menő srácot nevelünk majd belőled! xD

Osztálykirándulás

Rávettem magam, hogy írjak végre az osztálykirándulásunkról, hiszen mégis csak ez volt az utolsó... Előzetesben el kell mondanom, hogy elég rossz osztályközösségünk van, szóval már megszervezni sem volt könnyű, tavaly el is maradt. Végül, Petra rokoni kapcsolatait is latba, vetve Sirokon szálltunk meg, a kirándulás pedig Eger környékén zajlott.


A buszon Petra mellett ültem, aki szegény nem bírja a buszt, úgyhogy zenét hallgatva próbált nem rosszul lenni. Így hát az utazások legnagyobb részében a mögöttem ülő Krisztát és Editet boldogítottam. :) Útközben megálltunk a Mátra Múzeumnál, ami szép volt, nagy és érdekes - még nekünk nem biológus/kémikus földi halandóknak is. ^^ Fel akartunk keresni egy üvegmanufaktúrát is, de zárva volt, így csak egy üvegműves bácsi mutatta meg nekünk a műhelyét. Itt vettem barátosnéimnek egy-egy üveggolyót, amikkel egyesíthetjük erőinket. :D Utána elmentünk Recskre megnézni a munkatárbort...
Mikor megérkeztünk Sirokra, lepakoltunk (Petrával, Krisztával és Edittel voltam egy szobában) és elindultunk megnézni a várat. Kicsit fárasztó volt a felút, de odafent nagyon jól elvoltunk, leszámítva, hogy a fiúk a barlangos átjáró részen úgy megijesztettek, hogy esélyes volt egy szívroham. xD Edit, mint egy rossz kisgyerek mindenhová le- és felmászott, egyszer úgy eltűnt a várfal mögött, hogy már elkezdtünk aggódni érte! :) 


Hazafelé az osztályfőnök utasítására gyűjtöttünk rőzsét, s hatalmas (nedves) faágakkal vonultunk át a városon. A szálláson pedig nekifogtunk elkészíteni a paprikás krumplit vacsorára. Míg a fiúk főztek, Petra, Kriszta, Edit és én leléptünk a közeli kocsmába, ahol konkrétan senki sem volt rajtunk kívül. Vettünk valami innivalót, utána elszántan próbáltunk zenét varázsolni a zenegépbe, de bizonyára nem tetszett neki az ízlésünk, mert csak a gagyi diszkó számokat volt hajlandó lejátszani. De jó volt az, úgyis rég buliztunk O-Zone-ra. xD
Vacsora után elindult az osztály ámokfutása a szálláson, az alkalmazottak legnagyobb örömére. Volt ott minden, hirtelen felindulásból vetkőzések, leitatták a piához annyira nem szokottakat, Áron többször magáévá tett egy párnát, majd megalapította a Fehér Hatalmat, aminek értelmében késő hajnalig ágyneműbe burkolózva mászkált a folyosón.

Második nap elmentünk Szilvásváradra, ahol a Kalandparkban kezdtünk. Rövid biztonsági tájékoztatás és bosszankodás, hogy miért is gumicsizmában jöttem után neki is láttunk. A falmászás még meg sem kottyant, de utána realizáltam, hogy ennek az egésznek az a lényege, hogy a magasban kell mindenféléken átmenned... Mivel tériszonyom van, az első pályán kétszer szabályos pánikrohamot kaptam... Köszönöm Krisztának, hogy ott volt mögöttem és tartotta bennem a lelket. ♥ Petrával, aki hasonlóan parázott, mint én, végigremegtük az első két pályát, majd jött a csúszópálya, ahol köteleken kellett csigával száguldozni a magasban. Ezen a ponton értem el azt, hogy mintha túllendültem volna a tériszonyomon, egyszerűen már nem hatott meg semmi, csak mentem, hogy csináljuk, aztán legyen vége. Ugyanígy mentem végig az utolsó, elvileg legdurvább adrenalin pályán is. Érdekelne, vajon véglegesen leküzdöttem-e a tériszonyt... Mert az nagyon jó lenne. *-*


Ezek utána kaptunk egy kis időt ebédelni, aztán kisvonattal felmentünk a Szalajka-völgybe. Először egy hosszú és emberpróbáló túra következett fel az ősemberbarlanghoz, ahol igazából nem volt semmi, csak egy sziklamélyedés... Elsétáltunk a Fátyol-vízeséshez, majd vissza a buszhoz.

