Rajongjunk!

Rájöttem, hogy mostanában kicsit szófosásom van. :D Elég végignézni azon a mennyiségen is mondjuk, amit ezzel a pár bejegyzéssel eddig produkáltam. :) Pedig, igazából tudtam volna beléjük még többet is írni. Csak már nem volt időm, vagy visszafogtam magam, meg ilyesmik. Meg gondolom az úgy már tényleg durva lett volna, mert kicsit ijesztőek így is. :D Pedig nem tehetek róla. :L Majd igyekszem azért kontrollálni magam, mondjuk nem pont itt, mert ez az én blogom, és ezáltal lehetőségem van itt kedvemre kipofázni magam. xD Viszont néhány barátnőmön már látom, hogy kezdenek kicsit belefáradni a történeteimbe. Csak... Nem tudom, kényszert érzek rá, hogy mindent érzékletesen, részletesen mondjak el, így olyan témákról is tök sokat tudok beszélni, amik mondjuk olyan címekkel rendelkeznek, mint "Tegnap 5 percre bekapcsoltam az MTV-t", illetve "Reggel mikor jöttem...", és ezekről kajak hosszan tudok értekezni. Nagyon durva. xD Aztán most már feltűnt, hogy kicsit talán untatom őket. :$ Úgyhogy holnaptól szépen megpróbálom megnyirbálni a mondanivalóm... Kriszta szokta mondani, hogy akkor jó a barátság, ha már nem kínos a csend. Igen. Erre tudom mondani, hogy milyen csend? xD Én mindig beszélgetek, ha a barátaimmal vagyok. Mert van mit mondanom és van mit kérdeznem, még hosszabb periódus alatt is. Durva. Igazából nem barátkozom olyan könnyen, meg nem vagyok olyan nyitott (személyesen persze, mert írkálásban is jó vagyok xP), viszont annyira tudom szeretni a barátaimat, és úgy szeretem megosztani velük, hogy mik történtek velem. És azt is szeretem, ha ők osztják meg. És zavar is, ha nem részletesen mondják el, csak címszavakban. Szeretem, ha az "Utána TV-t néztem." helyett az van pl., hogy "Utána végre elüldöztem a tesómat a TV elől, aztán bekapcsolom ééés pont ment a XY, szóval leültem megnézni, és akkor képzeld...". :D Szóval azt hiszem innentől már világos, mi a problémám. :D Mindenféle apróságról szeretek beszélgetni... hosszan... :D Olyan dolgokról, amiket ráadásul még szeretek is, azokról meg pláne. :D Emlékszem, hogy ki voltak akadva Szilviék 7.-ben, mikor állandóan tudtam Bereczki Zoliról beszélni... Utána meg 8.-ban Rita új osztálytársként mellém ült, és egy hónap múlva volt ilyen csoportterápiánk (drogprevenció), ahol el kellett mondanunk, hogy mit tudunk a másikról, és én alig tudtam valamit Ritáról, ő meg... Nem csak rólam, még Szabó Dávidról is sokat tudott, basszus. xD Aztán szerintem onnantól a barátnőm igazából. Onnantól ragaszkodtam hozzá, és meg akartam ismerni. :) Szóval, visszakanyarodva... Igen, ez a másik. Hosszú lírai kitérőket is sokszor teszek, és el is szoktam mondani utána, hogy "Lírai kitérő vége. Szóval, itt tartottam:...". xD És sokat mondom, hogy "szóval" ill. "meg minden"... Utóbbi egyébként nagyon zavar, és majd valahogy le fogok róla szokni! Oké, lírai kitérő vége. xD Tehát, nagyon sokat tudom elemezni, hogy mik történnek drága rajongásom tárgyaival. Mert nagyon szeretem őket, és nagyon szeretek róluk beszélni. A múltkor valamit beszéltem a Mechanikus narancsról, mikor Niki nálunk volt (mosonmagyaróvári, most meg Pesten tanul), és kérdezte Editet, hogy ők is látták a filmet? "Nem, de Valen attól még mesél róla!" xD Igen, és basszus így van. :D Igazából annyira szeretek rajongani. *.* Néha vannak korszakaim, mikor kicsit... Szóval, mikor nem örülök neki, hogy ennyire rajongó típus vagyok (Egyébként találkoztam már nálam sokkal nagyobb fanatikusokkal is!), de alapjáraton még érdekel is az egész. :D Szóval az, hogy ki kiért, miért, mennyire... :D Szeretek általam csak kedvelt együttesek rajongói oldalán/fórumán nézelődni is pl. :D És lelkesít mások rajongása, és szeretem azokat az embereket, akik úgy igazán tudnak rajongani. Mert az egy annyira jó dolog. Természetesen, mivel gondolom ez egy erőteljesen érzelmi dolog, nem rajonghatunk akárkiért. Nekem pl. három személy/dolog van, akikért nagyon. Az egyik ugye, a már említett Bereczki Zoltán, mert ő olyan első igazi nagy rajongásom volt (Oké, volt előtte a Natalia Oreiro, meg a Torres Dani, de azért mégis... :D). És annyira tudom a mai napig is szeretni... :) Aztán Johnny Depp, aki talán az egyetlen, akinél nem fellángolásos rajongással kezdődött az egész, hanem egyszer csak Johnny Depp lett, és azóta van. :D És szerintem ezáltal mindig is ő marad a kedvenc színészem. Mert ő VAN. Csupa nagybetűvel. :D Ééés a harmadik a drága Placebo együttes cakompakk, akik a maguk 1 év 2 hónapjával, a legfrissebb nagyszerelmeim. *.* Óóó, hogy én mennyire imádom őket... :) Na, ők is biztos maradnak, mert az ő zenéjüknél jobban még senkié nem fogott meg. Szóval, ők az a három, akikért a legjobban, és akiket mindig kiemelek. :) És vannak mellette 1 hónapos rajongásaim, amiket nagyon szeretek, amióta rájöttem, hogy ne legyek kiakadva magamra, mikor egy hónapnyi lángolás után szűnni kezd a lelkesedésem. Úgyis néha van második "rajongáskör" is. ;) Egyébként ezek mostanában leginkább zenekarok, és ált. abban a periódusban őket hallgatom legtöbbet. :) Pár éve, meg az Operettszínház és a Madách Színház társulatán "mentem végig" ilyen stílusban. :D Mióta rájöttem, hogy ne vegyem érzékenyen ezeket a rajongásaimat, azóta nagyon tudom élvezni. :D Főként, hogy a nagyon erős szeretet a nagyrajongás után is megmarad, és csak azokat tudom kiemelten nagyon szeretni, akikért megvolt ez a rajongás-periódusom. :) Anno voltak olyan személyek, akikért nagyon akartam rajongani, de valahogy sose tudtam. Na, ma már ilyet nem játszok. Felesleges, mert úgyis folyton rajongok, mi értelme még külön erőltetni, ha (bár ha valaki másért is, de) megy magától is? :D Lényeg a lényeg, hogy szeretek rajongani. :) A múltkor az EMA díjátadón, mikor a TH nyert, mondta az audiókommentár, hogy:

"A rajongás örök. Mindegy, kiért."

Ez annyira így van, még ha azért is mondta, mert feltehetőleg nem sokra becsüli a TH-t... De igaz, és ezért is nem szabad senkinek se beszólni, akárkiért rajong is. A rajongó lét, az egy külön univerzum. Oda születni lehet, szerintem. Ismerek olyanokat, akik szeretnének rajongó típusok lenni, de nem azok. Én az vagyok. És ezt imádom. :)