2010. április 12., hétfő

Lovely-Mocochang.com

Annyira nem szeretném telenyavalyogni a blogomat, de most mégis meg fogom tenni. Muszáj valahol kidühöngenem magam...

Esküszöm, példásan szépen viseltem, hogy nem jutottam el az LM.C koncertjére! Beletörődtem, és ugyanolyan lelkesen hallgattam őket továbbra is. (Háttérinfó: Mikor tavaly nyár elején kiderült, hogy esélytelen eljutnom a Snow Patrol Szigetes koncertjére, jó ideig nem hallgattam őket, mert mindig elszomorított. :S) Teljesen higgadtan olvasgattam beszámolókat a koncertről... Aiji még közelebb került a szívemhez, mikor azt olvastam, hogy kijött az afterpartyra, sőt még dedikált is, és nem féltékenykedtem. Majd' elolvadtam a hírtől, hogy Maya azt mondta magyarul a koncert végén, hogy "SZERETLEK!", attól meg főleg, hogy fogszabályzója van, mert ez milyen édes már! :D Úúúgy tudom szeretni az olyan embereket, akik elég bátrak ahhoz, hogy bevállalják, pláne ha 30 éves énekes az illető! (Nem rossz dolog egyébként, a kivehető vackok sokkal idegesítőbbek. :D) Örömmel olvastam Aiji blogbejegyzését, miszerint az összes európai koncertjük jó volt, na de a magyar az aztán bekerült a felejthetetlen show-k közé, és mindenképp fognak még jönni. Most mondja bárki is, hogy nem viselkedtem rendes jókislányként?! De aztán... Ma apukám közölte, hogy a Hajni barátnőjének a gyerekei voltak fent! Basszus!! Simán rászántam volna a pénzt a koncertre, csak nem volt aki elvigyem, vagy akivel elmenjek. Így meg totál meg lehetett volna oldani... Áhhh!!! Apukám reakciója a pillanatok alatt kialakult lelki válságomra: "Ő meg azon búslakodott a múltkor, hogy nem tudott a japán zenés buliról, amin te voltál... Úgyhogy most már akkor áramoltatni kéne az információkat, nem?" Hát, köszi, most már akkor elég késő.... Még így is, hogy ennyire jól sikerült a koncert, kétlem, hogy Maayatanék egy éven belül visszajönnének... Időt kell hagyniuk annak az 1000 embernek, hogy majd a legközelebbi show-ra is elmenjenek. Meg Japán messze van...

~ nagy levegő, megnyugszunk ~

Megnéztem, melyik kedvenceimet van talán esélyem látni a nyáron... Hát nem túl rózsás a helyzet. Egyedül a Snow Patrol az, akik fognak túrnézni, de még nincsenek teljesen betáblázva. Annyira jó lenne...

~elééééééég, álmodozás befejezve~

Okés, tudom, hogy egy hülye telhetetlen picsa vagyok. xD Elnézést attól, aki végigolvasta a siránkozásom. :S
Apropó siránkozás! :D Még szerdán Kat Von D belinkelt egy blogbejegyzést MySpace-re, hogy ez milyen édes. Egy rövidke szösszenet volt arról, hogy az író mennyire szereti Katet is, meg Nikkit is, és milyen szomorú volt, hogy szétmentek, de juppi újra együtt vannak. püfff... ha Kat tudna magyarul engem milyen édesnek tartana! xD Jesszus, hány bejegyzésem van már erről a témáról! :F Na, de meghallgattam azóta ám a SixxSense honlapon a teljes beszélgetést! :D Nagyon aranyosak voltak. :) Mondjuk többet is beszélhettek volna Kat munkásságáról, mert azt a lovestory azért eléggé elnyomta, de sok újdonságot megtudtam. :D A kedvenc mondatom volt Kattől, hogy amikor anno megismerkedtek arra gondolt, hogy Nikki olyan, mint ő, csak fiúban: "He is the boy version of me.". Így van! :D Imádom őket... ♥

2010. április 6., kedd

Tavaszi szünet

Visszajöttem! :D És úgy látszik még mindig nem sikerült lelőnöm a blogozási kedvem. xD Lecseréltem a fejlécet. Ez már sorrendben a harmadik japán rockos, tudom. Készítettem még napokkal ezelőtt egy fejlécet, de... Megláttam ezt a képet, és nem volt visszaút. :L Mondjuk sok munkám nem volt vele, mert csak méretre vágtam. :F De ez így most nagyon tetszik. Múltkor meg akartam variálni a sablont is, de nem tudok elszakadni ettől... Annyira jó ez így, pont olyan egyszerű, amennyire annak kell lennie. :D
Visszatérve a felhasznált képre... Két bejegyzéssel ezelőtt alábecsültem magam. Még nincs is 10.-e... Igen, LM.C-mániám van, nagyon. *.* Annyira jók! :D Már végigálmodoztam minden szóba jöhető megoldást, de egyik sem vezetett eredményre... Konkrétan lehetetlen eljutnom most szombaton a koncertjükre. Főként, hogy elvileg már minden jegy elkelt. xD Kár... Deee most voltam Subwaysen, nem vagyok telhetetlen! Csak egy egészen kicsit. :) Miért is nem pár hónap múlva van ez a koncert?!
Egyébként kinéznétek belőlük, hogy Maya (kép: jobb) 30 éves, Aiji (bal) pedig 35? Nagggyon durva! :o És igazságtalan.