Józsit, a buszost nagyon megkedveltük, jó fej volt, de azt el kell mondani, hogy a szakmájához nem nagyon értett, ugyanis folyton folyvást eltévedtünk! Nagy nehezen, Krisztián segítségével azonban végül csak odataláltunk az egri Szépasszonyvölgybe a borkóstolóra. Kipróbálhattunk egy száraz és egy félédes fehér, egy rosé és egy édes vörös bort. Közben az osztályfőnök pogácsákkal tömött minket, nehogy a fejünkbe szálljon, de ennek ellenére az egész osztály rendesen becsípett. :D Miután aki akart vett bort otthonra (Én is vettem félédes fehéret és édes vöröset. azok voltak a legfinomabbak.), elindultunk a busszal hazafelé - legalábbis ezt hittük. A buszban elszabadult a pokol, a rádiót felhangosíttattuk, és felállva énekeltünk és táncoltunk, valami kék lámpa fényénél, amit a sofőr biztos hangulatot fokozni kapcsolt be. Azt hiszem még nem láttam ennyire együtt az osztályt, nagyon poén volt. xD Kb. egy óra múlva azonban kezdett alábbhagyni a hangulat, és kiderült, hogy teljesen az ellenkező irányba indultunk el. Végül olyan este tízre csak sikerült visszakeverednünk Sirokra. Nem baj, Józsi! :D Utána vacsoráztunk, majd felmentünk a szobánkba. Ez az este eseménytelenebbül telt, éjfél után felköszöntöttük a tizennyolcadik szülinapját épp akkor betöltő osztálytársunkat, Rolit, majd a kemény mag maradt bulizni. Mi leginkább a szobánkban maradtunk, ahová időről-időre bejött valaki tájékoztatni minket a legújabb pletykákról. Szóval sokaknak lehet izgulni, mert mindent tudunk. ^^

Harmadik nap Egerbe mentünk. A kevés alvás hatására már eléggé csak vonszoltuk magunkat, de azért becsületesen végignéztük a Líceumot. Voltunk a könyvtárban (ahol volt egy Mozart levél ♥), a csillagvizsgálóban, néztünk fizikai kísérleteket és a camera obscurában megtekinthettük a mozgó Egert egy asztalra kivetítve. Na, az tényleg valami hihetetlen élmény volt! Utána következett a székesegyház, majd kaptunk egy kis ebédszünetet. Petrával, Krisztával és Edittel beültünk egy kis vendéglőbe, ahol ettünk eperlevest és gyrost, utóbbi nem volt túl jó... Késtünk kemény négy percet a találkozóról, úgyhogy kaptunk a fejünkre. :) Utána elmentünk a Gárdonyi Múzeumba, majd hosszas kínlódás utána megtaláltuk a buszunkat (mivel Józsinak nem sikerült minket), és elindultunk haza. Hálisten, sikerült megvétóznunk valami babamúzeum ötletét, mert már tényleg nem bírtuk volna. Hazafelé a legtöbben aludtak, én pedig Lacival beszélgettem. egyre többször bekapcsolódtak a Víghek is, és végül Edit sem bírta tovább. :D Végül aztán hazaértünk, ami Józsit ismerve nem is olyan kis dolog. :P:D

Összességében jó volt, kicsit talán összébb rázta az osztály. Minden hálánk az osztályfőnök tanárnőé, aki kellőképp vak és süket volt a kirándulás alatt, és tényleg próbált minden megtenni azért, hogy jól érezzük magunkat. :)

u.i.: Ha megkapom a többiek képeit is, akkor majd még azokkal kiegészítem. ;)

2010. november 3., szerda

SING Frankie

Na, tessék! Pár pillanatig nem figyelek oda a kedvenceimre, és máris lecsúszok valaki szülinapjáról! :) Most már komolyan ki fogom gyűjteni a nevezetes dátumokat... Mindegy, kissé megkésve ugyan, de:

Nagyon Boldog 29. Születésnapot, Frank Iero! :) ♥


Frankie 1981. október 31-én, Halloween napján látta meg a napvilágot New Jersey-ben Frank Anthony Thomas Iero Jr. néven. Játszott sok kisebb együttesben, de a legfontosabb, hogy 2002 óta ő a My Chemical Romance ritmusgitárosa. *-* Mellette pedig van egy másik együttese is, a hardcore punk LeATHERMØUTH, ahol kiabál énekel. Nagyon-nagyon szeretem őt. :)


Ezt a trailert most találtam! Ezek szerint tényleg folytatják a Na Na Na klipjét (mondjuk nem vártam mást), ráadásul nem is akárhogy... Nekem ez az előzetes elég volt most ahhoz, hogy tűkön üljek. November 18-án jön ki a klip. Addig most már fél lábon is kibírom. Utána pedig november 22-én új lemez! *-* A Na Na Na, a The Only Hope For Me Is You és most már a SING alapján is biztosra vehető, hogy valami zseniális lesz. Annyira várom már...

szerk.: Lefordítottam a SING-et, a szokott helyen megtalálható! Zseniális szövege van... Amint lesz időm lefordítom a másik két számot is. Addig is egy kis ízelítő a SING-ből:

"Tisztára mosott vállalatok,
Eljárás alatt meghaló telephelyi patkányok,
Gyerekek beszélhetnek erről,
Vasutakon élve.
A megalázkodást és a félreállást,
Add el az utolsó napjaidig,
S vedd meg magadnak a motivációt!"