Összefoglalom a hihetetlen tartalmas tavaszi szünetemet, aminek során pl. nem is tűnt fel, hogy Húsvét van. xD Pénteken Kriszta elhozta nekem az órai anyagokat, aztán itt volt egész délután, meg voltunk sétálni a szabad ég alatt, és még hintáztunk is! :D Áááá, nem voltak elvonási tüneteim, neeem. xD Szombaton meg elutaztunk Kiskőrösre, ahol leginkább tanultam (másfél hét hiányzás után...), meg Üvöltő szeleket olvastam. Veszettül jó. *.* Azt hittem, az én kiadásomat olvasni megerőltető lesz, mert ilyen Courier New betűtipussal van szedve (igen régi), de teljesen megszoktam. Sőt, el sem cserélném ezt a verziót! A borítóján is annyira szép a kép. *.* Egyébként kedvenc rész, eddig:

"Ha az égbe jutnék, Nelly, nem lennék boldog! [...] Egyszer azt álmodtam, hogy az égben vagyok. [...] úgy éreztem, nem lenne igazi otthonom az ég. Megszakadt belé a szívem, úgy sírtam, hogy visszatérhessek a földre, s ezért annyira megharagudtak rám az angyalok, hogy lelöktek a puszta közepébe, épp Szelesdombnál, mire én örömkönnyek közt ébredtem. Ez talán ugyanúgy megmagyarázza titkomat, mint a másik álmom. Éppúgy nincs mit keresnem Edgar Linton oldalán, mint az égben..."

Ma meg fodrásznál voltam. Levágattam a hajam, most nem sokkal a vállam alá ér. Meg van benne egy lila tincs. :D Tetszik. Majd valamikor lesz róla képem is...


4-én lett volna Heath Ledger 31 éves. De ő már mindörökre 28...

2010. április 3., szombat

Kis hamvak

Tegnap megnéztem a Little Ashes (Kis hamvak) c. filmet, amelyet Salvador Dalí emlékiratai ihlettek. Elég rossz kritikákat olvastam róla, a legtöbben azt sérelmezték, hogy Dalí és Federico García Lorca ihletet adó, éteri barátságát egy szimpla szerelmi történetté egyszerűsítették le. A többi támadás pedig főleg a Dalít játszó Robert Pattinsont érte, akit ugye nagy divat utálni az Alkonyat-beli szerepe miatt, de meg kell mondjam, én teljesen el tudtam vonatkoztatni (én sem szeretem Edwardot), sőt, szerintem még jól is játszott. Nagyon jó film volt, igazából. Még ha kissé hamis is volt, akkor is magával tudott ragadni, és azóta sem tudok szabadulni tőle... Sajnos hosszú keresgélés után sem sikerült megtalálnom a neten García Lorca verseit, így majd be kell ugranom valamikor a könyvtárba... Viszont néztem Dalí festményeket. Valahogy most azok is átértékelődtek bennem, így, hogy kicsit jobban ismerem a az alkotójukat. Keresni fogok róla valami hitelesebb életrajzi filmet is, úgy hallottam, most is készül egy újabb. Nagyon érdekes művész volt. A film másik pozitívuma, hogy a színészek, Pattinson és Javier Beltrán (akinek egyébként ez volt a második szerepe, ennek ellenére hihetetlen érzékenységgel játszott), megszólalásig hasonlítottak külsőleg az általuk megformált személyekre.

"SPOILER" Ám ami igazán megérintett, az a film vége volt. García Lorcát 1936-ban az öldöklő fasiszták agyonlőtték, majd tömegsírba temették, testét a mai napig nem találták meg. A film legerősebb jelenete számomra, ahogy Dalí reagál minderre. Ám a való világ még ennél is megrázóbb. Radnóti Miklós, aki egyébként a kedvenc költőm, 1937-ben megírta Federico García Lorca c. epigrammáját a költő emlékére:

"Mert szeretett Hispánia
s versed mondták a szeretők, -
mikor jöttek, mást mit is tehettek,
költő voltál, - megöltek ők.
Harcát a nép most nélküled víjja,
hej, Federico García!"


...hét évvel később Radnótit a magyar fasiszták ugyanúgy végezték ki, mint spanyol kortársát. "SPOILER" VÉGE

A képen Salvador Dalí Kis hamvak (Little Ashes) c. műve látható.

.................................................................

Kellemes Húsvéti Ünnepeket Mindenkinek!

Rekordgyakoriságú postolásom ezennel véget ért. Ma elutazok keddig, utána pedig iskola, megszokott kerékvágás. :)

2010. április 2., péntek

Már megint xD

Szarrá postolom a blogomat, úgy érzem. xD Sosem szoktam ennyit írni... Kihozza belőlem, hogy egyedül vagyok itthon és nincs kihez szólnom napközben. :S Próbálnám visszafogni magam, de nem megy...
Most néztem meg a kedvenc Gackt számom klipjét, magyar felirattal. Vagyis egy jó negyed órája, mert után ültem egy darabig, és én is azt ismételgettem magamban, hogy Jesus, Jesus, Jesus...



SPOILER A. pasi. kajakra. fejbe. lövi. magát. a. végén. :o Enyhén lesokkolt, gondolom érzékelhető. xD YouTube-on (ami egyébként megújult, és szörnyű lett) ott leveleznek a videó alatt hosszan, hogy ez emo-e vagy sem. Mondjuk ez így nyersen nekem meg sem fordult a fejemben, hogy őszinte legyek, szerintem köze nincs hozzá. Viszont eszembe jutott a Tokio Hotel Spring Nicht/Don't Jump klipje, amin anno mindenki fel volt háborodva, hogy júúúúj megöli magát benne Bill, de rossz példát mutat... Aha. Gondolom nem nézte végig senki, mert Bill NEM ugrik le a végén, és az egész szám arról szól, miért NE legyünk öngyilkosak, és alapszintű nyelvtudással már a címéből rá lehet jönni a dolgokra ("Nicht", "Don't")... De a Gackt klipben... Tényleg fejbe lövi magát!!! Basszus. :o Annyira váratlan volt. Mert oké, hogy végig a pisztollyal van elfoglalva, de akkor is... Nem hittem volna. Gondolom most marha vicces a kiakadásom, nyilván, ha több goth stb. klipet néznék, már találkoztam volna ilyennel, de hát ez van, nem nézek. xD Na, oké, befejeztem. SPOILER VÉGE A szám változatlanul kegyetlen jó, és valószínűleg a videót sem fogom eltávolítani a gépemről, sőt...


Oldjuk fel a hangulatot! The Subways. Annyira édesek. :D

2010. április 1., csütörtök

Vegyesfelvágott

Na, ma volt az első olyan napom, hogy tényleg tök jól voltam! :D Már erőszak kellett volna hozzá, hogy feküdjek, valamint elkezdtem szenvedni a bezártságtól. Nem jó ilyen hosszan betegnek lenni. :( Hiányoznak a barátaim is már... Meg persze szarul voltam, és lemaradtam mindenből. püfff... Hülye betegség. :@ Bár voltak azért jó pillanatai is, mármint nem a betegségnek, hanem az itthon létnek. Befejeztem a Vampire Knight első évadát, és áááááááá nagyon...! ♥ :) Meg hallgattam és néztem sok-sok Placebót, végre újra! Annyira hiányoztak már... Pótolnám is gyorsan a tegnapi mulasztásom, és utólag nagyon-nagyon boldog szülinapot kívánok Stefan Olsdalnak, aki tegnap lett 36 éves! :) Éljen-éljen! :D


Tegnap éjszaka pedig Kat Von D volt Nikki Sixx vendége a SixxSense rádióműsorban, és a Wikipédia ma reggel már jegyezte, hogy bejelentették, megint együtt vannak! :D Ez már hivatalos! :) Készült kép is a stúdióban. Annyira szépek... Még Kat, normál fényben talán kissé túl piros haja is marha jól néz ki rajta! Ők meg ketten tökéletesek együtt. Ennyi, nincs apelláta! :)


Nincs semmilyen viccem április elsejére... Csináltam új kinézetet a honlapomra. Elégedett vagyok vele. :D Mondjuk klassz lenne, ha valami igazán hasznosat is tudnék kezdeni a lappal... Bár nem tudom mi mást tudnék jelenleg csinálni belőle. Már 2004 óta megvan ám! :D És volt már minden, az állatnevedétől elkezdve a minden-kedvencemrőlig... xD Most leginkább dalszövegfordításaim vannak rajta, meg egy-két akármilyen írásom, mert ha újságíró akarok lenni, akkor rá kell szoknom arra, hogy merjem publikálni a dolgaimat... Mondjuk ez így nem elég, gondolom reklámozni kéne és akkor talán el is olvasná valaki, és lenne értelme, csak izé... Most hogy már? Neeem vagyok elég bátor és rámenős. :S Muszáj lenne keríteni valami diákújságírási lehetőséget, ha tényleg komolyan gondolom ezt a dolgot. Igazából már próbáltam is, csak nem nagyon jött össze. Elvileg majd jövő évtől lehet a Petőfi Népébe.

Kezdek egyre jobban rákattanni az LM.C-re, ami egyébként nem jó, mert ha pechem van ápr. 10.-re ki fog alakulni a rajongásom, és akkor megint fájhat a szívem, hogy itt vannak Budapesten, ki tudja mikor jönnek megint, én meg nem látom őket. xD Bár most a fantasztikus The Subways koncert azért megnyugtatta egy kicsit a minden-kedvencét-látni-akaró lelkemet, remélem most egy darabig el fog tudni táplálkozni abból az élményből. :D